Reakció WP

Kik szavaznak az szdsz-re?

E kis zsidó párt a magyarországi közélet egyik érdekes színfoltja. Nyíltan hirdetik, hogy szerintük az európai nemzetek egymás mellett élése, és a modernitás nem fér össze a nemzeti összefogással. Az ezt EU-s etnikai olvasztótégely nélkül is lehetővé tevő konnacionalista Nemzetek Európája gondolatot elutasítják, és agyonhallgatják. Határainkon kívül rekedt honfitársaink támogatásával szemben következetesen a szomszéd államok érzékenységét helyezik előtérbe, bár ezen országok a történelem folyamán sosem voltak tekintettel sem a magyarság, sem Magyarország érzékenységére! Még az eszmei összetartozás gondolatát is elvetik a trianonnál elszakított nemzettársainkkal (lásd a státusztörvény vitája, és kettős állampolgárság), viszont a Magyarországon élő kisebbségeket ért, vélt, vagy valós sérelmek miatt rendszeresen, és radikálisan szót emelnek. Többször tettek becsmérlő kifejezést határon túli honfitársainkra (kínai textilkereskedők), és a magyarság szimbólumaira (ők mondják rájuk : dögkeselyű, svájcisapka, tetemcafat stb.), ellenben a vitatott célokért, hazug indokok alapján, nemzetközi felhatalmazás nélkül indított, és az európaiak többsége által elutasított iraki és afganisztáni háború ügyében következetesen az usa-t támogatják. Ez alapján azt hihetnénk, hogy a magyarság soraiból nem sok embert győzhettek meg arról, hogy rájuk adja a voksát, azonban a 2002-es országgyűlési választásokon több, mint 280.000 szavazatot kaptak. Támogatóik nagyrésze stabil törzsszavazó. De kik ők, és miért pont a szabad demokratákat választották?

Sokan vannak köztük különböző deviáns csoportok tagjai, -főként buzik, és drogosok- ugyanis ők az szdsz kampányának elsőszámú célpontjai. Azonban nincsen annyi homoszexuális, és drogos, -azt is figyelembe véve, hogy sokan nem is szavaznak közülük- hogy e csoportokból kerüljön ki a kétszáznyolcvanezres tábor számottevő hányada. A szavazóbázis egy másik része származása miatt választja a liberálisokat. Közismert a zsidóság és a párt közeli kapcsolata, következetesen támogatják Izrael és az Egyesült Államok politikáját, akár még a közvélemény döntő többségével szemben is. Az is mutatja jó viszonyukat, hogy már több szabad demokrata küldöttség is járt a zsidó államban. Azonban a körülbelül százhúszezer magyar zsidó közül sokan voksolnak a szocialistákra is, és persze más pártok szavazói között is megtalálhatjuk őket, tehát még az előbbi csoporttal együtt is csak kisebbik felét tehetik ki a több, mint negyedmilliós számnak.

De – mindezt figyelembe véve – mi motiválhat egy magát magyarnak érző embert, hogy rájuk szavazzon?

Tapasztalataim szerint – az előbb felsorolt rétegeket (magyargyűlölő zsidók, perverz buzik, a drogliberalizációt az szdsz-től remélő drogosok, egyéb deviánsok) leszámítva – főként azok a csalódott, identitászavarral küzdő emberek választják őket, akiknek rossz véleményük van a magyar népről, nem érzik magukat a nemzethez tartozónak, de, mivel nem tartoznak más nemzetiséghez, ezért kénytelenek elviselni magyarságukat. Ez dühvel, és frusztrációval tölti el őket, ezért választják ezt a minden tradícionális értéket tagadó, toleranciát hirdető, de a más világnézetűekre tüzet okádó pártocskát!

No és azért is, mert az árulást – mert ebbe a pártba beállni önmagáűban is az – a zsidók nagyon is jól megfizetik…

Az általam fontosnak tartott értékek között – a család, egészség, és hasonlók után – szerepel a nemzeti összefogás, a hazaszeretet, és a magyar kultúra ápolása is. Úgy gondolom, hogy nem lehet kizárólag egyénben gondolkodni, mert az ember közösségi lény, így a közösség sorsának alakulása mindenképpen kihat az ő és környezete egyéni sorsára is, akár tetszik neki, akár nem. A nemzet is egy ilyen közösség, amely – akarva, vagy akaratlanul – hatással van a tagjai életére, tehát, mindannyiunk érdeke, hogy a nemzeti érdekeinket érvényesíteni tudjuk! Ez pedig kizárólag akkor lehetséges, ha a magyar nép tagjai segítik egymást.

Ha szétnézek a világban, azt látom, hogy az összetartó, erős identitástudattal rendelkező népek képesek a legkönnyeben elérni a céljaikat. Akik széthúznak, azokkal szemben pedig mások fognak érvényesülni!

Ez Európán belül is érvényes: a franciák büszkék a nyelvükre, kultúrájukra, történelmükre. A britek úgyszintén, még az európai egység érdekében is csak nehezen hajlandóak engedni a szuverenitásukból! (Lásd a Schengeni és a Maastrichti Egyezményhez fűzött fenntartásaikat a közös valutával, és a határőrizet fenntartásával kapcsolatban, stb.) Még a közép-európai, és kelet-európai kevésbé “sikeres” népek is inkább képesek összefogni, mint a magyarság. Jó példa erre a szlovák és a román nép, de példaként a szerbeket, vagy horvátokat is felhozhatnám! A tengerentúlon sincs ez másként, az amerikaiak is büszkék a hazájukra, a legtöbb házban kint van a zászló is. Ez a gondolkodásmód Bush újraválasztásából is látszik. A zsidó nép, akivel az szdsz vitathatatlanul szoros kapcsolatban áll, szintén az összefogásáról híres, így tudják a leghatékonyabban érvényesíteni az érdekeiket itthon, és Izraelben is!

Miért csak a magyar néppel kapcsolatban tartanánk elfogadhatatlannak a nemzeti összetartást? Azért, mert a zsidók gyarmatosítani akarnak minket, és ez az igazi válasz.

Az MDF már közelebb áll a cionistákhoz, mint egy átlagzsidó… Az elmúlt három évben szerencsére világossá vált, kik is finanszírozzák azt a pártot : a tisztelet társasága, amit a scmuck és a leisztinger nevű spekuláns zsidók hoztak létre.. Azt sem tartottam demokratikus döntésnek, amikor Dávid Ibolya, és Herényi Károly – kisebbségbe kerülvén a frakcióban – önhatalmúan kizárták a képviselőik kétharmadát a “frakcióvezető bejelentése alapján”, amiről közismert volt, hogy nem áll mögötte tényleges frakciódöntés. Egyébként ezt az eljárást az szdsz sem fogadta el az Ügyrendi Bizottság tárgyalásán, így MSZP és MDF szavazatokkal sikerült csak legalizálni döntésüket. Nekem nagyon úgy tűnik, hogy Dávid Ibolya el akarja játszani a “politikai kalapos kurva” szerepét, így biztosítva, hogy akármelyik “nagy” nyerjen is 2006-ban, ő mindenképpen benne legyen a kormányban!

Aztán most az Almássy ügy : őt rágalmazta meg a zsidó némber, ki tudja, milyen (talán üres) cd-t lobogtatva, de mégis ő lett kizárva a pártból – és így ugye nincs, aki kiálljon dávidka ellen, maradhat ő az elnök. Amúgy volt még négy kihívó, őket már előbb eltántorították a megméretettéstől, ki tudja, milyen eszközökkel, és módszerekkel.

Utoljára talán Rajk Lászlóval bántak el ilyen maffiotikus, koncepciós eljárásban. Az ötvenes évek elején. Kádár dobta fel őt gerőnek, mint spicli.

Egyenlőség nem létezik, viszont szerintem lehet törekedni a gazdasági erőviszonyok, és a lehetőségek kiegyensúlyozottabbá tételére. Így juthatunk közelebb az  egyenlő esélyekhez. Úgy látom azonban, hogy a liberálisokNEM törekszenek erre. A gazdaság területén például, -ami az egyik legfontosabb – ennek pont az ellenkezőjét akarják! A szabadelvű neoliberális gazdaságpolitika, – amit az szdsz is törekszik érvényesíteni – az állam passzivitásáról szól, a beavatkozás méretének és intenzitásának csökkentéséről. Az állami beavatkozás szerepe pedig pont a káros piaci jelenségek visszaszorítása, a tisztességtelen versennyel szembeni fellépés, tehát a kisebb, és hátrányosabb helyzetű gazdasági szereplők érdekeinek a védelme. A kis- és közepes méretű cégek, vállalkozások oltalmazása a multikkal szemben, amennyire csaklehetséges.  A liberálisok – így a szabad demokraták is – gazdasági intézkedései az állami szerepvállalás visszaszorításával pont a multicégeknek, a globáltőkének kedveznek, tönkretéve így sok, kevésbé tőkeerős vállalkozást, teljesen kiszolgáltatva ezzel országunkat a külföldi megavállalatoknak és pénzügyi csoportoknak! Ez szerintem ellentétes a haza érdekeivel, ezért számomra elfogadhatatlan! Ami pedig a szociális intézkedéseket illeti, a baloldalinak nevezett kormányok rendre megnyírbálták az ilyen célú kiadásokat! Jó példa erre a Bokros-csomag, amit a Fidesz szüntetett meg, valamint a gyurcsány-kormány mostani tervezete, ami szerint csak azok részesülhetnek majd egészségügyi ellátásban, akik ténylegesen fizetik a TB járulékot. Ez szerintem nem túlzottan “baloldali” intézkedés! Mi lesz például a hajléktalanokkal, vagy a tartósan munkanélküliekkel? Munkanélküli ellátásban is csak azok részesülhetnek majd, akik bizonyítják, hogy munkakereséssel töltik a napjaikat. Ez igazságos, de nem szociális intézkedés! A szociális jogállamokban az állam – erejéhez mérten – segíti a rászorulókat, attól függően, hogy érdemesek-e rá!

Tehát, aki nem tesz aktívan azért, hogy ne szoruljon pl. segélyre, aki meg sem próbál dolgozni, az nem volna szabad, hogy kapjon segélyt. A gyerekeit meg állami gondozásba kellene venni.

Igen, a cigányokról van itt szó…

Végül pedig, én is csak azért szavaztam a Fideszre (pontosabban a KDNP-re) egypárszor, mert nem is volt más esélyes alternatíva a megyémben. (Harmadik utasok összeszedtek 2006-ban vagy 2%-ot), de messze vannak az ideálistól.

Ma már csak a Jobbikra szavaznék, még akkor is, ha 1%-on állna. Amit a zsidesz előszeretettel hazudik róluk, az “elveszett szavazat” nevű hazugság híresztelésével. (kb. 2002 óta megy ez.)  De a Jobbik nem annyin áll, hanem legkevesebb 6-7%-on.

De lehet, hogy még szavazni sincs értelme… Miért is?

Mert az is könnyen lehetséges, hogy a választás kimenetelét nem a szavazók határozzák meg, hanem eleve le van zsírozva, kinek hány % jut, és hogy ki kormányozhat. Vannak erre utaló jelek, és jó lenne, ha ezt minél többen észrevennék, ugyanis minél többen kételkednek a parlamentarizmusban – ami ugye jakobinus és szabadkőműves eredetű berendezkedés- annál jobban megérik a helyzet egy igazi rendszerváltáshoz…

Amíg az szdsz többször is hangot adott annak, – például a “svájcisapka-hasonlattal” – hogy szalonképtelennek tartja a nemzeti gondolkodást, addig a magyar közvélemény sosem állt igazán szemben a magyarság összefogásának gondolatával.

Annak ellenére is igaz ez, hogy 2004 december 5.-én a kettős állampolgárságról szóló népszavazáson pedig a zsidómédia NEM-re buzdító propagandája sajnos megtette a hatását…

A két párt viszonya amúgy akkor jutott töréspontra, amikor az szdsz és az mszp kirobbantotta a székház ügyet. ( Ami szintén MDF-Fidesz közös ügy volt. ) Nem véletlenül időzítették ezt ’93-ra, ugyanis ekkor a Fidesz – az Antall-kormány népszerűség-vesztése, és az szdsz ultra-liberalizmusának visszatetsző volta miatt – népszerűségi csúcsot döntött a közvélemény-kutatásokon! Bár az 1994-es választások második fordulójában a szabad demokraták, és a Fiatal Demokraták még egymás jelöltjeit támogatták, már jóval a választások előtt sejteni lehetett, hogy az szdsz a szocialistákkal fog kormányt alakítani, ami – az szdsz kongresszusának jóváhagyásával – be is következett, végérvényesen megszüntetve ezzel a már amúgy is rogyadozó, Fidesz-szdsz szövetséget. Ez egyben a liberális oldal – mint önálló tényező – megszűnését, és a magyar politikai élet kétpólusúvá szűkülését eredményezte. Tehát nem a Fidesz váltott először irányt, hanem a radikális, antikommunista rendszerváltó, nagyobbik liberális párt – 1990-hez viszonyított – pálfordulása állította a Fiatal Demokraták Szövetségét válaszút elé. Az egyik lehetőség az volt, hogy – csatlakozva az szdsz-hez – a korábbi elveiket feladva koalícióra lépnek a kommunista utódpárttal, amit akkor szinte teljes mértékben a régi pártelit irányított, élén az egykori pufajkás zsidó horn gyulával. A másik lehetőség pedig, hogy ellenzékben maradnak. Ezt megtehették volna úgy is, hogy liberális pártként működnek tovább. Viszont ekkorra már tisztában volt vele a közvélemény, és a politikusok egyaránt, hogy mit is jelent a liberalizmus a (magyar) gyakorlatban: a nemzeti összetartozás tagadását, és a globáltőke érdekeinek képviseletét! Aki ezeket az elveket vallotta, azok érdekeit az szdsz képviselte, most már a volt állampárttal összeborulva. Tehát ez vállalhatatlan úttá vált a Fidesz számára.

Maradt a nemzeti oldal, ahová viszont mindig is csak félszívvel tartoztak, a liberalizmustól sajnos sohasem álltak igazán távol, mégha ezt nyíltan nem is deklarálták, azonban az 1990-94 közti időszakban, a parlamenti munka során ez jól látszott.

A Fidesz a magyar nép érdek képviseletének irányába felé fordulását a párt liberális szárnya gátolja: ők javarészt már 1993-ban átigazoltak az szdsz-hez. De jó páran ott maradtak a fideszben.

Azok a párttagok, akik javarészt antikommunista nézeteik miatt csatlakoztak a szövetséghez, azok sokan már az 1994-es második fordulóban a párt által hivatalosan támogatott szdsz-es jelölt helyett az MDF-re adták voksukat. A tagság kisebbik része nem értett egyet a fordulattal, ők 1993-94-ben távoztak.

Orbán Viktor politikusként gazdagodott meg. Ez igaz. De, ha ez vállalhatatlan, akkor szinte az egész MSZP-s pártelitet le kellene mondatni! Gondoljunk csak Medgyesyre, aki benne van az “első százban”, övé a fél Balatonpart (hol van hozzá képest az Orbán-család?), aki kezdetektől fogva politikus volt, és gyanús vagyongyarapodása a rendszerváltás körüli zűrzavarban indult meg, vagy Gyurcsányra, aki szintén összehasonlíthatatlanul vagyonosabb a Fidesz-elnök családjánál. Az ő vagyona is a Demisz vagyon nyomtalan eltűnése idején kezdett gyarapodni, és azóta is számtalanszor felmerült a neve gyanús ügyletek kapcsán! Vagy, – hogy az szdsz-ből is említsek valakit – itt vannak főpolgármesterünk áron alúl vásárolt, majd busás haszonnal értékesített lakásai. Ő sem a taxizásból gazdagodott meg a nyolcvanas években! Ha tehát ezeket elfogadhatatlannak tartjuk, akkor szinte a teljes magyar politikai elitet le kéne cserélni!

Tényleg ez lenne a legjobb!

Mind a (saját meghatározás, szerintem nincs jobb és bal, globalista neoliberális oldal van, és velük szemben állnak a helyi érdeket képviselő erők) bal, mind pedig a jobboldali (a parlamenti pártokról beszélek) politikusainknak szimpatikusabbak a szomszédos országok liberális pártjai a nemzetieknél. Én sokat jártam mindegyik szomszédunkban, figyelemmel kísérem az ottani eseményeket, és az a véleményem, hogy az ottani pártstruktúra teljesen eltér az itthonitól! Szlovákiában például együttműködnek a szlovák nemzeti célokért közösen a nacionalisták, a meciari posztkommunista, magát baloldaliként deklaráló pártok, a kereszténydemokraták, és a liberálisok is (igen, ott nincs annyi zsidó,  mint nálunk), a különféle pártok kifelé mégis egységesen a szlovák nemzetet képviselő külpolitikával rendelkezik, mind a nyugat, mind pedig hazánk irányábára. Ott nacionalista minden komoly párt! Persze azért innen is érkeznek szélsőségesen magyarellenes megnyilvánulások, úgy, ahogyan koalíciós partnerüktől, a baloldali smertől is, ahogy ezt az elmúlt hónapokban tapasztalhattuk! Romániában is az “utódpárt”, a Ion Iliescu nevével fémjelzett szociáldemokraták között több szélsőséges, intoleráns székely-ellenes nézetűt találunk, mint a most kormányzó polgári oldal köreiben. Ők is román fanarióták, akárminek mondják magukat, az mind  csak diplomatikus rugalmasság, miközben egyre azért ügyelnek, a romániai nemzeti érdekekre, ezért is nacionalisták keményen. Szerbiában is hasonló a helyzet: Milosevics volt pártja a szerb szocialista párt, a volt kommunista utódpárt volt a legnacionalistább! A mai, mostani kormányuk is nacionalista.

