Reakció WP

Bokros Lajos Csomag – miért NEM volt az jó megoldás? – MDF megy a levesbe … A volt MSZMP-s Bokros Lajos után még ők mernek kádáristázni…

Válság. Ez a szó mindennapjaink részévé vált. Az átlagember csak azt hallja, hogy Amerikában csődbe megy egy bank, majd hamarosan fura nyilatkozatok, homályos utalások következnek …

Válság. Ez a szó mindennapjaink részévé vált. Az átlagember csak azt hallja, hogy Amerikában csődbe megy egy bank, majd hamarosan fura nyilatkozatok, homályos utalások következnek a jövőben várható életünk nehézségeiről. Persze az átlagember nem érti miről van szó. A politika a média segítségével erősen védi a szabadpiacra épülő neoliberális gazdaságpolitikát, azt sugallva az embereknek, hogy nem létezik más. Az állami szerepvállalás csökkentése, a még meglévő állami tulajdonú vállalatok privatizálása, az öngondoskodás, a szabadpiac mindenhatósága ömlik nap mint nap a televízióból a rádióból és a nyomtatott sajtóból. A válság kapcsán erősödnek ugyan azok a hangok, amelyek azt hangoztatják, hogy van élet a neoliberális gazdaságon túl is, ráadásul ezek a modellek stabilabbak, s még az állampolgároknak is nagyobb jólétet biztosítanak. A neoliberalizmus marcona katonái azonban feleszméltek és most azt próbálják a köztudatba verni, hogy a válságot a túlzott állami gondoskodás mélyíti el. Nincs igazuk. Hogy lássuk, miért bukik meg a neoliberális gazdasági modell, gondoljuk végig, miként indult és eszkalálódott napjaink legsúlyosabb gazdasági világválsága.

A történet az Amerikai Egyesült Államokban kezdődik. Az USA-ban a Regan kormányzat óta hódít a szabadpiaci modell, amelyben az állami szerepvállalás csökkentése, az öngondoskodásra és a piaci mechanizmusokra épülő gazdaság a fő hajtómotor. A kormányzat nagymértékű adócsökkentést hajtott végre, amelynek árát az amerikai szegények fizették juttatásaik csökkentése által. Az adócsökkentés valójában azoknak a rétegeknek kedvezett, akiknek biztos, jól jövedelmező állása volt, illetőleg nem munkából, hanem tőkejövedelmekből éltek. Ez szétnyitotta Amerikában is az életszínvonalat jelképező ollót. A világ felé a felkapaszkodó középosztály és a befektetésből élő dollármilliomosok sikerét kommunikálták, bizonyítva a neoliberális modell sikerét. A szegényekről elfeledkeztek, valójában leírták őket. Az Egyesült Államokban ezt az óriási különbséget persze elfogadták az emberek, a többségnek egy ideig valóban jól ment, hiszen alig fizettek adót. A gond csak akkor következett be, mikor valaki munkanélküli lett, s vitte a bank a házát, egészségbiztosítása már nem volt. Gyakorlatilag néhány hónap alatt ezeket az embereket leírták. Ők is ott élnek, de meghúzódnak a háttérben, a többség tudomást sem vesz róluk. Ez részben érthető egy olyan soknemzetiségű országban, mint az Egyesült Államok, ahol gyakorlatilag nem létezik nemzet, nincs közös történelmük. A gond csak az, hogy ezt a modellt próbálták és próbálják exportálni a világ más országaira, mint ahogy Magyarországra is. Közben a kommunikáció halálra ítéli a keynesi alapokon nyugvó nyugat-európai szociális piacgazdasági modellt. Emlékezzünk: „A jóléti államok kora lejárt.”

