Reakció WP

Reakció WP Lucy Hay azazhát Scall Fast izé idemitírjak XD

Posts Tagged ‘Morfogenetikus mező

Morfogenetikus mezõ 2

with 3 comments

Morfogenetikus mezõ 2

1952-ben a Koshima japán szigeten végeztek kisérletet makákókkal természetes élõhelyükön. Homokos édes burgonyát adtak nekik, amit nem túl nagy örömmel de elfogyasztottak. Egyik makákó rájött, hogy a homokot le lehet mosni, és így minden probléma nélkül élvezhetõ az étel. A tudás apránként elterjedt, fõleg a fiatalabb egyedek között. Amikor azon egyedek száma, akik megmosták a burgonyát, elért egy kritikus értéket, a tudás sokkal gyorsabban kezdett terjedni, mint az logikusan következett volna, hirtelen szinte az egész makákó törzs rászokott a krumpli mosásra, sõt a szokás ekkor hirtelen megjelent a tengeren túlon Takasakiyamaban is. Ezt a kritikus értéket hívják a Századik majomnak. Kétkedõk és éljenzõk bõven akadnak!
1920-ban a Harvard egyetemen William McDougall tizenöt évet áldozott az életébõl a patkányok megfigyelésére. Nem irigylem, ellenben õ arra jutott, hogy az elsõ generációja a patkányoknak 200 hibát vétett átlagosan a labirintusból kifelé. Az utolsó generáció már csak 20at. McDougall arra jutott, hogy a megszerzett tudás valahogy tovább örökíthetõ.

Késöbb McDougall elvégezte ezt a kisérletet Ausztráliában, ahol a patkányok elsõ generációja szignifikánsan kevesebb hibát vétettek, mint a régi patkányok elsõ generációja, habár nem votlak leszármazottai az elöbb említett patkánypopulációnak. S a késöbbi generációk is sokkal jobban teljesítettek. Rájött, hogy mégsem a gének örökítik át a szerzett tudást, ám ennél tovább senki sem vizsgálódott.

Az 1920-as angliában egy kék cinege (angol nevén kék csöcs) rájött, hogy az ajtók elé kiszállított tejes üveg tetejét átütve hozzáfér a tejhez. Ez a tudás nem sokára 100 mérfölddel arrébb is megjelent, habár a cinegék nem nagyon repülnek 15 mérföldnél messzebbre. 1947-re ez egy általános viselkedése volt a cinegéknek Angliában, míg ugyanez a felfedezésük megjelent Hollandiában, Dániában és Svédországban is. A német megszállás miatt 8 évre megszünt a tejkiszállítás Hollandiában, s tudni kell, hogy a kék cinegék átlagosan csak 5 évet élnek, ám amikor nyolc év után újra megjelentek a tejes üvegek az ajtók elött, a cinegét ott folytatták ahol abbahagyták.

Dr. Milan Ryzl és Dr. Vladimir L. Raikov a korai hatvanas években embereket hipnotizáltak, majd azt mondták nekik, hogy valamelyik híres ember leszármazottai. Az alanyok pedig elkezdtek kifejleszteni olyan képességeket, amelyek az alteregójuktól örökölhettek volna. Az egyik alany miután “megtudta” hogy Rafaello leszármazottja, egy hónap alatt megtanult úgy rajzolni, ahogy addig nem.

1987-ben, Dr. Sheldrake egy csoportnak megtanította, hogy két képben, hogy tudják gyorsan megtalálni az elbújtatott emberi alakot. Majd az angol tévében 2 millió ember elött, csak az egyik képet, szintén megtanította felismerni. Ezután többezer embert vizsgált az egész világon, és õk szignifikánsan jobban ismerték fel a tévében is bemutatott képet, mint a másik, a csak a csoportnak megtanított képet.