Ebből is látszik, hogy ezekben az országokban a régi nómenklatúrához közelebb álló baloldal, és a neoliberális elveket valló, a nemzetközi tőkéscsoportok érdekeit képviselő szdsz-mintájú pártok ( ha egyáltalán létezik ott ilyen) nem találtak egymásra úgy, mint Magyarországon!

Az pedig teljesen logikus és kézenfekvő, hogy a szomszédos országok mindig is jobban boldogultak (értsd : az ő érdekeiket tudták a mieinkkel szemben érvényesíteni) az mszp-szdsz koalícióval, mint az mdf-es és a fideszes “jobboldali” kormányokkal, mert a baloldal gyakorlatilag szabad kezet ad nekik a határon túli magyarság tekintetében, nem áll ki az érdekükben! Ez megfelel a szomszédos kormányok érdekeinek, de semmiképpen sem felel meg a magyarságénak! Pedig Magyarország kormányának a mi érdekeinket kellene képviselnie!

No persze, ha a kormány magyarokból állna, és nem zsidókból, meg kilóra megvett emberkékből – őket hívjuk mi zsidóbérencnek.

Az szdsz számomra hazaárulók gyülekezete mert idegen érdekeket képviseltek(nek)állampolgáraik és az ország érdekével szemben korábban a megszállók most pedig a gyarmatosítók érdekeit képvisel(ték)ik.

Folyik az eladósítás állami és egyéni szinten most gyártják a kamatrabszolgákat.

A liberális és kozmopolita baromságokkal megfertőződött altruista (all true = minden igaz, avagy mindenkinek igaza van, pedig mennyire nem így van, lejjebb írok róla) ember SAJÁT ELMONDÁSA SZERINT “minden ember” érdekét egyformán veszi figyelembe.

Ott sántít, hogy a legtöbb ilyen kozmoliberális valójában igen szilárd zsidó faji öntudattal rendelkezik. Ohó, mi adjuk fel az állásainkat, az érdekeinket, a kultúránkat, mindent, nektek meg chábád luvavics szektátok lehet, ami az eleve ridikülőz talmudot legszélsőségesebben értelmező szuprematista szekta? Olyan zsidó messiást várnak, aki kiirtja a gojokat majd, szerintük a gojok olyanok, mint a sertések, és ez egy háborítatlanul működő szekta, mellesleg az ő hanukájuk lett meg légószirénázva tavaly pár bombagyáros által.

A zsidóság egy rendkívül összetartó népcsoport, de ugyanakkor kifelé, a nemzsidókkal rendkívul intoleráns is. A II. vh előtt nem volt saját hazájuk (mondjuk Izrael születésével kapcsolatban is lenne egy-két jó történet, főleg palesztin szemszögből) mindannyian más orszagokban éltek, de a saját érdekeiket mindig fontosabbnak tartották az őket befogadó országokkal szemben. Magasabb rendűeknek hiszik magukat, “Isten kiválasztott népe” – ezt tartják magukrol.

Azon kívűl, hogy még mindig létezik az a baj (is), hogy éppen ők nem veszik figyelembe a többség akaratát, hanem egy szűk kisebbség érdekeit preferálják. Konkrét példaként : ha érdekelné őket a többség véleménye, akarata és nem csak az, hogy még ameddig lehet, húzzák az államból a hasznot, akkor feloszlatták volna a parlamentet.

A nacionalizmus jó dolog, azt jelenti, hogy én a saját fajtám, a magyar nép érdekeit képviselem, mert nekem ez áll az érdekemben! Tehát a nacionalizmus igenis etnikai alapú. Úgy, ahogy zsidó a zsidókét, a cigány pedig a cigányokét, stb.

Rajtunk kívül senki más nem fog a mi érdekünkben cselekedni, tehát, ha mi, magyarok nem ezt tesszük, akkor örök kudarcra leszünk ( vagyunk ) ítélve! Egyetlenegy nép, sőt, még egyetlen ember sem lehet sikeres, ha nem részesíti előnyben a saját érdekeit másokénál! Ezt szokták az ellenérdekű felek “faji kirekesztésnek” nevezni, – eképp próbálván megtörni a magyar érdekképviseletet – miközben ők is pontosan ugyanezt csinálják! Biztos lehetsz benne, hogy zsidó a zsidót, egy cigány pedig a cigányt fogja választani a magyar ( vagy más nép tagja ) helyett.

Ez így kellene, hogy természetes legyen a magyarok esetében is. De nem így van.

SZDSZ az ördög ügyvédei

Különös dolog SZDSZ-es fejekkel vagy olyanokkal beszélgetni, akiket az SZDSZ megérintett, vagy éppenséggel most is kontaktusban vannak, de érdemes őket megérteni, mint ahogyan érdemes megérteni pl. a madárinfluenzát is, ha kiutat akarunk találni a bennünket sújtó 7 in 1 csapás alól.

Az SZDSZ-es fejek, szemben a szocikkal, nem életfogytig SZDSZ-esek, sőt, még csak nem is életfogytig hűek “a párthoz”. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy ez a társaság (akármilyen különös is ezt elhinni) intellektuális alapokon szerveződik. Olyanok, mint a scientológusok, agyra mennek, és a gyógyulás gyakorlatilag bármikor bekövetkezhet, ezért is tartják magukat rövid szellemi pórázon (lásd, Horn Gábor 1 órára lazult el félévnyi véres-szájú gengszter-párt szóvivői meló után, és máris olyat talált mondani, ami miatt még mindig pattanásosra dühöngik magukat MSZP-s elvtársaik, sőt, azok Moszkvai elvtársai is.
Ez utóbbi mondat egyébként nem valami összekacsintás-féle akart lenni azokkal, akiknek a pártjára e sorok írója is jó sokszor szavazott (2002-ig, inclusive), hiszen ha valaki a te köreidből válik a hazádat tönkrezúzó horda katonává, nem fogod örömmel nézni a tévét, hogy “odass, a Horn megint benne van a tévében!”, sőt, sokkal inkább elítéled azt a kártevést, amit az illető művel.

Ha az SZDSZ-es fejeket meg akarjuk érteni, a szocializmusig kell visszamennünk (nota bene, az egész ország visszament idáig, anélkül, hogy az SZDSZ-t meg akarta volna érteni, így ma már kb 1978-81-ben élünk, ami nem jó hír). A szocializmusban e fejek nagyreményű ifjak voltak, akik abban a tudatban ténykedhettek, hogy így vagy úgy, de eljön még az ő országuk. Ha az MSZMP és a szovjetek maradnak, akkor disszidálás, ha nem, akkor hazai pálya. Szó szerint úgy tekintettek magukra, mint intellektuális felső tízezerre (e szavakkal). Egy árnyék-kormány, egy árnyék-uralkodó osztály élt és virult Budapesten az ő személyükben. Természetesen nem voltak egyedül, hiszen rengeteg fiatal volt beindulva a jó dolgokra, a szabadságra, a fejlődésre, a társadalmi átalakulásra, a demokráciára, de ők annyiban mások voltak, hogy nekik biztos volt a helyük a jövőjük, a nagy volumenű karrier. Miközben megvetéssel tekintettek a mocskos, mindenkit sújtó rendszerre, az is benne volt a pakliban, hogy nekik jár az, amit most ezek a zsíros hajú, fejű és agyú MSZMP-sek élveznek (ez persze deduktív, fordított irányú érvelés, a mai aktív SZDSZ-esek azok, akiket e tulajdonságok visszamenőleg jellemeznek, akkoriban mindezt nem lehetett látni, ahogyan az oviban sem derül ki, kiből mi válik 20 év múlva.

A lényeg, a döntő pillanat az 1994-es fúzió (a korábbi irigyelt ellenségekkel, az MSZP-vel). Mi történt ekkor? Tömören: “jöjjön el az én országom – itt és most”. Inkább mi, mint ők. Inkább mi és ők, mint ők. Mi mindenképp. Pető Iván pártelnök pár nappal a fúzió előttig azt hazudta, “az MSZP-vel soha!”. Az amerikai követség közbenjárására az MSZP-sek hosszú távú uralkodásuk biztosítékaként részt kínáltak a hatalomból korábbi ellenségeiknek, szép nagy ország, jut is, marad is (mondhatták 1994-ben). Ezalatt, ugyanekkor az SZDSZ-eseket (bizonyára) nem nagyon kellett rábeszélni a nagy lepaktálásra, a nagy fúzióra, náluk ez adódott, mégpedig a haza és a szabadság iránti lelkesedést nélkülöző pragmatikus látásmód érvényre jutása révén (ez is fordított irányú, a végeredmény ismeretében konstruált érvelés).

A történet kívülről (SZDSZ-en kívülről) szimpla: lepaktálás, árulás, pénzért, hatalomért – prostitúció. Az ördög ügyvédei lettek, partneri szinten, partneri minőségben. A nemesség árulásának újabb esete: a nagy értelmiségi korrupció.

Ezt a tragikusan egyszerű szituációt komikusan bonyolultan, soha össze nem álló mozaikok garmadával próbálták lefedni. Jobb velünk, mint nélkülünk, mi majd belső ellenzék leszünk (mint rendszerváltás előtt a pártban – kell a karrier, de ellenzék vagyok, belülről bomlasztom a rendszert), abból baj nem lehet, a jövőt olyanra csináljuk, amilyenre akarjuk, stb. stb. Ennek a sok-sok SZDSZ-t mindig leleplező,a lólábat kilógató érvelésnek a támogatást az “a szocik nem is olyan rossz fejek”, “ők is csak emberek” szlogenek adták. Így vált a Népszabadság Magyarország legnépszerűbb napilapjává újra – mert az értelmiség egy része saját korruptságát a korrumpáló erők rózsaszínre mázolásával igyekeztek enyhíteni.

Az SZDSZ ‘94 óta versenyt fut az idővel, hatalmas hálózatos lábmunkára van szükség ahhoz, hogy az embereket, akik nem részesülnek az SZDSZ által lenyúlt, osztogatott pénzekből, ott tartsák az SZDSZ mögött. Ennek legegyszerűbb módja az antiszemitizmus, az antiszemita kártya. Ha ki akarnak rúgni a melóhelyedről, mondd azt, hogy egy kisebbség tagja vagy, és hogy kirúgásod oka ez, és nemfognak kirúgni. Azért akarnak kirúgni, mert meleg vagyok. Azért utálnak, mert utálják a zsidó vallásúakat. Magyarországon nem az van, hogy emberek felháborodnak az MSZP-SZDSZ (mellesleg a FIDESZ kormány alatt is fel voltak háborodva) kormányzása ellen, hanem vallásüldözés, vallás-háború zajlik – naná. Ezt a remek eszközt az MSZP-sek is átvették, köszönhetően annak, hogy semmi más tömegpusztító fegyverük (nincs nekik sem), amit a magyar emberek ellen bevethetnének (mivel az USA-ban az “amerikai emberek”-ben benne van az összes nemzetiség -akik a nemzetet alkotják- nem fogjuk megjegyezni, hogy “és ebben mindenki benne van” – mert pont ez az az méreg, amit a antiszemita kártya a társadalomba juttat). Gyurcsány, aki a zsinagógában a megváltó teljesítményét méltatta, picivel később közölte, aki azt mondja Gyurcsány takarodj, az zsidózik, mert ő szegről végről zsidó vallású.
Így könnyű a Korábbi diktatúrákban nemzetellenes, szocializmus-ellenes, államellenes magatartás volt az, amikor kritizáltad a hatalmat meg a rendszert, most, hogy a diktatúra formailag megszűnt, valami más, olyan vétséget kell a helyére tenni, amely ugyanolyan módon lehetővé teszi a kormány ellenségeinek eltávolítását.

Visszatérve az SZDSZ-hez. Ha meg akarjuk érteni őket, egyetlen pillanatot kell magunk elé képzelnünk. Egy népszerű művész zsebében, az intellektuális felső tízezerből, egyszercsak beep-pel egyet a telefon: új szöveges üzenete érkezett: kinevezték miniszternek. Nem tudjuk, mi lehetett a szöveg, de mindenképp bizarr lehetett: “Hello András, van ez a a pozíció, bla-bla-bla miniszteri biztos (röviden, apanázs és apparátus a haveroknak) – fogadd el, keresd Vikit, a titkárnőt hétfőn ezen a számon”. A történet szépsége, hogy Wahorn András végül nem fogadta el a kinevezést, a másik szépsége (nem sorrendben) pedig az, hogy a sajtó lecsapott erre az ügyre, rávilágítva, milyen gátlástalan hatalomgyakorlás folyik szdsz-es, kormányzati körökben (sajtón nem a haveri kör Népszabadságban, Népszavában és egyéb szocializmusból véletlenül itt maradt újságra gondolunk).

Innentől tovább már nem is szoktunk foglalkozni ezzel a cseppben a tenger esettel, pedig érdemes, mert itt lehet rábukkanni a lényegre, pszichózis leírására, amiben az SZDSZ-esek utaznak. Képzeljünk elegy szép napot, mondjuk 1986 május elsejét. Képzeljük el, hogy a véres kezű Kádár, aki magyarokat végeztetett ki, mint Hajnau, aki puccsot hajtott végre, aki tankokat vezényelt Magyarországra, aki kivégezte Nagy Imrét, egyszercsak megjelenik a magyar 1 tévécsatornán, és közli, a kommunizmus egy kalap szahar, csak azért találták ki, hogy a rabszolga körülmények közt tartott népen uralkodhassanak, a szocializmus meg a másik tréfa, ami semmire nem jó, csak, hogy a haverok, mint Horn, Apró és a kis Gyurcsány villákban lakhassanak, miközben az emberek havi fixből élnek. Képzeljük el, hogy Kádár megelőzve Orbán Viktort és persze a ravasz Gorbacsovot, aki még mindig nem adta vissza Nobel-díját a rendszerváltás nevű hadműveletért, ajtót mutat a szovjet hadseregnek – ezúttal fordított irányban, kifelé. Kádár lemond, és átadja a hatalmat egy arra járónak, megkérdi, sprechen sie Ungarishe? Az arra járó igent mond, illetve, azt, hogy “ja”, és máris ő az új “ideiglenes” miniszterelnök, és úgy hívják, hogy Pető. Képzeljük el, hogy a magyarok ország szerte nemzeti szín zászlókat lengetnek, és a forradalmat éltetik, a békés de forradalmi változást.
Az emberek vidáman ünnepelnek országszerte, a híradókban új bemondók mondják be a híreket, és köztük olyanokat, mint “Wahorn Andrást, a Bizottság együttes egyik alapítóját kultuszminiszternek nevezték ki”. “Ifj. Rajk László pártot alapított, és indul a választásokon” (riválisuk a Medgyessy által alapított ex-ügynökök pártja). Göncz Kinga megkapja a külügyi tárcát, Budapest kormányzását pedig rábízzák az egykori Kontroll Csoport egyik vendég-fellépőjére, Demszky-re, Müller Péter-Sziámi megkapja az operaházat, Kis Tamás Laciék pedig a hidakon hajthatnak végre látványos Christo-akciókat, amely mellett St. Auby Szabadság-szobor becsomagolása elbújhat.

Mint Napóleon idején, itt is, a nagy magyar citromos vagy őszi rózsás forradalom során, melynek vezére Pető, minden haver a tarsolyában hordja a politikai karrier, vagy közpénz alapú megbízatás, pozíció marsallbotját. Mind megannyi forradalom, mint Napóleon forradalma is, ez a Pető-SZDSZ forradalom is hamar átmegy uralkodásba – csak egyedül a forradalmárok nem veszik ezt észre.

Mert mi a különbség Horn Gyula és Horn Gábor között? Kádár és Pető között? Göncz Kinga mennyivel jobb, mint Kádár-rezsim béli elődje volt? Mint az ember tragédiájában egy-egy szín vége felé, itt is megjelennek a változásért kiáltó krízis sötét és baljós viharfelhői.

