Orbán Viktor beszéde a nemzeti csúcson

Orbán Viktor beszéde a nemzeti csúcs rendezvényén, a Magyar Tudományos Akadémián hangzott el, 2008. október 18-án.

Köszönöm szépen, Elnök Úr! Jó napot kívánok mindannyiuknak!

Akik itt ülünk az asztal körül, mindannyian irányítunk szervezeteket, és vezettünk már tanácskozást. Ezért mindannyian tudhatjuk, ha egy tanácskozás első öt hozzászólója azzal kezdi mondandóját, hogy megpróbálja megérteni, miért van itt, mi az értelme a tanácskozásnak, megpróbálja megválaszolni a kérdést, miért is jöttünk össze, akkor biztosak lehetünk abban, hogy ez a tanácskozás előkészítetlen, ötletszerű és átgondolatlan. Mindaz, ami az elmúlt percekben történt, pontosan visszaigazolja a Köztársasági Elnök Urunk szavait.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Sok szó esett már a válság okairól, hallottunk a liberalizmus végéről, a pénzkapitalizmus válságáról vagy a bankrendszer ellenőrzésének hiányáról. A valódi ok azonban a válság mögött meghúzódik, az pedig nem más, mint az emberi gyarlóság. Ezt a válságot emberek okozták. Emberi gyarlóság okozta: pénzéhség, kapzsiság, mértéktelenség és nyerészkedés. Milliárdos vállalat- és bankvezetőknek csak az járt a fejükben, hogyan és miképpen lehetne újra és újra, egyre csak több és több pénzt begyűjteni. Loptak – beszéljünk egyenesen –, csaltak, hazudtak, adatokat hamisították meg, és eltitkolták a valóságot.

A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség az európai kereszténydemokrata pártok közösségéhez tartozik, ezért mi azt javasoljuk az egész világnak, de magunknak is, hogy térjünk vissza az őszinteség, az átláthatóság, a törvénytisztelet és a mértéktartás erényeihez. Azt gondoljuk, hogy a szociális piacgazdaság, amely egykoron Európát felemelte, alkalmas társadalmi és gazdasági keret lehet ehhez.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Azt is mindannyian tudjuk, hogy az a válság, amelytől a világ szenved, Magyarországot mélyebben és súlyosabban érinti, mint más országokat. Magyarország ugyanis egy legyengített ország. Nem volt olyan régen, amikor még erős, élenjáró, sikeres és tiszteletre méltó ország volt Magyarország. Azóta ezt az országot tönkretették, nyakig eladósították, sereghajtóvá minősítették, megbecsülését elvesztettük, lesajnált országgá lettünk. Mondjuk ki, hogy nem az emberek tehetnek erről. Nem ők tehetnek Magyarország mai helyzetéről, akik becsülettel végzik a dolgukat, és értéket teremtenek. Nem azok, akik becsülettel nevelik a gyerekeiket. Nem azok, akik gondoskodnak mindennap a családjukról. És nem azok, akik a munkájukkal a hátukon viszik az országot. Az országot a politikai vezetők tették tönkre. Ők sodorták bajba, elsősorban is a kormányzásért felelős és sikertelen szocialisták. A felelőtlen politika vezette ide Magyarországot. Volt hat esztendő. Építhettek volna erős gazdaságot, ehelyett legyengítették. Csökkenthették volna az adókat, ehelyett folyamatosan emelték. Csökkenthették volna az államadósságot, de az egyfolytában nőtt. Munkahelyeket is teremthettek volna, de évről-évre nő a munkanélküliség. Megbecsülhették volna a dogozó magyarokat, ehelyett hátat fordítottak nekik, sőt megrendítették a családok szociális biztonságát.

