Reakció WP

A fordulat első lépése

“Síklaky a pénzuralmi rend megváltoztatása első lépéseként az úgynevezett Fehér Programot dolgozta ki. Abból indult ki, hogy Magyarországon mindig termett annyi élelmiszer, hogy senki ne éhezzen, és volt annyi belső termelés, hogy legyen elég ruhának és fedélnek való.”

„Fehér Program” – a fordulat első lépése

Síklaky a pénzuralmi rend megváltoztatása első lépéseként az úgynevezett Fehér Programot dolgozta ki. Abból indult ki, hogy Magyarországon mindig termett annyi élelmiszer, hogy senki ne éhezzen, és volt annyi belső termelés, hogy legyen elég ruhának és fedélnek való. A bajt az okozta, hogy az országra rátelepedett egy élősdi réteg, hol tankokkal, hol például a magánpénz monopólium rendszerével, és megfosztotta a magyarokat munkájuk eredményétől. Síklaky lehetségesnek tartja az 1989-90-es évek fogyasztásának, illetve az azt lehetővé tevő reálkereseteknek a megduplázását. 2004-ben például a magyar termelőkapacitás jelentős része kihasználatlan volt. A termőföldek jelentős része parlagon hevert. Csökkentett kapacitással működtek az üzemek, sok már egyáltalán nem működött, de azért egy részük még mindig helyreállítható nagyobb befektetés nélkül.

Ha megnő a fizetőképes kereslet, akkor kiszámítható, hogy termelést bővítő hiteltámogatással – a vásárlóerő mértékében – megnövekszik az alapvető cikkek hazai termelése is. Ezért azt a gyökeres fordulatot, amely véget vetne Magyarországon a jelenlegi pénzuralmi-rendnek, azzal kell indítani, hogy megnöveljük jelentősen a kiskeresetűek jövedelmét. A magyar lakosok jelentős részének az egészséges élelmiszer-szükséglete nincs kielégítve. Ha megnő vásárlóerejük, szinte bizonyos, hogy többletjövedelmüket nagyrészt élelmiszerre fogják költeni. Magyarországon a túlzott méretű globalizálódás ellenére is az eladásra kerülő élelmiszerek nagyobbik része még mindig hazai termék. Ha sikerül megnövelni a vásárlóerőt, viszonylag egyszerűen megoldható, hogy a jövedelem-többletet teljes egészében magyar termékek vásárlására fordítsák. Egy ilyen változtatás javítja az agrárnépesség és ezen keresztül a kis- és középvállalkozók helyzetét, életszínvonalát és egyidejűleg csökkenti a munkanélküliséget.

Síklaky a szerves fejlődés elvét követve az 1989 és az 1990-es jövedelem-szintet a kétszeresére kívánta növelni. Ezt évi 20%-os emelésekkel, négy évre elosztva akarta megvalósítani. Tudta, hogy egy ilyen gyökeres fordulat alapfeltétele a hatalomváltás. Ennek része, hogy a választópolgárok olyan Országgyűlésre bízzák hazájukat, amelynek többsége előre és írásban elkötelezte magát a gyökeres fordulat mellett. Ha írásos kötelezettségét nem akarja, vagy nem tudja teljesíteni, akkor szankcióként köteles mandátumáról lemondani. Így lép szolgálatba a gyökeres fordulat kormánya. Az e kormány által benyújtott első évi költségvetés 20%-kal növeli a közpénzekből fizetett béreket, nyugdíjakat, valamint a családi pótlékot. Az Országgyűlés azt is törvénybe foglalja, hogy a következő években megismétli a 20-20%-os emelést, egészen addig, ameddig a negyedik évben a költségvetésből húzott minden jövedelem reálértéke el nem éri az 1989-es szint kétszeresét. Ez a lakosság közel felét érintené. Akiket nem közpénzből fizetnek, vagyis a versenyszféra dolgozói, ugyanezt a szintet elérnék a piaci törvények nyomására. A hazai termékek iránti kereslet növekedése következtében pedig megnő a gazdálkodók és a kisiparos vállalkozók jövedelme is. Mindez szerény jólétet eredményezne a ma létminimum alatt élő százezrek számára.

A gyökeres fordulat kormánya létrehozná a Magyar Áruk Bolthálózatát. Ez a meglévő üzletekből önkéntesen létrejövő hálózat. A kormány a közpénzekből fizetett bérek 20%-os emelését, valamint a nyugdíj és családipótlék emelést nem készpénzben, hanem „fehér kártyákon” adja ki. A „fehér kártya” nem más, mint vásárlásra is használható elektronikus bankkártya. A közpénzekből jövedelmet húzók számára nyitnak egy-egy lakossági folyószámlát valamelyik pénzintézetnél. Ezt akár „fehér bankszámlának” is lehet nevezni. A fizető állami szervezetek a 20%-os emelés összegét a kedvezményezetteknek a fehér bankszámlájára utalnák át. Ez utóbbiak kapnának egy-egy fehér kártyát. A Magyar Áruk Bolthálózatához kapcsolódó üzletek a csatlakozási szerződésben köteleznék magukat arra, hogy az ilyen kártyával fizetőknek csak magyar árukat szolgáltatnak ki. Magyar áru az, amelynek termelői ára legalább 80%-ban magyar munkáért fizetett bérből, illetve magyar állampolgárok, vállalkozók és gazdák jövedelméből tevődik össze.

A Fehér Program fontos része a „fehér pénz”. Mindenki, aki havi fizetésemelésként a fehér számláján megjelenő fehér pénzt kap, ezt még az adott hónapban magyar áruk vásárlására fordítja. Ha fehér pénzét meg akarja takarítani, akkor ezt a pénzt magyar árut előállító vállalkozókhoz, illetve gazdákhoz juttatja, hogy azt fejlesztésre és termelésbővítésre lehessen elkölteni. Silvio Gesell német-argentin üzletember és közgazdász nyomán Síklaky azt ajánlotta, hogy az, aki az adott hónap végéig nem költi el, vagy nem helyezi el egy évre lekötött takarékszámlára fehér pénzét, akkor a hónap végén a fehér bankszámláján maradt pénz egy százalékát levonják. Ez az egy százalék a pénztartási díj. Ezt a díjat hónapról hónapra meg kell fizetnie annak, aki a pénzét visszatartja. Az így felhalmozódó összegek a hiteltestületek által a pályázatokra szétosztható hitelkeretet növelné. Ezért az, aki valamilyen nagyobb összeg megtakarítására törekszik, utasítást ad a fehér bankszámláját vezető pénzintézetnek, hogy az ott maradt fehér pénzt írja át az egy évre lekötött takarékszámlájára. Ezt a pénzt nem terheli pénztartási díj, vagyis betevője vagy változatlan összegben felveheti egy év múlva, vagy újra meghosszabbíthatja a lekötést.