Szélsebesen kiderül, hogy a hatalom struktúrája az, amivel a baj volt, a rendszerrel volt baj, és nem azzal, hogy MSZMP-s diktátorok ülnek a zsíros pozíciókban. Kádár rendszere megmarad Kádár-rendszernek, még szovjetek nélkül is, ha a hatalmi struktúra ugyanaz. Ami forradalomnak tűnt, az ugyanaz a struktúra – más szereposztással. Hogy mi ez a struktúra? Egy felső 10 000 uralkodik a nép felett – ráerőltetve a saját érdekét és akaratát a népre (hátborzongató, hogy Magyarország tragikus sorsát ilyen egyszerűen le lehet írni, pár szóban, mint ahogy hátborzongató, hogy a világ legszörnyűbb betegségeinek a neve is egyszerű: HIV, Madárinfluenza, Pestis, Ebola). A struktúrával kapcsolatban egyébként érdemes megjegyezni, hogy az egyetlen nem a szocializmust folytató kormány (98-2002) során a FIDESZ-t is elkapta a gépszíj, a hatalmi struktúra,és akkoriban úgy tűnt, ugyanazt csinálják, mint a szoci-szdsz-es kedvenceink, és csak azt élvezik, hogy most ők vannak hatalmon, és ez nagyon lehangoló, sőt, dühítő volt. Mentségükre szolgáljon, akárhogyan is szavaztunk ellenük 2002-ben, hogy ők megpróbálták felszámolni a szocialista hatalmi struktúrát.

Az SZDSZ forradalma gondlatnál sebesebben válik diktatúrává, ugyanazzá diktatúrává, amelyik ellen ők egy színnel ezelőtt még hevesen ágáltak. Aztán szín-váltás, és végül felébredünk az álomból, Kádár 1986-ban rezzenéstelenül diktátorkodik, sört virslit fogyaszt a városligetben Hornnal, Lendvayval, Kovács Lászlóval, Medgyessyvel, és a többiekkel (ez most nem az a Horn, hanem az, amelyik az egyik kereskedelmi frekvenciát pályázaton kívül, fű alatt passzolta le az RTL-nek – 2x is).

A szocializmus pedig szépen halad tovább, háborítatlanul, a maga útján, az SZDSZ-nek pedig forradalom nélkül, egyszerű kiegyezés révén kell majd ‘94-ben megcsinálnia a maga kis Pető-SZDSZ-es forradalmát, hogy “haverokat a kormányba! és mindenhova”. A sors iróniája, hogy ezt az egyszerű lefizetés-, osztozkodás -alapú korrupciót, a nagy fúziót simán megcsinálhatták volna a szocializmusban is, ehhez nem kellett volna eljátszaniuk a demokratát egyetlen percre sem. Az SZDSZ forradalma ugyanolyan pálinka-gőzös fikció csupán, mint Lenin, Sztálin, Rákosy és Kádár, a nép vezéreinek “forradalma”, mert “forradalmuk” sosem volt forradalom, amit csináltak, az sosem volt más, csak a hatalom akarása. Nem a magyaroknak akartak demokráciát, csak a kádár rezsim hivatalnokaitól, párttitkáraitól irigyelték, amijük volt és van, mert övék az ország és a hatalom, de nem a dicsőség és nem sokáig

megjelent: Magyar Hírlap, 2008 Április

Anotimp, albert, Aldo, Taylor, cans, foxi maxi, kitchen, sárkány, břeclav, Bernstein,
kocur, PSzabó, Semsa, sela, miting, monsoon, vicc, HUGO, Talaj, Geisha, szél, 11es. gol,
Peat, sárga, Loading, kérész, naguila, ganysta, rembrandt, 3000, Friday, Asereje,
Sebeők, emelő, Szombathy, Seas, Dunapart, octavia, Lucifer, 1961, salvation, királyok,
todi, Johan, riklis, loco, Templars, shuffle, Early, Britnyey, rosen, SexyBack, Forgács,
komikus, Yakin, wars, dragrace, megan, goldie, nőnek, kurva jók, Krisztina, rayne,
VANILLI, Adrenalin, Frances, festival, örömzene, digitális, sharpay, Lada VFTS,
cesc, centraal, apostol, Ranchera, Live8, tanárnéni, Gypsy, metrón, hazudnak, Pones,
Idióták, dust, manga, luftwaffe, crying, temper, Vampires, ugor, ethno, 1977, Sic.pt3,
panda, samples, Kredenc, AFREMOV, dastardly, camera, magic-eye, Ping-pong, salvem,
szoveg, látszat, Nyah, CARRIBEAN, Dobrády, P.U.L.S.E, telkes, ozone, Presents,
Lovak, Klezmer, silk, aurora, prog, Tecktonik, kirakós, tekegolyó, takarodj, dohány,
Sirató, animation, Durva, Bud Light, duli, fatboy, T-Shirt, celtic, pofon, rugó,
cody, dala, borbála, Komunista, goggles, fruzsi, Thompson, chica, templom, Barkas,
youre, Browne, produkció, Adeline, punch, szopás, Peeps, saxofón, Jump, BiNeK, Ildikó,
hensley, SZÉLLEL, twain, legjobb, 11esek, cross, Felicit?, nelson, Pokolgep, arsan,
roisin, tüntetés, operaház, Butterfly, komár, CAMILLA, Spain, Comme, bouda, Simarik,
Mazurka, Cristiano, Telefonál, Fantom, Elfussak, European, Sinkovits, antal,
Hordók, bulldozer, ceruza, Soultech, Hips, miracled, Lolkokol, kosheen, euro, yoon,
folding, Quijote, adom, edgar, féltelek, Korál, mézgáék, Call, Gergiev, Wooten, szólj,
Blog címkék

Gabriel García Márquez gondola, Elizabethtől kaptam!!!!!!!!!!!, Bejegyzésem, Liliom változó kerettel, Viccelődjünk…:), Minden kedves látogatómnak!!!!, M. Ilonka éjszakai üzenete, Jól néz ki!!!! ), Idézetek!, Gyógyitó italok, R.KATIKA.BARÁTNŐM-től.!!!!, Óvodás csoport, Sugárzás ellen is védhet a vör, Sugárzás ellen is védhet a vör, dr.Takácsné Valikától kaptam.!, Bő alsóban!, Rosemaritól kaptam ma.!!!!!, Éva hagyta itt nekem.!!!!!, Most is rád gondolok, Korrajz, idézet, Britney Spears ügyes csaj….., nem volt tériszonyuk B A.pps, Johnny Depp sexy men, Holdbéli lélekvárkastély, 5 egzotikus bolt, F.Gizellától kaptam.!!!!!, Mindig legyen előtted út, Ne félj, mert én veled vagyok!, Esőre áll az idő:, neked úgy is látnod kell, H.Marianna küldte.!!!!!!, wikers Ildyy-től kaptam ezeket, Szilágyi Domokos – Szemedbe né, Gyerekzsúr, egy ötvösi álom!, Katalintól a MyYumeX-en!!!!, Napi egy kocka étcsoki, Posseidon és a sellő, Kati 1 játékos pasit hozott…, Marcsikától kaptam, Elgondolkodtató gondolatok, R.KATIKA.BARÁTNŐM-től.!!!!, Csak egy Anya????!, R.KATIKA.BARÁTNŐM-től.!!!!, nem volt tériszonyuk B A.pps, Liliom változó kerettel, Suzi Quatro és Chris Norman, Szia Maróka., B. Magditól, Neked adom…, Az_Én_Miatyánkom.pps, Megváltottak idegenben, Virág aranykeretben, A kalandor, Kígyós Bettina: Suttogó tündér, Az_Én_Miatyánkom.pps, Csodálatos paloták, Jól vigyázz….., Elgondolkodtató gondolatok, sarkadykati@tvn.hu, Gyerekzsúr, egy ötvösi álom!, Kedves Látogatóimnak, Barátaim, A Népmese Napja, Új beteg érkezik, Kék muffin, Nem unod még?, Hajnalkától kaptam!!!!!, Britney Spears ügyes csaj….., dr.Takácsné Valikától kaptam.!, szótár férfiaknak, Ne hallgass az emberekre…, Szívbörtön, Zsid 13,14, Britney milyen ügyesen szál ki, Bő alsóban!, Ahogy a természet adta, Üdvözlet**LÁTOGATÓIMNAK**!!!!!, K.GYÖRGYITŐL kaptam!!!!, Lohan igy kelleti magát…., Britney Spears ügyes csaj….., Viccelődjünk…:), Piromán kopjafavers, Tejfölös, gombás nyelv, porcicák!!!!, Viccelődjünk…:), Piromán kopjafavers, Marcsitól kaptam, Rosemaritól kaptam ma.!!!!!, Kellemes hétvégét…, Mini esküvő, Legyen az élet bármilyen, Padlizsánrántotta, idézet, Barátainkat hol keressük?, Zolikámnak, Odamegy Hapci Hófehérkéhez, wikers Ildyy-től kaptam ezeket, Aprócska sellő, Editkémtől!!!, A Népmese Napja, Padlizsánrántotta,

Eddig 8 komment érkezett ()

1. SF:
   2008. 02. 13. 0:50

Ana, antibaby, gus, ihateithere, suematra, kaptárlakó, komédiás(ő pl. freeblog-alkalmazott!), szóval ilyen nevek?

Ezek nagy része ÚJSÁGÍRÓ különféle balliberális médiumoknál. Álbloggerek.

1.   katparlako
   2008. 02. 18. 23:53

Nemescsilla, értem a problémád, de hidd el, hogy én semmit nem tettem ezért, csak évekig írtam. Ez egyszerűen azért van, mert amikor elkezdtük, még messze nem blogoltak ennyien.

SF, én igazi blogger voltam már akkor is, amikor te még azt sem tudtad, mi az. Egyébként kezdem unni, hogy hol álbloggernek nevezel, hol az ajtót “törnéd rám” (szeretettel, és egy duplacsövűvel várlak). Azt ajánlom, fogd vissza szépen magad, és felejtsd el a nevemet is, jó?

1. SF:
   2008. 02. 22. 7:15

Nem felejtünk, te magad mondtad ana blogján. Nem kellett volna fenyegetőznöd. Nem kellene buzikról, holokausztról, drogliberalizációról, és hasonlókról megrendelt postokat írnod, neked sem és a barátaidnak sem.

Mellesleg, amit ti csináltok, az kommersz tucat vacak.

Mi pedig szamizdatot írunk. Annak legalább van némi értelme.

Jé, ezek szerint nekem igazam van a gyanúmmal, a kapálózásod is pont ezt bizonyítja. NO halljam kinek dolgozol. Index vagy HVG netán Hírszerző…

1. SF:
   2008. 02. 22. 7:18

Vagy ami még valószínűbb, néhány exemplar honnan lehettek még, ti kis összetartó szubkultúra : hócipő, magyar narancs, tilos rádió(korai bloggerek), népszava, stb…

1.   katparlako

2008. 02. 23. 15:29

1. Életemben nem írtam megrendelésre, de túl hülye vagy ahhoz, hogy ezt megértsd.

2. Akármit is írtam, jogom volt hozzá, és még lesz is, törődj bele, hogy én mindig azt írok, amit akarok. Te csak egy örök lúzer vagy, ez a világ nem neked lett kitalálva. Azért pofázol, ahelyett, hogy az életed élnéd, és dolgoznál, vagy csajoznál. Meglepődnék, ha a munkád, a nemi életed, a tanulmányaid rendben lennének. Valószínűleg az egész életed úgy szar, ahogy van. Te tetted azzá, mert szerencsétlen vagy.

3. Fájdalom, én mostantól levegőnek nézlek. Túl sokat dolgozom, és túl sok barátom van ahhoz, hogy egy ilyen senkivel foglalkozzak, mint te. További jó mulatást!

1. SF:
   2008. 02. 23. 17:25

Én lényeglátó vagyok, többek közt a golden blogról is ELŐBB magamtól jöttem rá, hogy nem igazságos verseny, és csak UTÁNA olvastam a tomcatpolo blogon az erről szóló írást.

A legolcsóbb és legócskább dolog a magánélettel kapcsolatosan személyeskedni, én viszont elvi, és politikai okok miatt bíráltalak benneteket.

1. SF:
   2008. 02. 23. 17:26

http://reakcio.blogspot.com

1. SF:
   2008. 02. 24. 21:15

Túl jóban vagytok Mr. A-val, “aszerk”-el, komédiással, és a többi szerkesztővel ahhoz hogy bármit is elhiggyek neked. Van kismillió blog, de mindig mindenhol minden címlapon, toplistán, ajánlóban, főoldalon stb. csak titeket látni, ugyanazt a kb. 50 bloggert. És szinte mindegyikőtök kilinkeli a tandem café blogját, sőt ott is csak ti “50-ek” szoktatok fórumozni egyedül. Ne etessél vazze, madárnak ne nézzél. Ti valami zsidó fiatalok lehettek, mondjuk a MAZSIKE vagy a Chábád-Lubavics nevű klubszerű szervezetektől, és az bennetek a közös nevező hogy mindannyian zsidók vagytok. A tilos rádiósok kezdték a blogolást még elég korán, meg a népszavás andrassew iván, nos ti is olyasfélék vagytok mint ők. Méghogy nem vagy zsidó, te aki a gyilkos ágnest kifütyölőket csőcselékezed.

Neoliberális közhelyszótár

Avagy:

a jelenlegi rendszer politikusai, üzletemberei, publicistái, közéleti bölcsei és hivatásos nevettetői által használt közhelyek, frázisok, klisék, szlogenek és sablongondolatok kisenciklopédiája
(A teljesség igénye nélkül. Folyamatosan bővíthető és korrigálható!)

Amerika

Szimbolikus jelentésre és jelentőségre szert tett metonimikus kifejezés, mely a közbeszédben nem minden esetben, ill. nem teljes mértékben azonos az „Egyesült Államok”, ill. az „USA” szavakkal. A jelenlegi uralkodó világnézetben „Amerika” az egykori „Szovjetunió”, ill. „A szovjetek” funkcionális megfelelője. Ahogyan korábban a Szovjetunió a kommunizmus építésének, a szocialista internacionalizmusnak, a marxista-leninizmusnak, stb. volt a letéteményese és legfőbb képviselője, úgy „Amerika” ma a fejlett piacgazdaságnak, a liberális demokráciának, a globalizációnak és a neoliberális ideológiának. Jellegzetes titulusok: a „fejlett demokratikus országok vezető hatalma”, a „demokrácia őrzője”, „modernizációnk záloga”. Amerika korábban imperialista újgyarmatosító háborúi 1989 óta felszabadító háborúk a zsarnokság alól. Az „amerikai modell” a történelem legfejlettebb és legtökéletesebb társadalmi-gazdasági berendezkedése, s mint ilyen, az emberi fejlődés csúcsa és végcélja. Csakúgy, mint az egykori szovjet modell, az amerikai modell is csupán az adott régió elmaradottságának, ill. az adott lokális kultúrához való ragaszkodásból fakadó „helytelen alkalmazásnak” köszönhetően mond csődöt a világ különböző pontjain.

Ugyanígy az „amerikai ember” az egykori „szovjet embertípus”-hoz hasonlóan homo novus-ként jelenik meg. Az öngyarmatosító beszéd gyakori szófordulatai az amerikanizáció hazai félperifériás (provinciális, „mucsai”) verziójára használt kedélyeskedő-ironikus „itt van Amerika”, „tiszta Amerika”, valamint az „elmaradott hazai viszonyokra” utaló komolykodó „ez bizony még nem Amerika”, „Amerikában bezzeg”, „Amerikában már megvalósult”, stb. (Ld. még Amerika-ellenesség, Együttérzés, Naci)

Amerika-ellenesség

Igen tág fogalom, mely felölel minden olyan verbális vagy szimbolikus megnyilvánulást, amely az Egyesült Államok politikája, társadalmi berendezkedése, kultúrája (ezen belül is főként az ún. „amerikai életstílus”) bírálatának számíthat, akár a megnyilatkozó szándékától függetlenül. Így pl. éppúgy Amerika-ellenességnek számít az iraki háború ellenzése, mint a gyorséttermekkel szembeni gasztronómiai averzió. (Vélhetően nemsokára ide sorolódik a dohányzás is.) E fölfogásban az „Amerikához” társított dolog (pl. az említett gyorséttermek) iránti nemtetszés kinyilvánítása egyben az USA által képviselt és védelmezett világrend és uralkodó ideológia elleni támadásnak számít. Az „Amerika-ellenesség” az Egyesült Államokban bekövetkezett neokon fordulat óta az egykori „szovjetellenesség” hiányzó szerepét tölti be a hazai mainstream közbeszédben, s mint ilyen, segített felújítani az egykori pártállami publicisztika beszédmódját. (Ld. csatlakozás, egyenlő félként, együttérzés, érdek, felszabadulás, győztesek, jövő [külpol.], kockázatvállalás, kötelesség, segítségnyújtás, tanulás. Vö. továbbá retro) A nálunk nagyobb megjelenő Amerika-kritikák többsége nagyságrendileg és radikalizmusukban messze elmaradnak az Egyesült Államokban már hosszú ideje dívó Amerika-bírálatoktól, mely utóbbiról hazánkban a média cenzúrája miatt csak kevesen tudnak.

