Bokros Lajos Csomag – miért NEM volt az jó megoldás? – MDF megy a levesbe … A volt MSZMP-s Bokros Lajos után még ők mernek kádáristázni… 
Válság. Ez a szó mindennapjaink részévé vált. Az átlagember csak azt hallja, hogy Amerikában csődbe megy egy bank, majd hamarosan fura nyilatkozatok, homályos utalások következnek …
Válság. Ez a szó mindennapjaink részévé vált. Az átlagember csak azt hallja, hogy Amerikában csődbe megy egy bank, majd hamarosan fura nyilatkozatok, homályos utalások következnek a jövőben várható életünk nehézségeiről. Persze az átlagember nem érti miről van szó. A politika a média segítségével erősen védi a szabadpiacra épülő neoliberális gazdaságpolitikát, azt sugallva az embereknek, hogy nem létezik más. Az állami szerepvállalás csökkentése, a még meglévő állami tulajdonú vállalatok privatizálása, az öngondoskodás, a szabadpiac mindenhatósága ömlik nap mint nap a televízióból a rádióból és a nyomtatott sajtóból. A válság kapcsán erősödnek ugyan azok a hangok, amelyek azt hangoztatják, hogy van élet a neoliberális gazdaságon túl is, ráadásul ezek a modellek stabilabbak, s még az állampolgároknak is nagyobb jólétet biztosítanak. A neoliberalizmus marcona katonái azonban feleszméltek és most azt próbálják a köztudatba verni, hogy a válságot a túlzott állami gondoskodás mélyíti el. Nincs igazuk. Hogy lássuk, miért bukik meg a neoliberális gazdasági modell, gondoljuk végig, miként indult és eszkalálódott napjaink legsúlyosabb gazdasági világválsága.
A történet az Amerikai Egyesült Államokban kezdődik. Az USA-ban a Regan kormányzat óta hódít a szabadpiaci modell, amelyben az állami szerepvállalás csökkentése, az öngondoskodásra és a piaci mechanizmusokra épülő gazdaság a fő hajtómotor. A kormányzat nagymértékű adócsökkentést hajtott végre, amelynek árát az amerikai szegények fizették juttatásaik csökkentése által. Az adócsökkentés valójában azoknak a rétegeknek kedvezett, akiknek biztos, jól jövedelmező állása volt, illetőleg nem munkából, hanem tőkejövedelmekből éltek. Ez szétnyitotta Amerikában is az életszínvonalat jelképező ollót. A világ felé a felkapaszkodó középosztály és a befektetésből élő dollármilliomosok sikerét kommunikálták, bizonyítva a neoliberális modell sikerét. A szegényekről elfeledkeztek, valójában leírták őket. Az Egyesült Államokban ezt az óriási különbséget persze elfogadták az emberek, a többségnek egy ideig valóban jól ment, hiszen alig fizettek adót. A gond csak akkor következett be, mikor valaki munkanélküli lett, s vitte a bank a házát, egészségbiztosítása már nem volt. Gyakorlatilag néhány hónap alatt ezeket az embereket leírták. Ők is ott élnek, de meghúzódnak a háttérben, a többség tudomást sem vesz róluk. Ez részben érthető egy olyan soknemzetiségű országban, mint az Egyesült Államok, ahol gyakorlatilag nem létezik nemzet, nincs közös történelmük. A gond csak az, hogy ezt a modellt próbálták és próbálják exportálni a világ más országaira, mint ahogy Magyarországra is. Közben a kommunikáció halálra ítéli a keynesi alapokon nyugvó nyugat-európai szociális piacgazdasági modellt. Emlékezzünk: „A jóléti államok kora lejárt.”