Az Egyesült Államok feltörekvő középrétege nem kicsi marketing hatására egyre nagyobb mértékben lett a fogyasztás rabja. A fogyasztást az olcsó hitelek segítették, az amerikaiak szívesen adósodtak el. Ez történt a legutóbbi időkben is, ahol az eladósodás célja az ingatlanvásárlás, tömegek jutottak olcsó hitelek segítségével nagy értékű ingatlanokhoz. Az ingatlanok iránti kereslet megugrott, ami a piac kereslet-kínálat törvényének értelmében felverte az ingatlanok árait. A bankok az ingatlanhiteleket úgy finanszírozták, hogy jelzálogleveleket bocsátottak ki, amelynek fedezete az ingatlan. Az ingatlanok árának robbanása, a jelzáloglevelek értékének növekedését is maga után vonta, ami által igencsak megnőtt a kereslet ezek iránt a papírok iránt. A polgár azt látta, hogy érdemes felvennie a hitelt, miközben pénzét ezekbe a papírokba fekteti, hiszen a papírok hozama nagyobb, mint a hitelének terhe. Ennek fedezete a meglódult kereslet miatti ingatlanár növekedés. Persze ezekbe a papírokba nemcsak magánszemélyek, hanem intézményi befektetők (bankok, biztosítók) is fektettek. E jelenség neve az ingatlanpiaci lufi. Hogy is pukkadt ez a lufi ki? Az USA-ban sem kolbászból van a kerítés. A vállalatok ott is küldenek melegebb éghajlatra alkalmazottakat. Ezek az alkalmazottak nem tudják ezt követően fizetni hiteleiket, megélhetésre is alig futja, hiszen az amerikai szociális ellátórendszer lényegében egy nagy nulla, a neoliberális modell értelmében. Mivel hitelét nem tudja fizetni, az ingatlanát a bank eladja. Ha elég sok kényszereladás van, akkor az árak zuhanni kezdenek, a befektetések értéke rohamosan csökken, igyekeznek azoktól megszabadulni. Vállalatok mennek tönkre, nő az elbocsátások száma, ami további kényszerértékesítést jelent. Az ingatlanok árai lassan már nem fedezik a költségeket sem, a papírok elértéktelenednek, a befektetési bank elveszíti forrásait, csődbe megy. Mivel számos intézményi befektető papírjai is elértéktelenedtek, ezért több intézmény kerül pénzügyi nehézségekbe. A bankközi hitelezés elakad, likviditási problémák merülnek fel, bizalomvesztés, majd általános bizalmi válság következik be. A befektetők innét nem bíznak a bankokban, kivonják pénzüket. A likviditási problémákkal küszködő bank ügyfelei amennyiben nem tudják határidőben teljesíteni fizetési kötelezettségeiket, mert bankjuk nem tud utalni, akkor szintén csődbe juthatnak, ami elbocsátásokhoz, a kereslet csökkenéséhez vezet, ami további gazdasági szereplőket hoz nehéz helyzetbe. Ez a jelenség már nemzetközi méreteket ölt, hiszen a befektetések országhatárokon átívelnek, hasonlóan az üzleti kapcsolatok is. A befektetők ekkor már nemcsak a bankokból, hanem a vállalatokból is kivonják pénzüket, s a vállalatok tőkeállománya csökken. Ez további vállalatokat hozhat nehéz helyzetbe. Az általános bizalmi válság következtében a befektetők minden kockázatosnak ítélt befektetésüktől próbálnak megszabadulni, így azoktól az állampapíroktól is, amelyek kibocsátóját kockázatosnak tartják. Így azok az országok, amelyek gazdasága nagymértékben függ a külföldi befektetőktől, illetőleg a magas hiánnyal küszködő országok is igen nehéz helyzetbe kerülhetnek.

A válság eszkalálódásában szerepet játszik a hiszti, a befektetői pánik. A játékelmélet fogoly dilemmája áll fenn. Az egyén számára a leglogikusabb lépés szabadulni a kockázattól egy ilyen helyzetben, miközben ez a viselkedés fogja globálisan elmélyíteni a válságot. Másik példát is hozhatunk, ami álljon figyelmeztetésként: Ha egy bank nehéz helyzetbe kerül, vagy fennáll a veszélye a nemzeti valuta drasztikus leértékelődésének, akkor a bank betétesei elgondolkodnak mi a teendő. Számukra logikus lépésnek tűnik, ha megszabadulnak a hazai pénzeszközben történő betéttől, kivonják betéteiket és egy erősebb devizába fektetnek be. Viszont ha ez a viselkedés, ami egy személynek logikusnak tűnik tömegessé válik, akkor pontosan ez a viselkedés fogja a bank csődjét eredményezni. A bankcsőd pedig, mint látható nem áll meg a banknál. Az össztársadalmi érdek ebben az esetben az lenne, ha a bankban hagyjuk a pénzünket még abban az esetben is, ha a betét reálértéke csökken.

A fenti példa alapján a neoliberális modell azon tétele, miszerint az egyéni haszon maximalizálása és kumulálódása eredményezi a maximális össztársadalmi hasznot, jól cáfolható. Az egyéni haszon maximalizálása ebben az esetben a legrosszabb az össztársadalmi érdek szempontjából.

A neoliberalizmus működőképességének második erős cáfolata a káoszelmélet alapjain nyugszik. A neoliberalizmus szabadon engedi a piacokat, nem tűri az állami szabályozást, sőt irtózik az állam reálgazdaságban történő szerepvállalásától. Elutasítja az újraelosztást, vagy minimalizálja azt, hangsúlyozza az egyéni felelősséget és kockázatvállalást. Teszi ezt valójában azért, hogy legitimálja gyengébb gazdasági erővel rendelkezők kizsákmányolását, kirablását. Nos egy gazdasági rendszer sokváltozós nemlineáris modellel írható le, ahol a változók valószínűségi változók. Egy ilyen modellben törvényszerűen jelennek meg kaotikus viselkedések, mikor egy – egy változó hatása drámaian megnő a rendszer működésére nézve. (Pillangó effektus). A kaotikus viselkedés lényegében válság. A szabadpiaci modellben így a válságok megjelenése törvényszerű és időszakonként megjelenik. Nem kell keresni az okát, egyszerűen így viselkedik egy bonyolult, minden szabályozástól mentes rendszer.