Miért ültünk hát össze, tisztelt Hölgyeim is Uraim? Beszéljünk egyenesen, nem a világválság miatt vagyunk itt. Nem a magyar gazdasági helyzet miatt vagyunk itt. Hiszen más országok sem hívtak össze ilyen furcsa gyülekezetet, mint amilyen a mienk. Helyette felelősen, gyorsan fontos döntéseket hoztak. Lássuk be, azért vagyunk itt, mert a magyar kisebbségi kormány tehetetlen a válsággal szemben, és maga ez a találkozó ennek a ténynek a bizonyítéka. Persze már ez is eredmény; legalább az egész ország láthatja, hányadán is állunk.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Mit várhatunk ilyen körülmények között egy ilyen se füle, se farka tanácskozástól. Próbáljuk megfogalmazni az együttlétünk értelmes céljait. Talán két dologról tudunk beszélni. Arról, mit kell tenni, és mi az, amit nem szabad tennünk. Ha számba akarjuk venni, mi az, amit tennünk kell, először is javaslom, hogy mondjuk ki, hogy az a politika, amely ide juttatta az országot, kudarcot vallott; a felelőtlen kisebbségi politika megbukott. Másodszor mondjuk ki közösen, hogy ezt a válságot nem lehet csak úgy megúszni. Nem lehet csak úgy átvészelni vagy kibekkelni. Ezt a válságot le kell győzni! Magyarországnak ebből a válságból megújulva kell kikerülnie. Ha mi nem győzzük le ezt a válságot, akkor a válság győz majd le bennünket. Miután pedig ezt a válságot a régi és megbukott politikával nem lehet legyőzni, ezért változásra, új politikára van szüksége Magyarországnak.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Ugyanis a válságot nem a kormány, nem az elit, még csak nem is az efféle találkozók győzik majd le. Ezt a válságot legyőzni egyedül Magyarország polgárai lesznek képesek. Azok az emberek, akik tettrekészek, akik vállalkozni akarnak, akik értéket akarnak teremteni, vagyis a vállalkozó szellemű magyarok. Ezért fel kell szabadítani az ország lefojtott energiáit! Azokat az energiákat, amit a rossz kormánypolitika eddig el- és lefojtott. El kell hárítani a munka elől az akadályokat és a gátakat, mert ez torlaszolja el a sikerhez vezető utat. Ez a kormány feladata, ezért kell meggyőződésünk szerint egy új növekedési programot meghirdetni. Mit nem szabad tennie a kormánynak, tisztelt Hölgyeim és Uraim, ma Magyarországon? Meggyőződésem szerint először is nem szabad a válság terheit az emberekre, a családokra és a vállalkozásokra hárítani. Másodszor: nem szabad felborítani a családok szociális egyensúlyát. Fenn kell tartani a létbiztonság, az egészséges élet és a tanulás lehetőségét is. Harmadszor: nem szabad elvenni az emberek maradék kedvét, hitét és erejét abban, hogy kihúzhatják, hogy ők képesek lesznek arra, hogy kihúzzák a bajból Magyarországot. És végül nem szabad szembemenni Európával, az európai megoldásokkal.

Ha körülnézünk az Európai Unióhoz tartozó államokban, azt látjuk, mindenki azon dolgozik, minden kormány azért feszíti meg az erejét, hogy a pénzügyi válságból nehogy reálgazdasági válság legyen. Ezért megszorítás helyett pénzt pumpálnak a gazdaságba, élénkíteni akarnak, és adót csökkentenek. Ha azonban jól értettem az előttem szólók szavait, akik felelősek Magyarország gazdaságpolitikájáért, úgy látom, hogy Magyarországon valami egészen más készül. Ami itt most kibontakozó félben van, az egy megszorító csomag. Annak a politikának a folytatása, ami ide juttatott bennünket. Mondjuk ki egyenesen: a miniszterelnök azért hízeleg, azért lett hirtelen kezes bárány a fasisztázó, vádaskodó, gyűlölködő, acsarkodó vezetőből, hogy lenyelesse velünk a békát. Hogy lenyelesse Magyarországgal azt a békát, amit megszorításnak neveznek.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az elmúlt hat évben megtanultuk, hogy a nadrágszíjhúzás, a megszorítás a szocialisták afféle csodafegyvere. Olyan csodapirula, amit a zugboltocskákban lehet vásárolni, és egyformán jó a súlyfelesleg leadására meg a hajhullás megállítására. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Abban persze a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség minden vezetője egyetért, hogy összefogásra van szükség. A kérdés csak az, hogy mi ellen kell összefognunk. Kedves Barátaim! Összefognunk a kormány által tervezett megszorító csomag ellen kell. Rá kell venni a Parlamentet, a parlamenti képviselőinket meg kell győzni afelől, hogy utasítsák el ezt a készülődőfélben lévő csomagot, és helyette lépjünk egy másik útra. Helyette lépjünk a növekedés útjára, hirdessünk meg közösen egy növekedési programot. Ennek középpontjában kétségkívül az adócsökkentés áll majd, de azt is világosan meg kell mondanunk Magyarország polgárainak, hogy az adócsökkentés önmagában nem elegendő. Vele együtt más dolgoknak is meg kell történniük. Minek is? Először is politikai változásnak.

