Reakció WP

Reakció WP Lucy Hay azazhát Scall Fast izé idemitírjak XD

Miskolcon bebizonyosodott, hogy nincs telepfelszámolás, ezt már Pakusza Zoltán a terület választókerületi elnöke mondta. Hozzátette, abban nem kételkednek, hogy a stadion melletti három utcát le fogják bontani, de immár abban sem, hogy a többi utca megmarad, sőt a házakat előbb utóbb fel fogják újítani, hogy azokat az együttélésre képtelen személyek újra putrikká züllesszék. A Jobbik számtalanszor elmondta már: az adóforintok számolatlan költése helyett be kell vinni a törvényt a telepekre. A Máltai által megvalósítandó "jelenlét" program eredményeit Lyukóvölgyben meg lehet tekinteni, ahol erre már több tízmilliót költöttek el "láthatatlanul" – mondta a Jobbik politikusa. Szerinte amíg a Fidesz nem fogadja meg a Jobbik javaslatát, ugyanazokat a köröket fogják futni: a város felújít, a helyiek lepusztítanak, a város elbont. Eközben a tisztességes emberek élettere folyamatosan csökken.

leave a comment »

Miskolcon nem lesz telep – felszámolás!

Kellenek a zsidesz szavazók, a képen láthatóhoz hasonló rokonházasságból született bűnözők, segílyes állatok is megfelelnek a célra ha már épeszű magyar ember se a ballibre se a fideszdsz-re nem fog szavazni. Minek is? Újgazdag, privatizációból + egyéb lopássorozatokból megtollasodott neoliberalizmus párti oligarchák és atlantista cionisták pártja, ugyanúgy usrael seggnyaló, anticionista tüntetést és mozgalmat betiltó, valódi nemzeti oldalt fenyegető, mazsihisszel lepaktáló, zsidó lázárokkal, zoltai gusztáv féle mazsihisz vezér munkásőrökkel és egyéb régi kisz-esekkel, mszmp-sekkel teletűzdelt valami? Fidesz az egy “Néppárt” de melyik az a nép, hát a magyar biztos nem!

A kdnp is egy röhej, harrach meg surján egyszerűen megy arra amerre a fidesz liberálisai mutatják. Ahogy felszólalnak a Házban, szerepelnek a médiában, surjánnak napi hírlevele is van, ezek mindent és mindennek az ellenkezőjét képesek megmagyarázni.

A Szaniszló Ferencet leszélsőségesező, nmegalázó “nem ismertem a munkásságát” államtitkár balog zoltánnak meg nem cigány padtársa volt, hanem egy tükör volt a falon a padja mellett.😛

A máltai se egy makulátlan banda, “jó” vadliberálisként főleg lumpeneket toboroznak hogy eltartsák elszállásolják őket, utánuk felveszik az eu és az államok adófizetőinek pénzeit, aztán egész nap isznak meg kötekednek, koldulnak, utcára sz*rnak hugyoznak, sőt : mennek lopni és betörni orgazdák megbízásából. Mi vesztenivalójuk van, megtehetik, liberális anarchiában a bűnözőknek van szabadságuk és a normális emberek szenvednek a rend hiányától. Kell ez nekünk? Valami tanyán dolgoztatnák őket inkább! Erről a fajta nyomorról igenis az tehet csak és kizárólag aki benne van, és ez vonatkozik a fidesztől ingyenlakásokat kapó lumpen cigánybűnözőkre is. Gyerekkoruktól antiszocializálódtak az erőszakra, élősködésre. Engedékenynek lenni azzal a félállati szintű primitív csürhével ami csak az erőt, erőszakot, kényszert tiszteli, a magyar társadalom ellen elkövetett bűn!

Jezsuitáktól jó nem várható, és ezek a máltaiak azok. Fidesz meg ugyanúgy liberális párt, csak a retorika nemzeti, de sokszor még az se.

Krizáék őszödi beszéde: nem lesz telepfelszámolás, de ezt a választások előtt nem lehetett elmondani

/>
Mindez egy, a miskolci Jobbikhoz eljuttatott hangfelvételből derül ki, amelyen a Máltai Szeretetszolgálat egyik munkatársa többek között elmondja: a választások előtt nem lehetett elmondani, mi igaz és mi nem a telepfelszámolásból, a hosszú távú tervek között azonban nem a számozott utcák bontása szerepel, hanem a lepusztított lakások felújítása, újabb felzárkóztató programok indítása Lyukóvölgy és az Avas mintájára, valamint az, hogy a jelenlegi lakók a számozott utcákban kapjanak új lakhatási lehetőséget felújított ingatlanokban.