Két sarokpontján támadtam eddig a neoliberális modellt. Azt láttuk, hogy e modell működéséhez hozzátartozik a rendszeresen jelentkező válságok sorozata. De még nincs vége. Miért kell elutasítani ezt a modellt, akinek ez még kevés? Az öngondoskodásra épülő individualista szemlélet nem tud azokkal mit kezdeni, akik nem rendelkeznek megfelelő erőforrásokkal a piacon történő szerepvállaláshoz. Ilyenek a betegek, az önhibájukon kívül és önhibájukból hátrányos helyzetbe kerülő személyek. Az ilyen modell ezeknek az embereknek az alapvető szükségleteit sem elégíti ki, sokszor egészségügyi ellátást sem kapnak, ami természetesen táptalaja a különféle járványoknak is. Megjelenik a mélyszegénység. A szegény családba született gyermekek esélyei gyakorlatilag nullák, hiszen a neoliberális modellben a tanulásért is fizetni kell, hiszen az egy szolgáltatás, vagy befektetés. Még jó képességű gyermek is, ha nyomorban született, nyomorban hal meg. A neoliberalizmus hívei csak saját boldogulásukkal törődnek, nem foglalkoznak senkivel. A gyengék, betegek, elesettek lényegében halálra vannak ítélve. A neoliberalizmus tehát súlyos társadalmi deficitet, torz értékszemléletet, az emberiesség, a barátságok feladását jelenti. A neoliberális rendszerekben annak nincs értéke, ami pénzzel nem fejezhető ki. A művészet is befektetés, sőt az ember is áruvá válik. Munkaerőpiac van!!! Nincsenek barátságok, csak üzleti kapcsolatok, amelyek addig élnek, míg haszon van belőlük.

Fejtegetésemben eddig két jellegzetességet emeltem ki. Az egyik a törvényszerűen jelentkező gazdasági válságok sorozata, a másik a súlyos társadalmi deficit, ami lényegében az ember elembertelenedéséhez vezet hosszútávon. Van még egy harmadik pont, ami szintén ennek a modellnek a számlájára írható. Mivel a neoliberalista gazdaságban csak a haszon, a profit a meghatározó gazdasági cél, ezért a gazdálkodó környezetét csak addig veszi figyelembe, míg az hasznot hajt neki. Igaz ez nemcsak a gazdasági-társadalmi környezetre, hanem a természeti környezetre is. A természetből addig vonjuk ki a nyersanyagokat, amíg az rendelkezésre áll, nem törődve a hosszú távú következményekkel. Környezetbarát technológia bevezetésére is csak akkor kerül sor, ha az pénzben kifejezhető hasznot hoz. Ráadásul folytonosan újratermelődő keresletre is szükség van a modell működéséhez, ami silány minőségű tömegáruk létrehozását eredményezi, megnövelve a hulladék mennyiségét. Mindezek mellett a fogyasztás indukálása olyan termékek létrehozását is eredményezi, amelyre valójában nincs is szükség. A hulladék meg egyre csak nő, míg mindenkit elborít a szemét. E folyamatot elősegíti a fogyasztói magatartás, hiszen nekünk fogyasztók kellenek, s ezt a szemléletet igyekszünk mindenkibe már pici gyermekkortól beleverni. A fogyasztót nem érdekli a környezet, csak az, hogy sokszor indukált szükségleteit kielégítse. Ezt a folyamatot a multinacionális vállalatok gerjesztik, de nem egyedi probléma, hanem rendszerszintű. Szumma-szummárum, a neoliberalizmus kiszipolyozza, tönkreteszi a környezetet, amelynek eredményeképpen az élővilág, a bioszféra egységét, egészségét is veszélybe sodorja.

Akkor ha nem ez, akkor mi? A szocialista társadalom éppen szabályozott volt és mégis megbukott. Igen, mert túlszabályozott rendszer volt, merev szabályokkal, semmiféle piaci automatizmus nem működött benne. Nos az ilyen rendszer szétfeszíti kereteit. A megoldás valahol a két véglet között van. Szabályozott, visszacsatolt rendszerre van szükség. Itt a visszacsatolás az új! Egy ilyen rendszerben működnek piaci mechanizmusok is, de csak jól körülírható szegmensekben, ahol a mennyiség helyett a minőség versenyez. Ebben az irányban alkotta meg Keynes is gazdasági modelljét, ami a nyugat-európai országok szociális piacgazdasági modelljének alapjait képezi. Azonban Keynes munkája nem új, természetesen reformálni kell, az új kihívásokhoz alakítani. A rendszer nem lehet merev, vizsgálni kell a hatásokat és a megfelelő visszacsatolások révén a szükséges korrekciókat meg kell tenni.

Ha most rögtön cselekedni kell, akkor Keynes modelljét kell átvenni. Keynes modelljében az állam újra elosztó, szabályozó szerepe jelentős. A válságra adekvát lépést ad, s számos szociális problémát megszűntet vagy mérsékel. A modellt fejleszteni kell, de el kell indulni rajta. Másoknak sikerült. Nekünk is fog.

Bokros Csomag – miért NEM volt az jó megoldás? – MDF megy a levesbe … X Bokros Lajos X mdf X dávid ibolya X herényi károly

Kik szavaznak az szdsz-re?

E kis zsidó párt a magyarországi közélet egyik érdekes színfoltja. Nyíltan hirdetik, hogy szerintük az európai nemzetek egymás mellett élése, és a modernitás nem fér össze a nemzeti összefogással. Az ezt EU-s etnikai olvasztótégely nélkül is lehetővé tevő konnacionalista Nemzetek Európája gondolatot elutasítják, és agyonhallgatják. Határainkon kívül rekedt honfitársaink támogatásával szemben következetesen a szomszéd államok érzékenységét helyezik előtérbe, bár ezen országok a történelem folyamán sosem voltak tekintettel sem a magyarság, sem Magyarország érzékenységére! Még az eszmei összetartozás gondolatát is elvetik a trianonnál elszakított nemzettársainkkal (lásd a státusztörvény vitája, és kettős állampolgárság), viszont a Magyarországon élő kisebbségeket ért, vélt, vagy valós sérelmek miatt rendszeresen, és radikálisan szót emelnek. Többször tettek becsmérlő kifejezést határon túli honfitársainkra (kínai textilkereskedők), és a magyarság szimbólumaira (ők mondják rájuk : dögkeselyű, svájcisapka, tetemcafat stb.), ellenben a vitatott célokért, hazug indokok alapján, nemzetközi felhatalmazás nélkül indított, és az európaiak többsége által elutasított iraki és afganisztáni háború ügyében következetesen az usa-t támogatják. Ez alapján azt hihetnénk, hogy a magyarság soraiból nem sok embert győzhettek meg arról, hogy rájuk adja a voksát, azonban a 2002-es országgyűlési választásokon több, mint 280.000 szavazatot kaptak. Támogatóik nagyrésze stabil törzsszavazó. De kik ők, és miért pont a szabad demokratákat választották?

Sokan vannak köztük különböző deviáns csoportok tagjai, -főként buzik, és drogosok- ugyanis ők az szdsz kampányának elsőszámú célpontjai. Azonban nincsen annyi homoszexuális, és drogos, -azt is figyelembe véve, hogy sokan nem is szavaznak közülük- hogy e csoportokból kerüljön ki a kétszáznyolcvanezres tábor számottevő hányada. A szavazóbázis egy másik része származása miatt választja a liberálisokat. Közismert a zsidóság és a párt közeli kapcsolata, következetesen támogatják Izrael és az Egyesült Államok politikáját, akár még a közvélemény döntő többségével szemben is. Az is mutatja jó viszonyukat, hogy már több szabad demokrata küldöttség is járt a zsidó államban. Azonban a körülbelül százhúszezer magyar zsidó közül sokan voksolnak a szocialistákra is, és persze más pártok szavazói között is megtalálhatjuk őket, tehát még az előbbi csoporttal együtt is csak kisebbik felét tehetik ki a több, mint negyedmilliós számnak.

De – mindezt figyelembe véve – mi motiválhat egy magát magyarnak érző embert, hogy rájuk szavazzon?

Tapasztalataim szerint – az előbb felsorolt rétegeket (magyargyűlölő zsidók, perverz buzik, a drogliberalizációt az szdsz-től remélő drogosok, egyéb deviánsok) leszámítva – főként azok a csalódott, identitászavarral küzdő emberek választják őket, akiknek rossz véleményük van a magyar népről, nem érzik magukat a nemzethez tartozónak, de, mivel nem tartoznak más nemzetiséghez, ezért kénytelenek elviselni magyarságukat. Ez dühvel, és frusztrációval tölti el őket, ezért választják ezt a minden tradícionális értéket tagadó, toleranciát hirdető, de a más világnézetűekre tüzet okádó pártocskát!

No és azért is, mert az árulást – mert ebbe a pártba beállni önmagáűban is az – a zsidók nagyon is jól megfizetik…

Az általam fontosnak tartott értékek között – a család, egészség, és hasonlók után – szerepel a nemzeti összefogás, a hazaszeretet, és a magyar kultúra ápolása is. Úgy gondolom, hogy nem lehet kizárólag egyénben gondolkodni, mert az ember közösségi lény, így a közösség sorsának alakulása mindenképpen kihat az ő és környezete egyéni sorsára is, akár tetszik neki, akár nem. A nemzet is egy ilyen közösség, amely – akarva, vagy akaratlanul – hatással van a tagjai életére, tehát, mindannyiunk érdeke, hogy a nemzeti érdekeinket érvényesíteni tudjuk! Ez pedig kizárólag akkor lehetséges, ha a magyar nép tagjai segítik egymást.

Ha szétnézek a világban, azt látom, hogy az összetartó, erős identitástudattal rendelkező népek képesek a legkönnyeben elérni a céljaikat. Akik széthúznak, azokkal szemben pedig mások fognak érvényesülni!

Ez Európán belül is érvényes: a franciák büszkék a nyelvükre, kultúrájukra, történelmükre. A britek úgyszintén, még az európai egység érdekében is csak nehezen hajlandóak engedni a szuverenitásukból! (Lásd a Schengeni és a Maastrichti Egyezményhez fűzött fenntartásaikat a közös valutával, és a határőrizet fenntartásával kapcsolatban, stb.) Még a közép-európai, és kelet-európai kevésbé “sikeres” népek is inkább képesek összefogni, mint a magyarság. Jó példa erre a szlovák és a román nép, de példaként a szerbeket, vagy horvátokat is felhozhatnám! A tengerentúlon sincs ez másként, az amerikaiak is büszkék a hazájukra, a legtöbb házban kint van a zászló is. Ez a gondolkodásmód Bush újraválasztásából is látszik. A zsidó nép, akivel az szdsz vitathatatlanul szoros kapcsolatban áll, szintén az összefogásáról híres, így tudják a leghatékonyabban érvényesíteni az érdekeiket itthon, és Izraelben is!

Miért csak a magyar néppel kapcsolatban tartanánk elfogadhatatlannak a nemzeti összetartást? Azért, mert a zsidók gyarmatosítani akarnak minket, és ez az igazi válasz.

Az MDF már közelebb áll a cionistákhoz, mint egy átlagzsidó… Az elmúlt három évben szerencsére világossá vált, kik is finanszírozzák azt a pártot : a tisztelet társasága, amit a scmuck és a leisztinger nevű spekuláns zsidók hoztak létre.. Azt sem tartottam demokratikus döntésnek, amikor Dávid Ibolya, és Herényi Károly – kisebbségbe kerülvén a frakcióban – önhatalmúan kizárták a képviselőik kétharmadát a “frakcióvezető bejelentése alapján”, amiről közismert volt, hogy nem áll mögötte tényleges frakciódöntés. Egyébként ezt az eljárást az szdsz sem fogadta el az Ügyrendi Bizottság tárgyalásán, így MSZP és MDF szavazatokkal sikerült csak legalizálni döntésüket. Nekem nagyon úgy tűnik, hogy Dávid Ibolya el akarja játszani a “politikai kalapos kurva” szerepét, így biztosítva, hogy akármelyik “nagy” nyerjen is 2006-ban, ő mindenképpen benne legyen a kormányban!

Aztán most az Almássy ügy : őt rágalmazta meg a zsidó némber, ki tudja, milyen (talán üres) cd-t lobogtatva, de mégis ő lett kizárva a pártból – és így ugye nincs, aki kiálljon dávidka ellen, maradhat ő az elnök. Amúgy volt még négy kihívó, őket már előbb eltántorították a megméretettéstől, ki tudja, milyen eszközökkel, és módszerekkel.

Utoljára talán Rajk Lászlóval bántak el ilyen maffiotikus, koncepciós eljárásban. Az ötvenes évek elején. Kádár dobta fel őt gerőnek, mint spicli.

Egyenlőség nem létezik, viszont szerintem lehet törekedni a gazdasági erőviszonyok, és a lehetőségek kiegyensúlyozottabbá tételére. Így juthatunk közelebb az  egyenlő esélyekhez. Úgy látom azonban, hogy a liberálisokNEM törekszenek erre. A gazdaság területén például, -ami az egyik legfontosabb – ennek pont az ellenkezőjét akarják! A szabadelvű neoliberális gazdaságpolitika, – amit az szdsz is törekszik érvényesíteni – az állam passzivitásáról szól, a beavatkozás méretének és intenzitásának csökkentéséről. Az állami beavatkozás szerepe pedig pont a káros piaci jelenségek visszaszorítása, a tisztességtelen versennyel szembeni fellépés, tehát a kisebb, és hátrányosabb helyzetű gazdasági szereplők érdekeinek a védelme. A kis- és közepes méretű cégek, vállalkozások oltalmazása a multikkal szemben, amennyire csaklehetséges.  A liberálisok – így a szabad demokraták is – gazdasági intézkedései az állami szerepvállalás visszaszorításával pont a multicégeknek, a globáltőkének kedveznek, tönkretéve így sok, kevésbé tőkeerős vállalkozást, teljesen kiszolgáltatva ezzel országunkat a külföldi megavállalatoknak és pénzügyi csoportoknak! Ez szerintem ellentétes a haza érdekeivel, ezért számomra elfogadhatatlan! Ami pedig a szociális intézkedéseket illeti, a baloldalinak nevezett kormányok rendre megnyírbálták az ilyen célú kiadásokat! Jó példa erre a Bokros-csomag, amit a Fidesz szüntetett meg, valamint a gyurcsány-kormány mostani tervezete, ami szerint csak azok részesülhetnek majd egészségügyi ellátásban, akik ténylegesen fizetik a TB járulékot. Ez szerintem nem túlzottan “baloldali” intézkedés! Mi lesz például a hajléktalanokkal, vagy a tartósan munkanélküliekkel? Munkanélküli ellátásban is csak azok részesülhetnek majd, akik bizonyítják, hogy munkakereséssel töltik a napjaikat. Ez igazságos, de nem szociális intézkedés! A szociális jogállamokban az állam – erejéhez mérten – segíti a rászorulókat, attól függően, hogy érdemesek-e rá!

Tehát, aki nem tesz aktívan azért, hogy ne szoruljon pl. segélyre, aki meg sem próbál dolgozni, az nem volna szabad, hogy kapjon segélyt. A gyerekeit meg állami gondozásba kellene venni.

Igen, a cigányokról van itt szó…

Végül pedig, én is csak azért szavaztam a Fideszre (pontosabban a KDNP-re) egypárszor, mert nem is volt más esélyes alternatíva a megyémben. (Harmadik utasok összeszedtek 2006-ban vagy 2%-ot), de messze vannak az ideálistól.

Ma már csak a Jobbikra szavaznék, még akkor is, ha 1%-on állna. Amit a zsidesz előszeretettel hazudik róluk, az “elveszett szavazat” nevű hazugság híresztelésével. (kb. 2002 óta megy ez.)  De a Jobbik nem annyin áll, hanem legkevesebb 6-7%-on.

De lehet, hogy még szavazni sincs értelme… Miért is?

Mert az is könnyen lehetséges, hogy a választás kimenetelét nem a szavazók határozzák meg, hanem eleve le van zsírozva, kinek hány % jut, és hogy ki kormányozhat. Vannak erre utaló jelek, és jó lenne, ha ezt minél többen észrevennék, ugyanis minél többen kételkednek a parlamentarizmusban – ami ugye jakobinus és szabadkőműves eredetű berendezkedés- annál jobban megérik a helyzet egy igazi rendszerváltáshoz…

Amíg az szdsz többször is hangot adott annak, – például a “svájcisapka-hasonlattal” – hogy szalonképtelennek tartja a nemzeti gondolkodást, addig a magyar közvélemény sosem állt igazán szemben a magyarság összefogásának gondolatával.

Annak ellenére is igaz ez, hogy 2004 december 5.-én a kettős állampolgárságról szóló népszavazáson pedig a zsidómédia NEM-re buzdító propagandája sajnos megtette a hatását…

A két párt viszonya amúgy akkor jutott töréspontra, amikor az szdsz és az mszp kirobbantotta a székház ügyet. ( Ami szintén MDF-Fidesz közös ügy volt. ) Nem véletlenül időzítették ezt ’93-ra, ugyanis ekkor a Fidesz – az Antall-kormány népszerűség-vesztése, és az szdsz ultra-liberalizmusának visszatetsző volta miatt – népszerűségi csúcsot döntött a közvélemény-kutatásokon! Bár az 1994-es választások második fordulójában a szabad demokraták, és a Fiatal Demokraták még egymás jelöltjeit támogatták, már jóval a választások előtt sejteni lehetett, hogy az szdsz a szocialistákkal fog kormányt alakítani, ami – az szdsz kongresszusának jóváhagyásával – be is következett, végérvényesen megszüntetve ezzel a már amúgy is rogyadozó, Fidesz-szdsz szövetséget. Ez egyben a liberális oldal – mint önálló tényező – megszűnését, és a magyar politikai élet kétpólusúvá szűkülését eredményezte. Tehát nem a Fidesz váltott először irányt, hanem a radikális, antikommunista rendszerváltó, nagyobbik liberális párt – 1990-hez viszonyított – pálfordulása állította a Fiatal Demokraták Szövetségét válaszút elé. Az egyik lehetőség az volt, hogy – csatlakozva az szdsz-hez – a korábbi elveiket feladva koalícióra lépnek a kommunista utódpárttal, amit akkor szinte teljes mértékben a régi pártelit irányított, élén az egykori pufajkás zsidó horn gyulával. A másik lehetőség pedig, hogy ellenzékben maradnak. Ezt megtehették volna úgy is, hogy liberális pártként működnek tovább. Viszont ekkorra már tisztában volt vele a közvélemény, és a politikusok egyaránt, hogy mit is jelent a liberalizmus a (magyar) gyakorlatban: a nemzeti összetartozás tagadását, és a globáltőke érdekeinek képviseletét! Aki ezeket az elveket vallotta, azok érdekeit az szdsz képviselte, most már a volt állampárttal összeborulva. Tehát ez vállalhatatlan úttá vált a Fidesz számára.

Maradt a nemzeti oldal, ahová viszont mindig is csak félszívvel tartoztak, a liberalizmustól sajnos sohasem álltak igazán távol, mégha ezt nyíltan nem is deklarálták, azonban az 1990-94 közti időszakban, a parlamenti munka során ez jól látszott.

A Fidesz a magyar nép érdek képviseletének irányába felé fordulását a párt liberális szárnya gátolja: ők javarészt már 1993-ban átigazoltak az szdsz-hez. De jó páran ott maradtak a fideszben.

Azok a párttagok, akik javarészt antikommunista nézeteik miatt csatlakoztak a szövetséghez, azok sokan már az 1994-es második fordulóban a párt által hivatalosan támogatott szdsz-es jelölt helyett az MDF-re adták voksukat. A tagság kisebbik része nem értett egyet a fordulattal, ők 1993-94-ben távoztak.

Orbán Viktor politikusként gazdagodott meg. Ez igaz. De, ha ez vállalhatatlan, akkor szinte az egész MSZP-s pártelitet le kellene mondatni! Gondoljunk csak Medgyesyre, aki benne van az “első százban”, övé a fél Balatonpart (hol van hozzá képest az Orbán-család?), aki kezdetektől fogva politikus volt, és gyanús vagyongyarapodása a rendszerváltás körüli zűrzavarban indult meg, vagy Gyurcsányra, aki szintén összehasonlíthatatlanul vagyonosabb a Fidesz-elnök családjánál. Az ő vagyona is a Demisz vagyon nyomtalan eltűnése idején kezdett gyarapodni, és azóta is számtalanszor felmerült a neve gyanús ügyletek kapcsán! Vagy, – hogy az szdsz-ből is említsek valakit – itt vannak főpolgármesterünk áron alúl vásárolt, majd busás haszonnal értékesített lakásai. Ő sem a taxizásból gazdagodott meg a nyolcvanas években! Ha tehát ezeket elfogadhatatlannak tartjuk, akkor szinte a teljes magyar politikai elitet le kéne cserélni!

Tényleg ez lenne a legjobb!

Mind a (saját meghatározás, szerintem nincs jobb és bal, globalista neoliberális oldal van, és velük szemben állnak a helyi érdeket képviselő erők) bal, mind pedig a jobboldali (a parlamenti pártokról beszélek) politikusainknak szimpatikusabbak a szomszédos országok liberális pártjai a nemzetieknél. Én sokat jártam mindegyik szomszédunkban, figyelemmel kísérem az ottani eseményeket, és az a véleményem, hogy az ottani pártstruktúra teljesen eltér az itthonitól! Szlovákiában például együttműködnek a szlovák nemzeti célokért közösen a nacionalisták, a meciari posztkommunista, magát baloldaliként deklaráló pártok, a kereszténydemokraták, és a liberálisok is (igen, ott nincs annyi zsidó,  mint nálunk), a különféle pártok kifelé mégis egységesen a szlovák nemzetet képviselő külpolitikával rendelkezik, mind a nyugat, mind pedig hazánk irányábára. Ott nacionalista minden komoly párt! Persze azért innen is érkeznek szélsőségesen magyarellenes megnyilvánulások, úgy, ahogyan koalíciós partnerüktől, a baloldali smertől is, ahogy ezt az elmúlt hónapokban tapasztalhattuk! Romániában is az “utódpárt”, a Ion Iliescu nevével fémjelzett szociáldemokraták között több szélsőséges, intoleráns székely-ellenes nézetűt találunk, mint a most kormányzó polgári oldal köreiben. Ők is román fanarióták, akárminek mondják magukat, az mind  csak diplomatikus rugalmasság, miközben egyre azért ügyelnek, a romániai nemzeti érdekekre, ezért is nacionalisták keményen. Szerbiában is hasonló a helyzet: Milosevics volt pártja a szerb szocialista párt, a volt kommunista utódpárt volt a legnacionalistább! A mai, mostani kormányuk is nacionalista.