Kedves Szocialista Barátaink! Lássák be végre, hogy Önök évente 400 milliárd forintjába kerülnek Magyarországnak. Önök minden egyes, két gyermeket nevelő magyar családnak évente 160 ezer forintjába kerülnek azért, mert eljátszották a hitelüket, vele együtt Magyarország hitelét, és ezért nekünk ennyivel magasabb kamat mellett adnak csak kölcsönöket, hogy finanszírozzuk a magyar gazdaságot. Évente 400 milliárd forintba kerülnek nekünk. Részben azért, mert mindenkit átvertek, mindenkinek hazudoztak, de nemcsak ezért, kedves Barátaim, hanem azért is, mert meghirdettek minden héten egy-egy újabb és újabb programot, és egyetlenegyet sem voltak képesek végigvinni. Ez a vezetési válság. Ennek a vezetési válságnak az árát ma mindannyian együtt fizetjük meg. Szeretnék mindenkit emlékeztetni arra, hogy a vezetési válság megoldása nem ennek a tanácskozásnak a feladata. Ez azoknak a feladata, lehetősége és kötelessége, akik vállalkoznak az ország kormányzására. Ezért nagy tisztelettel arra kérjük a magyar szocialistákat, oldják meg végre az ország vezetési válságát, és takarítsanak meg évi 400 milliárd forintot Magyarország polgárainak.

Az adócsökkentéssel, tisztelt Hölgyeim és Uraim, – a politikai változáson túl – együtt kell járnia a korrupció visszaszorításának. Nemzetközi elemzők szerint évente mintegy 200 milliárd forintot fecsérelünk el korrupció miatt a közpénzekből. Az adócsökkentéssel együtt csökkenteni kell az adminisztratív terhelést, és a bürokráciát vissza kell szorítanunk! Három év alatt, mondják a nemzetközi elemzők, hét százalékos növekedést érhetünk így el. Ez évi 200 milliárd forint.

És végezetül az Európai Unióból érkező pénzeket is át kell csoportosítanunk! Ma a kis- és középvállalkozásoknak az Európai Unióból érkező források 3,5 százaléka jut. Nem szégyen ez, tisztelt Hölgyeim és Uraim? 3,5 százaléka! Hát célozzuk meg, csoportosítsuk át az összegeket, hogy legalább 30 százaléka az Unióból érkező forrásoknak a magyar kis- és középvállalkozások termelését segítse elő. Vagyis összefoglalóan arra a kérdésre, hogy mit kell tenni, azt mondhatom Önöknek: adó- és járulékreform kell, foglalkoztatási reform kell, fejlesztéspolitikai reform kell, politikai és kormányzati reform kell. És a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség ezekben a reformkérdésekben, és csak ezekben a reformkérdésekben hajlandó együttműködni, és hajlandó összefogni.

Meggyőződésem, hogyha ezeket a lépéseket megtesszük, akkor létrejönnek egy jelentős adócsökkentés feltételei anélkül, hogy veszélyeztetnénk a szociális biztonságot, és fenntartsuk mindemellett a pénzügyi egyensúlyt. Tehát szociális biztonság, és a pénzügyi egyensúly fenntartása mellett is lehet adót csökkenteni, ha végrehajtjuk az általunk javasolt lépéseket.

Sokan teszik fel a kérdést, miért jöttünk el egyáltalán ide? Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kénytelenek vagyunk ilyen egyenesen, világosan és őszintén fogalmazni. Hát, kedves Barátaim, nem azért jöttünk el, én személy szerint nem azért jöttem ide, hogy egy kifáradt, kiégett, és az emberek újabb tizedelésére készülő hatalmi elitnek nyújtsak segítséget. Mi a Fideszből azért jöttünk el ide, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy az országnak nyújtsunk segítséget, és erre minden alkalmat meg is fogunk ragadni. Összefogásra van szükség, hogy megvédhessük a munkahelyeket, hogy megvédhessük a családok megélhetését. Egy nemzeti növekedési programra van szükségünk, ami köré az összefogást létre tudjuk hozni. Az is nyilvánvaló ugyanakkor, hogy homlokegyenest ellenkező irányba együtt elindulni nem tudunk. Ezért szeretnék világosan fogalmazni, elutasítjuk a megszorítást, és nagyon határozottan képviselünk egy növekedési programot!

Azért jöttünk el, hogy figyelmeztessük Magyarország polgárait, még a mai pénzügyi válságnál is nagyobb veszély leselkedik ránk, ami nem más, mint a kormány rossz válasza a pénzügyi válságra. Ez a rossz válasz elszegényedést, munkanélküliséget és nélkülöző családokat eredményez. Azért jöttünk el ide, hogy felhívjuk a figyelmet, hogy Magyarország minden polgára megtudhassa: van más választás, van más lehetőség, van más út, van más gazdaságpolitika. Olyan, amely legyőzni a válságot, amely felszabadítja az energiákat, és újra erőssé teszi Magyarországot. Arra kérjük a kormányzókat, értsék meg végre, Magyarország bizonyítani akar. Magyarország többre képes annál, mint amit ma teljesít.

Mi a Fidesz – Magyar Polgári Szövetségből érkezünk ide; hiszünk abban, hogy Magyarország többre képes, és biztosak vagyunk abban, hogy ezt be is fogja bizonyítani. Hálás szívvel köszönjük a meghívást, és örülünk, hogy itt lehetünk.

Német püspökök is bírálják a pénzpiaci kapzsiságot

2008. október 16. 12:27 MNO

A nemzetközi pénzügyi válság kapcsán a német katolikus egyházon belül többen bírálták a tőkepiaci hozadékok hajhászását és a bankoknak nyújtott állami segítség mértékét. Véleményük szerint inkább a családi pótlék tisztességes emelésére kellene fordítani a pénzt. Horst Köhler német államfő arra figyelmeztetett: a pénz helyett a munka értékét kell tudatosítani az emberekben.

A München-freisingi érsek a bajor rádiónak (BR) csütörtökön kijelentette: a befektetett tőke hozadéka „nem jelentheti az élet szívverését”. Reinhard Marx hozzátette: mindig is idegesítették az olyan emberek, akik azt hiszik, hogy a laptop előtt ülve meggazdagodhatnak anélkül, hogy bármit is tettek volna ennek érdekében. „Ezek olyan ideálok, amelyek remélhetőleg lassan szertefoszlanak a mostani válság után” – fűzte hozzá. Az érsek szerint az embereknek meg kell tanulniuk, hogy hosszú távon kifizetődik az erkölcs. „Ennek érdekében azonban az államnak is tennie kell, nehogy az a benyomás alakuljon ki, mint az utóbbi években, hogy az a hülye, aki tisztességes” – hangoztatta Marx érsek.

Augsburgi kollégája a családi pótléknak a német parlament által szerdán jóváhagyott emelését, pontosabban az emelés mértékét bírálta keresetlen szavakkal. Walter Mixa püspök a havi 10 eurós emelést a családok megsértésének, a társadalomért végzett munkájuk durva semmibevételének nevezte a ZDF televízióban. „Ez a többletjuttatás teljességgel elégtelen ahhoz, hogy akárcsak megközelítőleg is ellensúlyozza a megélhetési költségek emelkedését” – mutatott rá Mixa püspök. Különösen érthetetlennek nevezte a 10 eurós emelést annak fényében, hogy a kormány – a parlament áldásával – százmilliárdokat fordít a kétes befektetéseik révén súlyos helyzetbe került német bankok megmentésére. Vagyis volna pénz a családi pótlék tisztességes megemelésére is.

Bíráló hangok érkeznek a pénzügyi válság kapcsán a német államfőtől is. Horst Köhler a Der Spiegelnek adott interjúban azt a terjedő társadalmi hozzáállást kritizálta, amelynek lényege: mindenki gazdag akar lenni, méghozzá minimális személyes ráfordítás árán. „Az emberek azt hitték, hogy ezt (a gazdagságot) a leggyorsabban pénzügyi üzletekkel érhetik el, mert ehhez nem kell véresre koptatniuk a tenyerüket. Sajnos, ez a mentalitás túlságosan elterjedt. Ha azt akarjuk, hogy az emberekben új hozzáállás alakuljon ki a pénz értékéhez, akkor újból tudatosítanunk kell bennük a munka értékét„ – figyelmeztetett a német államfő, aki a kereszténydemokraták (CDU) jelöltjeként lett szövetségi elnök 2004-ben.

Orbán: A krízist azok okozták, akik loptak, csaltak, hazudtak + Képriport + Videó
2008. október 16. 13:21

Óriási az írástudók, különösen a 21. században semmiféle mondanivalóval nem rendelkező liberális írástudók felelőssége abban, hogy mára eltűnt a mérce az európai politikából – fejtette ki Orbán Viktor a Hold utcai református templomban. Súlyos hibának nevezte, hogy Európa egy olyan alkotmányt akart elfogadni, ahol a kereszténység csupán válaszható opciót jelent.