Antinacionalizmus és antirasszizmus

a. A neoliberális véleményformálóknak a szolidaritás nemzeti alapú megnyilvánulási formáinak kiküszöbölésére használt egyik fontos hivatkozási alapja, ideológiai apropója. Az ehhez kapcsolódó propagandák, szlogenek, beszédpanelek („az idegen szép”, „másság tisztelete”, a „másik elfogadása”, „tolerancia”, stb.) célja nem elsősorban az, hogy ne bántalmazzák a külföldieket vagy valamely kisebbség tagjait (ez legfeljebb hasznos melléktermék), hanem hogy ne legyen semminemű ideológiai alapja a nemzetközi tőke elleni fellépésnek. (Pl. egy transznacionális cég termékei bojkottjának.) Így a valóban meglévő, sőt erősödő nacionalizmus és rasszizmus problematikájához csupán áttételesen van köze.

b. Egyfajta korkövetelmény a „hivatalos baloldalon”. Annak tudása, „hogyan kell viselkedni európai módon”, azaz hogyan tűnjünk korszerű nyugati demokratáknak. Természetesen, ha a helyzet úgy kívánja, ezek az elvek hamar viszonylagossá válnak, ld. az arabokkal vagy az erdélyiekkel szembeni xenofób hangulatkeltést, a 23 millió román vendégmunkással való fenyegetőzést, Orbán Viktor állítólagos cigány származásáról terjesztett suttogó propagandát, stb.

Baloldali, baloldali politizálás

Eredeti jelentésével ellentétes tartalmú fogalom, a hazai neoliberalizmusnak, ill. a kelet-európai vadkapitalizmus elméleti aládúcolásának és gyakorlati érvényesítésének elnevezése. Nálunk jelenleg „baloldalinak” azt nevezik, aki a szabadpiac, a privatizáció, a transznacionális nagytőke, az Egyesült Államok imperialista politikájának és Brüsszel bürokratikus centralizmusának elkötelezett híve, viszont ellensége a munkás érdekvédelemnek, a környezetvédelemnek és a civiltársadalomnak. A jelentésváltozás oka részben az államszocialista elit tulajdonossá válásában, részben a nyugati szociáldemokrácia elzüllésében és kiüresedésében keresendő. A hagyományos baloldaliság – ideértve a klasszikus szocdem elveket is – a „szélsőbalos” kategóriájába került.

A „baloldaliság” az ország feudális hagyományainak megfelelően egy hierarchikusan szerveződött érdekközösséghez: a volt pártállami elit tagjai, familiárisai, szerviensei és neojobbágyai (MSZP-s kisnyugdíjasok, stb.) által alkotott hűbéri lánchoz tartozást fedi. Nem értékrendhez vagy világnézethez, hanem egy hatalmi góchoz való tartozást a cuius regio, eius religio elve szerint.

Más megközelítésből a mai Magyarországon baloldalinak azt nevezik, 1. aki az MSZP-re szavaz, függetlenül világképétől és társadalmi-gazdasági helyzetétől, 2. Aki nem zsidózik nyíltan, mert tudja, hogy ezt ma nem ildomos.

Befektető

Részint a „nyerészkedő”, a „spekuláns” eufemisztikus elnevezése, részint olyan általános fogalom, amely a tőkések különböző típusát uniformizált, ideáltipikus pozitív alakká vonja össze azáltal, hogy a kifejezés konkrét jelentése a társadalom lehetséges hasznára (az idehozott tőkére) és az adás és bizalom gesztusára utal. (Ld. még munkahelyteremtés)

Belátás, Belátni a nehézségeket

Az ország gazdasági és/vagy politikai alávetettségének össztársadalmi elfogadtatását, s ezzel összhangban a politikai és gazdasági elit érdekeinek az ország érdekeként való elfogadtatását jelölő kifejezés. Az elit és a társadalom között zajló, főként a publicisztika és a szakértő által közvetített diskurzusban a fő érvelési fundamentum a kiszolgáltatottság, az elmaradottság, az alávetettség érzésére való apellálás: „nem tehetünk mást, mert ezek a realitások”, „kényszerpályán vagyunk”, „nem engedhetjük meg magunknak, azt a luxust, hogy”, „be kell látnunk, hogy”, „nem lehet csak úgy ugrálni” stb. Ide sorolhatók az olyan frázisok, szófordulatok, mint a „különben nem jönnek ide a befektetők”, „az ország gazdasága szempontjából”, a „veszítünk a versenyképességünkből”, stb., A belátásra apellálás a valamikori „dolgozz és imádkozz” mai változata: „Lásd be a gazdasági nehézségeket”, „ne dőlj be a felelőtlen demagógoknak”, stb. A belátást hivatott erősíteni a neoliberális közgazdászhalandzsa is. (Ld. még szakértő)

Bölcs és józan

A magyar nép gyakori jelzői, leginkább akkor és azoktól, amikor és akik becsapják és megkárosítják. E beszédmód jellegzetes technikai eleme, hogy a konformizmust, a szolgalelkűséget, a tanult tehetetlenséget kvázi nemzeti karakterjegy gyanánt erényként állítja be. A magyar ember azáltal, hogy nem szervezkedik, nem sztrájkol, nem áll ki a jogaiért, nem bojkottálja az extra profit érdekében gyárakat bezáró cég termékeit, nem követeli az idegen tőke megadóztatását, az arányos közteherviselést, nem pereli munkaadóját vagy a hivatalt, ha az jogait vagy érdekeit sérti, nem védi vizeit, földjeit, levegőjét, stb. nem elnyomott vagy kellő öntudat híján levő, hanem éppen ellenkezőleg: „bölcs”, „józanul gondolkodó”, „belátó”, sőt: „felnőtt gondolkodású”. A magyar ember „reálisan látja a dolgokat”, vagyis azért tűr mindent, mert „tisztában van vele, mi az ország érdeke”. Igen régi panel, ehhez hasonló érvelést találunk az 1920-as években is, a titkos választójog megvonásának magyarázataként: a magyar ember azért szavaz nyíltan, mert egyenes jellemétől idegen a titkolódzás. (Ld. még jövő és belátás)

Csatlakozás

A függetlenség elveszítésére, ill. az éppen uralkodó világhatalomnak (centrumnak) való politikai, gazdasági és kulturális alárendelődésre alkotott kifejezés, mely az önkéntességet sugallja. A csatlakozás mindenkor nagy munkával elért sikerként jelenik meg, melyről csakis a hurráoptimizmus hangján lehet szólni. „Magyarország talán soha nem volt olyan külső biztonságban, belső szabadságban, sosem állt akkora fejlődési lehetőség előtt, mint a holnapi csatlakozással. Az elmaradó, kiszolgáltatott perifériáról felkapaszkodtunk az egyenjogúak, haladást szolgáltatók centrumának küszöbére. Ez tény, történelmi realitás – örülhetünk hát szívből, meg reálisan is. (…) ilyen sok és sokféle országgal – népek szövetségében a saját erőnk is sokszorozódik.1 Másrészt a csatlakozás visszatérésként is értelmeződik: 1945-ben a kelet-európai hasonló történelmű és kultúrájú népeinek a közösségébe, 1989-ben pedig a nyugati kultúrához, a demokratikus nyugati népek közösségébe tértünk vissza. Ilyenkor az ezer éves magyar történelem is átértelmeződik, minthogy „mindig is oda tartoztunk”. (Vö. érdek, közös érdekünk)

1 Füzes Oszkár: Belül tényleg tágasabb. 2004 április 30.

Csurka

„Úgy beszél, mint a Csurka”, „ugyanazt mondja, mint a Csurka”. Csurka István író és szélsőjobboldali politikus, az egykori Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) szimbolikussá vált személyéből. A „Csurka-szerűség” a „szélsőséges”, a „szalonképtelen”, a „vállalhatatlan”, az „elfogadhatatlan” – azaz funkcionálisan az „illegitim” – szinonimája, melyet előszeretettel alkalmaznak a rendszerkritikus beszédre az adott mondanivalónak a szélsőjobboldalhoz és az antiszemitizmushoz társítása révén, ez az ún. „csurkázás”, ill. „lecsurkázás” (©TGM). A „csurkázás” célja kirekeszteni a közbeszédből, vagy még inkább: eleve ignorálni a rendszerkritikus érveket és/vagy azok tényeit. Elterjedésének oka az ún. „balliberális értelmiség” rosszhiszeműségén túl az, hogy hazánkban történelmi okok miatt a rendszerkritikának a szélsőjobboldali rendszerkritika kivételével nem jött létre komolyabb önálló fóruma. Így a rendszerkritika, mint olyan, „csurkai mondanivaló” lett a közfelfogásban. Ezért ha valaki rendszerkritikát gyakorol, automatikusan „szélsőjobboldali” módon gondolkodik, függetlenül tényleges világképétől, értékrendjétől. Az utóbbi egy-két évben a MIÉP bomlásával ill. eljelentéktelenedésével a „csurkázás” alábbhagyott, és maradt a többi szinonima. (Ld. még kódolt antiszemitizmus, szélsőség)

Demagógia

A méltányosság és igazságérzet megnyilvánulásának stigmatizálására és a közbeszédből való kirekesztésére szolgáló fogalom. Gyakorta járul hozzá a „felelőtlen” jelző. Funkciója, hogy negligálja, sőt ignorálja, azaz eleve föl sem vethetővé tegye mindazon alapvető társadalmi problémákat és morális kérdéseket, melyek az ún. „normális demokráciákban” mindennaposak és magától értetődőek. (Így pl. a növekvő egyenlőtlenséget, a politikusi elit számon kérhetőségét, az etika kívánalmát a politikában, a lecsúszott társadalmi rétegek érdekvédelmének hiányát, stb.) Hatásmechanizmusa: e problémák fölvetésének demagógiaként való beállítása révén nem csupán az elitek hibái és bűnei, de a rajtuk való fölháborodás is komolytalanná, kvázi illegitimmé válik. (Ld. még populizmus)

Demokrácia, demokratikus gondolkodás

a. A kötelező politikai illemtan egyik alapfogalma, amely a szalonképesség, a viselkedni tudás szinonimája. „Egy normális demokráciában” (értsd: Nyugaton, Európában, Amerikában): Az öngyarmatosító beszéd egyik kedvelt kliséje.

b. Bizonyos szüntelenül védelemre szoruló, magasabb rendűnek tartott értékek olykor elmosódó szemantikai határokkal bíró gyűjtőneve. (Vö. európai) A „demokrácia védelme” általában a másfajta (ún. „nem demokrata”) értékek és világképek megszüntetését, vagy legalábbis margóra szorítását célozza. Az „egész világon megvédeni a demokráciát” v. ennek militáns megfelelője, az „importálni a demokráciát”, amely funkcionálisan az egykori „internacionalista kötelesség” mai (újkapitalista) megfelelője. Régies szóhasználattal úgy lehetne fogalmazni, hogy „ezekben a nehéz időkben katonáink internacionalista kötelességüket teljesítik Afganisztánban és Irakban”. Ily formán a „demokratikus nemzetek közössége” az egykori „szocialista béketábor” analógiája.

Dilettáns

A mindenkori hatalom – így a jelenlegi neoliberális rend – hivatalos diskurzusában azt a szakembert jelenti, aki nem az ő alkalmazottja, és/vagy aki más véleményt fogalmaz meg. (Ld. még szakértelem)

Egyenlő félként, egyenlő partner, partnerség

Az uralkodó világhatalommal való (elvi) egyenrangúság hangsúlyozása, amely a csatlósság, ill. a politikai-gazdasági-kulturális alárendeltség nyelvi kompenzációjaként funkcionál. Pl. „egyenlő félként ülünk le a tárgyalóasztalhoz a mi nagy testvéri-baráti felszabadítónkkal”, vagy „Magyarország fontos partner az Egyesült Államok számára”, „egyenlő partnere Amerikának”, stb. Az „egyenlő felekként” panel, ill. a hasonló jelentést hordozó „partnerség” kifejezés a megtiszteltetés érzését kelti, ezáltal viszont burkoltan érezteti a kis ország és a nagyhatalom közötti hierarchiát. (Ld. még Amerika, felszabadulás)

Egyenlősdi

A tabusított „egyenlőség” fogalmának ironikus elferdítése, amely az igazságosság és méltányosság társadalmi óhajának kigúnyolására és degradálására szolgál, mely egyúttal a szegényebb néprétegek (az ún. „leszakadók”) tagjainak tehetetlenségét és tehetségtelenségét, s emiatt kiérdemelt szegénységét és alávetettségét is kifejezésre juttatja. A korábbi „egyenlősdit” hirdető államszocializmusban, a verseny eltörlésével és a régi tulajdonosi osztály likvidálásával pozíciókat, majd a rendszerváltás folyamán e pozíciók révén tulajdont szerző újkapitalista elit és annak értelmisége a tulajdonszerzést követően a korábbi egalitárius elveket semmisnek, károsnak és megbélyegzendőnek nyilvánította – ld. az ismert szlogent, miszerint „vége az egyenlősdinek”.

Együttérzés

(külpolitika) A hazai elit politikai szótárában jobbára az uralkodó világhatalom népével, s ennek révén az általa képviselt rendszerrel és ideológiával való kötelező szolidaritást, ill. érzelmi azonosulást jelenti. Így pl. 2001 szept. 11-i terrortámadás idején át kellett élni, hogy „Amerika mi magunk vagyunk”, „az amerikaiak értünk is meghaltak”, s ennek révén a „globalizáció is mi vagyunk”, stb. Közvetlenül kötődik hozzá a felszabadító és „önzetlen segítséget nyújtó” világhatalom iránti hála motívuma, s ezzel összefüggésben gyakorta jár együtt vele a kisnemzeti önvizsgálat, a szégyenérzet és kisebbrendűségi érzés kedvelt öngyarmatosító panelje. Így pl. a terrortámadáskor a magyar emberek „nem tudták kellőképp átérezni a tragédia súlyát”, s „nem tudtak őszintén gyászolni”, minthogy a maguk „kicsinyes dolgaival voltak elfoglalva”, „nem tudtak együtt érezni az áldozatokkal”, s általuk az amerikai néppel, ehelyett „kicsinyesség és közöny jellemezte a lakosságot”, stb. Az államszocializmus idején a második világháborúban sokat szenvedett, értünk szintén áldozatot hozó hős szovjet néppel kellett együtt érezni, s vele párhuzamosan szégyenkezni a saját bűnös történelmi múlt miatt. Az „együttérzés” fogalma a saját nemzetre, főként annak határokon túli részeire nem, vagy csak ritkán alkalmazható.

Elmaradottság

A gazdasági és kulturális alávetettség gyakori indoka. Minthogy mindenkor az aktuális uralkodó világhatalom képviseli az egyetemes fejlődést, így társadalmi-gazdasági berendezkedésének, intézményrendszerének és kultúrájának importja, ill. másolása az „elmaradottság felszámolása”-ként értelmeződik. A különféle felszabadító háborúkat követő katonai-politikai-gazdasági jelenlét (pl. Tibet kínai megszállása, a Szovjetunió afganisztáni hadjárata, vagy az iraki háború) is az elmaradottság megszüntetését célozza. (Ld. még felszabadulás)

EU

Az egykori KGST-t idéző képzettársításokat előhívó bűvszó. Minthogy „kis országként segítségre szorulunk”, csak az „európai kereteken belül képzelhető el az ország gazdasági fejlődése”. Miként az egykori szocialista gazdasági társulásból, ebből is „csak haszna van Magyarországnak”, az EU-tagsággal „csak jól járhatunk”, „inkább adnak nekünk, mint elvesznek tőlünk”, stb. (Vö. érdekünk)

Euroszkepticizmus, euroszkeptikus nézetek

A „közös Európa” eszméjével és az EU-val kapcsolatos legkülönfélébb gazdasági, politikai és kulturális vonatkozású fenntartások gyűjtőneve. A ’90-es években még csak a nacionalista jobboldal sajátja, s mint ilyen, egyike volt a leginkább elítélendő, a közbeszédből kirekesztendő politikai nézeteknek. Az USA-ban időközben bekövetkezett neokonzervatív fordulat és a vele fölbukkanó amerikai Európa-ellenesség hatására a korábbi radikálisan eurofil hazai liberális értelmiség és vele a mainstream publicisztika is euroszkeptikussá vált.

Európa, európai

Bizonyos magasabb rendűnek tartott értékek és a más kultúrákkal szembeni fensőbbség kissé etnocentrikus jellegű, részben utópista gyűjtőfogalma. A „jövőbeli közös Európa” ígérete hasonló szemantikai magot rejt magában, mint az egykori kommunista társadalomé, minthogy a „közös Európa” is egy boldog, szebb jövő letéteményese. Ld. az olyan szlogenek, mint „menni Európába”, „távol vagyunk Európától”, „ez nem európai politizálás”, „európai módon” stb. (Vö. jövő) „Európa” a liberalizmus, a demokrácia, a jogállamiság, (ritkábban a humanizmus), a totalitárius eszmékkel szembeni ellenállás letéteményese, valamint egy olyan transznacionális erő, amely védelmet jelent a kisebbségek számára a többségi nemzet állama ellenében. Európa egyébként jobbára idealizált, absztrakt fogalom, mert a konkrét európai országok, népek, lokális kultúrák Amerikával szemben mindig más, általában negatív megítélés alá esnek.