Az Egyesült Államok feltörekvő középrétege nem kicsi marketing hatására egyre nagyobb mértékben lett a fogyasztás rabja. A fogyasztást az olcsó hitelek segítették, az amerikaiak szívesen adósodtak el. Ez történt a legutóbbi időkben is, ahol az eladósodás célja az ingatlanvásárlás, tömegek jutottak olcsó hitelek segítségével nagy értékű ingatlanokhoz. Az ingatlanok iránti kereslet megugrott, ami a piac kereslet-kínálat törvényének értelmében felverte az ingatlanok árait. A bankok az ingatlanhiteleket úgy finanszírozták, hogy jelzálogleveleket bocsátottak ki, amelynek fedezete az ingatlan. Az ingatlanok árának robbanása, a jelzáloglevelek értékének növekedését is maga után vonta, ami által igencsak megnőtt a kereslet ezek iránt a papírok iránt. A polgár azt látta, hogy érdemes felvennie a hitelt, miközben pénzét ezekbe a papírokba fekteti, hiszen a papírok hozama nagyobb, mint a hitelének terhe. Ennek fedezete a meglódult kereslet miatti ingatlanár növekedés. Persze ezekbe a papírokba nemcsak magánszemélyek, hanem intézményi befektetők (bankok, biztosítók) is fektettek. E jelenség neve az ingatlanpiaci lufi. Hogy is pukkadt ez a lufi ki? Az USA-ban sem kolbászból van a kerítés. A vállalatok ott is küldenek melegebb éghajlatra alkalmazottakat. Ezek az alkalmazottak nem tudják ezt követően fizetni hiteleiket, megélhetésre is alig futja, hiszen az amerikai szociális ellátórendszer lényegében egy nagy nulla, a neoliberális modell értelmében. Mivel hitelét nem tudja fizetni, az ingatlanát a bank eladja. Ha elég sok kényszereladás van, akkor az árak zuhanni kezdenek, a befektetések értéke rohamosan csökken, igyekeznek azoktól megszabadulni. Vállalatok mennek tönkre, nő az elbocsátások száma, ami további kényszerértékesítést jelent. Az ingatlanok árai lassan már nem fedezik a költségeket sem, a papírok elértéktelenednek, a befektetési bank elveszíti forrásait, csődbe megy. Mivel számos intézményi befektető papírjai is elértéktelenedtek, ezért több intézmény kerül pénzügyi nehézségekbe. A bankközi hitelezés elakad, likviditási problémák merülnek fel, bizalomvesztés, majd általános bizalmi válság következik be. A befektetők innét nem bíznak a bankokban, kivonják pénzüket. A likviditási problémákkal küszködő bank ügyfelei amennyiben nem tudják határidőben teljesíteni fizetési kötelezettségeiket, mert bankjuk nem tud utalni, akkor szintén csődbe juthatnak, ami elbocsátásokhoz, a kereslet csökkenéséhez vezet, ami további gazdasági szereplőket hoz nehéz helyzetbe. Ez a jelenség már nemzetközi méreteket ölt, hiszen a befektetések országhatárokon átívelnek, hasonlóan az üzleti kapcsolatok is. A befektetők ekkor már nemcsak a bankokból, hanem a vállalatokból is kivonják pénzüket, s a vállalatok tőkeállománya csökken. Ez további vállalatokat hozhat nehéz helyzetbe. Az általános bizalmi válság következtében a befektetők minden kockázatosnak ítélt befektetésüktől próbálnak megszabadulni, így azoktól az állampapíroktól is, amelyek kibocsátóját kockázatosnak tartják. Így azok az országok, amelyek gazdasága nagymértékben függ a külföldi befektetőktől, illetőleg a magas hiánnyal küszködő országok is igen nehéz helyzetbe kerülhetnek.
A válság eszkalálódásában szerepet játszik a hiszti, a befektetői pánik. A játékelmélet fogoly dilemmája áll fenn. Az egyén számára a leglogikusabb lépés szabadulni a kockázattól egy ilyen helyzetben, miközben ez a viselkedés fogja globálisan elmélyíteni a válságot. Másik példát is hozhatunk, ami álljon figyelmeztetésként: Ha egy bank nehéz helyzetbe kerül, vagy fennáll a veszélye a nemzeti valuta drasztikus leértékelődésének, akkor a bank betétesei elgondolkodnak mi a teendő. Számukra logikus lépésnek tűnik, ha megszabadulnak a hazai pénzeszközben történő betéttől, kivonják betéteiket és egy erősebb devizába fektetnek be. Viszont ha ez a viselkedés, ami egy személynek logikusnak tűnik tömegessé válik, akkor pontosan ez a viselkedés fogja a bank csődjét eredményezni. A bankcsőd pedig, mint látható nem áll meg a banknál. Az össztársadalmi érdek ebben az esetben az lenne, ha a bankban hagyjuk a pénzünket még abban az esetben is, ha a betét reálértéke csökken.
A fenti példa alapján a neoliberális modell azon tétele, miszerint az egyéni haszon maximalizálása és kumulálódása eredményezi a maximális össztársadalmi hasznot, jól cáfolható. Az egyéni haszon maximalizálása ebben az esetben a legrosszabb az össztársadalmi érdek szempontjából.
A neoliberalizmus működőképességének második erős cáfolata a káoszelmélet alapjain nyugszik. A neoliberalizmus szabadon engedi a piacokat, nem tűri az állami szabályozást, sőt irtózik az állam reálgazdaságban történő szerepvállalásától. Elutasítja az újraelosztást, vagy minimalizálja azt, hangsúlyozza az egyéni felelősséget és kockázatvállalást. Teszi ezt valójában azért, hogy legitimálja gyengébb gazdasági erővel rendelkezők kizsákmányolását, kirablását. Nos egy gazdasági rendszer sokváltozós nemlineáris modellel írható le, ahol a változók valószínűségi változók. Egy ilyen modellben törvényszerűen jelennek meg kaotikus viselkedések, mikor egy – egy változó hatása drámaian megnő a rendszer működésére nézve. (Pillangó effektus). A kaotikus viselkedés lényegében válság. A szabadpiaci modellben így a válságok megjelenése törvényszerű és időszakonként megjelenik. Nem kell keresni az okát, egyszerűen így viselkedik egy bonyolult, minden szabályozástól mentes rendszer.