Német püspökök is bírálják a pénzpiaci kapzsiságot

A Biblia világa című előadásában négy fő kérdésről beszélt Orbán Viktor csütörtökön. Eszerint a „válságról”, a „beszédről és cselekvésről”, arról, „hogyan harcol a keresztény politikus”, illetve a „mérce” témakörét bontotta ki a Fidesz elnöke a Biblia döntéseinkben – Egyház a választások idején című konferencián csütörtökön a budapesti Hold utcai németajkú református templomban.

A válság kapcsán kifejtette: a modern kapitalizmus alapja a liberális antropológiai felfogás. Ez a gondolat abból indul ki – mondta Orbán – , hogy az ember alapvetően jó, és ha megvalósítja önmagát, a jó szétárad és a világ jól fog működni. A pénzügyi válság megmutatta, hogy a rossz is kiárad. Például a kapzsiság, és a mértéktelenség – tett hozzá Orbán. Rámutatott: a krízist olyan emberek okozták, akik “loptak, csaltak, hazudtak, hamisítottak, eltitkolták a tényeket”.

A politikus a Biblia antropológiáját ajánlotta követendőnek.„Soha nem volt kedvezőbb a helyzet a Biblia antropológiájának követésére, használatára mint most” – fogalmazott a volt miniszterelnök. Orbán nagy lehetőségnek nevezte a mostani helyzetet. Úgy látja, hogy az Egyesült Államokban ezt már felismerték, azonban az európai politikában ez még nem történt meg. A beszéd és cselekvés kapcsán azt mondta: a Pál apostol által szóharcként definiált cselekvés csak irigységhez, és viszálykodáshoz vezet.

Orbán felhívta a figyelmet a keresztény és nem keresztény politikus közötti különbségre. „Ez a különbség abban áll, hogy mi nem emberek ellen harcolunk, hanem rossz intézkedések, és szándékok ellen”. A pártelnök a mérce kapcsán Antall Józsefet idézte: Európában az ateista is keresztény. Az európai kulturális közegben jelen van a Biblia világa, értelmezte Orbán a néhai miniszterelnök kijelentését.

Ennek kapcsán a pártelnök súlyos hibának nevezte, hogy Európa egy olyan alkotmányt akart elfogadni, ahol a kereszténység csupán válaszható opciót jelent. Úgy véli, hogy az európai megújulás ezen az alapon indulhat csak meg. Mindehhez hozzátette: óriási az írástudók felelőssége abban, hogy mára eltűnt a mérce az európai politikából. Különösen kiemelte a liberális írástudók felelősségét, akik a 21. században semmiféle mondanivalóval nem rendelkeznek. Az új írástudóknak a Biblia talaján kell állniuk – jelentette ki Orbán. Végezetül hozzátette: Magyarországon lesz politikai változás, de ez belső lelki fordulat nélkül semmit sem fog érni.

Ferenc, a nemzeti csúcs
2008. október 14. 00:01 Magyar Nemzet

De jó, hogy beteg lettél! Meggyógyít a Nagy Testvér. (URH)

A masszív védekezéssel megmutattuk azoknak, akik az országgal szembe jönnek, hogy készek vagyunk kiállni a magyar családok és a gazdaság érdekei mellett. Ezt a miniszterelnök mondta. Igaz, a múlt héten még azt állította: veszély nincs, csak ellenzéki hiszti; most meg azt, hogy a veszély el van hárítva – de ne piszkálódjunk, mert a lényeg nem ez, hanem hogy védekezett és megmutatta. Mert ő ilyen: könnyet ejt a szenvedőkért, igaztalanságot nem tűr, ha kell, kóbor gyereket segít haza a szüleihez, s amint észleli, hogy válságban a haza, akár a blogírásból is fölriad, és védekezik masszívan. Hát győzött, mint mindig.

Aztán fölcsapta sisakrostélyát, vériszamos kardját visszalökte a hüvelyébe, s szemüvegét megigazítva így szólt: „megmutattuk [nyilván fejedelmi többes, hiszen a kisebbségi kormányzat gyakorlatilag egyszemélyes] azoknak, akik az országgal szembe jönnek” stb. S ezt oly határozottan mondta, hogy ijedtében a forint is erősödni kezdett.