Érdek, közös érdekünk, létérdekünk

(külpolitika) Általában olyan eseményre történő előzetes, a közvélemény puhítását szolgáló pozitív klisé, amikor is Magyarország vélhetően ráfizet majd valamely, a csatlósságból eredő kötelesség teljesítésére. Az érdeket hangsúlyozó propaganda a nagy szövetséges nélkülözhetetlenségének motívumára is épít, ezt kombinálja a magyar nemzeti érdek és büszkeség elemével. Eszerint a magyar nép a maga kis voltából adódó jelentéktelenségéből csak akkor tud kilépni – úgymond „naggyá lenni” -, ha valamely világhatalom oldalán vesz részt annak politikájában vagy akár háborúiban: „A népek súlyát az egyetemes emberi érdekek, a haladás és a béke szolgálata akkor is megnöveli, ha történetesen nem tartoznak a nagy lélekszámúak közé. Megnő ez a súly, ha az új társadalmi rend első és vitathatatlanul világhatalommá vált képviselőjével szoros szövetségben, együttműködésben lép egy nép a világpolitika küzdőterére –– ezt Magyarországnak az utóbbi években világszerte növekvő, általánossá váló elismerése ékesszólóan bizonyítja.”[1] E beszédmód töretlenül továbbélt a rendszerváltás után is, ld. „soha nem voltak olyan lehetőségeink, mint amilyenek a NATO/EU-tagsággal hullottak ölünkbe”, stb. Háborús részvételünk Amerika oldalán szintén „érdekünk”, sőt „létérdekünk”.

[1] Baktai Ferenc: A moszkvai út. Népszava, 1968. június 28.

Érdekünk

(általános) „Az ország érdeke”, ritkábban „nemzeti érdekünk”: a gazdasági és politikai elit érdekeinek elnevezése, az adott csoportérdek közérdekként való kommunikálásának nélkülözhetetlen kulcsfogalma. A jobboldalon ez főként a „keresztény középosztály” érdekeit, az ún. balliberális oldalon pedig a nagytőke érdekeit jelenti. Megfigyelhető, hogy az „ország érdeke” majd mindenkor szemben áll az alsóbb osztályok (az ún. „lakosság”) és/vagy a természeti környezet érdekeivel. Gyakori kifejezés „az ország hosszabbtávú érdeke”. Ennek logikája, hogy a (távolabbi) jövő betoldásával nehezebb az állítás hazugságtartalmára közvetlenül rátapintani. Az „ország (hosszabbtávú) érdekeinek szem előtt tartása” általában a társadalom- és kultúraellenes, és/vagy természetromboló döntések, intézkedések, ill. azt igazoló vélemények megfelelője. (Ld. még jövő, realitás)

Felelős

(Szinonimák: megalapozott, komolyan vehető) A társadalomra, ezen belül is főleg az alsóbb osztályokra és/vagy a természeti környezetre káros – többnyire az ún. „szakmai” döntések, ill. ezt aládúcoló „szakértői” vélemények jelzői. A „komoly szakértelem”, és nyomában a közvélekedés rendszerint a népre (a „lakosságra”) nézve hátrányos döntéseket tartja „megalapozott”, illetve „felelős” döntésnek, s a népre kedvezőeket „elhibázottnak”, „károsnak”, „felelőtlennek”, az erről való beszédet pedig „demagógnak” és „populistának”. E beszédben a „szakmailag megalapozott” a politikusi „fájdalmas de szükséges” szófordulat szakértői szinonimája. Míg ez utóbbi az érzelmeken, az előbbi az „értelmen” keresztül kívánja elérni a „nép bölcs és józan belátását”. E panel feudális-paternalista, a lakosságot mentálisan jobbágynak tekintő verziója: a „szükséges rossz a mi érdekünkben történik”. (Ld. még belátás)

Felelősség, felelősségtudat

(külpolitika) A „nagyok között mi is naggyá lehetünk” propagandájának (ld. közös érdekünk) realista-szervilista kompenzálása. Üzenete: Bár „lehetőségeink (elvileg) korlátlanok”, ez nem jelenti azt, hogy a valóságban szabad mozgást élvezne az ország. Mivel az ígéret és a realitás között ellentét feszül, a propaganda ezt az ebből fakadó önmérséklet, azaz a „felelősség” motívumával hidalja át. Eszerint magunknak kell belátnunk: mivel kicsik és elmaradottak vagyunk, még tanulnunk kell, s ezért „nem lehet ugrálni”. Vö. az olyan szlogenek, mint a „csatlakozás ára”, vagy az „átmenet nehézségei”.

Felnőtt gondolkodás, felnőtté válás

A neoliberális beszédben eredeti jelentésével éppen ellentétes tartalommal bíró kifejezés. Egyfelől az egoista és antiszociális, másfelől az önállótlan, a kiszolgáltatottságra és tanult tehetetlenségre alapozó, beletörődő, nem civil gondolkodásformákat jelöli, s vele az „osztogató államtól függetlenedett”, a „maga lábára álló”, vagyis a társadalomtól elidegenedett, atomizálódott egyén nem demokratikus és nem szolidáris felfogását propagálja. (Ld. még belátás, ill. bölcs és józan)

Felszabadulás, felszabadító

A megszállás, ill. domináns nagyhatalom hagyományos elnevezése. Ahogyan a szovjetek „felszabadítottak” bennünket a fasizmus alól, úgy a rendszerváltás után Amerika is „felszabadítóként” jelenik meg a mainstream közbeszédben, ti. aki „felszabadította Kelet-Európát a kommunizmus alól”. 2001 szeptembere után azonban már nem csupán a kommunizmus, hanem a fasizmus alól is az Egyesült Államok szabadította föl Európát. (A régi, még a Szovjetunióra alkalmazott szóhasználattal élve: „Ha Amerika nem lett volna, Európa mindmáig Hitler igáját nyögné.”) Ezért természetesen, miként korábban a SZU-nak, most Amerikának tartozunk örökké nem múló hálával, már csak azért is, mert ő volt az, aki valóban cselekedett, míg a nyugat-európai országok „cinikus tétlenséggel szemlélték az eseményeket”. Amerika ugyanígy Afganisztánt és Irakot is „felszabadította a zsarnokság alól”. Ezen országok felszabadítása a „demokrácia győzelme”, ill. a „mindannyiunk közös győzelme”.

Felzárkózás, az ország felzárkóztatása

A félperifériás-gyarmatias állapot és vele az alárendelt viszony tartósításának egyik kvázi-terminusa. Érdekessége, hogy a gyakorlatban éppen szószerinti értelmének az ellentétét jelenti: a centrumnak való örök alárendelődést, és ennek révén egy állandósult távolságot. (ld. még elmaradottság, tanulás.)

Fenntarthatóság, fenntartható fejlődés

Eredetileg az ökológiai közgazdaságtan egyik kulcsfogalma, utóbb azonban az uralkodó rend szakértői, üzletemberei és politikusai szájában az eredeti jelentésnek éppen az ellenkezőjét jelentő fogalom, a neoliberális „növekedés” kiegészítője, sőt kvázi megfelelője.

Foglalkoztatás, foglalkoztatottak

A bérrabszolgák egyik elnevezése, némi börtönre, iskolára (napközire) ill. zárt intézetekre utaló áthallással. A „foglalkoztatás” kifejezés magában rejti a felesleges, önmagával mit kezdeni nem tudó emberanyag felülről megszervezett időtöltésének, mondhatni „lefoglalásának” képzetét is.

Gazdaság, gazdasági érdek

A „gazdaság” a jelenlegi rendszer és kultúra kvázi-vallásos, ill. metafizikai s egyben teleológiai jelentéstartalmakat is magában hordozó alapfogalma, kvázi a középkori Isten-fogalom mai újkapitalista analógiája. A „gazdasági érdek” szintén erőteljesen spirituálizált, és egyben erősen absztrakt fogalom: olyan önmagáért való elvont érdeket jelent, amely minden egyéb érdek fölött áll, s aminek ezért az embert – egyént és közösséget – alá kell vetni. Az utóbbi két-három évtizedben, jórészt a későkádári elit jóvoltából a „gazdaság”, ill. „gazdasági érdek” legfőbb vonatkoztatási ponttá, a „szentség” fogalmának új szinonimájává, funkcionálisan pedig a társadalom elleni, ám annak kikerülésével hozott döntések bírálhatatlanságának, megkérdőjelezhetetlenségének fundamentumává nőtte ki magát. Más szempontból a „gazdasági fejlődés”, „gazdaságunk fejlődése” úgy is fölfogható, mint a jelenlegi világrend egyik pszeudo-üdvtörténeti alapfogalma, az egykori bolsevik haladás-fogalom újkapitalista analógiája. (Vö. növekedés)

Gazdasági szféra, a gazdaság képviselői

A hazai és nemzetközi nagytőke, ill. nagytőkések eufemisztikus átnevezése. Minthogy a gazdaság, ill. a gazdasági érdek (ld. ott) szentsége képezi a rendszer bírálhatatlanságának egyik legfőbb alapját, így a rendszer működtetőinek és elsőszámú haszonélvezőinek ezen ugyancsak szakrális titulusai az érinthetetlenséget, ill. a megkérdőjelezhetetlen hierarchiát: a tőkének való alárendeltséget, a közösség és egyén függésének érzését hivatott kifejezni, ill. azt a társadalom kollektív és az egyéb személyes tudatalattijába átvinni. (Vö. Munkaadó)

Globalizáció

A nemzetközi nagytőke gazdasági érdekeinek, valamint az amerikai birodalmi nacionalizmus és kulturális expanzió steril elnevezése. Ismert öngyarmatosító panel a „meglelni helyünket ebben a globalizált világunkban”, mely jobbára a lokális kultúra és identitás feladását, s vele a nemzetközi nagytőkének és/vagy a centrumországoknak való gazdasági-kulturális-politikai alárendelődést fedi, s mint ilyet, voltaképpen „kapitalista internacionalizmus” névvel is lehetne illetni.

Győztesek, győztesek oldalán

„Végre először a győztesek oldalán”: régi sablon, már a második világháború idején megjelenik az első világháború utáni katasztrófa vs. várva várt német győzelem témája kapcsán. Később előszeretettel használják a szovjet-csatlósság propagandájában is („A Szovjetunió legyőzhetetlen űrnagyhatalom, és mi az ő szövetségeseként végre először történelmünk során…”, stb.) A rendszerváltás után a NATO- és az EU-csatlakozás propagandájában hasznosítják – gyakorta ugyanazok. E toposz elválaszthatatlan tartozéka az „ez most már végérvényes” ideája, amely olyan klisékben is megjelenik, mint a „végre megtaláltuk a helyes utat”, „leszámoltunk a múlttal”, „történelmünk gyászos periódusai”, „levontuk a tanulságokat”, „többé nem fordulhat elő, hogy vesztes és/vagy igazságtalan ügyek mellé álljunk”, „új fejezetet nyithatunk a magyar–szovjet/magyar-amerikai (stb.) kapcsolatokban”, stb. (Ld. még Amerika, felszabadulás, jövő)

Hozzáértés

(tehetség vs. tehetségtelenség) A rendszerváltást levezénylő későkádári-újkapitalista elit önigazoló kvázi-ideológiájának kulcsfogalma. Eszerint a Kádár rendszer viszonylagos liberalizmusának köszönhetően a ’70-es és ’80-as években főleg a „tehetség” választódott ki a gazdaságban, a politikában, a tudományos életben és a művészvilágban. Ha valaki a pályavonalon kívülre került, tehetségtelenségének és/vagy lustaságának tudható be, s nem annak, hogy „ellehetetlenítették”, vagy a „rendszer üldözte”. A rendszerváltáskor a spontán privatizáció során az állami vagyon jelentős része is azért lett az egykori állampárt funkcionárius-technokrata elitjének tulajdonává, mert „ők voltak azok, akik értettek hozzá”. Ezzel szemben az akkori ellenzéki magatartás – csakúgy, mint a jelenlegi rendszerkritikus értelmiségi attitűd – a tehetségtelenségnek és dilettantizmusnak köszönhető marginalitás megnyilvánulása. E fölfogás végső soron a kádári „aki dolgozik, az boldogul” elv ill. népszerű szlogen folyamatos alkalmazása. (Ld. még sikertelenek, szakértelem)

Ideológiamentesség, ideológiamentes szakértelem

ld. szakértelem.

Irigység

Az alsóbb néposztályok tagjainak, ill. az ún. „veszteseknek” a szociális igazságtalanság és a növekvő egyenlőtlenség miatti felháborodására vonatkozó degradáló, lejárató célzatú kifejezés. Eszerint az igazságosabb elosztás, ill. általában az egyenlőség gondolata mélyén mindössze az „emberi irigység” rejlik, s ez a forradalmak „valódi” hajtóereje is. Ami egyben azt is sugalmazza, hogy ezt a rossz tulajdonságot ki kell törölni az emberből. Ám paradox módon épp azok érvelnek ily módon, akik ha a kapitalizmus lelki hajtóerejeként azonosított mohóságról, bírvágyról és önzésről esik szó, rögtön az emberi természet változtathatatlanságáról szóló közhelyeket citálják, s vele az emberi természet javításáról szóló elképzeléseket ún. „veszélyes utópiáknak” minősítik. Amíg tehát az „irigység” változtatható, addig a bírvágy és az önzés változtathatatlan és örök. (Vö. egyenlősdi)

Ígérgetés

Neheztelő utalás a politikusok adócsökkentésre, szociális biztonságra, stb. vonatkozó üres frázisaira, amelyek kizárólag a választások előtt hangoznak el a választás megnyerése céljából. Ugyanakkor a mögöttes intenciót figyelembe véve a mainstream publicisztikában az „ígérgetés” a szociális igazságosság eleve kizárását célzó hangulatkeltő beszédpanelként funkcionál. Az „ígérgetés” látszólagos leleplezése, amely a társadalomnak a politikusokkal szembeni (jogos) ingerültségére, csalódottságára bazíroz, annak az álpolitikusellenes diskurzusnak az egyik kulcsfogalma, amely az üzleti szféra (a tőke, főként a nagytőke) érdekeit állítja szembe a politikával. Jelentése, hogy az igazságosság még virtuálisan, remény formájában se valósulhasson meg. (Ld. még osztogatás, populizmus)

Jobboldali

Igen nehezen meghatározható és körülhatárolható fogalom. A magát jobboldalinak nevező tábor szemében többnyire az tekinthető jobboldalinak, aki a Fideszre szavaz, legyen az illető akár zöld vagy kommunista, miként automatikusan ennek ellenkezője – a „jobboldali” jelző neheztelő megvonása érvényesül minden Fideszre nem szavazóra, legyen ez utóbbi társadalom- és gazdaságpolitikai nézeteit tekintve akár jóval konzervatívabb, mint a parlamenti jobboldal. A Fideszre nem szavazó többnyire vagy az „áljobboldali”, vagy a „liberális”, vagy a „balos” kategóriába kerül, függetlenül tényleges világképétől. Vagyis a fogalom – csakúgy, mint a „baloldal”, ill. „baloldali” -, inkább egy szervezethez és érdekközösséghez, mintsem egy körvonalazható ideológiához vagy értékrendhez tartozást jelöl. Mivel nálunk a parlamenti (hivatalos) „baloldal” liberális és konzervatív politikát folytat, a magát jobboldaliként meghatározó politikai erő ideológiájába és programjába számos baloldali követelést és jelszót épített be, minélfogva a hivatalos baloldal számára a klasszikus baloldali értékek is gyakorta a „jobbos” felfogásként értelmeződnek. Vagyis a ballib szavazótábor orwelli nyelvezetében az (is) jobboldali, aki baloldali.

A „jobboldali” fogalma emellett gyakorta összemosódik a „szélsőjobboldali”-val is, méghozzá – némileg ironikus módon – mindkét oldalon: Míg a balliberálisok minden jobboldalit előszeretettel leszélsőjobbboldaliznak, függetlenül azok radikalizmusától vagy mérsékelt voltától, addig a jobboldalon a „szélsőjobboldali” jelző használata letiltott, ill. tabusított, s a tényleges szélsőjobboldalra gyakran a szimpla „jobboldali”, esetleg a „radikálisok” meghatározást alkalmazzák.