Két sarokpontján támadtam eddig a neoliberális modellt. Azt láttuk, hogy e modell működéséhez hozzátartozik a rendszeresen jelentkező válságok sorozata. De még nincs vége. Miért kell elutasítani ezt a modellt, akinek ez még kevés? Az öngondoskodásra épülő individualista szemlélet nem tud azokkal mit kezdeni, akik nem rendelkeznek megfelelő erőforrásokkal a piacon történő szerepvállaláshoz. Ilyenek a betegek, az önhibájukon kívül és önhibájukból hátrányos helyzetbe kerülő személyek. Az ilyen modell ezeknek az embereknek az alapvető szükségleteit sem elégíti ki, sokszor egészségügyi ellátást sem kapnak, ami természetesen táptalaja a különféle járványoknak is. Megjelenik a mélyszegénység. A szegény családba született gyermekek esélyei gyakorlatilag nullák, hiszen a neoliberális modellben a tanulásért is fizetni kell, hiszen az egy szolgáltatás, vagy befektetés. Még jó képességű gyermek is, ha nyomorban született, nyomorban hal meg. A neoliberalizmus hívei csak saját boldogulásukkal törődnek, nem foglalkoznak senkivel. A gyengék, betegek, elesettek lényegében halálra vannak ítélve. A neoliberalizmus tehát súlyos társadalmi deficitet, torz értékszemléletet, az emberiesség, a barátságok feladását jelenti. A neoliberális rendszerekben annak nincs értéke, ami pénzzel nem fejezhető ki. A művészet is befektetés, sőt az ember is áruvá válik. Munkaerőpiac van!!! Nincsenek barátságok, csak üzleti kapcsolatok, amelyek addig élnek, míg haszon van belőlük.
Fejtegetésemben eddig két jellegzetességet emeltem ki. Az egyik a törvényszerűen jelentkező gazdasági válságok sorozata, a másik a súlyos társadalmi deficit, ami lényegében az ember elembertelenedéséhez vezet hosszútávon. Van még egy harmadik pont, ami szintén ennek a modellnek a számlájára írható. Mivel a neoliberalista gazdaságban csak a haszon, a profit a meghatározó gazdasági cél, ezért a gazdálkodó környezetét csak addig veszi figyelembe, míg az hasznot hajt neki. Igaz ez nemcsak a gazdasági-társadalmi környezetre, hanem a természeti környezetre is. A természetből addig vonjuk ki a nyersanyagokat, amíg az rendelkezésre áll, nem törődve a hosszú távú következményekkel. Környezetbarát technológia bevezetésére is csak akkor kerül sor, ha az pénzben kifejezhető hasznot hoz. Ráadásul folytonosan újratermelődő keresletre is szükség van a modell működéséhez, ami silány minőségű tömegáruk létrehozását eredményezi, megnövelve a hulladék mennyiségét. Mindezek mellett a fogyasztás indukálása olyan termékek létrehozását is eredményezi, amelyre valójában nincs is szükség. A hulladék meg egyre csak nő, míg mindenkit elborít a szemét. E folyamatot elősegíti a fogyasztói magatartás, hiszen nekünk fogyasztók kellenek, s ezt a szemléletet igyekszünk mindenkibe már pici gyermekkortól beleverni. A fogyasztót nem érdekli a környezet, csak az, hogy sokszor indukált szükségleteit kielégítse. Ezt a folyamatot a multinacionális vállalatok gerjesztik, de nem egyedi probléma, hanem rendszerszintű. Szumma-szummárum, a neoliberalizmus kiszipolyozza, tönkreteszi a környezetet, amelynek eredményeképpen az élővilág, a bioszféra egységét, egészségét is veszélybe sodorja.
Akkor ha nem ez, akkor mi? A szocialista társadalom éppen szabályozott volt és mégis megbukott. Igen, mert túlszabályozott rendszer volt, merev szabályokkal, semmiféle piaci automatizmus nem működött benne. Nos az ilyen rendszer szétfeszíti kereteit. A megoldás valahol a két véglet között van. Szabályozott, visszacsatolt rendszerre van szükség. Itt a visszacsatolás az új! Egy ilyen rendszerben működnek piaci mechanizmusok is, de csak jól körülírható szegmensekben, ahol a mennyiség helyett a minőség versenyez. Ebben az irányban alkotta meg Keynes is gazdasági modelljét, ami a nyugat-európai országok szociális piacgazdasági modelljének alapjait képezi. Azonban Keynes munkája nem új, természetesen reformálni kell, az új kihívásokhoz alakítani. A rendszer nem lehet merev, vizsgálni kell a hatásokat és a megfelelő visszacsatolások révén a szükséges korrekciókat meg kell tenni.
Ha most rögtön cselekedni kell, akkor Keynes modelljét kell átvenni. Keynes modelljében az állam újra elosztó, szabályozó szerepe jelentős. A válságra adekvát lépést ad, s számos szociális problémát megszűntet vagy mérsékel. A modellt fejleszteni kell, de el kell indulni rajta. Másoknak sikerült. Nekünk is fog.
Bokros Csomag – miért NEM volt az jó megoldás? – MDF megy a levesbe … X Bokros Lajos X mdf X dávid ibolya X herényi károly
Scall Fast