Gyurcsány Ferenc közölte azt is, Magyarország a régióban elsőként volt képes megszerezni a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az EU esetleges pénzügyi támogatását. Szerinte az IMF felajánlását arra használják, hogy mindenki lássa: az országnak erős szövetségesei vannak, de a megállapodásra azért volt szükség, hogy ne legyen szükség igénybe venni. (Ez olyasmi lehet, mint a nem létező veszély elhárítása.) Mindenesetre a kormánykommunikációból kitűnik: a világ izgatottan figyel Magyarországra (értsd: Gyurcsány Ferencre), s szurkol neki. Azt mondjuk nem értem, hogy ha mögöttünk áll az Ecofin és a valutaalap, valamint az egész világ, akkor kik lehettek azok, akik az országgal szembe jöttek? A tálibok? Tomcat? Szárnyas-karmos démoncsordák? Jó, rendben: ha meg van nekik mutatva az erő, a készség meg a gyurcsányferenc, akkor bárkik lehettek, annyi nekik. Nincs más hátra, mint a nemzeti egységet megteremteni, de az is meglesz szombaton.

A nemzeti csúcs, hát az Gyurcsány maga.

S most komolyan: egészséges, vitaminoktól és antioxidánsoktól duzzadó szervezet nagyobb eséllyel vészeli át az influenzajárványt, mint holmi alultáplált, legyöngült test. Magyarország gazdasági immunrendszerét az idén márciusig tomboló MSZP– SZDSZ reformterror tönkretette. Kit győzött le Gyurcsány? Akiknek a megvédésével büszkélkedik: a magyar családokat és a gazdaságot. E reformterror lényege az volt, hogy hazánkat teljesen kiszolgáltassa a világ nagy részén uralkodó neoliberális (a tengerentúlon: neokonzervatív) rendszernek, vagyis a nemzetállamokat faló globalista kapitalizmusnak. A Gyurcsány–Kóka páros végképp megszilárdította Magyarországon annak a nemzetközi pénzügyi-kereskedelmi rezsimnek az uralmát, amelynek alapintézménye például az IMF. A pénzpiaci válságok e transznacionális bankrendszer influenzajárványai. S a dolog úgy működik, hogy a járványt ugyanaz idézi elő, aki kezeli – fokozva a páciens kiszolgáltatottságát. Ha pénzt ad, nem felebaráti szeretetből teszi. Combos uzsora lesz az, kőkemény politikai feltételekkel. A fedezet pedig a tisztelt olvasó, valamint gyermekei és unokái.

Jut eszembe: a gyurcsányi diadaljelentés után néhány órával a forint visszagyöngült. Örültem volna, ha e hírre úgy megsértődik Ferenc, hogy visszapattan a lovára, ölébe rántja Dobrev Klárát, s elcsattog, hogy a világ végéig meg sem áll… de ez még arrébb van. Előbb elvégzi a dolgát.

Aztán majd itthagyja, nekünk.

Neoliberális kapitalizmus a szakadék szélén

Bogár: Az amerikai rémálom káoszba döntheti a világot
Gyurcsányék a krízis természetével sincsenek tisztában?
2008. október 17. 19:35

A nyugati kapitalizmus parazitaként élősködik a világ rajta kívül eső részein, az erőforrások gátlástalan elszívásán alapuló rendszer önmagában is fenntarthatatlan – jelentette ki Bogár László az MNO-nak. A közgazdászprofesszor úgy látja: mivel a lokális-globális válság felelősei akarják „gyógyítani” a beteg szisztémát, nem várható átfogó korrekció. A rendszer működése azon alapszik – állítja Bogár –, hogy a globális birodalom a rabolt vagyont kamatra adja vissza a kifosztottaknak. A szétroncsolt magyar társadalom rendkívül kiszolgáltatott, s mivel Gyurcsányék hamis alapokon állnak, a „nemzeti csúcs” sem hozhat megoldást. Kell-e egy családnak 3 autó és 500 négyzetméteres lakás? Bogár szerint katasztrófába torkollhat, amikor az amerikai álom „rémálommá” válik. Interjúnk.

– Sokan vélekednek úgy, hogy a jelenlegi válságörvénylés az eddig fennálló rendszer, a neoliberális kapitalizmus számára szinte végzetesnek is nevezhető kegyelemdöfés. Tudjuk azt is: ez a rendszer a nyugati világon kívüli területeken óriási szenvedéseket okozott, s miközben különböző mechanizmusokon keresztül szívja el az erőforrásokat, hamis jólétet „ad” és ígér a fejlettebb világnak. Miről beszélhetünk? Kegyelemdöfés? Vagy egy kegyelmi pillanat, amely egy új időszámítás kezdete is lehet?