Jakab Péter szerint a hangfelvétel a Kriza-féle városvezetés őszödi beszéde is lehet, hiszen azon a város egyik legfontosabb partnerszervezete vallja be, hogy nem kívánják felszámolni a számozott utcákat, ezt azonban a választások előtt nem lehetett elmondani. Vagyis a telepfelszámolással kampányoló Kriza Ákos úgy nyerte meg a választást 2014-ben, ahogy Gyurcsány 2006-ban: az emberek megtévesztésével. A Jobbik frakcióvezetője hangsúlyozta, az elmúlt egy évben a Fidesz gyakorlatilag kiszervezte a miskolci nyomortelepeket a Máltainak, 150 millióval támogatva a szeretetszolgálat felzárkóztató programjait. Vagyis, amit a Máltai mond, nagy valószínűséggel az lesz a telepek jövője.

Miskolcon bebizonyosodott, hogy nincs telepfelszámolás, ezt már Pakusza Zoltán a terület választókerületi elnöke mondta. Hozzátette, abban nem kételkednek, hogy a stadion melletti három utcát le fogják bontani, de immár abban sem, hogy a többi utca megmarad, sőt a házakat előbb utóbb fel fogják újítani, hogy azokat az együttélésre képtelen személyek újra putrikká züllesszék. A Jobbik számtalanszor elmondta már: az adóforintok számolatlan költése helyett be kell vinni a törvényt a telepekre. A Máltai által megvalósítandó „jelenlét” program eredményeit Lyukóvölgyben meg lehet tekinteni, ahol erre már több tízmilliót költöttek el „láthatatlanul” – mondta a Jobbik politikusa. Szerinte amíg a Fidesz nem fogadja meg a Jobbik javaslatát, ugyanazokat a köröket fogják futni: a város felújít, a helyiek lepusztítanak, a város elbont. Eközben a tisztességes emberek élettere folyamatosan csökken.

A Jobbik miskolci frakciója szerint a jelenlegi városvezetésnek – hacsak nem akarják tovább járni Gyurcsány útját, aki az őszödi beszéd ellenére miniszterelnök maradhatott – le kell mondania, hogy a miskolciak a valós tények ismeretében dönthessenek Miskolc jövőjéről.

Miskolcon nem lesz telep – felszámolás!, kriza ákos, fidesz, Jobbik, cigánybűnözés, telepfelszámolás, lyukóvölgy, 

Written by Scall Fast - Lucy Hay

March 11, 2015 at 16:45

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

Absurdist Revolution

"Förmedten néz rád ággal az árva"

1magyaremberblog

Suffer Life during the Endtime/ NWO Resistance/Free Mind Movement,Following our Ancestors Footsteps,Uj világrend ellenállás/szabad eszme mozgalom/Öseink nyomában

Leleplező Magazin Blog

A Leleplező Országkrónika Könyvújság hivatalos kiegészítő blogoldala

Hazafiság

Hazafias gondolatok, hírek, információk

Ghibellin Blog

Egy konzervatív forradalmár elmélkedései

Hídfő.net info blog

Hídfő.net info blog

A Kozma Szilárd asztrológusra rákattant Gerle Éva - Csakazolvassa és Lelkes Villő hazugságainak leleplezése Kozma Botond Szilárd és Kozma-Joó Violetta által

A férfi-gyűlöletét, de főként az apák iránti gyűlöletét nyíltan hirdető "Csak az olvassa" - Gerle Éva, Lelkes Villő és társaik leleplezése Kozma Botond Szilárd (Kozma Szilárd), és Joó Viola asztrológus-pár által. Az asztrológuspár védő-leleplezései az őket rágalom-hadjárattal és gyűlölet-kampánnyal kilőni akaró, Gerle Éva-Terminátorral és bűnszövetségével szemben.

Domonyi Károly

Szkíta szívvel születtem, így minden erőmmel harcolok a magyarság felemelkedéséért!

Magyar Természetes Gyógynövények

Segítünk, hogy egészséges legyen! - http://domonyi.aries.hu

Az igazságos Mátyás Magyarországa

Gyökér nélkül nincs korona!

Magyar sorsot MAGyar kézbe!

A pártok csak pártoskodnak, megosztják s nem képviselik a nemzetet!

Frontoldal

A Népi Front blogja

Isten egyenesen ír görbe vonalakon.

MAGYAR, legyen HITed és lészen országod!

Ancestral Cult

A research organisation aiming to revive the European Philosophy and Religion (by V. Vikernes and M. Cachet)

"Neues Europa"

NS On-line blog for culture, art and policy

Jhnnsclvn's blog

Fraud, forgery, nepotism, abuse at a Hungarian University

PRO PATRIA

Arany János: «Ha későn, ha csonkán, ha senkinek, Írjad!»

%d bloggers like this: