Reakció WP

Numerus Clausus

http://reakcio.blogspot.com/2008/02/tlreprezentltak.html

A Numerus Clausus évfordulója szeptember 26.-a. A Numerus Clausus törvény, amelyet 1945-től napjainkig “zsidó törvénynek” neveznek, 1920-ban ezen a napon jelent meg. Azok akiknek ez érdeke, ezt teszik ma. Kihasználják, hogy az 1920. évi XXV. törvény szövegét – annak rövidsége ellenére – a társadalom nem ismeri. Kihasználják, hogy az emberek nem szeretnek jogszabályt olvasni és előbb-utóbb készpénznek veszik azt, amit gyakran elismételnek nekik. Pedig a tények mást mutatnak.

A “Nagy háború”, ahogy az első világháborút sokáig nevezték, erősen felborította a közép-európai térség vallási és nemzetiségi viszonyait. Meglepő, de a Huszadik Század című folyóirat 1917-ben feltett körkérdésére, a polgári zsidó családból származó Jászi Oszkár válaszában felvetette valamifajta numerus clausus háború utáni bevezetésének szükségességét (Lásd: Litván György Jászi Oszkárról írt könyvét, és Pelle János ahhoz írt recenzióját – Magyar Szemle, 2004. június), a kisebbségek védelmére. Így az első Teleki-kormány idején bevezetett Numerus Clausus törvény az akkori viszonyok ismeretében szükségszerű volt, és nem mondott ki hátrányos megkülönböztetést. A törvény nem nevezi meg sem a zsidóságot, sem más valláshoz, vagy nemzetiséghez tartozó csoportot, és nem mond ki korlátozást egyetlen nemzetiségre sem.

Ennek alátámasztására érdemes elovasni a mindössze egy oldal terjedelmű, négy cikkelyből álló törvény, lényegi 3. §-ának (3) bekezdését, amely az egyetemi karokra való beiratkozás rendjét szabályozza.

Mindenkinek ajánlom, hogy mielőtt “zsidó törvénynek” titulálja a Teleki gróf bűnéül felrótt Numerus Clausus törvényt, figyelmesen olvassa el a teljes törvényt és keresse ki a zsidóságot hátrányosan érintő kitételeket.

Nem fog ilyet találni!

Dobai Miklós

1920. 09. 26. Numerus Clausus

1920. évi XXV. törvény a tudomány egyetemekre, a Műegyetemre, a Budapesti Egyetemi Közgazdaságtudományi Karára és a jogakadémiákra való beiratkozás szabályozásáról

(Kihirdetve az Országos Törvénytár 1920. szeptember hó 26-án kiadott 17. számában.)

1. § A tudományegyetemekre, a Műegyetemre, a Budapesti Egyetemi Közgazdaságtudományi Karára és a jogakadémiákra az 1920/21-ik tanév kezdetétől:

(1) Csak oly egyének iratkozhatnak be, akik nemzethűségi és erkölcsi tekintetben feltétlenül megbízhatók és csak oly számban, amennyinek alapos kiképzése biztosítható.

(2) Az egyes karokra (szakosztályokra) felvehető hallgatók számát az illetékes kar (a Műegyetemen a Tanács) javaslata alapján a vallás és közoktatásügyi miniszter állapítja meg.

(3) Rendkívüli hallgatók csak abban az esetben vehetők fel, ha a hallgatóknak az előző bekezdésben foglaltak szerint megállapított létszáma rendes hallgatókkal nem telt volna be és csak a megállapított létszámkereten belül. Ez az intézkedés a jog- és államtudományi karokon (jogakadémiákon) az államszámviteltanra beiratkozókra nem vonatkozik. A vallás- és közoktatásügyi miniszter az illetékes karok meghallgatása után, a pénzügyminiszterrel egyetértőleg, ezeknek a rendkívüli hallgatóknak a létszámát is megállapíthatja.

2. § Az 1. § rendelkezései az előző tanévekben már beiratkozott rendes hallgatók, valamint a bölcsészet tudományi (bölcsészet-, nyelv- és történettudományi és mennyiségtan-természettudományi), továbbá az orvostudományi karokra középiskolai érettségi bizonyítvány birtokában beiratkozott rendkívüli hallgatók további beiratkozási jogát nem érinti, amennyiben nemzethűségi és erkölcsi tekintetben feltétlenül megbízhatók.

3. § Az 1. § intézkedései szerint beiratkozónak:

(1) Az illetékes karhoz (Műegyetemen a Tanácshoz) benyújtott folyamodással kell a beiratkozásra engedélyt kérnie.

(2) A beiratkozási engedélynek az 1. § rendelkezései szerint megállapított létszám-kereten belül való megadása, vagy megtagadása felett az illetékes kar tanárainak (Műegyetemen a Tanácsnak) teljes ülése végérvényesen határoz.

(3) Az engedély megadásánál a nemzethűség és az erkölcsi megbízhatóság követelményei mellett
a) egyfelől a felvételt kérők szellemi képességeire,
b) másfelől arra is figyelemmel kell lenni, hogy az ország területén lakó egyes népfajokhoz és nemzetiségekhez tartozó ifjak arányszáma a hallgatók közt lehetőleg elérje az illető népfaj vagy nemzetiség országos arányszámát, de legalább kitegye annak kilenctized részét.

(4) Hasonlóképen csak az illetékes kar (Műegyetemen a Tanács) teljes ülésén megadott engedéllyel iratkozhatnak be a 2. § alapján beiratkozni kívánók is. Ezeknek beiratkozására vonatkozó szabályokat a vallás- és közoktatásügyi miniszter rendeletileg állapítja meg.

4. § Ezt a törvényt, amely kihirdetése napján lép hatályba, a vallás- és közoktatásügyi miniszter hajtja végre.

A zsidótörvények: numerus clausus

http://reakcio.blogspot.com/2008/02/tlreprezentltak.html

http://reakcio.wordpress.com/2008/09/18/numerus-clausus/

Numerus clausus. Mit is jelent ez a két világháború közti magyar történelemben a magyarságot ért trianoni tragédián, és a meglóduló gazdaság folyamatain messze túl emlegetett, a hivatalos történelemtudományban egyértelmûen pejoratív fogalom? Latin nyelvbõl magyarra fordítva a jelentése “zárt szám”. De mit is takart a mindennapi életben ez a kifejezés? Az alábbiakban ezt a kérdést fogom megvilágítani az elõzmények tükrében.

A Deák Ferenc neve által fémjelzett osztrák-magyar kiegyezés idejétõl a frissen alakult dualista állam a galíciai zsidók tömeges bevándorlásának úticélja lett. Az Oroszországban és Lengyelországban a keresztényi elvekkel teljes ellentmondásban álló, a Krisztus elõtti idõk barbár Ázsiájának erkölcsi nihilizmusát tükrözõ, rasszista alapú értékrend és az abban gyökerezõ, kirekesztõ és gátlástalanul nyerészkedõ magatartásformák mindenütt felszították az antiszemitizmus tüzét, és a zsidóság ellen fordították az õket jóhiszemûen befogadó gazdanép haragját. A helyenként állami szintre emelt, zsidóellenes intézkedések a befogadó ország földjéhez és a gazdanéphez nem kötõdõ zsidóságot újabb vándorlásokra késztették. Mivel a magyar nép legendásan jóindulatú és vendégszeretõ hírében állott, s mert a Dr. Istóczy Gyõzõ által 1882. június 9-én beterjesztett bevándorlási törvényt a parlament nem szavazta meg, minden feltétel adott volt a galíciai zsidóság számára egy új honfoglaláshoz.

A zsidóság saját számarányait sokszorosan meghaladó mértékben volt jelen a magyar felsõoktatásban, egyre inkább kiszorítva a tanulni vágyó magyar fiatalokat az egyetemi helyekrõl. Ennek az évtizedek óta tartó folyamatnak szembeszökõ jegyei voltak: egyre inkább zsidókkal teltek meg a különbözõ értelmiségi pályák, fõként az orvosi és jogi területeken. Budapesten például az orvosoknak háromnegyede zsidó származású volt. Erõs érdekcsoportjaik nem engedtek másnak szakmai elõbbrejutást és érvényesülést, csak a népükbe tartozóknak. Jellemzõ példa erre a Ritoók Zsigmond, a MONE (Magyar Orvosok Nemzeti Egyesülete) elnökének alábbi kijelentése:

“Remélhetõ-e, hogy a fajmagyarság vezetése alatt maradjon ez az ország, ha orvosai 2/3-ában, egyetemi intézeteink orvosi segédszemélyzete 80%-ban, budapesti kórházainké 90-95%-ban zsidó?”

Tovább növelte a magyarság elégedetlenségét az, hogy a zsidó tanárok gyakran nyíltan vagy alig titkoltan elõnyhöz juttatták fajbéli társaikat a többségi nemzet fiaihoz képest. A hagyományosan kontraszelektált zsidó magatartásformák oly mértékben felszították a gazdanép haragját, hogy az több egyetemen is antiszemita kilengésekhez vezetett. A magyarság rovására terjeszkedõ, azt az összefogás protekcionista elveivel minduntalan háttérbe kényszerítõ zsidó tevékenység furcsa anomáliákhoz vezetett: Csonka-Magyarország, a háborúban messze legnagyobb veszteségeket elszenvedett agrárország a világon elsõ helyen állt a lakosság számarányához mérten az ügyvédek és orvosok számában! A zsidóság, látva saját értelmiségen belüli elszaporodását, egyre nyíltabban hangoztatta a gój társadalommal szembeni felsõbbrendûségét, és nélkülözhetetlenségét, egyre inkább felingerelve és maga ellen fordítva az addig csendes, békésen tûrõ, a gátlástalan kivételezés felett szemet hunyó többséget. Szekfû Gyula, korának méltatlanul, felemelt, zsidó származású írója a Három nemzedék címû, 1920-ban megjelentetett mûvében már egyenesen így fogalmaz:

,,A kapitalizmus hirtelen fellendüléséhez, az indusztrializmus és pénzüzlet szédületes kifejlõdéséhez a zsidóság szolgáltatta az agyvelõt és embert”; valamint, hogy az ország kulturális haladása ,,alapjában véve nem volt egyéb, mint az értelmiségi pályáknak a zsidósággal való átitatása”. A kapitalizmus és a zsidóság ,,szövetségének” Szekfû szerint az a ,,legújabb történetünkre fontos tény” képezi az alapját, hogy ,,az új kapitalizmusban a magyarság nemcsak tõkével nem, de vezetõ szellemmel, ipari és kereskedelmi üzembeli munkával sem vett részt”.

Az egyre kihívóbb, egyre magyarellenesebb, azt becsmérlõ zsidó kérkedés megtette a magáét. A parlament 1920 szeptember 22-én 55 igen és 7 nem szavazattal megszavazta a XXV. törvénycikket, “A tudományegyetemre, a mûegyetemre, a budapesti egyetemi közgazdaságtudományi karra és a jogakadémiákra való beiratkozás szabályozásáról.” Egy évvel a törvény hatálybalépését követõen a Keresztény Nemzeti Egységpárt programnyilatkozata az alábbiakban fogalmazta meg az elérni kívánt célkitûzéseket:

“Miután a legfõbb baj abból származott, hogy a magyar állam legfõbb iskoláján, az egyetemen a keresztény tanuló ifjúság egészen háttérbe szorult, s a kis számú zsidóság már teljesen lefoglalta az ügyvédi, orvosi, mérnöki, építészi stb. pályát, s így a munkásság parancsolója, a hivatalok vezetõje, a legjobban jövedelmezõ állások birtokosa mindenütt a zsidóság lett, a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja Haller István kultuszminiszter segítségével keresztülvitte egy olyan törvény megalkotását, amelynek értelmében az egyetemeken csak annyi lehet a zsidó tanuló, amennyi a zsidóságnak a száma az ország egész lakosságához viszonyítva… Így lehet elérni, hogy idõvel a magyar nép vezetése megint saját fiaiból kikerült intelligens emberek kezébe fog kerülni és nem fog fölöttünk ítéletet zsidó mondani, betegségben zsidó gyógyítani, perben zsidó védeni, a házunkat zsidó építeni, kereskedésünkben, bankunkban zsidó tulajdonos ülni. Ez a tettek keresztény politikája.”

Az új jogszabály leglényegesebb, és egyben legtöbbet vitatott eleme kimondta:

“Az engedély megadásánál a nemzethûség és az erkölcsi megbízhatóság követelményei mellett egyfelõl e felvételt kérõk szellemi képességeire, másfelõl arra is figyelemmel kell lenni, hogy az ország területén lakó egyes népfajokhoz és nemzetiségekhez tartozó ifjak arányszáma a hallgatók közt lehetõleg elérje az illetõ népfaj vagy nemzetiség országos arányszámát, de legalább kitegye annak kilenctized részét.”

A törvény szövege, de még csak indoklása sem említi meg név szerint a zsidóságot, a mai hivatalos történelemírás által sugalmazottal szemben. Miért is hívják hát e törvényt mégis többen az elsõ zsidótörvénynek? A törvény ugyanis – dacára a többségi magyar társadalom kárára elkövetett gátlástalan eszközökkel folytatott zsidó elõretörésnek – nem diszkriminál, ellentétben a mai kor hatalom által fizetett politológusainak, történészeinek állításával.

A törvény célja egyértelmû – egyértelmûen dicséretes és magasztos: meg kell teremteni a Magyarországon élõ összes nép együttes felemelkedésének esélyeit, a felsõfokú tanintézetekben történõ taníttatásuk által. Az elsõ zsidótörvényként a köztudatba dobott jogszabály népek számarányaira vonatkozó kitételeit 1928-ban, Bethlen István miniszterelnöksége idején törölték. Természetesen nem szabad elfelejteni, hogy minden törvény annyit ér, amennyit végre is hajtanak belõle, így hát fennállásának nyolc éve alatt ez a törvény sem tudta eredeti célját maradéktalanul teljesíteni: a zsidóság hazai számarányainak többszörösével képviseltette magát továbbra is az orvosi, jogi és mérnöki területeken. A magyarság kiszorítása ezen a területen gyengült ugyan, de korántsem szûnt meg, sõt a zsidóság számaránya a teljes magyar felsõoktatásban a törvény 1920-as hatálybalépését követõen, a különbözõ adminisztratív csalások ellenére is 1921-re jelentõs emelkedést mutatott.

Min bukott meg a törvényalkotók jó szándéka? Nem máson, mint ismét csak a hagyományos zsidó összefogáson: zsidó tanárok biztatták fajtársaikat a színleg történõ kikeresztelkedésre, minden cselre és ármányra, mely a törvény kikerüléséhez vezethetett. A zsidó tanárok másik, az elõbbinél jóval nagyobb része még kihívóbban viselkedett: a törvényes rendért és az ország haladásáért felelõs Magyar Parlament által megalkotott törvényt egyszerûen nem hajtotta végre, illetve annak teljesülését minden létezõ eszközzel szabotálta. A többségi magyar hatalom túlzott türelmére és toleranciájára jellemzõ, hogy ezeknek a törvénysértõ cselekedeteknek az elkövetõit egyetlenegy esetben sem vonták felelõsségre! Csoda-e hát ezek után, hogy minden maradt a régiben, és 1928, a törvény részleges hatályon kívül helyezése után ismét a gátlástalan összefogáson alapuló zsidó térnyerésé lett a fõszerep?

Az események csak egyre inkább súlyosbodtak. A Kohn Béla és társai által a háborúban elárult, a trianoni békediktátum következtében szétszakított testû, megtiport ország ideális terepet nyújtott egy látványos zsidó elõretöréshez. Az egymást faji-vallási alapon, a tehetség és a rátermettség figyelmen kívül hagyásával elõnyhöz juttató zsidó protekcionizmus újra és újra elégedetlenséget szült az ország területi és gazdasági veszteségeivel egyre feleslegesebbé váló magyar értelmiség soraiban. Tovább súlyosbította a helyzetet az, hogy a minket körülvevõ, háborúban gyõztes, ekkoriban alakuló, mesterségesen összeeszkábált államalakulatok szinte mindegyikében tervszerû magyarüldözés folyt. Ennek gyakorlati erõre emelt eszközei voltak az állami szinten végrehajtott, csupán a magyar lakosságot ért jogfosztások, a szélsõséges erõk által szított sorozatos magyarellenes pogromok.

Az elszakított országrészekben élõ értelmiség jelentõs hányada az õket ért üldöztetés és hátrányos megkülönböztetés elõl az Anyaországba menekült, tovább emelve az értelmiségi pályákon dolgozók nemzetközi összehasonlításban amúgy is nagyon magas számát. Az értelmiségi pályák túlzsúfoltsága – melyet komoly részben a gójokat kirekesztõ zsidó elõretörésnek tudhatunk be – sürgetõleg hatott a hatalomra, mely ismét engedte a különlegességét és faji felsõbbrendûségét nyíltan és arcátlanul világgá rikoltó zsidó elit számára a minden eszközzel történõ hódítást. Az eltúlzott türelem és tolerancia politikája 1938-ra már olyan válsághelyzetet és elégedetlenséget idézett elõ, melyet csak egy újabb, immár a 18 évvel elõbb hozott törvénnyel szemben pontosan meghatározó, és az abban foglaltakat maradéktalanul teljesítõ jogszabállyal lehetett enyhíteni. Így fogadta el a parlament 1938. május 29-én a XV. törvénycikket a “Társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának biztosításáról”, mely elõdjével szemben kevésbé volt szégyenlõsen megfogalmazva, és konkrétan megnevezte a célját, a magyar értelmiség zsidók általi kiszorításának megakadályozásában:

“A kormányzat úgy érezte, hogy ezekre az intézkedésekre a társadalom békéjének és a gazdasági rend megóvásának érdekében feltétlenül szükség van. Szükség van fõként a nemcsak területében, népességében, de gazdasági lehetõségeiben is megcsonkított ország nem zsidó fiatal értelmiségének jogos elhelyezkedési és kereseti igényeinek méltányos kielégítése szempontjából, de abból a szempontból is, hogy a legutóbbi évtizedek közismert birtokpolitikai intézkedései következtében megszaporodott és új erõhöz jutott földmíves rétegek erre hivatott gyermekei a helyes és az egészséges társadalmi emelkedés követelményeinek megfelelõen jussanak be az ország szellemi, kulturális és gazdasági életfolyamatait ellátó és irányító értelmiségi foglalkozások keretei közé. E szempontok figyelmen kívül hagyása és a kellõ intézkedések elmulasztása beláthatatlan zavarokat és komplikációkat idézne elõ az ország gazdasági és társadalmi életében és hátrányosan befolyásolná a békés nemzeti evolúció folyamatát.”

Fel kell tennünk a kérdést: bûn, vagy hiba volt-e az, hogy a magyar vezetõk meg merték nevezni a zsidóságot a törvényben? Milyen más megoldások kínálkoztak számukra a magyarság helyzetének e téren történõ jobbítására, az értelmiségen belül betöltött szerepének számarányához mért emelésére? Teljesen nyilvánvaló, hogy erre a törvényre szükség volt. A Talmud farkasainak vonítása a magyarországi értelmiségen belül hangosabb volt, mint a többségi magyarság halk szava. Meddig kellett volna még eltûrni a faji alapon történõ kivételezést, mellyel a zsidók évezredek óta egymást segítették a többségi nemzetek rovására? Meddig kellett volna eltûrni a magyar értelmiség tisztességtelen eszközökkel, tisztességtelen célok érdekében történõ kiszorítását? Meddig kellett volna még eltûrni a szekfûgyulák zsidó diadalénekét az elsorvasztott és tulajdon hazájában kirekesztett magyar értelmiség hamvai felett? Eddig sem, nemhogy tovább!

Vajon miért nem jut a numerus clausus kifejezés eszébe olyankor annak a sok zsidó származású, SZDSZ-es politikusnak, akik manapság a cigányok alanyi jogon történõ parlamenti képviseletéért lobbyznak? Hiszen a numerus clausus törvény is a hazai népcsoportok alanyi jogú, számarányuknak megfelelõ képviseletére szavazott! Az mitõl más? Azért, mert annak nem a zsidó, hanem ismét a többségi magyar a vesztese? Úgy tûnik, igen. Ez lenne a zsidó igazság? Ez lenne a zsidó erkölcs? Semmi sem fáj, semmi sem baj, egészen addig, míg a zsidóknak nem származik hátránya abból? A válasz egyértelmûen igen. Ez az IGEN segít megvilágítani a hagyományos zsidó neveltetés és világszemlélet torz voltát: a zsidó magát soha nem azzal a mércével méri, mint az õt körülvevõ gój világot; amit neki lehet, az másnak már tilos, sõt elítélendõ! De ez még mind nem elég: a gój szájából kell hallania a gój tetteket elítélõ nyilatkozatot és az elhatárolódást, mert csak akkor lesz elégedett.

Ezzel a kicsinyes, a külvilágot kirekesztõ elõbbrejutáson alapuló, az igaztalanság kizsarolt morzsáiból táplálkozó magatartásformával indult világhódító útjára ez a faj.

Politikai Üldözött