Gary Schwartz a Yale egyetem professzora kiválasztott 24-24 hárombetüs szót a héber bibliából. Huszonnégy gyakori és huszonnégy ritka héber szót. Majd mindegyikhez csinált nem létezõ szavakat a betûk felcserélésével (pld. lép -> pél). Ezután 96 szót kiválasztott (fele valódi, fele nem létezõ), majd egyesével megmutatta a héberül nem tudó alanyainak, hogy mondják meg, hogy szerintük létezik-e ilyen héber szó, és hogy mondják meg, milyen biztosak a döntésükben (0-tól 4ig). Az eredményeket tekintve, a magabiztossági szint szignifikánsan magasabb volt a létezõ szavak esetében, mint a kitaláltak esetében, és annál magasabb volt a magabiztossági szint, minél gyakoribb volt a létezõ héber szó.
Schwartz professzor megismételte a kísérletet, de most már elmondta a résztvevõknek, hogy a szavak fele valódi, másik fele nem. Az eredmények teljesen véletlenszerüek voltak. Tudatosan nem sikerült felismerniük a szavakat.

Jó, hogy három oldalnyi kisérletet cibáltam ide, de mirõl van szó!? A jelenség megmagyarázása nem sikerült a hagyományos anyagi, genetikai tudományok segítéségével, így a magyarázat kissé spirituális jelleget öltött, amelyet persze nem nagyon fogadnak el.

A választ az un. morfogenetikus mezõ elméletben sejtik megtalálni. E szerint, van egy olyan elektromágneses mezõre hasonlító jelenség, amely nem elektromágneses hullámokat közvetít, sokkal inkább információkat. A magunknak tanulunk kifejezés értelmét veszti, sokkal inkább válik igazzá a: mindenkinek tanulunk. Így lehetett, hogy amikor egy tudást elég sok egyed megszerzett, robbanásszerüen kezdett elterjedni a többi egyed között, még ha nem is volt köztük kapcsolat pld.: makákók másik szigeten, kék cinegék más országokban, találmányok amelyet egymástól függetlenül egyszerre találtak fel.

A jéghegynek ez csak a csúcsa, ugyanis számos olyan dologra is magyarázatot ad a morfogenetikus mezõ elmélete, amelyre egyelõre nem tudunk jobbat, és amelyek a Darwinista elmélet kétségbevonható alapait is képzik.

Minden sejtünk magában hordozza a teljes genetikai programot. Ez tény. A sejtek elkezdik saját magukat másolni, és egyre több lesz belõlük, és mind a másik klónja. De ha két sejt teljesen ugyanaz, honnan tudják, hogy valamelyiküknek mostantól a májat kell kitenyészteniük, vagy az idegrendszert, vagy a csontot?

Az elmélet szerint a morfogenetikus mezõ az, amely megmondja a sejteknek, hogy mivé kell alakulniuk. Ez elég bizarrul hangzik önmagában, de ha összevetjük Max Planck, az elektromágneses mezõ felfedezõjének gondolataival, vagy az Einstein féle tér-anyag elmélettel, akkor máris elgondolkodtatóbb a dolog. Max Planck azt mondta, hogy a vizsgálatai alatt sosem találkozott olyan tényezõvel hogy anyag, s hogy számára az anyag kifejezés nem jelent mást, mint egy halom energiát, aminek alakot ad valamilyen intelligens lélek”.

In all my research I have never come across matter. To me the term matter implies a bundle of energy which is given form by an intelligent spirit

Max Planck

Written by Scall Fast

September 12, 2008 at 21:54

Morfogenetikus mezők

leave a comment »

Morfogenetikus mezők

A szellemi mező és a morfogenetikus mező
Sheldrake elmélete, a morfogenetikus mező, a közös emlékezet
A Hellinger módszer és a mező elnevezései

A szellemi mező és a morfogenetikus mező

Bert Hellinger és Rupert Sheldrake, az Első Nemzetközi Család- és Rendszerfelállító Konferencián (2003 Wiesloch) egyetértettek abban, hogy a Sheldrake által morfogenetikus mezőnek leírt jelenség megegyezik a Hellinger módszer által a családfelállításoknál használt, szellemi mezőnek nevezett jelenséggel.

Sheldrake a „A new science of life” (Az élet új tudománya) című művében felveti, hogy valamennyi rendszert az energián és az ismert anyagi tényezőkön kívül láthatatlan szervezőerők is irányítják. Ezek okozati mezők, mivel a forma- és viselkedésminták előképeiként szolgálnak. E mezők nem a szó normális értelmében vett energiával bírnak, mivel hatásaik átjutnak a tér és idő gátjain, ami a normális energia áramlásában akadályt jelentene. Távoli hatásuk éppoly erős, mint közelről gyakorolt hatásuk. E hipotézisnek megfelelően bármikor, ha egy faj egyede elsajátít egy új viselkedési mintát, ez megváltoztatja az adott faj oksági mezejét, legalábbis enyhe mértékben. Ha e viselkedés elég sokáig ismétlődik, akkor „morfikus rezonanciája” kihathat az egész fajra.