– Lehetetlen megmondani, illetve megjósolni azt, hogy pontosan mi fog történni. Amikor nagyon komplex rendszerekben – és a globális világ egy hihetetlenül bonyolult és érzékeny rendszer – örvénylések kezdődnek el, azoknak van egy kritikus szintje, ahonnan minden jóslat valószínűsége rohamosan romlik. Ezen a szinten a világ már túlhaladt. Ha már az emberiség belement ebbe az utcába, amelyet ezek a komplex rendszerek alkotnak, és ott problémák lépnek fel, akkor illő lenne levonni a megfelelő konzekvenciákat. Elveszett a kontroll a folyamatok felett, és az is csak később derül ki, hogy a jelenlegi folyamatok vajon nem visznek-e minket végzetes zsákutcába. Az ember az elmúlt 10 ezer évben arra törekedett, hogy a manapság fenntartható fejlődésnek nevezett folyamatban megmaradjon az egyensúly. Tehát az ember belső természete, illetve a külső természet között ne bomoljon meg az összhang. Ezt a kettőt köti össze egyfajta kommunikációs hídként a gazdaság, amelyet inkább gazdálkodásnak neveznék.

– Miképpen hatolt be ebbe a rendszerbe a kapitalizmus? Fenntartható maga a mechanizmus?

– Mivel a már említett összhang megbontására épül, az 500 éve uralkodó nyugatias kapitalizmus maga a fenntarthatatlanság, hiszen a Nyugat parazitaként viselkedik és csak úgy tud működni, ha a rajta kívül eső világot kifosztja. Maga a profit is csak úgy jöhet létre kimutatható haszonként, hogy a külső és a belső természeten ejtett „létsebekben” ott a negatív lenyomata. És manapság is ezt nevezik fejlődésnek, haladásnak. Az emberiség már látja, hogy rossz irányba halad ez a folyamat, és arra is egyre több jel mutat, hogy viszonylag rövid időn belül komolyan megrendülhet a nyugati világrend két alappillére.

– Milyen dimenziókban vannak ezek az alappillérek, és mik ezek?

– Leállhat maga a kifosztás folyamata, a másik tényező pedig, hogy a működéshez egyre több energiára van szükség. Ugyanakkor a fosszilis energiaforrások legnagyobb része a Nyugaton kívüli világban van. Oroszország, Kína, India, az iszlám és a latin-amerikai világ egyre nyilvánvalóbbá teszi, hogy számára elfogadhatatlan a fennálló rendszer. A másik gond: közeleg az a pont, amikor egy egységnyi energia kinyeréséhez egy egységnél nagyobb energiát kell felhasználni. Mindemellett a pénzügyi rendszer a világ idegrendszere, s ennek szereplői egyre jobban érzik, hogy óriási a baj. Iszonyú feszültségben él mindenki, ennek következménye társadalom-lélektani szempontból rendkívül súlyos lehet. Kódolt ösztöneink szerint a veszélyekkel hiperagresszívan szembeszállunk vagy menekülünk. Egyik sem jó megoldás, főleg, hogy nemcsak a külső erők hatnak, hanem az egyre rosszabb szociokulturális állapotban lévő szereplők is egyre inkább képtelenek konstruktív választ adni a válságra. Ennél veszélyesebb elegyet el sem lehetne képzelni, s csak idő kérdése, hogy megszülessen a kritikus tömeg, amely elindíthat egy brutális láncreakciót.

– Arról is szól a fáma, hogy a felelőtlen hitelezés volt a gond.

– Több rétege is vannak ennek a megállapításnak. A felszínen az uralkodó véleményhatalom azt mondja, hogy ennek egyetlen oka van, éspedig a felelőtlen hitelezés, hiszen a Lehman Brothers összeomlása indította el az egész láncreakciót. Ez még igaz is lehet, de csak a felszíni réteget jelenti. Ehhez kapcsolódik egy másik dimenzió, amelynek elemei a multinacionális vállalatok; ezeken keresztül a Nyugat kirabolja a rajta kívül eső világrészeket. A rabolt vagyont utána kamatra visszaadja a kiraboltaknak. Ez hasonló ahhoz a jelenséghez, hogy „ellopom az autódat, de visszavásárolhatod tőlem”. Jelen esetben a rablót a multinacionális vállalat, míg az orgazda szerepét a nagybankok játsszák el. Alapvető korrekció kellene, ám mivel a rendszer vizsgálatát is azok akarják elvégezni – mind globálisan, mind Magyarországon is –, akiknek felelőssége van a válságörvényben, csekély az esély arra, hogy pozitív és konstruktív válaszok szülessenek.