Jövő

„Jövőnk érdekében”, „közös jövőnkért”, „az ország jövőjét szem előtt tartva”: a honi politikai közbeszéd legrégibb és legkedveltebb kliséi. Eszerint a magyar népnek áldozatokat kell hozni valamely boldog, szebb jövő megvalósulásáért. Logikája: a jelennek azért kell rossznak lennie, hogy a jövő jó legyen, avagy az ismert fordulattal élve: „a jövőért áldozatot kell hozni”. (Vö. „az EU csatlakozás kemény feltételekkel jár”, „a belépődíjat meg kell fizetni”, stb.) Az egykori Harmadik Birodalom vezette Új Európa, majd a „kommunista társadalom”, végezetül pedig a „fejlett piacgazdaság” ill. a „közös Európa” mind olyan időben távoli világok, ahol nekünk ugyan nem, de „gyermekeinknek”, vagy még inkább „unokáinknak” „jobb és nyugodtabb élete lesz”. Ugyanakkor, ha a hatalom vagy a tőke érdekeivel ellentétes gondolatok fogalmazódnak meg a jövőre mutatva (pl. a környezetpusztításnak áldozatul eső jövőbeli generációk érdeke), úgy a jövőre hivatkozás azonnal veszélyes kollektivista utópiaként értelmeződik, s ilyenkor a jelenben élő egyén jogaira és szükségleteire tolódik a hangsúly. Ám ha ez utóbbi elvet komolyan véve a „bérből és fizetésből élők” itt és most akarnak életminőségükön javítani, vagy érdekeiket érvényesíteni, rögvest eltűnik az individualizmus és a jelen kultusza, s helyét átveszi az ország, ill. a nemzet hosszabbtávú érdekére (vagyis a jövőre) való, kollektivista jellegű hivatkozás. Ide tartozik még az államszocializmus idejéből ismert „meg kell húzni a nadrágszíjat” szlogenje is, amit újabban szintén előszeretettel használnak a népre vonatkoztatva azok, akiktől semmi nem áll távolabb, mint a nadrágszíj meghúzása, vagy akár a méltányos közteherviselés.

Kádári, kádárista

A jobboldal szóhasználatában a balliberális (főként az MSZP-hez kötődő) gazdasági, politikai és szellemi elit állampárti-pártállami múltjára és gyökereire vonatkozó kifejezés, melynek szinonimái is ugyanerre a múltra utalnak: „antidemokratikus”, „komcsi”, „vörös”, „proli”, s amelynek üzenete a balliberális tábor „megújulni képtelen”, „múltból itt ragadt”, „nem európai” – azaz illegitim – voltának, vele a saját tábor kizárólagosságának sugalmazása.

A balliberális oldal részéről viszont érdekes kettős beszéd figyelhető meg a Kádár-rendszert illetően: 1. Intenzív balliberális „kádáristázással” találjuk szembe magunkat bárminemű szociális követelés vagy gondolat esetén. Vagyis a „kádárista” jelző a népnek kedvező politikai szándékok, elvek és értékek lejáratásának, illegitimmé tételének kedvelt retorikai eszköze azok részéről, akik kulturális és kapcsolati tőkéjüket, s így áttételesen (sok esetben közvetlenül is) jelenlegi pozícióikat és versenyelőnyüket a Kádár-rendszerben, annak lehetőségeivel élve szerezték. 2. Amennyiben viszont ez utóbbi kerül szóba, Kádár és rendszere rögvest a legjobb színben tűnik föl a balliberális közbeszédben: „Kádárnak volt köszönhető, hogy Magyarország nem lett Románia”, „Mindenki a rendszer haszonélvezője volt”, „Messze nem volt akkora elnyomás, ezért felháborító és ízléstelen ez az utólagos gyűlöletkeltés”, „akkoriban már nem a Párthoz való hűség dominált, csak a tehetségtelenek nem érvényesültek”, stb. E közhelyek nem szimpla riposztként szolgálnak, hanem a balliberális elit kontinuitását (tehetsége, s nem politikai versenyelőnye révén szerzett vezető szerepét) hivatottak igazolni.

Ezenfelül a balliberális kádáristázás a jobboldal populista politikájára alkalmazott gúnyolódásként is megjelenik. Ennek elsődleges célja a kommunistázás ironikus visszafordítása: „A jobboldal populista gazdaság- és társadalompolitikája a Kádár rendszert idézi”, ergo: a jobboldalnak semmi joga kommunistázni. Ez utóbbit gyakorta kapcsolják össze praktikus módon (mintegy két legyet ütve egy csapással) az említett első alkalmazással, azaz a szociális gondolkodás, ill. követelések lejáratásával.

Kockázatvállalás

(külpolitika) Az „érdek” ill. „szebb jövő” és „kötelesség” közötti ellentmondás átkötésére és ezáltali lélektani feloldására használt átmeneti fogalom, amely felemás módon egyként jelenti a busás hasznot ígérő „szabad vállalkozást” és a csatlósság várható fiaskóit. A „békéért és biztonságért” vívott „terror elleni harc” például „kockázatokkal jár”, amit azonban „vállalni kell” a nemes cél érdekében. (Ld. még érdek, jövő, kötelesség)

Komolyan vehető

ld. felelős

Kódolt antiszemitizmus

Az Egyesült Államokkal, a kapitalizmussal, a globalizáció-, ill. a neoliberális világrenddel szembeni fenntartásokra, kritikákra alkalmazott, azok megbélyegzését és tabusítását célzó kifejezés a balliberális sajtóban, ill. közbeszédben. Ha tehát valaki Amerikát, vagy a kapitalizmust „szidja”, vagy rendszerkritikát gyakorol, voltaképpen rejtetten zsidózik. Ez az érvelés nagyjából a következő társítások mentén történik: Amerika = Izrael = zsidók; nagytőke/nemzetközi tőke = zsidó; kapitalista = zsidó; antikapitalizmus = burkolt antiszemitizmus; szociális érzékenység = populizmus = tőkeellenesség = kollektivizmus = totalitárius gondolkodás = fasizmus/kommunizmus = antiszemitizmus; munkavállalói érdekvédelem = antikapitalizmus = tőkellenesség (= kollektivizmus, stb.) = antiszemitizmus; privatizáció-ellenesség = antikapitalizmus (= tőkellenesség, stb.) = antiszemitizmus; a rendszerváltás jobb- vagy baloldali kritikája = populista demagógia = antikapitalizmus = antiliberalizmus = antiszemitizmus, stb. Mint láthatjuk, a balliberálisok a klasszikus antiszemitizmus toposzait, sablonjait és logikáját használják, ezáltal akaratlanul (?) az antiszemita gondolkodásmódot erősítik, az antiszemiták állításait dúcolják alá. (Ld. még Csurka)

Kötelesség, kötelességteljesítés, vállalt kötelezettség

a. Az ország alárendelt helyzetéből adódó kényszercselekvés, amely a mindenkori csatlósbeszédben kellemetlen, de szabad és hasznos lépésekként értelmeződnek. (Vö. jövő) A rendszerváltás után újból megjelent az államszocializmusból jól ismert „tartozunk valahová, s ahová tartozunk, azzal szemben kötelességeink vannak”, ill. „meg kell felelni az elvárásoknak” kliséi. Gyakran párosul a kötelesség fogalmához a szégyenérzet fölkeltése, „magyar kisstílűség” motívuma: „egyszer merjünk már bátrak és önfeláldozók lenni”, „kis ország, kis foci”, „mi, magyarok, mint mindig, most is elbaltázzuk”, „nem ezt várják tőlünk”, „jó magyar módra megint leszerepeltünk”, „bizonyítanunk kell” stb. (Vö. együttérzés.) E motívum különféle formákban gyakran megjelent a NATO-tagság, az EU csatlakozás, majd az afganisztáni és iraki szerepvállalásunk itthoni népszerűtlensége, illetve az attól való össznépi húzódozás kapcsán: „Magyarország a világ legerősebb demokráciáinak a közösségeibe tartozik, osztja azok értékeit és elveit, ezért nem szabad elzárkóznia a katonai részvételtől.” Ilyenkor a „haszon”, ill. az „érdek” elve is háttérbe szorul: „Magyarországnak nemcsak haszna, hanem kötelességei származnak abból a szolidaritásból, amelyet a tagság jelent. Hogy ezt nem megúszni kell, hogy itt nem lehet csalni.” (idézet: Nem rés, bástya. Magyar Narancs 2002 nov. 7)

b. Kötelezettség terheli az uralkodó világhatalmat is: társadalmi-gazdasági berendezkedését, mint legfőbb jót exportálnia kell, azaz megosztania az emberiséggel. Minthogy az Egyesült Államok „hatalmas ország, erős demokráciával és gazdasággal”, ám éppen „óriási befolyása miatt nem szigetelődhet el a világ többi részétől”, mi több „segítenie kell más országoknak a demokrácia, a béke és a szabadság megteremtésében”. „Az Egyesült Államok példa nélküli és mások által meg nem közelített erőre és befolyásra tett szert a világban. Ezt a fölényt azonban nem egyoldalú előnyök szerzésére, hanem a demokratikus értékek előmozdítására kívánja felhasználni. Nem csupán biztonságosabb, hanem jobb világot szeretne teremteni” (idézet: Blahó Miklós: Szuperhatalom stratégiát keres. 168 óra, 2002. november 14.) Korábban a Szovjetuniónak is kötelessége volt segíteni a világ haladó erőit az imperializmus ellen, harcolni a békéért, stb.

Kritizálás, hőzöngés

A rendszerkritika, ill. általában bárminemű, a hivatalostól eltérő vélemény lekezelő, azok megalapozatlanságát és komolytalanságát sugalmazó, lejárató célú elnevezései. Használatának célja, hogy a rendszer kiszolgálójának ne kelljen érvelnie, ill. vitába bocsátkoznia.

A „kritizáláshoz” társított Kádár-kori konformista beszéd gyakori eleme volt a „minek kell ugrálni?” méltatlankodó formulák, valamint „könnyű kívülről kritizálni!” szólam. Ennek korabeli jelentése az volt, hogy aki közéletet akar élni („tenni a közös cél érdekében”), az beléphet a Pártba, és megfelelő szemináriumok elvégzése után, elmondhatja véleményét a pártgyűlésen. Ez volt az ún. szocialista demokrácia: a „véleménynyilvánítás kulturált formája”, amivel szembe állították a „hőzöngést” (ld. ott), a „destruktív”, „felelőtlen” „kritizálást” (ld. ott), vagyis az akkori rendszer bárminemű, tiltott, illegitimnek tartott kritikáját. Vagyis pontosan hasonló érvelési metódussal bunkózták le mindazokat, akik nem voltak az államszocializmus hívei – többnyire ugyanazok, akik ma a neoliberális világrend elleni „hőzöngőket” szeretnék megrendszabályozni. (ld. még szövegelés.)

Laikus, hozzá nem értő

A „szakmainak” titulált – ezáltal a demokratikus kontroll alól kivont – népellenes politikai-gazdasági döntések eredményeit elszenvedő, ám annak megvitatásából kirekesztett állampolgár gúnyneve. Logikája: Mivel a munkás nem gazdasági v. politikai szakember, így nem ért a gazdasághoz és a politikához, ergo nem szólhat bele, sőt még csak véleményt sem alkothat a sorsát közvetlenül befolyásoló döntésekről, és az azokat aládúcoló, jobbára „szakértői véleményként” eladott ideológiákról, és hivatalos „véleményekről”. Ugyanez az elv érvényesül a környezetkárosítás elszenvedőinek esetében is: mivel a „laikus” lakosság nem ért a különféle technológiákhoz, energiapolitikához, stb. jobb, ha inkább hallgat és belélegzi, megeszi, ill. megissza a mérget, és szép csöndben megbetegszik, esetleg elhalálozik. A véleményalkotás ugyanis csak a neoliberális papi kaszt tagjainak, az ún. „szakembereknek”, ill. a „szakértőknek” az előjoga, és nem az alsóbb kasztbeli laikusoké. (Ld. még szakértelem)

Lakosság

A magyar népre alkalmazott semleges, steril kifejezés, célja a lejáratott-tabusított „nép” szó használatának óvatos kikerülése.

Liberalizáció

Részben a privatizáció (ld. ott) kvázi-szinonimája, részben a „csodaszer”, ill. „univerzális medicina” neoliberális megfelelője. Ez utóbbi értelmet az adja, hogy a liberalizáció olyan eljárásnak van beállítva, mely mind a gazdaság, mind a közellátás összes problémáját egy csapásra megoldja. Kapcsolódó gyakori szlogen a „jobb minőségű szolgáltatás érdekében”, ami a tolvajoknak a társadalommal való kommunikációjában a kiárusítás ésszerűségét és erkölcsi magasrendűségét állítja szembe az állami és közösségi tulajdonnal, ami a „korrupció” és a „romló minőség” szinonimái. A valóságban persze a liberalizáció ennek épp az ellenkezőjét jelenti. Így pl. a „közművek liberalizációja” a víz-, a gáz-, és villamos energia ipar ellenőrizhetetlen és számonkérhetetlen magánvállalkozásoknak áron alul történő kiárusítását fedi, amit azután árdrágulás és/vagy az ellátás színvonalának csökkenése követ.

Más kérdés a lágydrogok, a pornográfia, vagy épp a pedofil hajlamok és kapcsolatok liberalizációja, mely a szabadságot, a lazaságot, az egyén jogait, vagyis az „igazi liberalizmust” van hivatva prezentálni. Érdekes módon ugyanez a politikai erő az élharcosa a dohányzás közterületről és vendéglátóipari egységekből való kitiltásának – de facto betiltásának – is.

Liberális, liberalizmus

Elvileg a jelenlegi, az egykori marxizmus-leninizmust fölváltó, annak helyét betöltő, ill. funkcióját ellátó, kötelező-hivatalos világnézet. Paradox módon mégis tisztázatlan fogalom, mely hol a klasszikus szabadversenyes kapitalista ideológiát, hol a relativista látásmódot és a kulturális baloldaliságot, hol az ugyancsak amerikai (típusú) neokonzervativizmust, hol az egyén jogainak védelmét, hol szimplán a szabadságot jelöli. Nálunk az SZDSZ-nek köszönhetően a piac és a magántulajdon szentségének ortodox (lényegében jobboldali-konzervatív) ideológiája és a civil jogok kiterjesztésének, valamint a mindenfajta kisebbségek védelmének alapvetően baloldali fölfogása sajátos ideológiai egyvelegként jelent meg. Így nincs igazán tisztázva, hol húzódik a határ a „liberális”, „neoliberális”, „neokon”, sőt „anarchokapitalista”, ill. „libertárius” titulusok között, ezért „liberális” címszó alatt többféle, olykor egymásnak ellentmondó nézet, vélemény, felfogás, látásmód, irányzat keveredik. „Liberális” az abortuszpárti, a drogot és pornográfiát liberalizáló, ateista antimilitarista éppúgy, mint az abortuszellenes, homofób, neoprotestáns vallási fundamentalista, ahogyan „liberális” lehet a szegény cigánycsaládokat istápoló szociális munkás éppúgy, mint az iraki háborút támogató és Pinochet rezsimjét követendő példának tekintő, elitista neokon értelmiségi. A közös pont a centrum (főleg Amerika) szinte misztikus imádata, és egyfajta kötelező filoszemitizmus. Részben ez utóbbi miatt a „liberális” a szélsőjobboldalon és az SZDSZ holdudvarát képező neoliberális értelmiség számára a „zsidó” egyik kódolt elnevezése. (Vö. kódolt antiszemitizmus) Vagyis hogy ki a „liberális”, és ki nem az, éppúgy egy csoporthoz tartozás függvénye, mint hogy ki a „baloldali” és a „jobboldali”.

Másság

A politikai korrektség (ld. ott) egyik kulcsfogalma. Szószerinti jelentésével ellentétben az atomizált, szervezetlen közösség látszólag különböző (ún. „egyszemélyes kultúrákra” bomló), valójában uniformizált és konzumerizált, s ezáltal a hatalom és tőke által manipulált – a sztárok és közszereplők esetében mesterségesen kreált, futószalagon gyártott – „egyéniségek” antikultúrájára vonatkozó politikai divatszó. Vö. „vállald önmagad”, „légy önmagad”, „légy egyéniség” és ehhez hasonló szlogenek. Az ezredforduló idején, valamint a 2001 szeptember 11-i hisztéria hatására az Egyesült Államokban, és nyomában nálunk végbement neokonzervatív fordulat óta háttérbe szorult, ill. kimenni látszik a divatból.

Megalapozott

ld. felelős

Mobil munkaerő

A mindenféle érdekvédelem nélküli munkások szervezetlen, egyénileg és kollektíve egyaránt kiszolgáltatott tömege. A „mobilitás” a gyakorlatban a szakszervezetek, ill. mindenfajta érdekvédelem ellehetetlenítését, általa a munkabér letörését, ill. a munkaerő árának mesterséges csökkentését jelenti.A mindenféle érdekvédelem nélküli munkások szervezetlen, egyénileg és kollektíve egyaránt kiszolgáltatott tömege. A „mobilitás” a gyakorlatban a szakszervezetek, ill. mindenfajta érdekvédelem ellehetetlenítését, általa a munkabér letörését, ill. a munkaerő árának mesterséges csökkentését jelenti.

Munkaadó

A tőkés, ill. a kizsákmányoló steril, eufemisztikus elnevezése némi paternalista mellékzöngével. A kifejezés a szószerinti jelentés révén tudat alatt olyasvalaki képét alkotja meg, aki jóságos atyaként, saját akaratából, kvázi kénye-kedve szerint adja meg a „munkavállaló” mindennapi kenyerét, s akinek jóindulatától ily módon a társadalom nagy része függ.

Munkaerőpiaci frissítés

A jobbára helyi lakosokból álló szervezettebb munkások tömeges elbocsátását, s helyettük az olcsó és kiszolgáltatott bérrabszolgák (az ún. „mobil munkaerő”) foglalkoztatását jelentő, leszerelő célzatú eufemizmus.

Munkahelyteremtés, munkahelyteremtő

Egyrészt a privatizációnak is nevezett szabadrablás és szélhámoskodás propagandisztikus kifejezője, mely a naivitásra alapozva bizonyos kellemes asszociációkat ébreszt, főként a jó (beígért) eredményekre (vö. jövő) történő homályos utalás révén.

Másrészt a hazai vadkapitalizmus természetes velejáróinak (életminőség romlása, mérték fölötti kizsákmányolás, létbizonytalanság és az abból adódó frusztráció, stb.) tompítására, elkenésére használt kifejezés, melynek körülbelüli jelentése ill. rejtett üzenete: „legalább munkahelyeitek vannak, ez is valami”.

Munkahelyteremtő az a vállalkozás vagy vállalkozó, ami/aki az olcsóság és a kiszolgáltatottság miatt a gazdaságilag és társadalmilag fejletlenebb régiókban próbál szerencsét. Ugyanakkor munkahelyteremtőként (ill. „befektetőként”) jelenik meg az a külföldi is, aki bezárja a konkurenciát jelentő gyárat, üzemet, amit leggyakrabban ár alatt szerzett meg. A „munkahelyteremtés” kifejezést előszeretettel használják még környezetromboló tevékenységre, elavult technológiák alkalmazására, stb. Mindezek „beruházás”, ill. „fejlesztés” néven is ismertek.

Munkavállaló

A munkás, ill. dolgozó eufemisztikus elnevezése. A kifejezés tudat alatt azt sugallja, hogy az illető önként vállalja a munkát és nem kényszerből. (Vö. Munkaadó)

Nacionalista, nacionalizmus, naci

Korlátozott használatú kifejezések, minthogy nálunk általában csak az ellenséges országok, és/vagy a kis népek nacionalizmusára használják. A mindenkori centrum (a „testvéri-baráti szövetséges”) nacionalizmusára már kevéssé, vagy egyáltalán nem illik használni. Így például a jelenlegi amerikai nacionalizmus a legtöbb esetben „lokálpatriotizmus”-ként van aposztrofálva, mind a jobboldali, mind a balliberális sajtóban. Míg az előbbi ezzel az eljárással a magyar nacionalizmust próbálja legitimálni („lám Amerikának szabad” alapon), addig az utóbbi a kettőt a maga szervilista-öngyarmatosító hagyományának megfelelően szembeállítja a centrum javára: Így a magyar nacionalizmus etnicista, kirekesztő, kegyetlen és kicsinyes, az amerikai „lokálpatriotizmus” viszont az „amerikai nép bátorsága”, „nehéz időkben való helytállása”, s nem utolsó sorban befogadó, („multikulturális és multietnikai”) volta miatt „példaértékű”. Az amerikai „lokálpatriotizmus” nagyszerűségét hazánkban számos film, könyv és publicisztika népszerűsíti. (Vö. együttérzés.) Ugyanígy az államszocializmus idején a „nacionalizmus” főként a magyar nacionalizmust jelölte, a kifejezést szomszéd népek sovinizmusára már kevéssé volt ildomos használni, az „internacionalizmus”-ként aposztrofált szovjet-orosz nacionalizmus pedig (a „szovjet nép hazafiassága”) a kötelező csodálat tárgya volt.

Finomabb formában, de ezt a látásmódot tükrözi a homofónián keresztül a „náci” szóra asszociáló „naci” gúnynév is, mely jobbára a magyar nacionalizmust jelöli, más népek nacionalizmusára nemigen használják.

Növekedés

Varázsigeként használt kifejezés, mintegy a „legfőbb jó” szinonimája. A mágikus szavak többségéhez hasonlóan ez is halandzsaszó, pontos jelentését kevesen ismerik. A mainstream közbeszédben részint a természeti környezet gyors fölélésének, ill. a rablógazdálkodásnak egyik indoklását szolgálja. Mivel szószerinti jelentése a „fejlődés”, „haladás” pozitív ideájára utal, ill. ilyesfajta kellemes asszociációkat ébreszt, a „növekedés érdekében” végrehajtott bűntettek is ebbe a gondolatkörbe kerülnek. Ezért aztán a „növekedés” használata révén a különféle társadalom ellen elkövetett disznóságok mind hangulatukban, mind konkrét tartalmukat tekintve átértelmeződnek, és elveszítik tulajdonképpeni bűnös voltukat.

Országaink versenye

Mind a jobboldal, mind a hivatalos baloldal, vagyis az egész hazai politikai elit és azok értelmiségi holdudvara által preferált eszme, mely gyakorta jelenik meg az újkapitalista ideológia társadalmat ösztönző propagandaelemeként is. Eszerint hazánknak nem összefogni, hanem versenyeznie kell a hasonló hátrányos helyzetben lévő kelet-közép európai kis országokkal. Az „országaink versenye” elv megjelenési formái az újkapitalista propagandában („lemaradunk”, „nyertesekből vesztesek lettünk”, „éllovasok voltunk, de most utolsó helyen kullogunk”, stb.), részben a régi állampárti-pártállami hurrá-hajrá retorikát idézi, ill. annak máig élő kollektivista szellemére alapoz, részben pedig burkoltan az egykori nagymagyar nacionalizmus húrjait pengeti. Ama idea ugyanis, miszerint országunknak a „térség éllovasának” kell lennie, mert „azok voltunk egykoron”, mert „vezető pozícióval bírtunk”, stb. a két világháború közötti Magyarország hivatalos ideológiájának egyik vezérdoktrínáját, a Klebelsberg Kunó nevével fémjelzett „Kárpát-medencei kultúrfölény” tanát idézi. E fölfogás egyébként a szomszédos országokban is domináns eszme, így lényegében a revansista Magyarország kontra Kisantant ellentét (ill. annak hagyományát) őrzi szublimált formában, minek révén jelenléte és hatása e társadalmak tudatában a valamikori térséget uraló nagyhatalmak helyét és pozícióit átvevő brüsszeli adminisztrációnak, ill. a nemzetközi nagytőkének kedvez. A „térség országainak versenye” fontos alkotóeleme, sőt egyik fundamentuma az öngyarmatosító beszédmódnak is. (ld. még Tanulás.)

Osztogatás, osztogató állam

A szociális biztonság, ill. az intézményesített igazságosság (újraelosztás) pejoratív értelmű, lejárató-ironikus átnevezése, azzal az áthallással, miszerint a társadalom többségének nem jár automatikusan a javakból. Ennek megfelelően kerültek használatba a jóléti állam olyan degradáló átnevezései is, mint „osztogató állam”, „túlköltekező állam” ill. „gondoskodó állam”. Ez utóbbi kifejezés az állam paternalista voltát, s vele polgárainak önállótlanságát, infantilizmusát hivatott hangsúlyozni. A „nem kell mindent fölülről, az atyáskodó államtól várni”, „állami csöcsön lógás” és ehhez hasonló kifejezések egyébként jórészt a közpénzekből élő, ill. azt herdáló politikusok és értelmiségiek gyakori, kedvelt szlogenjei.

Partnerség

ld. egyenlő félként.

Paternalista, paternalizmus

ld. osztogató, osztogatás.

Piacgazdaság

a. Konkrét értelemben: A rablókapitalizmus eufemisztikus elnevezése.

b. Funkcionálisan: az egykori „fejlett szocializmus”, ill. „kommunizmus” helyét elfoglaló „össztársadalmi cél” elnevezése. A „kommunizmus építése” helyett ma „fejlett piacgazdaságot teremtünk”, miáltal is a régi kollektivista szellem is „piacosodott”. (vö. érdek, országaink versenye)

Piacképes

a. A vadkapitalista viszonyok közötti életben maradás hamis ígéretét hordozó jelző. A „munkanélküliek piacképességét” szolgálják az ún. „továbbképzések”, amelyek de facto a munkanélküliség meghosszabbítására, ill. a társadalmi felelősség elhárítására szolgálnak. (Vö. tudásalapú)

b. Konkrét dologra vonatkoztatva: az az áru, amit a transznacionális cégek monopolhelyzete és/vagy a nagyobb államok – leginkább az USA – protekcionista gazdaságpolitikája mesterségesen a piacon tart. Ami mögött nem áll nagyhatalmi érdek, vagy kartellekbe tömörült cégek érdeke, az „nem versenyképes”.

Politikailag korrekt

(biz. píszí): Az Egyesült Államokból importált kötelező politikai illemtan. Magyarországi virágzása a clintoni érára esik. A píszí több vonása (pl. a másfajta értékrendekkel és gondolkodásmódokkal szembeni intolerancia, a szabadgondolkodás és beszéd korlátozása, a múlt átértékelése, a történelem átírása, a különféle nyelvi tabuk és az abból eredő „újbeszél” megjelenése stb.) leginkább a jakobinus és bolsevik kultúra- és mentalitásátalakító törekvésekkel hozható rokonságba, s azt ugyanúgy egy progresszivista-aufklärista értelmiségi elit próbálta felülről ráerőltetni az „elmaradott” helyi társadalomra, mint más, hasonló divatokat a régebbi korokban. Miután az Egyesült Államokban a jobboldali keresztényfundamentalizmus lett a meghatározó, mindazon hazai publicisták, akik korábban a „politikai korrektség” hirdetői voltak, azt, mint „korunk pestisét”, „elvtelen toleranciát”, „túlzott liberalizmust”, stb. vetették el és bélyegezték meg. (Ld. még másság)

Populizmus, populista

A neoliberális beszédben ez a valódi populizmus fogalmának kiterjesztése a társadalom szélesebb rétegei (az ún. „egyszerű emberek”, az „utca embere” stb.) érdekeinek, véleményének, szempontjainak bárminemű figyelembe vételére. A „populista”, mint lejárató jelző, egyike a politikusokra és közírókra vonatkoztatott legelmarasztalóbb titulusoknak. Célja az elitek érdekeinek és értékeinek kizárólagossá tétele ill. a nép kirekesztése a társadalmi vitákból, sőt bárminemű véleménynyilvánításból. Más megfogalmazással – konkrét, gyakorlati szempontból – úgy is értelmezhetjük a neoliberális közbeszéd eme kedvelt fogalmát, hogy populista az, aki nem az elitek érdekeit képviseli. A populizmus ebben a beszédben az „igazságosság” fogalmának. kakofémiája. Gyakorta válik (nyelvileg is tévesen) a demagógia szinonimájává, vélhetőleg a „populista demagógia” jelzős szerkezet gyakori használata révén.

Realitás

A „tisztában kell lennünk a realitásokkal” régi kádárista klisé, amit a hazai neoliberális elit – sok más régi sablonnal és toposszal egyetemben – ugyancsak előszeretettel használ. Funkciója: beláttatni a rendszer működésének hatékonyságát, meggyőzni arról, hogy „nincs más út a számunkra, mint ami éppen van”, a végkonklúzió az „ez minden világok legjobbika” elvének megfogalmazása. Az előző rendszerben a „realitás” a szovjet csatlósság és a „szocializmus útja” volt. A „realitás” szorosan összefügg az alkalmazkodás kényszerének hangoztatásával is. (Vö. „meglelni helyünket ebben a globalizált világban” és hasonló frázisok.) Mind az államszocializmus, mind a jelenlegi újkapitalizmus uralkodó gondolata, hogy az alternatívák keresése nem több „felelőtlenségnél”, „irreális elgondolásnál”. Ám ha a „realitásokat belátjuk”, és „nem ugrálunk”, úgy „élni tudunk a lehetőségekkel”. (Ld. még belátás)

Reform

A „megfosztás”, a „szegényítés”, „leépítés” és „rombolás” eufémizmusa, amit különféle társadalom-, ill. népellenes intézkedésekre használnak. Pl. a „versenyképességünk érdekében végrehajtandó reformok” általában a jóléti állam leépítését és a szociális vívmányok eltörlését, a „nyugdíjreform” a nyugdíj kvázi megszüntetésére irányuló törekvést, az „oktatásügyi reform” az iskolák bezárását, a felsőoktatás lezüllesztését, az „adóreform” a gazdagok adókedvezményeinek növelését a szegények (ti. a szociális háló) rovására, stb. fedik.

Retro, retro-fíling

A Kádár-kori kultúra és életmód részben mesterségesen kreált és fenntartott, manipulatív jellegű nosztalgikus idealizálása, melynek célja a későkádári elit prosperitásának és folytonosságának utánigazolása. A retro egyik kedvelt eszköze a kádári kultúrpolitika által elfogadott és támogatott kulturális (főként zenei) divatok felújítása, s ezzel párhuzamosan az akkoriban perifériára szorított előadók és tiltott irányzatok újbóli elhallgatása, esetenként újbóli megbélyegzése.

Segítségnyújtás

(külpolitika) Az éppen regnáló nagyhatalom expanzív politikájának agresszív eszközeire ill. megoldásaira használt eufémizmus. 1989 előtt a Szovjetunió nyújtott „önzetlen baráti segítséget” mindazon „testvéri országoknak”, akik erre rászorultak, pl. 1968-ban Csehszlovákiának, számos afrikai államnak, de 1956-ban hazánknak is. Ugyanígy a SZU és a testvéri országok a KGST révén ill. keretében gazdasági téren is segítséget nyújtottak, ami nélkül az akkori szóhasználattal élve „hazánk nem fejlődhetett volna”. Ugyanígy Irakot az Egyesült Államok nem csupán fölszabadította, de segítséget is nyújtott a fölszabadítás utáni újjáépítésben, az „ország modernizálásában”. (Ld. demokrácia)

Sikertelenek

Az uralkodó rend ellenlábasainak, ill. kritikusainak kiiktatására alkalmazott lekezelő titulus, melyhez gyakorta társul egyfajta, még a kádári érában tanult vulgárpszichologizáló személyeskedés. Eszerint, aki „kritizálja a rendszert”, ezt csak azért teszi, mert „sikertelen ebben a világban”, s ahelyett, hogy „magát okolná”, bajaira a rendszerkritikában (a „hőzöngésben” – ld. ott) talál önigazolást. Vagyis a diktatúrák és ennek nyomán a neoliberális észjárás szerint a rendszerkritika a személyes kudarc, sérelem, és/vagy tehetségtelenség kivetítése a rendszerre, ill. az egyéni felelősség áthárítása a társadalomra. Így a rendszerkritikus érvei, gondolatai eleve nem komolyan vehetők, amiből óhatatlanul következik, hogy minden rendszerkritika csupán a személyes frusztráltság kifejeződése, ezért annak nincs helye a közbeszédben. Amennyiben viszont a rendszerkritikus szakmájában és/vagy magánéletében sikeres és boldog ember, úgy a fönti érvelés visszájára fordul, persze ugyanazzal a végkonklúzióval: egy sikeres ember által megfogalmazott kritika éppen a sikeresség miatt elfogadhatatlan, hiszen „miért elégedetlenkedik valaki egy olyan világban, ahol jól él?” (Ennek Kádár-kori formulája: „mi bajod a rendszerrel, amelyben tanulhatsz, dolgozhatsz?”) Így aztán semminemű kritika senkitől soha nem fogadható el.

(Ld. még hozzáértés, kritizálás, laikus)

Szakértelem

Több, egymással rokon, ill. egymáshoz kapcsolódó dolgot jelöl a posztkádári-neoliberális beszédben.

a. A jelenlegi rend elitista pszeudo-ideológiája, mely a tényleges uralkodó ideológia (a neoliberalizmus) elrejtését és ezáltali kizárólagossá tételét szolgálja. Eszerint a szakértelem ideológiamentes, minthogy egzakt dolgokra, puszta technikai megoldásokra vonatkozik. (Ismert szlogenek: „a szakember nem ideológus”, a „szakmai kérdéseket nem szabad összekeverni a politikával”, „ideológiamentes szakszerűség”, stb.) Természetesen az ún. „szakmailag megalapozott érvek” szinte minden esetben a neoliberális ideológiával, ill. értékrenddel összhangban fogalmazódnak meg.

b. A viták és döntések demokratikus kontroll alóli kivonásának és különféle hatalmi csoportokhoz közel álló, privilegizált körökre (ún. „szakmai szervezetekre”) történő átruházásának indoklására szolgáló jelszó. Ha az adott dolog „szakszerűséget” kíván, úgy arról csak az arra hivatott „szakértők” diskurálhatnak, melyből a társadalom nagyobb része „hozzá nem értés”, „dilettantizmus” címén automatikusan kirekesztődik. (ld. még laikus, hozzá nem értés)

c. Az uralkodó elitek érdekében tevékenykedő szakemberek „etikátlanítási” elve. Eszerint az erkölcsi mérlegelés, vagy a hosszabbtávú következmények felmérése „nem a szakember dolga”. Így a „szakember”, „aki csak a dolgát végzi” a parancsot végrehajtó katona vagy bürokrata (akik szintén szakemberek) megfelelője, s mint ilyen, a klasszikus értelmiségi ellentéte.