Sheldrake ezt a láthatatlan mátrixot morfogenetikus mezőnek nevezte el, a „morph = forma” és a “genezis = létrejövés” szavakból. E mező működése a távolrahatást is tartalmazza, mind térbeli, mind időbeli jelentésben. Az időn kívül eső fizikai törvények által determinált formáktól eltérően a morfogenetikus mező az időn átterjedő „morfikus rezonanciától” függ. Ez annyit jelent, hogy a morfikus mezők átterjednek a téren és időn, s az események képesek hatni a bárhol, más időben végbemenő eseményekre. Ennek egy példáját mutatja be Lyall Watson: Lifetide: The Biology of Consciousness (Életáradat: a tudat biológiája) című könyvében, amelyben leírja a népszerűen csak “a századik majom elvének” nevezett elméletet.
Watson azt látta, hogy miután majmok egy csoportja megtanult egy bizonyos viselkedést, más szigeten élő majmok a kommunikáció „normális” módjának lehetősége nélkül egyszer csak szintén tudták ugyanazt a viselkedést.

Dr. David Bohm a „Revisions” című folyóiratban azt állítja, hogy ugyanez igaz a kvantumfizikában. Leírja, hogy az Einstein-Podolsky-Rosen kísérlet szerint van helyhez nem köthető, vagy szubtilis kapcsolat a részecskék között. Azaz a rendszernek egy kollektivitása, amit nem tulajdoníthatunk csupán e részecske sajátjának, hanem az egésznek. Emiatt bármi, ami a távollévő részecskékkel történik, más részecskék alaki mezőjére is hatással lehet. Bohm továbbmegy, és azt állítja, hogy az „univerzumot kormányzó időtlen törvényekről alkotott elképzelés úgy tűnik, nem tartható fenn tovább, mivel maga az idő is kifejlődött szükségszerűség része”.

A fent idézett cikkében Rupert Sheldrake a következő következtetésre jut: „A kreatív folyamat, mely új gondolatokat szül, s amelyek segítségével új teljességre bukkanhatunk, hasonló az alkotó valósághoz, mely az evolúciós folyamat során nyújt lehetőséget új teljességek felmerülésére. Az alkotó folyamat úgy tekinthető, mint különálló dolgok egymás­hoz kapcsolódása útján létrejött komplett és magasabb szintű egészek következő fejlődési állomása.

Sheldrake elmélete, a morfogenetikus mező, a közös emlékezet

Rupelt Sheldrake a Cambridge-i Egyetemen a növények törzsfejlődését tanulmányozta, és arra kereste a választ, hogy vajon az egyszerű csíra milyen úton differenciálódik növénnyé. Testünk sejtjei, hasonlatosan a többi élőlényéhez, programozva vannak genetikailag. De a sejtek egy testben mind ugyanazt a génállományt tartalmazzák, függetlenül attól, hogy a növénynek a szárában vagy a gyökerében, illetve az állatvilágban a szemben vagy a májban helyezkednek el.
Sheldrake kérdése tehát: hogyha minden sejt ugyanúgy van beprogramozva, hogyan lehetséges, hogy más funkcióra tudnak fejlődni? Kutatásai és kísérletei arra engedték következtetni, hogy a fejlődő szervezeteket mezők informálják, ezeket morfogenetikus mezőknek nevezte. A morfogenetikus mezők pedig a nagyobb egységet képező morfikus mezők részei. A morfikus mezők befolyással bírnak a köré szerveződő rendszerekre. A piócamező például a fejlődő piócán belül befolyásolja a sejteket és szöveteket, és ez a faj jellegzetes formájának megfelelő pióca kifejlődéséhez vezet.

Sheldrake szerint mindez vonatkozik az egyének magatartását koordináló szociális mezőkre is. Gondoljunk csak a jellegzetes alakzatokra, amelyekben a madarak repülnek. Minden egyes morfikus rendszer, hasonló szervezetek sokaságához kapcsolódik, a fajának egy kollektív vagy egyesült emlékezetéhez nyúlik vissza, és járul hozzá saját maga is. C. G. Jung ugyanezt a jelenséget kollektív tudattalannak nevezte.
Sheldrake az elmélete bizonyságául, a kollektív emlékezésre több példát is talált.

Az egyik ilyen az, hogy a lovak kifutóját ötven évvel ezelőtt senki sem gondolta volna szögesdróttal körbekeríteni. A lovak ugyanis nekifutottak volna. A szerzett kis sebek, mivel légylárvák telepednek meg bennük, akár végzetes következménnyel járhatnak. Az eltelt időben viszont, Sheldrake elmélete szerint, a lovak kollektíven tanulták meg, hogy ne menjenek a szögesdróthoz. Ezt ma már a kiscsikók is tudják, így csak elvétve fordul elő ebből baleset. Sheldrake szerint az egész fajban kialakult a szöges dróttal kapcsolatos szorongás.

Egy másik példa. Az utaktól Nyugat-Amerikában nem vasráccsal tartják távol a szarvasmarhákat, hanem vasrácsot imitáló festéssel. A festett csíkok ugyanazt a funkciót betöltik azoknál az állatoknál is, mint a valódi, amelyek soha nem találkoztak valódi vasráccsal.

Sheldrake következtetése az, hogy a morfikus mezőkön keresztül a tudatunk nemcsak saját magunkhoz kötődik, hanem összeköttetésben áll más lényekkel és a környezetünkkel is, így képes a közös emlékezetmezővel való kapcsolattartásra.

Ezt a közös emlékezetmezőt, használja fel a Hellinger terápia, a családfelállítás­ módszer.

Honnan “tudja” házi kedvencünk, hogy mikor megyünk haza? Minek alapján képesek a galambok nagy távolságokból kiindulási helyükre visszatalálni? Valóban érzik-e az emberek az egykor amputált, elveszett végtagjaik helyén a “fantomvégtagokat”, és tényleg képesek-e megmondani, hogy mikor figyelik őket hátulról? A tudomány igaz szelleméhez hűen, Sheldrake olyan jelenségeket választ kutatásai témájául, amelyek vizsgálatát mások elhárítják maguktól, ellenben a szerző nem hagyja, hogy az intellektuális dogmatizmus eltántorítsa kutatási területeiről. A kötetben hét olyan egyszerű és pénzbe szinte egyáltalán nem kerülő kísérletet mutat be, amelyek révén a kíváncsi és kételkedő olvasók csatlakozhatnak hozzá felfedező útján.

A Hellinger féle családfelállítás módszer többféleképpen használt elnevezései közül a leggyakoribbak:
Hellinger módszer, Hellinger féle terápia, családfelállítás, család felállítás, családállítás, család állítás, családfa állítás, családleképezés.
Németül: Methode der Aufstellungsarbeit in Familien, Familienaufstellung, Familien-Stellen.
Angolul: Family Constellation, Systemic Constellation, Systemic Family Solutions.

A családfelállítás mezejét is több elnevezéssel illetik.

A mezővel kapcsolatos kutatások és megállapítások, érzékelések és feltételezések is attól függően kerültek egy fogalmi körbe, hogy a kísérletezés milyen irányból indult, azaz milyen elméletet támaszt alá. Így például: kollektív tudattalan, kollektív tudat, szellemi mező, családi közös lelki mező, családi energiamező, lelki mező, szellemi erőtér, mindent tudó mező, mindent mozgató szellemi erőtér, morfogenetikus mező, morfikus mező, formáló mező, pszí mező, pszí tér, szinkronicitás, energiamező, aura, telepátia, megérzés, intuíció, tudat feletti, pszichokinézis, formális okság, akhasa krónika, közös emlékezet, láthatatlan háló, kvantumpotenciál, implicit rend, holografikus rend, generációkon átívelő spirituális mező.
Hellinger szellemi mezőnek, a mindent mozgató szellemi erőtérnek nevezi.
Állítása szerint a családfelállítás alkalmával a lélek mozgását, rezdüléseit figyelhetjük meg.

Hellinger útja a családfelállítás módszerig
Családfelállítás – könyvben

A morfogenetikus vagy szellemi mező
A szellemi- és a morfogenetikus mező: Hellinger és Sheldrake egyetértenek …;
Sheldrake elmélete, a morfogenetikus mező, a közös emlékezet
;
A Hellinger terápia, a családfelállítás más elnevezései;
A morfogenetikus mező más elnevezései

Érdekességek
A századik majom elmélet
A századik ember – kísérlet

Hellinger Akadémia
A Hellinger féle családfelállítás elmélete;
Családfelállítás a gyakorlatban;
Bert Hellinger előadása

Hellinger .lap.hu
Linkgyűjtemény a következő témakörökben: A családból fakadó erő; A családfelállítás többféle élethelyzetben ajánlható; A Hellinger féle családfelállításhoz kapcsolódó módszerek; A Hellinger féle családfelállítás megjelenítő mezeje is a morfogenetikus mező; A Hellinger féle családfelállítás módszerből kifejlődő: rendszerfelállítás, szervezetállítás módszer; A Hellinger terápia kialakulását meghatározó módszerek – 1.; Hellinger terápia kialakulását meghatározó módszerek – 2.; Alkotások Hellinger motívumokkal: könyvek, filmek; Bert Hellinger és a Hellinger féle családfelállítás módszer kritikája – angol; Bert Hellinger – képek; Bert Hellinger; Bert Hellinger és a Hellinger féle családfelállítás módszer kritikája – német; Bert Hellinger és a Hellinger féle családfelállítás terápia kritikája – angol; Bert Hellinger – képek; Bert Hellinger; Carl Gustav Jung; Hellinger előadások – video; Hellinger féle családfelállítás; Hellinger könyvei, DVD-i, könyvek a családfelállítás módszerről; Hellinger könyv és DVD ajánlata; Kísérletek; Lyall Watson; Más Hellinger vezetéknevű ismert emberek; Meghatározó helyek Hellinger életében; Mi a csudát tudunk a világról?; Morfogenetikus …; Rupert Sheldrake; Tudományos érdekességek; Újságcikkek: Hellinger és a családfelállítás módszer

Családfelállítás .lap.hu
Linkgyűjtemény a
következő témakörökben: A családból fakadó erő; A családfelállításhoz kapcsolódó családterápiás módszerek; A család vallásos szemmel; A családfelállításhoz kapcsolódó önismereti módszerek; A család vallásos szemmel; A Hellinger féle családfelállítás megjelenítő mezeje, a szellemi mező is morfogenetikus mező; A Hellinger féle családfelállítás módszerből kifejlődő: rendszerfelállítás, szervezetállítás módszer; A Hellinger féle családfelállítás videón – német; A Hellinger terápia – családfelállítás – angol; Akik meghatározóak voltak a Hellinger féle módszer kialakulására: Böszörményi Nagy Iván, Barbara Krasner; Akik meghatározóak voltak a Hellinger féle módszer kialakulására: Jacob Levy Moreno; Akik meghatározóak voltak a Hellinger féle módszer kialakulására: Siegfried Essen; Akik meghatározóak voltak a Hellinger féle módszer kialakulására: Virginia Satir – a családterápia; Bert Hellinger élete; Bert Hellinger és a családfelállítás – videon, képen – francia; Élethelyzetek, amelyeknél old a Hellinger terápia; Bert Hellinger és a Hellinger féle családfelállítás / családállítás módszer kritikája; Családfelállítás / családállítás előadáson angol; Guni Leila Baxa; Gunthard Weber; Hellinger féle családfelállítás / családállítás, a módszer; Hellinger féle családfelállítás – német; Insa Sparrer, Matthias Varga von Kibéd; Kapcsolódó rendszerszervezési módszerek; Könyvek a Hellinger féle családfelállítás / családállítás módszerről; Nehézségek, betegségek, amelyeknél old a Hellinger terápia; Organisationsaufstellung – Szervezetfelállítás meghatározása, könyvek; Ősök, klán, családfa; Peter Orban és könyvei – symbolon, családállítás, asztrológia

Written by Scall Fast

September 12, 2008 at 01:08