Síklaky természetesen az itt ismertetettnél lényegesen részletesebben kidolgozta a Fehér Programot. Ezúttal csak e program néhány hatását említjük még meg. Az első szerint az élelmiszert és más közszükségleti cikkeket árusító üzletek csatlakoznának a magyar áruk bolthálózatához. Az ezzel járó kiadások megtérülnének a nagyobb forgalomból. Második hatásként növekedne a mezőgazdasági termelők értékesítési lehetősége, és bővíthetnék termelésüket a megnövekedett kereslet miatt. Harmadikként megemlíti, hogy hitelszükséglet is előáll a bővítések egy részénél. A kormány ennek kielégítéséről közhitelkeret rendelkezésre bocsátásával gondoskodna. Az újfajta hitelpiac a Fehér Program után évről-évre erősebben hatna, mivel a fehér számlákra került havi összegek négy év alatt az ötszörösükre növekednének. A negyedik hatás az lenne, hogy a lakosság fogyasztása nagymértékben nőne, elsősorban a magyar árukat illetően. Így nő azoknak a vállalkozóknak a termelése, akik magyar munkavállalókat foglalkoztatnak. Ez folyamatosan csökkentené a munkanélküliséget. Ötödik hatás lenne az, hogy a biztos hazai piacra támaszkodó termelők könnyebben létesíthetnének export-kapcsolatokat. Megváltozna az az egészségtelen helyzet, hogy a magyar export túlnyomó részét a multik állítják elő. Hatodik hatásként növekedne a kereskedők érdekeltsége a magyar áruk beszerzésében és gyártásában.

Hogyan finanszírozná az állam a Fehér Programot?

Az Országgyűlés döntése alapján az állam erre illetékes szerve (például egy Állami Valutahivatal) kibocsát tízmillió darab tízezer forintos bankjegyet. Ezt a demokratikusan választott hiteltestületek szétosztják kamatmentesen a pályázó termelők között. Mindössze évi 2%-os kezelési költséget számítanának. A kereseteket úgy lehetne megnövelni, hogy az illetékes állami szervek a fizetést, a nyugdíjat, a családi pótlékot kiutaló szervezetek felhívására a fizetésemelésben részesülők részére fehér bankszámlát nyitnak. Ezeken havonta megjelenik a 20%-os keresetemelés összege. A munkavállalók megkapják a már említett fehér kártyát és ezzel a Magyar Áruk Bolthálózata üzleteiben levásárolják a keresetemelés összegét. A vevőktől a boltokhoz, majd onnan a termelőkhöz átkerülő fehér számlapénz a hitelek törlesztéseképpen visszakerül az Állami Valutahivatal számlájára, és ott megsemmisül. A keresletnövelést és a hitelek által létrehozott többlet vásárlóerőt így kiegyenlítette a termelés bővítése, tehát megmarad az egyensúly a termékek mennyisége és a forgalomban lévő pénz mennyisége között. Azaz nincs infláció.

A magyar társadalom többsége a tájékoztatás hiányosságai miatt nem tudja, hogy egy monetáris függetlenséggel rendelkező állam önmaga is képes külföldről felvett hitelek igénybevétele nélkül finanszírozni a gazdaságot.

A mai magánpénzrendszerben egy ilyen pénzkibocsátás a következőképpen zajlana le. Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) kibocsátana 400 milliárd forint értékben államkötvényt évi 20%-os kamatozással. Ezt a kereskedelmi bankok megvennék abból a hitelből, amit e célra az MNB-től kapnak, mondjuk évi 10%-os kamatra. Az MNB kinyomtatna 40 millió darab tízezer forintos bankjegyet. Ezt átadná a kereskedelmi bankoknak. Azok ebből megvásárolnák az államkötvényeket és így a pénz az ÁKK-hoz kerülne. Az ÁKK ezután átutalja a minisztériumoknak, amelyek közvetítésével végül megkapják a jogosultak. Az államkötvény kamatával megnövekedne a költségvetés jelenlegi mintegy 900-1000 milliárd forintos adósságszolgálati tétele, amit zömmel az érték-előállító munkát végzőktől szedett adókból fedeznek.

Ezt a kamatot megkapják a kereskedelmi bankok, kifizetik belőle a bankárok nagy összegű fizetését, a bankok rezsijét, a felét pedig továbbadják kamatként a Magyar Nemzeti Banknak, amely megint fedezi belőle saját költségeit és vezetőinek, munkatársainak magas fizetését. A jelenlegi magánpénz-rendszerben ez pénzkibocsátási eljárás érvényesül. Az ÁKK-nak, amikor eljön az államkötvények visszafizetésének ideje, újabb kötvényeket kell kibocsátania a régiek visszavásárlásának a fedezésére – és így tovább, és így tovább. Ma a magyar államkötvények zömét külföldi tulajdonban lévő magyarországi bankok veszik meg. Egy ilyen hitellevél kibocsátással tehát tovább növekszik Magyarország külfölddel szembeni eladósodása.

A vázlatosan ismertetett Fehér Program azért alkalmas arra, hogy a gyökeres fordulat kezdő lépése legyen, mert nem szükséges hozzá a nemzeti valuta védelmének és a vámrendszer átalakulásának a bonyolult előkészítése. A Fehér Program elengedhetetlen feltétele a pénzkibocsátás és hitelezés visszavétele a demokratikusan ellenőrzött és politikai felelősséggel tartozó intézményekhez. Olyan politikai jellegű hatalomváltásra van szükség, amely a rejtett pénzdiktatúrát lecseréli valódi piacgazdaságra, ahol érvényesülnek a gazdasági esélyegyenlőség szabályai, a valódi verseny és amelyben a tulajdonszerzés és működtetés személyes teljesítményhez van kötve.

Mi a valódi diagnózis?

Magyarország valóban beteg, de ennek nem az az oka, hogy túl sokat fogyaszt, túl sokat költ a kormányzat a jóléti kiadásokra, hogy túl magasak a reálbérek, s ennek következtében a fogyasztás. Az úgynevezett Fehér Könyv Magyarország Állapotáról, amelyet Bod Péter Ákos, Mellár Tamás és Vukovich Gabriella állított össze, már bizonyítja, hogy a Magyarországról készített pénzügyi és gazdasági mutatók nagyon is problematikusak. A nemzeti össztermék mutatószáma, a GDP, az illető ország területén megtermelt javak nagyságát méri, de nem az ország lakóinak, vállalatainak és intézményeinek a jövedelmét. A külföldieket illető kamatjövedelmek, vállalati profitok vagy munkajövedelmek nem gyarapítják az ország lakóit. Ezért ha az ő helyzetüket kívánjuk felmérni, akkor a bruttó nemzeti jövedelem, a GNI mutatóját kell alkalmazni. Sőt még ennél is pontosabb mutatószám a bruttó hazai reáljövedelem, a GDI. Mivel Magyarország a túlprivatizálás következtében Európa talán legnyitottabb és legkiszolgáltatottabb nemzetgazdasága, ezért itt a legnagyobb az egy főre jutó külföldi tőke. Ezért van nagy különbség a Magyarország területén megtermelt jövedelmek és a magyar társadalom jövedelme között.

A belföldön elosztható jövedelmeknél a nemzetközi cserearányok változását is tükröző mutatószámra van szükség. Ezért a bruttó hazai reáljövedelem mutatószáma az, amely a leghűségesebben fejezi ki a hazai valóságot. Úgynevezett jó esztendőkben, amikor a nemzetközi cserearányok javunkra változnak, például a nyersanyagok és energiahordozók nemzetközi áresése miatt, továbbá a nemzetközi kamatszint is csökken, a hazai reáljövedelem még gyorsabban is nőhet, mint a GDP, de az elmúlt tíz évben a bruttó hazai reáljövedelem lényegesen kisebb ütemű volt, mint a GDP növekedése. Magyarország reálnemzeti jövedelme ma alacsonyabb és dinamikája kisebb, mint amit a leginkább használt GDP mutatószám állít. Amikor felmérjük az eladósodottság, a költségvetési hiány és a külkereskedelmi hiány helyzetét, akkor fontos, hogy jó mutatókat használjunk.