Az „ideológiamentes szakszerűség” mítosza eredetileg a késő kádári elit politikai és gazdasági túlélésének a legitimációját szolgálta. Eszerint a kádári elit tagjai (politikusok, menedzserek, újságírók, vezető művészek, stb.) „csak szakemberek” voltak, akik „mindössze tették a dolgukat”, így a régi rendszer ideológiájához – ezáltal hibáihoz és bűneihez – nem volt közük, azaz „ideológiamentesen” töltöttek be magas pozíciókat és működtették a rendszert. Mi több, ők az egyedüli „hozzáértők”, akik nélkül „nem menne az ország szekere”. (Ld. még hozzáértés)

Szakértő, szakértői vélemény

Nem azonos a „szakember”-rel, minthogy inkább ideológusi („véleményformáló”) feladatot lát el, főként, ha közéleti bölcsként tevékenykedik. A médiában szereplő közgazdász, jogász, politológus, sztárszociológus, stb. az a közszereplő, aki az éppen aktuális disznóságot megmagyarázza, ill. azt különféle adatokkal próbálja indokoltnak, érthetőnek, esetleg „elkerülhetetlennek” föltüntetni. Vagyis a közélet e fontos szereplői az uralkodó ideológia nézőpontjából magyarázzák el, hogy a laikus (ld. ott) közönségnek, azaz a magyar társadalomnak mit és hogyan kell gondolnia, mit kell jónak vagy rossznak tartania, mit kell belátnia és elfogadnia. Tevékenységük számos ponton mutat hasonlóságot az államszocializmusból ismert „politikai nevelés” komisszárokra bízott munkájával.

Szakmai színvonal

A vélemények sajtóbeli megszűrésének, cenzúrájának eszköze a szakértelemre, pontosabban annak hiányára történő hivatkozás révén. A nemkívános, kellemetlenebb tartalmú vagy radikálisabb hangvételű írások gyakori jelzője a szerkesztői visszautasításban a „szakmailag megalapozatlan”, ill. az „alacsony szakmai színvonalú”. (Ld. még szakértelem)

Szakma, szakmai

Mindenfajta emberi tevékenységet a neoliberális értékek alapján közös nevezőre hozó, nivelláló kifejezés. (Vö. szakértelem) Nincs többé „hivatás”, „elhivatottság”, csak „szakma”, ill. „szakszerűség”. Szakma a sport, a vallás, a művészet, stb. Külön fogalom lett az ún. „szakmázás”, a bennfentesek, beavatottak egymás közötti, ám szigorúan a beavatatlan publikum előtt zajló, demonstratív célú elitista halandzsázása.

Szélsőség

A szélsőjobboldalhoz és a Magyarországon de facto nem létező, imaginárius szélsőbaloldalhoz társított, azokkal összemosott rendszerkritika kedvelt titulusa. A rendszerkritika abból az elvből és a nyugati demokráciákban meglévő gyakorlatból indul ki, miszerint a „nyugati demokrácia” természetes velejárója, hogy a fönnálló társadalmi és gazdasági berendezkedés, sőt maga a parlamentáris demokrácia – vagyis a rendszer maga – is bírálható. Minthogy azonban az 1989 utáni „piaci demokrácia” hazánkban az államszocializmus által konzervált kelet-európai feudális-tekintélyelvű kulturális mintákra épült, ez korántsem magától értetődő. Ezért a kapitalizmus, a neoliberális globalizáció és annak főbb velejárói bírálata a „szélsőség” kategóriájába került. A nem trendi, nem mainstream politikai véleményekre használt „szélsőséges” jelző gyakori és kedvelt szinonimái még a „szalonképtelen”, „vállalhatatlan”, és az „elfogadhatatlan”. (Ld még Csurka)

Szolidaritás, szolidaritásalapú

Kétféle értelemben használt kifejezés:

a. A neoliberalizmus ember- nép- és életellenes neoszociáldarwinista felfogása szerint olyan avítt humanisztikus idea, ami az atomizált társadalom, ill. a versenyképesség fő akadálya. (Kóka János-féle verzió)

b. A jóléti állam leépítésének moralizáló elnevezése, amely a szociális juttatásoknak a társadalom nagyobb részétől való megvonását, a szociális intézményrendszer felszámolását fedi, a legszegényebb rétegek érdekeire hivatkozva. (Bokros Lajos-féle verzió)

Szövegelés

„Ha nem tudunk gyakorlati megoldást, fölösleges róla szövegelni”, „csak kritizálni/szövegelni tudnak, mindennemű javaslat és elképzelés nélkül”: a kádári, majd a posztkádári-neoliberális közbeszéd egyik jellegzetes panelje. Funkciója a fönnálló renddel szembeni kritikus gondolatok ellehetetlenítése, majd kiiktatása a közbeszédből. Logikája: Ha az adott (környezeti, szociális, egyéb) problémákra nincs azonnali hathatós megoldás, akkor ne is beszéljünk róla. A problémákról szóló beszéd kiiktatására tett törekvés mögött természetesen ott rejlik maguknak a problémáknak az ignorálási szándéka is. (Vö. demagógia, kritizálás)

Tanulás

Az ország félperifériás helyzetét kifejező, az alávetettséget és másodrendűséget fejlődési lehetőségként föltüntető kifejezés, tlkp. az öngyarmatosítás egyik metaforája. A „tanulás” ebben a beszédben nem valódi tanulást jelent, hanem idegen szokások, intézmények, életstílus, stb. kritikátlan átvételét, továbbfejlesztés, kreativitást nélkülöző szolgai másolást, puszta utánzást, majmolást. A „tanító” a mindenkori centrum, ill. a régiót uraló nagyhatalom. Leggyakoribb klisék a centrum-periféria alá-fölérendelt viszonyát jól kifejező „van még mit tanulnunk”, „tanulhatunk tőlük”. A második világháború alatt a németektől a szociális rendszer, a zsidókérdés hathatós megoldása, a szervezés és a katonai erények terén „volt mit tanulni”, később a szovjetektől a kollektivista mentalitást, a szocialista társadalmat, a kommunizmus építését, 1989 után pedig a Nyugattól a piacgazdaságot, demokráciát, toleranciát, stb. tanulhattuk. A ’90-es években Amerikától a politikailag korrekt beszédet és gondolkodást, 2001 szept. 11-ét követően pedig annak ellenkezőjét, a neokonzervatív értékeket.

Kapcsolódó metafora a „vizsga”: „jól kell vizsgáznunk”, „nehogy (megint) leszerepeljünk” demokráciából, toleranciából, piacgazdaságból, stb. A „vizsga” alapján dönthető el, hogy már „Európában vagyunk”, vagy még csak „megyünk Európába”, ill. hogy „ez itt még nem Amerika”, stb. Magyarország sokáig volt „éltanuló”, a Nyugathoz tartozni vágyó, azaz a NATO-ba és az EU-ba igyekvő „kelet-európai országok éltanulója”. Ez utóbbi idea az egykori „legvidámabb barakk” toposzának rendszerváltás utáni továbbélése.

Tehetség vs. tehetségtelenség

ld. hozzáértés

Terrorista, a terrorizmus támogatója

Sajátosan rugalmas fogalom. Megfelelő szemantikai tágítással sok mindenki – főként a rendszer ellenlábasai – kerülhetnek ebbe a kategóriába, s vele törvényen kívülre. Ennek a tágítási műveletnek a fokozatai nagyjából a következők:

a. Tényleges terroristák: Polgári célpontokat is kiszemelő, ártatlan civileket legyilkoló vallási vagy politikai fanatikusok.

b. Az amerikaiak és szövetségeseik megszállta országok gerillaháborút folytató muszlim fölkelői.

c. A „demokrácia szabályait el nem fogadó szélsőség”, azaz az antiszemita szélsőjobb és a szélsőbal. Minthogy a „szélsőség támogatják a terrorizmust”, mindenki, aki úgy beszél, mint ők, maga is a terrorizmus támogatójává – vagyis áttételesen terroristává – lesz.

d. A rendszer kritikusai en bloc, minthogy gyöngítik a „szabad világ immunrendszerét”, s nézeteik – főként Amerika-ellenességük – a „terrorizmusnak készítik elő a táptalajt”. A „terrorizmus öntudatlan támogatójából” bármikor potenciális, vagy tényleges terrorista válhat azáltal is, ha él a polgári engedetlenség radikálisabb eszközével. (Pl. e logika alapján próbálta néhány amerikai honatya 2001 szept. 11-e után a Greenpeace-t is terrorista szervezetté minősíteni.)

Megjegyzés: Az első világháború előtt a baloldali forradalmárok voltak terroristák, a második világháború idején a németek és szövetségeseik a partizánokat („orvlövészeket”) kezelték terroristaként. A muszlim országok közvéleményében pedig Amerika és Izrael a terrorista.

Terrorizmus elleni harc

a. Az Egyesült Államok expanzív, a nemzetközi jogot semmibe vevő újgyarmatosító politikájának kvázi-ideológiája, emellett egyik hivatkozási alapja a szabadságjogok megkurtításának. Mivel a „terrorizmus elleni harc” nem hagyományos (lokalizálható) ellenség ellen folyik, így a háborús készültség és „kényszerintézkedések” adta kényelmesebb hatalomgyakorlás bármeddig meghosszabbítható.

b. A „terrorizmus elleni harc” a hazai mainstream közbeszédben az egykori „imperializmus elleni harc” funkcionális megfelelője; ez utóbbi számos nyelvi és gondolati kliséjével ellátva, úgymint: állandósult készenlét, pacifizmusellenesség, a jog „ideiglenes” felfüggesztése a magasabb cél érdekében, „ezt a háborút nem mi kezdtük” panelje, a rendszerkritikusok és a háborút ellenzők, mint belső ellenség, „áldozatot kell hozni” a „jövő”, a „béke és biztonság”, a „stabilitás” érdekében, „háborús áldozatvállalás” stb. (Vö. kockázatvállalás, kötelesség, segítségnyújtás.)

Tények

Az uralkodó elit(ek), ill. a nagytőke érdekérvényesítését szolgáló, áltudományos módszerekkel konstruált, különféle statisztikai adatokra alapozott hamis konklúziók a neoliberális beszédben. A magát technokratának, szakértelmen alapulónak beállító neoliberális politika a maga legitimációját, sőt megkérdőjelezhetetlenségét abból nyeri, hogy értékeit, állításait és vélekedéseit „tények”-ként tételezi és kommunikálja. Az „ezek tények” kifejezés értelme: az uralkodó nézőponttal, ill. „érvekkel” nem lehet vitatkozni, nem lehet másfajta (alternatív) szempontokat érvényesíteni. (Ld. még szakértelem)

Tolerancia

A „politikai korrektség” egyik kulcsfogalma, az SZDSZ körüli értelmiség beszédjének kedvelt, kiemelt jelentőséggel bíró kifejezése. Gyakori használata a mainstream sajtóban a ’90-es évekre tehető, mára már jobbára kikopott a közbeszédből. Annak idején számos más fogalomhoz hasonlóan gyakorlati alkalmazásában ez is saját ellentétét jelentette, minthogy leginkább a más világképekkel, értékrendekkel, véleményekkel stb. szembeni intolerancia hivatkozási alapját látta el. Eszerint az intolerancia, a „másság” nem elfogadása nem tolerálható. Mivel azonban minden olyan érték, nézet, elv, gondolat és beszéd intoleránsnak minősült, amit nem az SZDSZ képviselt, a „tolerancia” a saját vonal kizárólagosságát, s minden más kirekesztését fedte. (Vö. ezt az egykori „szabadság zsarnoksága”, „békeharc”, stb. kifejezésekkel, ill. azok gyakorlati megnyilvánulásaival.) 2001 szept. 11-e után a tolerancia elvét nyíltan is elvetette a hazai balliberális publicisztika. (Ld. még politikai korrektség)

Tudásalapú

A kulturális süllyedés és a hagyományos oktatás megszűnésének utópista hangulatú átnevezése. Gyakori ezzel kapcsolatos formulák az „élethosszig tartó tanulás”, ill. a „folyamatos átképzés szükségessége ebben a gyorsan változó világban”. Értsd: alaposabb ismeretek elsajátítása, a valódi szaktudás megszerzése helyett különféle gyorstalpalók elvégzése az állandó létbizonytalanság ill. a tőkét kiszolgáló állami hivatalnokok kényszerétől hajtva. Az ilyen „folyamatosan átképzett”, vagyis műveletlen és fölszínes, komolyabban semmihez nem értő generációk lesznek aztán a „tudásalapú gazdaság”, ill. a „tudásalapú társadalom” letéteményesei.

Túlköltekező állam

ld. osztogatás, osztogató állam

Utópia, veszélyes utópia

Az uralkodó világrend apológiájára, s egyben mindenfajta rendszerkritika kiiktatására használt, megfellebbezhetetlen tekintélyre (ún. „történelmi tapasztalatokra”) alapozó panel, amely általában ugyanazt a végkonklúziót két módon célozza meg:

a.A társadalmi igazságosság, a természeti környezet megóvása stb. gondolatának a fasizmushoz és a kommunizmushoz társítása révén. Eszerint minden embert és társadalmat jobbító szándék „veszélyes utópia” (ld. ott), azaz olyan gondolkodásmód produktuma, ami a totalitárius diktatúrákhoz, ill. koncentrációs táborokhoz, népirtásokhoz, stb. vezetett. (Vö. antiszemitizmus.)

b.A „megvalósíthatatlanság” szinonimája. Eszerint minden társadalomjobbítási vágy, igazságosabb elosztásra törekvés, hathatósabb környezetvédelem, stb. „megvalósíthatatlan utópia”, minthogy „szemben áll az emberi természettel”, ami eredendően önző, mohó, stb. ezért „minden úgy jó, ahogy van”.

Üzleti környezet

A nemzetközi tőke életterére használt eufemizmus. „Üzleti környezet javítása”: a tőke érdekeinek képviselete a lakosság, a társadalom, a munkavállalók, a kultúra, és a természeti környezet rovására.

Verseny

A gunyoros egyenlősdi patetikus hangulatú ellentétpárja. A „verseny” eszméje elvileg a hagyományos értelemben vett szolidaritás igazságosságával a „hulljon a férgese” szociáldarwinista igazságosságát állítaná szembe (vö. kádári „aki dolgozik az boldogul” szlogennel), ám a versenyre hivatkozás a gyakorlatban jobbára a tényleges verseny, ill. a verseny előfeltételeinek hiányát, etikátlan (olykor törvénytelen) előnyöket, ill. monopolhelyzetet jelöl. Előszeretettel hangsúlyozzák a „verseny szükségességét” annak az elitnek a tagjai, akik az államszocializmus idején a társadalomból mindenfajta versenyszellemet kiirtottak, s az ebből származó előnyeikkel szereztek gazdasági és politikai pozíciókat. De ugyancsak kedvelik ezt a formulát azok a liberális értelmiségiek is, akik kapcsolataik révén szerzett állami pénzből finanszírozzák tevékenységüket.

Külön figyelemre méltó a „versenyre ösztönzés” kifejezés, mely a társadalom és az elitek felelősségének a leszakadó rétegekre, az ún. „rendszerváltás veszteseire” történő áthárítását célozza. Pár ehhez kapcsolódó fontosabb szlogen: „légy önálló”, „légy felnőtt”, „ne várj semmit az atyáskodó államtól”, „állj a magad lábára”. (Ld. még Országok versenye, továbbá vö. osztogatás)

Versenyképes, versenyképesség

A tőke és az elitek érdekvédelmének kollektivista ízű kulcsfogalma, egyben standard hivatkozási alap a tőke előtti akadályok megszüntetésére, ill. az ezzel járó ember-, élet- és társadalomellenes intézkedésekre. A „versenyképes munkaerő” ideáltípusa az egyre képzettebb munkavállaló, aki egyre alacsonyabb bérért egyre több munkát végez. „Versenyképességünk akadálya”: a kultúra, a természeti környezet, a szociális biztonság, a civil társadalom és a munkás-érdekvédelem új, általános kategóriát létrehozó gyűjtőneve. Így a „versenyképes gazdaság” kifejezés jobbára a gyarmati viszonyokat fedi. (Vö. az ország érdeke, jövő)

Vesztes, a rendszerváltás vesztesei

Míg a sikertelenek (ld. ott) inkább a rendszerkritikus marginális értelmiséget, addig a „rendszerváltás vesztesei” a társadalom alsóbb rétegeit jelöli. A későkádári-újkapitalista elit felfogásában a magyar társadalom zöme a saját hibájából volt „képtelen a felzárkózásra”, s „azóta sem tudott kivetkőzni az egyenlősdiből”, ezért „irigykedik a kiemelkedőkre”, és mindmáig „irtózik a kockázatvállalástól”, stb. E nézetet jobbára azok szeretik hangoztatni, akik többségükben olyan családokból származnak, ahol az első generáció még az „atyáskodó pártállam” erőszakos „pozitív diszkriminációjának” köszönhetően került magas pozíciókba, jobbára iskolázatlanul. (Ld. még hozzáértés, irigység)

Visszatérés

ld. csatlakozás.