Ebből is látszik, hogy ezekben az országokban a régi nómenklatúrához közelebb álló baloldal, és a neoliberális elveket valló, a nemzetközi tőkéscsoportok érdekeit képviselő szdsz-mintájú pártok ( ha egyáltalán létezik ott ilyen) nem találtak egymásra úgy, mint Magyarországon!

Az pedig teljesen logikus és kézenfekvő, hogy a szomszédos országok mindig is jobban boldogultak (értsd : az ő érdekeiket tudták a mieinkkel szemben érvényesíteni) az mszp-szdsz koalícióval, mint az mdf-es és a fideszes “jobboldali” kormányokkal, mert a baloldal gyakorlatilag szabad kezet ad nekik a határon túli magyarság tekintetében, nem áll ki az érdekükben! Ez megfelel a szomszédos kormányok érdekeinek, de semmiképpen sem felel meg a magyarságénak! Pedig Magyarország kormányának a mi érdekeinket kellene képviselnie!

No persze, ha a kormány magyarokból állna, és nem zsidókból, meg kilóra megvett emberkékből – őket hívjuk mi zsidóbérencnek.

Az szdsz számomra hazaárulók gyülekezete mert idegen érdekeket képviseltek(nek)állampolgáraik és az ország érdekével szemben korábban a megszállók most pedig a gyarmatosítók érdekeit képvisel(ték)ik.

Folyik az eladósítás állami és egyéni szinten most gyártják a kamatrabszolgákat.

A liberális és kozmopolita baromságokkal megfertőződött altruista (all true = minden igaz, avagy mindenkinek igaza van, pedig mennyire nem így van, lejjebb írok róla) ember SAJÁT ELMONDÁSA SZERINT “minden ember” érdekét egyformán veszi figyelembe.

Ott sántít, hogy a legtöbb ilyen kozmoliberális valójában igen szilárd zsidó faji öntudattal rendelkezik. Ohó, mi adjuk fel az állásainkat, az érdekeinket, a kultúránkat, mindent, nektek meg chábád luvavics szektátok lehet, ami az eleve ridikülőz talmudot legszélsőségesebben értelmező szuprematista szekta? Olyan zsidó messiást várnak, aki kiirtja a gojokat majd, szerintük a gojok olyanok, mint a sertések, és ez egy háborítatlanul működő szekta, mellesleg az ő hanukájuk lett meg légószirénázva tavaly pár bombagyáros által.

A zsidóság egy rendkívül összetartó népcsoport, de ugyanakkor kifelé, a nemzsidókkal rendkívul intoleráns is. A II. vh előtt nem volt saját hazájuk (mondjuk Izrael születésével kapcsolatban is lenne egy-két jó történet, főleg palesztin szemszögből) mindannyian más orszagokban éltek, de a saját érdekeiket mindig fontosabbnak tartották az őket befogadó országokkal szemben. Magasabb rendűeknek hiszik magukat, “Isten kiválasztott népe” – ezt tartják magukrol.

Azon kívűl, hogy még mindig létezik az a baj (is), hogy éppen ők nem veszik figyelembe a többség akaratát, hanem egy szűk kisebbség érdekeit preferálják. Konkrét példaként : ha érdekelné őket a többség véleménye, akarata és nem csak az, hogy még ameddig lehet, húzzák az államból a hasznot, akkor feloszlatták volna a parlamentet.

A nacionalizmus jó dolog, azt jelenti, hogy én a saját fajtám, a magyar nép érdekeit képviselem, mert nekem ez áll az érdekemben! Tehát a nacionalizmus igenis etnikai alapú. Úgy, ahogy zsidó a zsidókét, a cigány pedig a cigányokét, stb.

Rajtunk kívül senki más nem fog a mi érdekünkben cselekedni, tehát, ha mi, magyarok nem ezt tesszük, akkor örök kudarcra leszünk ( vagyunk ) ítélve! Egyetlenegy nép, sőt, még egyetlen ember sem lehet sikeres, ha nem részesíti előnyben a saját érdekeit másokénál! Ezt szokták az ellenérdekű felek “faji kirekesztésnek” nevezni, – eképp próbálván megtörni a magyar érdekképviseletet – miközben ők is pontosan ugyanezt csinálják! Biztos lehetsz benne, hogy zsidó a zsidót, egy cigány pedig a cigányt fogja választani a magyar ( vagy más nép tagja ) helyett.

Ez így kellene, hogy természetes legyen a magyarok esetében is. De nem így van.