Az egyensúly megbomlás egyik oka az egyes külföldi cégek, illetve országok indokolatlan támogatása. Ezek megvonása jelentékenyen javítaná az államháztartás egyensúlyát. Az Európai Unió fejlettebb országaiban az adókat és a terheket a jövedelmekhez igazítják. Magyarország azonban még ma is a szélsőségek országa. Az 1950-es években Rákosi volt Sztálin legkiválóbb tanítványa. Amikor az ország áttért az állammonopolista rendszerről a pénzmonopolista rendszerre az 1990-es években, akkor a nemzetközi pénztőke engedelmes kiszolgálója lett. Magyarországot felkészületlenül nyitották meg a külföldi tőke előtt, és az akadálytalanul tudta bekebelezni az ország pénzügyi rendszerét és termelő gazdaságát. A beáramló tőke átmenetileg kedvező hatást is gyakorolt. Ma azonban már megváltozott a helyzet. A külföldi tőke terhe, főleg a láthatatlan és a látható jövedelem-kivonás, egyre elviselhetetlenebb terhet jelent az ország számára. 2005-ben több mint hatszor annyi jövedelmet, összesen 8,7 milliárd eurót vittek ki az országból, mint amennyi bejött, és ami csak nettó 1,4 milliárd eurót tett ki. Ezen felül a külkereskedelmi cserearány romlása csak 2005-ben 5 milliárd euró halmozott veszteséggel növelte jövedelmünk külföldre történő áramlását. Mindezt a magyarok többsége nem látja.

Levonható az a következtetés, hogy a külföldi működőtőke további egyoldalú támogatása többé nem engedhető meg, mert az az alacsony hazai jövedelmek rovására történik. A Gyurcsány-csomag valójában a lakosság és a hazai tőke helyzetét akarja ismét a külföldi működő-és pénztőke javára ‘reformnak’ nevezett restrikcióval rontani. Nyomatékosan hangsúlyozni kell, hogy a külföldi működőtőke jelenlegi magyarországi támogatása az EU-csatlakozással illegálissá vált. Ezt a támogatást most már jelenteni kell Brüsszelnek, továbbá a konvergenciához az is hozzátartozik, hogy ezt a nemcsak igazságtalan, de most már illegálissá is vált támogatást haladéktalanul be kell szüntetni.

Ha a Gyurcsány-kormány nem a pénzimpérium hazai adóbeszedője lenne, akkor szakítana eddigi módszerével, azzal, hogy rendkívül drága eladósodásból finanszírozza az autópályák építését. Teszi ezt úgy, hogy a saját úthálózatot gyakorlatilag ingyenessé tette és ezzel valósággal leromboltatja azokat az ingyenes kamionforgalom rászabadításával. Ez a hazai személygépkocsi-tulajdonosoknak is óriási kárt okoz. A Világbank felmérése szerint 1 dollárnyi el nem hárított útkár, 7 dollárnyi kárt okoz a járműtulajdonosoknak. A nemzetközi egyezmények által megengedett és útadó néven ismert úthasználati díjat eddig nem szedték be. Ez évente több mint százmilliárd forint összegű bevételkiesést jelentett eddig, és jelent a jövőben is.

A hatályos szabályozás így szól:

1. § (1) A belföldi érvényes rendszámtáblával ellátott gépjármű, pótkocsi, valamint a Magyar Köztársaság területén közlekedő, külföldön nyilvántartott tehergépjármű (a továbbiakban együtt: gépjármű) után gépjárműadót (a továbbiakban: adót) kell fizetni.
(2) E törvény hatálya nem terjed ki a belföldi rendszámtáblával ellátott mezőgazdasági vontatóra, a lassú járműre és a lassú jármű pótkocsijára, a munkagépre, a CD, a CK, a DT, az OT és a Z betűjelű rendszámtáblával ellátott gépjárműre, továbbá a motorkerékpárra, ha hajtómotorjának lökettérfogata a 250 cm3-t nem éri el, valamint a külföldön nyilvántartott tehergépjárművek közül azokra, amelyek az Európai Unió valamely tagállamában vannak nyilvántartva.

(A gépjárműadóról szóló 1991. évi LXXXII. Törvény)

A hazai tulajdonú nehézgépjárművekre is ki kell vetni a forgalomarányos úthasználati díjat, de ezt társadalombiztosítási járulékkal, személyi jövedelemadóval és iparűzési adóval semlegesíteni lehet. A külföldi személyszállító gépjárművekre az úthasználati díj beszedése nagyobb költségekkel járna, mint a bevétel összege – ezért számukra az úthasználatot ingyenessé célszerű tenni. A külföldi tehergépjárművekre azonban – tekintet nélkül arra, hogy az Európai Unió vagy más állam nyilvántartásában szerepelnek-e – ki kell vetni az útadót. A magyar államháztartás közvetlen többletbevétele ebből éves szinten 140-155 milliárd forinttal növelhető lenne ily módon. Ha a közvetett bevételt is számításba vesszük, akkor megközelíthetné a 200 milliárd forintot. Már 2006-ban behajtható lenne ebből 70 milliárd forint, 2007-ben pedig 150 milliárd forint.

Nézzük meg, hogy Pavics Lázár, korábbi pénzügyminisztériumi szakfőtanácsos, 2006. június 19-én összeállított adatai szerint mennyi többletbevételhez juthatna a magyar államháztartás a külföldi cégek teljesen indokolatlan támogatásának a megszüntetésével:

Többletbevételek a külföldi cégek támogatásának megszüntetésével

2006 2007

Úthasználati díj 70 150

Busz ÁFA 3 7

Szénhidrogén

bányajáradék 100 250

Egyéb bányajáradék 30 60

Villamos energia 20 50

Cserearány javítása 30 100

Bankok jogtalan vagyongyarapodásának felszámolása 20 80

Közszféra magánnyugdíj* 2 10

Közbeszerzés 100 200

Összesen, milliárd forint 375 907
*Ennek kedvező hatása elsősorban az államháztartási hiánycél mértékének,
legalább 1000 milliárd Ft összeggel való mérséklésében rejlik.

Hogyan szívják ki a pénzt a pénzpiacok szereplői Magyarországról?

Tény, hogy az ország gazdasága beteg, de ennek nem az az oka, amit a Gyurcsány-kormány a társadalmat tudatosan félrevezetve állít, és amit a kezében lévő tömegtájékoztatás felerősít, vagyis hogy állítólag túl sokat költünk jóléti kiadásokra, túl magasak a reálbérek és ezért aránytalanul nagy a fogyasztás. Ténylegesen az a betegség, vagyis az egyensúlytalanság első számú oka, hogy a külföldi tulajdonú cégek és pénzintézetek a devizaműveleteken keresztül egyre növekvő mértékben évente több milliárd euró összegű jövedelmet vonnak ki Magyarországról. Ez a jövedelem-kivonás Magyarország Nemzeti Számlái Rendszer kimutatásában nem szerepel. A Kormány sem beszél róla, és a médiumok sem tájékoztatják róla a lakosságot.

A pénz- és korporációs oligarchia tulajdonában lévő befektetési alapok és más pénzpiaci szereplők jövedelem-kivonásának az üteme és nagyságrendje az utóbbi években elsősorban a szociál-liberális kormányzat intézkedéseinek következtében ugrásszerűen megnőtt. Ez is hozzájárult, és ha nem szakítanak a pénzpiaci szereplők iránt tanúsított túlzott engedékenységgel, akkor a jövőben még nagyobb mértékben fog hozzájárulni az államháztartási hiány növekedéséhez. Semmiféle megoldást nem jelent az állampolgárok további megsarcolása adóemelésekkel és az egészségügy és az oktatásügy piacosításával, mert mindez nem a meglévő rendszer megváltoztatását, hanem reform címén a magyar társadalom alaposabb kifosztását jelenti. Ezért szükséges a pénzkivonási folyamat elemzése és a megfelelő ellenintézkedések megtétele. E nélkül a kormány javaslatai az államháztartás „úgynevezett” reformjára valójában csak a hazai jövedelmek fokozott kiáramlását segítik elő.

A Nemzeti Bank Csávás Csaba, Kóczán Gergely és Varga Lóránt tollából tanulmányt tett közzé a főbb hazai pénzügyi piacok meghatározó szereplőiről és jellemző kereskedési stratégiájukról. Ez a tanulmány megvilágítja, miként lehetséges az, hogy 2006 első negyedévében Magyarország külkereskedelmi mérlegében 5,5 milliárd euró adósságnövekedés keletkezett. Ebből mindössze 408 millió volt az áruforgalommal kapcsolatos adósságnövekedés. A többi a külföldi tőke rabló műveleteiből állott elő, de a devizapiacon folyó pénzáramlásokról a lakosság semmiféle tájékoztatást nem kap. Ehelyett a kormány gátlás nélkül azt hazudja a magyaroknak, hogy azért nő az eladósodás, mert sokat fogyasztanak és túl magasak a bérek. Valójában az lenne a feladata, hogy felvilágosítsa őket a költségvetési és a külkereskedelmi hiány igazi okairól. További, ennél még fontosabb kötelezettsége lenne, hogy e hiány valódi okait megszüntesse. Ezért fontos tudni, hogy miként zajlik a devizapiacon Magyarország pénzügyi leszívása. Az említett tanulmány nyolcadik oldalán ez olvasható:

„A külföldi szereplők a magyar bankrendszerrel szemben jellemzően spotügyletek (A spotügyletek azok, amelyek révén az árukkal vagy valutákkal azonnali szállításra kereskednek. A spotpiac árait azonnali áraknak nevezik. A valuta spotpiacokon az egyik valuta ára egy másikban kifejezve adja a valuta azonnali árfolyamát. -DJ) keretében menedzselik forint-árfolyamkitettségüket, határidős forgalmuk a hazai piacon nem jelentős. A hazai bankok külföldi partnereinek túlnyomó része hitelintézet; a Magyarországon befektető külföldi intézményi befektetők e külföldi bankok ügyfelei, így a befektetéseikhez szükséges devizapiaci kereslet, illetve kínálat egy része rajtuk keresztül jut el a hazai bankokhoz. A külföldi szektor devizapiaci viselkedése, jóval nagyobb tőkeereje és kockázatviselő képessége révén igen jelentős hatással lehet a magyar árjegyző bankokra, így a forint árfolyamára is.”

A külföldi tulajdonú befektetők és bankok, elsősorban nagy tőkeerejük következtében jelentős hatással vannak a pénzpiacra. Ez az elérhető profit szempontjából azt jelenti, hogy már a külföldön történő devizaműveleteknél leszedik a hasznot, vagyis ez már nem jelentkezik a hazai pénzügyi és külkereskedelmi statisztikai rendszerben. Ebből következik, hogy az MNB fizetési mérlegében bemutatott jövedelem-kiáramláson felül további néhány milliárd euróra rugó jövedelem-kivonás származik belőle. Ennek közvetett hatása is rendkívül súlyos, mert az áru és szolgáltatás exportunkban a külföldiek sajátos érdeke kerekedik felül. Ezzel eltorzul, sőt lehetetlenné válik a tisztességes verseny, amit pedig az Európai Unió által elfogadott szabályok is előírnak.

A pénzügyi szakértők megállapításai szerint egyértelműen a külföldiek voltak a pénzpiaci mozgások meghatározói. Ennek megfelelően a maximális profitot tudták elérni. A külföldi tulajdonú cégek devizaműveleteit a forintárfolyam és a hitelezés szinte alig befolyásolja. Ezúttal csak azt kívántuk alátámasztani, hogy a külföldi befektetők növekvő profitmaximálása döntő szerepet játszott és játszik a hazai jövedelmek növekvő kivonásában és ezen keresztül az államháztartás hiányának a növekedésében. A kormány ezt még fokozta is a lakáshitelezés feltételeinek a megszigorításával, mert ezzel növelte a lakosság kiszolgáltatását a külföldi devizahitelezőknek. Ezzel a hazai jövedelmek további kiáramlását segítette elő.

Ma már a legjobb szakértők is elismerik, hogy ötször-hatszor annyi tőkejövedelem áramlik ki az országból, mint amennyi bejön. Magyarország sajnos latin-amerikanizálódott. Esetleg még jobban is, mint a Latin-Amerikában található országok. A feldolgozóipar 70%-a külföldi kézben van, a nagy- és kiskereskedelem 50%-a, a bankrendszer pedig 90%-ban külföldiek tulajdona. Minden magyar kormány kényszerpályára került és a nemzetközi pénz és korporációs oligarchia által meghúzott koordináta-rendszerben mozoghat, és ezért nem tud önálló gazdaságpolitikát folytatni. A döntések ma már alig múlnak rajta. Egyre többször hangzik el a kérdés, hogy kik idézték elő ezt a helyzetet és van-e lehetőség a felelősségrevonásukra.

Bogár László közgazdász egyetemi tanár szerint mindenek előtt a nagytőkén kellene behajtani azt a veszteséget, amely a magyar társadalmat, a magyar gazdaságot érte. A tömegtájékoztatás azonban változatlanul azt szuggerálja, hogy a magyar gazdaság jól teljesít, a baj csupán az, hogy a lakosság és az állam túlköltekezik. Erre a rossz diagnózisra aztán egy ugyancsak rossz terápia következik, hogy a túlfogyasztó családokat és a túlköltekező államapparátust az erőforrások megvonásával meg kell büntetni.

Bogár László azonban azt a kérdést teszi fel, hogy a gazdaság vajon nem azért nagyon is jól jövedelmező a pénz-és korporáció oligarchia számára, mert egyenlőtlen csere folytán nem fizeti ki a másik két résztvevőnek a tőlük kapott szolgáltatásokat. Így nem fizeti meg a magyar lakosság által előállított színvonalas munkaerőt, és nem fizeti meg az állam által közpénzekből nyújtott infrastrukturális és ökológiai szolgáltatásokat. Ezáltal az állam és a lakosság súlyos egyensúly-hiányba került. Most ismét a lakossággal akarják megfizetetni annak a kifosztásnak az árát, amit rajta követtek el. A bérből és fizetésből élők 80%-a havi nettó 70 000 forintot keres, azaz nyomorúságos fiziológiai határokon él. Bogár professzor számításai szerint a külföldi tőke az általa Magyarországon igénybe vett szolgáltatások 40%-át fizette meg. A Gyurcsány-csomag „megoldási módszereivel” nem lehet ezt a helyzetet feloldani, legfeljebb csak időlegesen kitolni. Ha nincs alapvető változás és marad a pénzpiac és a multik jelenlegi túlhatalma, akkor az újabb krízisek jelentkezni fognak. Bogár László blöffnek tartja, hogy előzékenyen kell bánni a külföldi tőkével, mert különben elköltözik Magyarországról. Ezt még előnyösnek is tartaná, mert egy olyan tőkestruktúrára nincs szükség, amely deficitet termel. Tájékozott szakemberek pedig tudják, hogy a magyar gazdaság komoly stratégiai partnerei úgyis maradnának.

Bogár László eljut annak a kimondásáig, hogy a jelenlegi pénzuralmi rendszer tarthatatlan. Úgy gondolja, minél előbb le kell ülni a multinacionális cégekkel és új társadalmi konszenzust kell létrehozni. Mindenek előtt növelni kell a béreket és növelni a multinacionális cégek által befizetett adókat és járulékokat. A pénz- és korporációs oligarchiának, az ország valódi tulajdonosának fel kell ismernie, hogy előnyös helyzete, privilégiumai, társadalmi felelősséggel is járnak. Nem szemfényvesztő propaganda-fogásokkal, PR-akciókkal kell morzsákat odavetnie a tudománynak, a kultúrának, az oktatásnak és a sportnak. Az állami pazarlást is meg kell szüntetni, hogy a befizetett adókból jusson a humán és ökológiai javak újratermelésére.

Fritz Tamás társadalomtudós, a jelenlegi helyzet kialakulásának okát abban látja, hogy nem történt meg a régi és az új politikai rendszer világos elhatárolódása, azaz nem került sor elszámoltatásra és az elit lecserélésére. Úgy látja, hogy 16 évvel a rendszerváltás után még mindig az a politikai elit irányítja Magyarországot, amelyik a kádári puha diktatúrát is életben tartotta. Az egyik legnagyobb hiányosságnak azt tartja, hogy a rendszerváltás óta nem született valódi, új alkotmány. Az 1989-ben kialkudott intézményi és jogi állapotok megmaradtak, sőt megmerevedtek és egyre inkább akadályozzák a továbblépést és a megújulást. Ehhez a véleményhez a magunk részéről azt kívánjuk hozzáfűzni, hogy ennek a helyzetnek a kialakulásáért azok a képzett jogászok (Sólyom László, az Alkotmánybíróság korábbi elnöke és jelenlegi államfő, valamint Tölgyessy Péter, az SZDSZ egykori elnöke és későbbi FIDESZES országgyűlési képviselő) is felelősek, akik úgy fogalmazták meg az egyébként csak ideiglenesnek szánt Alkotmány szövegét, hogy az lehetővé tette a magyar történelemben eddig példa nélkül állóan igazságtalan tulajdonviszonyok kialakulását és azt, hogy Magyarországon szinte minden jogsértés következmények nélkül maradhat. Azért, hogy Magyarország „következmények nélküli országgá” lett, az Alkotmány szerepét betöltő alaptörvény megfogalmazói, a magyar rendszerváltás „alapító atyái” is felelnek.

Fritz Tamás szerint csak a civil társadalom gyakorolhat nyomást és mutathat fel valódi erőt és adhat új dimenziót a politikai folyamatoknak is. Úgy véli, hogy „a tüntetésekkel vagy éppen a polgári engedetlenséggel, amelyek Európában mind-mind megszokott és fontos módszerek, a civil társadalom ugyanis végre megmutathatná az erejét, ami elengedhetetlen az olyan közvetítő intézmények kialakulásához, amelyek ma Magyarországon egyáltalán nem működnek.” Ehhez is van hozzáfűznivalónk. A teljesen vagyontalan és egyik napról a másikra élő magyar társadalom nem képes finanszírozni erős és hatékony civilszervezeteket. Azok a civilszervezetek, amelyek tartósan megmaradnak, és hallatni tudják hangukat, vagy a pénz- és korporációs oligarchia pénzéből vagy állami támogatásból élnek. Ebből az is következik, hogy végső soron igazodniuk kell annak az érdekeihez és értékeihez, akiktől a pénzt kapják. Más szóval nem független civil szervezetek.

Ugyanezt lehet elmondani a tömegtájékoztatási intézményekben egyre nagyobb számban szereplő „tárgyilagos” politológusok véleményformálásáról. Nekik fel kell tenni a kérdést, hogy azt az alapítványt, kutatóintézetet, iskolát, ahol kiképezték őket, ahol állásban vannak, és fizetésüket kapják, azt vajon ki finanszírozza? Ha így vagy úgy, közvetve vagy közvetlenül a pénz- és korporációs oligarchia finanszírozza, akkor pártatlan véleményalkotásuk nagyon is kényszerpályára van terelve. Ha az állam finanszírozza őket, akkor pedig a mindenkori kormányzat meghosszabbított karjainak tekinthetők, akik valahol az éppen hatalmat gyakorlók véleményét továbbítják.

Vannak olyan baloldali gondolkodók is, akik úgy látják, hogy a Gyurcsány-kormány által meghirdetett megszorítások politikájának az adott hazai és nemzetközi erőviszonyok mellett nincs alternatívája. Erről a helyzetről Krausz Tamás a következőket írta a Népszabadság 2006. július 5-i számában:

„Ez elég szörnyű, mert az európai és világtapasztalatok szerint az ilyen ’reformok’ eredménye mindig egy és ugyanaz: a közszféra további privatizálása, piacosítása – magyarán a szociális és kulturális elszegényedés. Nagy kérdés azonban ennek mértéke és perspektívája. Ugyanis még a piacgazdaság, a versenygazdaság keretei között is lehetségesek olykor racionális átalakítások az emberi szükségletek védelmében. Az elvont pénzlogika, a monetarista világfelfogás uralmának idején is létezhetnek korlátok, amelyek megkötik a tőke romboló természetét, az emberi alkotóképesség bizonyos megőrzése érdekében. A jóléti állam egész történelmi hagyománya végső soron nem szólt másról, minthogy az állam, mint össztőkés felismerte: a tőkés újratermelés zavartalansága, a profitráta stabilitása csak az emberi élet fenntarthatóságának egy bizonyos fokán valósítható meg. Mivel nincsen forradalmi helyzet, a tőkés osztály a maga érdekeit rendkívül erős pozícióból védelmezheti. Ám mégis helytelen lenne a magyar vezető osztályok részéről kiadni a jelszót: ’minél rosszabb, annál jobb’. Az erőviszonyok ugyanis gyorsan változhatnak, olyan nem demokratikus irányokba, amelyek a kapitalizmus viszonylagosan demokratikus menedzselését lehetetlenné teszik…”

Krausz Tamás, aki az MSZP azon tagjaihoz tartozik, akik nem álltak át a nemzetközi tőke kiszolgálói közé, figyelmezteti a Gyurcsány-kormányt, hogy mindent kövessen el a társadalom és a közszféra, elsősorban az egészségügy, az oktatás és a társadalombiztosítás védelmében, a hazai és külföldi nagytőke, valamint az európai pénzügyi és gazdasági-politikai intézmények nyomásával szemben. Hangsúlyozza, hogy figyelmeztetni kell a nagytőke képviselőit az arányos közteherviselés fontosságáról. Krausz azt ajánlja, hogy a költségvetési hiány csökkenése érdekében vissza kell adózni az egykori állami tulajdon magán-kisajátításából meggazdagodott újtőkés osztály mesés profitjának egy részét. Ezt tekinti ő igazi magyar szolidaritásnak. Helyteleníti a nemzeti elkötelezettség feladását és a magyar munkavállalók tönkretételét célzó tőkekivonást. A magyar társadalom terheinek csökkentésével bizonyíthatná az új magyar gazdasági elit, hogy tanult a történelemből és kész megszabadulni a történelmileg megszokott önzés hagyományától.

Krausz nem tartja megengedhetőnek a több-biztosítós egészségügyi rendszer bevezetését, mert fenn kell tartani a szegény állampolgárok azonos jogait és lehetőségeit is a gyógyítás terén. Tébolyult dogmának tartja azt az elképzelést, hogy emeli az oktatás színvonalát, ha kevesebb tanár, több órában, több diákot oktat. Elutasítja a Magyar Tudományos Akadémia és a kutatómunka piacosítását, azaz az MTA elárverezését. Az értelmes átalakítás legelső feltételének a neoliberális-neokonzervatív előítéletek feladását tartja.

Csath Magdolna, egyetemi tanár sürgősen leállítana mindenféle további privatizációt. Szükségesnek tartja nemzeti megegyezéssel összeállított vagyonlista elkészítését, amely tartalmazná azon nemzeti, közösségi értékeket és vagyontárgyakat, amelyeket semmilyen körülmények között nem lehet magánkézbe adni. A költségvetési hiányról és okáról Csath Magdolnának az a véleménye, hogy a költségvetési hiány valódi oka mindez idáig rejtve maradt.

Szalai Erzsébet, társadalomkutató már 2003-ban megállapította, hogy a magyarországi újkapitalizmus intézményesülésével annak válsága is elkezdődött. Ez ma már nyilvánvaló. A növekvő ütemű nemzeti termék dacára alacsony szinten stagnál a foglalkoztatottság, sőt: növekedett a munkanélküliség. A pénzügyi-gazdasági elit ma már nyíltan átvette a politika irányítását, és a termelőszféra privatizálásának lezárultával igényt tart a közszférára is: az egészségügyre, oktatásra és kultúrára. A tőke feneketlen mohóságában fel akarja zabálni azokat az erőforrásokat, amelyek a munkaerő akár egyszerű újratermeléséhez is – meggyógyításához, képzéséhez, műveltsége szinten tartásához – szükségesek. Ezzel a pénz- és korporációs oligarchia, Szalai megfogalmazását használva, „felzabálja saját létfeltételeit”(Népszabadság, 2006, július 22). Szalai Erzsébet úgy látja, hogy Gyurcsány Ferenc baloldali beállítódása ellenére a tőke nyomására vág bele a társadalom testébe. Az autonómiáját hangoztató Sólyom László köztársasági elnök ezúttal ellenvetés nélkül írta alá a megszorító csomagot. Mindez a nemzetközi és hazai nagytőke rendkívüli erejét jelzi. A különböző hitelminősítő intézetek és a forintárfolyam lefelé nyomása, valamint a korporációs médiumok katasztrófa-forgatókönyvei a magyarok tudomására hozták, hogy súlyos következményekkel járhat, ha a lakosság nem lesz hajlandó ismét teljesíteni a pénzoligarchia akaratát.

Szalai Erzsébet a behódolás helyett azt ajánlja, hogy az államháztartási hiány kezelésére a progresszíven arányos közteherviselést kell bevezetni. A kelet-európai félperifériás térség közös fellépésére van szükség, hogy meg lehessen akadályozni a pénzvilág újabb kifosztási akcióját. Az immáron globális pénzuralmi rend azt is lehetővé teszi, hogy a minden eddiginél nagyobb adósságállományt felhalmozó Egyesült Államok, a tőke kamatemeléssel történő átszívásával, a kelet-európai országok megcsapolásával finanszírozza saját növekvő külső és belső eladósodását. Szalainak ezek a javaslatai egybecsengenek Bogár László diagnózisával, aki szerint, ha a Gyurcsány-kormány végrehajtja a pénzvilág újabb követeléseit, és további terheket rak a már amúgy is túlterhelt munkavállalókra, akkor veszélybe sodorja a humán újratermelési struktúrákat. A teljesen vagyontalanná tett magyar munkavállalók nem képesek globális piaci árakon megfizetni az egészségügyi szolgáltatásokat és a szaktudás megszerzését. Ezzel regenerálódásuk kerül veszélybe, ami nemcsak tovább roncsolja a magyar társadalmat, de magának a nemzetközi tőkének sem áll érdekében, mert többé nem juthat egészséges és jól képzett munkaerőhöz alacsony árakon. A magyar társadalom szociális katasztrófa elé néz, és a Gyurcsány-kormány intézkedései láncreakciót indíthatnak be. Bogár László úgy látja, hogy most már szembe kell fordulni a szovjet birodalom helyébe lépett pénzügyi impériummal. A kollaboráns elitekkel meg kell értetni, hogy nem folytathatják tovább a magyar lakosság gátlástalan kifosztását. Eljött a nagy elutasítás ideje.

Thomas helyett Milton Friedmant tanulmányozzuk

Thomas Friedman a globalista pénzuralmi rendszer elfogult apologétája, reklámozott frontembere. Ezzel szemben a Nobel-díjas Milton Friedman – noha neoliberális – mégis a fennálló rend bátor kritikusa. Több tanulmányában és nyilatkozatában az amerikai gazdaság legsúlyosabb problémájának a magántulajdonban álló központi bank, a Federal Reserve (FED) működését tekintette. 1992 júniusában a Radio Australia-nak adott nyilatkozatában ezeket mondta: „Napjaink egyik megoldatlan gazdasági problémája az, hogy miként szabaduljunk meg a Federal Reserve-től. Ez a megoldásra váró probléma pontosan az, ami az amerikai nemzet alapítóit is foglalkoztatta: hogyan lehet korlátozni a kormányzati hatalom terjedelmét? A zsarnokság, az emberi szabadság korlátozásai elsősorban azokból a kormányzati intézményekből származnak, amelyeket mi magunk hozunk létre. Abraham Lincoln beszélt a nép kormányáról a nép által a népért, ma a bürokraták kormányoznak a bürokratákért, beleértve a Kongresszus megválasztott tagjait is, mert ők is bürokratákká váltak. Ezért a legsúlyosabb probléma ma kétségtelenül az, miként találunk olyan mechanizmust, amely átalakítja politikai rendszerünket úgy, hogy korlátozza lehetőségét magánéletünk ellenőrzésére.”

Milton Friedman elképzelései szerint az Egyesült Államok adósságmentes állami kibocsátású pénzzel (debt-free US-note) két-három év leforgása alatt visszavásárolná a Federal Reserve System-től a nála lévő és jelenleg 7,4 trillió (7400 milliárd) dollárra rúgó államkötvény mennyiséget. (Treasury Bonds) Ezzel lehetővé tenné, hogy az úgynevezett „fractional reserve system”-ről (banki tartalékkal csak részben fedezett pénz rendszeréről) át lehessen térni a banki tartalékkal 100 %-osan fedezett pénz rendszerére, a „full reserve banking”-re. Ezt úgy lehet elérni, hogy a FED-nél lévő államkötvények helyére 100 %-osan állami kibocsátású kamatmentes pénzjegy kerülne – US-notes, azaz valódi amerikai dollár – a jelenlegi FED-dollár helyett, amely egy magán bank magánbankjegye. A US-note hasonló lenne a Lincoln által kibocsátott valódi állami pénzhez, a Greenbacks-hez Ezt követően már a FED feleslegessé válik, akár meg is lehet szüntetni. Nem lenne más feladata, minthogy közreműködjön a pénzcsere lebonyolításában, és tárolja széfjeiben az adósságmentes állami pénzjegyeket.

Ezt követően az Egyesült Államok a globális pénzrendszer központi bankjának szerepét betöltő Nemzetközi Valutaalap, Világbank és a Baselben működő Nemzetközi Fizetések Bankjából is kilépne. Ezzel lényegében teljesülne Milton Friedman-nak az az ajánlása, hogy az állami szuverenitást kisajátító központi bankok hatalmát korlátozzák. Az állam bocsátaná ki a pénzt, statisztikai adatok alapján meghatározva a forgalomban lévő pénz szükséges mennyiségét, figyelemmel a forgalomban lévő áruk és szolgáltatások nagyságára, és a lakosság növekedésére. Mindezt demokratikusan ellenőrzött pénzügyi testület hajtaná végre a legteljesebb nyíltsággal. Milton Friedman bebizonyította, hogy minden komoly gazdasági visszaesés oka a forgalomban lévő pénz mennyiségének a szűkössége. A központi bankok tetszés szerint tudták szűkíteni vagy bővíteni a gazdaság rendelkezésére álló pénz mennyiségét. Ha van elegendő pénz a forgalomban, akkor nem kerül sor a rendszeresen visszatérő gazdasági visszaesésekre, tartósan stabilizálhatóak az árak, és megszüntethető mind az infláció, mind a defláció.

A jelenlegi Magyarországon a Nobel-díjas Milton Friedman által kidolgozott programot követve intézkedni kellene arról, hogy a pénzkibocsátás, a hitelrendszer és a deviza-árszabályozás, azaz a monetáris szuverenitás kormányzati ellenőrzés alá kerüljön. A pénzvilág érdekei helyett a megnyomorított magyar lakosság érdekeit követő demokratikus kormány kibocsátana 14 ezer milliárd forint állami közpénzt, és visszavásárolná vele a bankrendszernél lévő 14 ezer milliárd forintnyi állami hitellevelet (államkötvényeket, kincstárjegyeket). A feles törvénynek számító MNB-törvény módosításával a kormány a – 2002 augusztusa óta 5 %-ra csökkentett – banki tartalékrátát felemeli 100 %-ra. A bankrendszertől tehát egy fillért sem vesz el, de arra kényszeríti a bankokat, hogy csak olyan pénzzel gazdálkodhassanak, amellyel tényleg rendelkeznek. Ha tehát a tartalékráta 100 %-os, akkor a 14 ezer milliárd forint a bankrendszerhez kerül, s nem zúdul a termelőgazdaságra, vagyis nem okoz inflációt.

Újabb kölcsönök felvétele, további eladósodás és kamatfizetés nélkül az államháztartás megszabadulhatna 14 ezer milliárd forintnyi adósságától. A költségvetésben minden évben megmaradna mintegy 900 milliárd forint, a 14 ezer milliárd forintnyi adósság kamata. Ez lehetővé tenné azt az adócsökkentést, amelyre a magyar gazdaság versenyképességének visszaszerzése érdekében szükség van. Ez egyben több tízezer munkahely megteremtését is elősegítené, s maradna arra is elég pénz a költségvetésben, hogy ne legyen szükség az egészségügy, az iskolaügy és a társadalombiztosítás piaci árakon történő átszervezésére, és a lakosság további súlyos megterhelésére. A magyar lakosság túlnyomó része az állam által rákényszerített privatizáció miatt teljesen vagyontalanná vált, nincs tőkejövedelme, és ezért abból a munkabérből, amely az EU-s átlagnak az egyharmadát, egynegyedét teszi ki, nem képes a piaci árat megfizetni az említett szolgáltatásokért.

Inflációmentes közhitelezés

Ha lenne a kormánynak bátorsága a kiszolgáltatott lakosság további megsarcolása helyett a nemzetközi pénzvilágtól és hazai intézményeitől legalább átmeneti időre visszavenni az alkotmányosan őt illető monetáris szuverenitást, akkor lehetővé válna olyan termelő- és infrastruktúraépítő programok finanszírozására állami kibocsátású közhitelekkel, amelyek eredményeként olyan termelőkapacitás-növekedés, olyan új objektumok többletáruk és –szolgáltatások keletkeznének, amelyek fedeznék a programokat finanszírozó állami kibocsátású pénzeket. Magyarország úgy tudna munkahelyeket teremteni és a segélyezettek tízezreit adófizető munkavállalókká tenni, hogy nem venne fel további kölcsönöket, és nem vállalna újabb adósságszolgálati terheket. A történelemben sok konkrét példa van, amelyek cáfolhatatlanul bizonyítják, hogy a termelői és infrastrukturális programhoz kötött állami pénzkibocsátás nem okoz pénzromlást, mert a termelőgazdaság értéknövekedése fedezi a forgalomba kerülő pénzmennyiséget.

A már ismertetett két javaslatnál sokkal egyszerűbb az, hogy a Magyarországon berendezkedett multinacionális cégeknek, ha távoznak az országból, vissza kellene fizetniük a Magyar Államtól azért kapott adókedvezményeket, hogy itt maradnak.

Az lenne valódi bátorság, ha a Gyurcsány-kormány nemet merne mondani a Nemzetközi Valutaalapnak, a nemzetközi pénzvilág véleményformálóinak, és ezúttal a teljesen védtelen és kiszolgáltatott magyar lakosság szükségleteinek és érdekeinek adna elsőbbséget. Gyurcsány Ferenc azt üzeni a magyar polgárnak: „Felelős vagy magadért, családodért, nemzetedért”. Ezt azonban olyan magyaroknak üzeni, akiket az állam akaratuk és hozzájárulásuk nélkül megfosztott vagyonuktól, és elvett tőlük minden tőkejövedelmet. Sőt a munkavégzési lehetőségtől is megfosztotta őket. Az állam minden kényszerítőeszközét igénybe véve újból jövedelmet von el tőlük a tőke javára. Most azonban már arra a határra szorítja őket, ahol egyéni és társadalmi reprodukciójuk is veszélyeztetve van. Az állam tehát mindent megenged magának az állampolgáraival szemben, hibás döntéseinek, pazarlásának, korrupciójának a negatív következményeit azonban áthárítja rájuk. Hibás döntéseiért nem akarja vállalni a felelősséget. A hozzánemértés és pazarlás következményeinek a szégyentelen áthárítását nevezi a magyar miniszterelnök „bátorságnak”.

Úgy gondoljuk: sokkal inkább az a bátorság, ahogyan a malajziai Dr. Mahathir, a szingapuri Li Kuan Ju és az argentin Nestor Kirchner nemet mert mondani a nemzetközi pénz- és korporációs oligarchiának és véleményformálóinak.

Mi tehát a teendő?

Először is a valóságnak megfelelő diagnózisra van szükség. A súlyos szervi megbetegedésekben szenvedő magyar gazdaságot és társadalmat nem lehet amúgy is szegényes diétájának a csökkentésével gyógyítani. Tudomásul kell venni, hogy alapvetően hibás az a pénzügyi és gazdasági rendszer, amelyet a nemzetközi pénz- és korporációs oligarchia képviselői által kidolgozott stratégia – a „Washingtoni Konszenzus” – alapján alakítottak ki Magyarországon. Az eladósodás, a költségvetési és a külkereskedelmi hiány felhalmozódása, a magánpénzmonopólummá átalakított hibás monetáris rendszer, és a külföldi tőke javára túlprivatizált igazságtalan tulajdonviszonyok következménye.

Magyarországról évente kiáramlik mintegy 5-6 milliárd euró tőkejövedelem, profit- és kamathozam formájában. Ennek oka, hogy hazánk még a többi kelet-európai országhoz viszonyítva is túlzott mértékben lett privatizálva.

Magyarország eladósodása hatványozott ütemben növekszik azért, mert saját kibocsátású kamatmentes pénzét az 1990-es években lecserélték külföldről beáramló hitelpénzre, és ezért évről évre növekvő kamatjáradékot kell fizetni. Ma már csak újabb kölcsönök felvételéből lehet teljesíteni az esedékes adósságszolgálati terheket. A magyar pénzrendszer felett az ellenőrzést a külföldi pénzintézetek és befektetési alapok gyakorolják. Az ő érdekük volt az eladósítás továbbá a külkereskedelmi és költségvetési hiány megnövelése.

Magyarországnak csak rendkívül kedvezőtlen feltételek elfogadásával engedte meg a nemzetközi pénz- és korporációs oligarchia, hogy beléphessen az általa létrehozott birodalmi struktúrába, az Európai Unióba. Az EU-s tagságból eddig csak hátránya volt Magyarországnak. 2003-ig 8866 milliárd forintjába került az EU-s tagságra való felkészülés. Ez az összeg a túl gyorsan leépített vámokból, az EU-s országoknak adott időelőtti és túlzott kedvezményekből, be nem szedett úthasználati díjból halmozódott fel 13 év alatt. Ebből az összegből már levonásra került PHARE, ISPA és SAPARD programok keretében kapott pénz. A pénzügyi egyensúly megbomlásának tehát maga az Európai Unió az egyik legfőbb oka. 2004-től kezdve évi 1449 milliárd forint a magyar hozzájárulás az EU-hoz közvetlen befizetés, átengedett vám és áfa formájában.

A magyar jogrendszer fogyatékosságai és az általános közállapotok leromlása miatt nem lehetséges a kormányok felelősségre vonása. Mivel hazánk „következmények nélküli ország” lett, ezért a kormányzati pazarlás óriási mértéket öltött. Az állam felelőtlenül költekezhetett szinte minden vonatkozásban. Óriási pénzek folytak el a PPP-rendszerben (Public-Private Partnership), a szomszéd országokhoz képest a többszöröséért épültek a magyar utak. Gátlástalan osztogatás folyt a mindenkori kormányzó pártok holdudvarához tartozó érdekcsoportoknak, cégeknek és a korrupciót sem sikerült megfékezni. (Gondoljunk csak Medgyessy Péter volt miniszterelnök kijelentésére: „Az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel”.) De tetten érhető a pazarlás a Grippen-gépek megvásárlásánál, katonáink részvételénél olyan nemzetközi akciókban, amelyekhez a magyar népnek nem fűződik közvetlen érdeke. Ide sorolható az is, hogy a kormány, amely legszegényebb polgárai zsebét is kiforgatja, könnyelműen elenged 40 milliárd forint tartozást Iraknak, amely igaz, hogy most polgárháborús állapotok között él, de kőolajban gazdag ország, és hosszútávon fizetőképes.

Ha pedig a tőkejövedelem kiáramlása, a feleslegesen importált hitelpénzrendszer utáni kamatfizetés, a pénzpiaci szereplők manipulációi, az évente 1449 milliárd forintba kerülő EU-s tagság, valamint a felelőtlen pazarlás és korrupció az eladósodás, a költségvetési hiány és a külkereskedelmi mérleg kiegyensúlyozatlanságának az oka, akkor miért a bérből és fizetésből élő magyar állampolgárokat kell ismét megsarcolni kemény megszorító intézkedésekkel a kívánatos egyensúly helyreállítása érdekében?!

A magyar gazdaság és társadalom súlyos szervi megbetegedésekben szenved. Zsebének kifosztásával és szigorított diétára fogással ezt a betegséget nem lehet gyógyítani. Új történelmi alkura van szükség a magyar társadalom és a nemzetközi pénzvilág, valamint hazai képviselői között. Ennek az új közmegegyezésnek ki kell terjednie a rendkívül igazságtalan tulajdonviszonyok átalakítására, a magán pénzmonopólium megszüntetésére és a közpénzrendszer visszaállítására, továbbá az EU-tagság feltételeinek a módosítására az egyenlő elbánás és a viszonosság elvei alapján. Magyarországnak nem kormányváltásra, hanem rendszerváltásra van szüksége. Éppen ezért kevés a Gyurcsány-program visszavonása, de még a Gyurcsány-kormány leváltása sem elég. A nemzetközi pénzvilág által meghúzott koordináták sajnos az ellenzék kormányának is kevés mozgásteret engednek. Legfeljebb a tőkéhez csatlakozott jelenlegi kormányzat felelőtlen pazarlását tudná csökkenteni. Egy ellenzéki kormány sajnos már a korrupció leküzdésével sem tudna megbirkózni, mivel annak rendszerbeli okai vannak. A pénz-és korporációs oligarchia ugyanis a korrupció legváltozatosabb formáival alakítja át pénzügyi fölényét politikai döntésekké. A pénzuralmi diktatúra rendszerét kell leváltani! Ehhez a rendszerváltáshoz lenne szükség valódi bátorságra, és nemzeti összefogásra, nem pedig a védtelen lakosság gátlástalan fosztogatásához, és a pénzoligarchia követeléseinek a szolgalelkű teljesítéséhez. E sorok írója támogatná a pénzuralmi rend lecserélésére megalakult össznemzeti kormányt.

Összegezve:

A költségvetési hiány elsőszámú oka tehát az egyre növekvő államadósság, amely után fizetni kell a kamatokat. Az államadósság oka pedig a Magyarországra bevezetett hitelpénzrendszer, vagyis az, hogy ma már csak kamattal terhelt deviza van pénzként forgalomban forint-ruhába öltöztetve. A kamatmentes állami közpénz kibocsátása teljesen megszűnt. A költségvetési hiányt növeli az EU-tagsággal járó évi 1449 milliárd forint befizetés és jövedelem átengedés, a multinacionális cégek aluladóztatása, valamint a kormány pazarlása, szakszerűtlensége és a korrupció.

A külkereskedelmi mérleg hiány oka pedig az egykori nemzeti vagyon túlzott mértékű átadása külföldieknek. A túlprivatizált vagyon tőkejövedelme – évi 5-6 milliárd euró – pedig rendszeresen távozik az országból. Ezt a hiányt növelik a különös célú (off-shore) cégek, valamint a befektetési alapok és más pénzpiaci szereplök spekulációs ügyletei. Ezért nemcsak politikailag elhibázott, szociálisan igazságtalan, de közgazdaságilag is téves a költségvetési és külkapcsolati fizetési-egyensúly megbomlásáért a magyar lakosság fogyasztását, jóléti kiadásait és a reálbérek emelkedését felelőssé tenni. A rákos megbetegedést nem lehet fogyasztó-diétával gyógyítani.

Ötven évvel a forradalom után ismét forradalmi helyzet van kialakulóban hazánkban. 1956-ban világosak voltak a frontok, ma viszont az ellenfél gondosan elrejtőzött az arctalan pénzviszonyokba. A magyar adósjobbágyok nem ismerik a pénzfeudalizmus világrendszerének globális uraságait. A pénzviszonyokra lőni sem lehet, csak hozzáértéssel megváltoztatni azokat. Ehhez nemzeti szuverenitásra van szükség. Többé nem győzhetünk fegyverrel. A monetáris hatalom működésének a megértésével, a pénzuralmi rendszer megváltoztatásával, a közpénzrendszer visszaállításával, és a kamatozó hitelpénz megszüntetésével vihetjük győzelemre a forradalmat: hatalomra juttatva a nép kormányát, a nép által, a népért. Így érhető el, hogy a magyar ember munkájának eredményét sem kommunista állami erőszakkal, sem pénzuralmi eladósítással ne lehessen többé elvenni.

drábic.reeweb.hu