– Ha a pénzügyi rendszer a világ idegrendszere, akkor mit szól ahhoz, hogy ezermilliárdos pénzösszegeket használnak az államok egyfajta defibrillátorként a bajba jutott pénzintézetek megmentésére? Most azok várják az állami mentőövet az adófizetők pénzén át, akik a washingtoni konszenzuson keresztül mindent tagadnak, amit az állam jelent. Liberalizáció, dereguláció és privatizáció
– ez a jelszavuk.

– Mivel a társadalom akaratnyilvánítási lehetőségeit teljesen megsemmisítették, a nagytőke nem is tud csak az államhoz fordulni. Nem hiszek abban, hogy egy globális civil ellenállás majd végrehajtja a rendszerkorrekciót. E civil mozgalmakat éppen a globális hatalom finanszírozza jól kimutatható csatornákon, ezek pedig betöltik azt a teret, ahol valóban helye lehetne a valódi civil kritikának. Így természetes, hogy a tőke a köz hivatalos képviselője, az állam felé fordul, sőt követeli is, hogy az általuk működtetett, ám kibillent rendszert hozza egyensúlyba. A kifosztottakkal fizettetik meg saját kifosztásuk árát. Mivel itt költségvetési pénzekről van szó, ez a nemzetállamok büdzséjében csak tovább növeli a deficitet, ennek költségeit pedig minden bizonnyal a legkiszolgáltatottabb társadalmi rétegekkel fizettetik meg.

– Gyurcsányék még egy héttel korábban is mindenkit hisztériakeltéssel vádoltak, aki arról beszélt, hogy komolyan érintheti Magyarországot a pénzügyi krízis. Aztán pillanatok alatt végbement a pálfordulás, sorjáznak a nemzetmentő pontok, elég csak az úgynevezett nemzeti csúcsra gondolni. Közben már a Nemzetközi Valutaalap is megszólalt, szükség esetén pénzügyi és technikai segítséget adnak, persze Veres egyből tagadta, hogy kölcsönt akarnak felvenni. Ennyire le van gyengülve a magyar gazdaág immunrendszere? Ilyen nagy a baj?

– Jelenleg rendkívül ingatag a helyzet, és a legapróbb megingás is komoly hisztériát válthat ki. Teljesen nyilvánvaló, hogy egy társadalmi-gazdasági újratermelési folyamataiban legyengült és kifosztott társadalmat az ilyen kritikus világhelyzetek még erőteljesebben érintenek. A bizonytalanság már a társadalom kulturális-politikai dimenziójában is masszívan van jelen. Semmi meglepő nincsen abban, hogy korrigálni kellett a korábban tett stupid kijelentéseket, vagyis, hogy Magyarországot elkerüli a válság. Érthető, hogy a pánik elkerülése miatt a pénzügyminiszter és a jegybankelnök igyekszik megnyugtatni a közvéleményt. Ám az meg éppen a pánikot növelheti, ha túlságosan sokáig ragaszkodnak ahhoz, hogy elmegy mellettünk a világválság.

– Főleg, hogy közben egész Európa „lángokban”, szinte minden ország villámgyorsan reagál, próbálja stabilizálni a pénzügyi rendszerét.

– Igen, így van. A nehézséget az okozza, hogy eleve egy gyenge, szétesett és védekezésre képtelen társadalomról van szó, ahol szétvert állapotban van az a diskurzustér, ahol a nemzet mint közösség képes el-, majd megbeszélni a problémákat, és utána cselekedni is tud. Ha ezek a feltételek nem állnak rendelkezésre, akkor nincs kiút a bajból. Úgy tűnik, hogy Magyarország nagyobb árat fizet majd ebben a válságban, mint más szerencsésebb országok. És egy ilyen országnak az elitek reakciói is sokkal hangsúlyosabbak. Önmagában üdvözölhető is lehetne, hogy az elit kísérletet tesz arra, hogy elbeszélhető, illetve megbeszélhető legyen a válsághalmaz a cselekvés érdekében, ám a mostani „nemzeti csúcs” hamis alapokon nyugszik.

– Hogyan lehetne hiteles egy ilyen próbálkozás, miközben az elmúlt évek éppen az inkompetenciát mutatták meg? Legalábbis többen is ezt hangoztatják.
– A miniszterelnök és az egész kormány magatartása azt jelzi, hogy a 12 pont és a többi gondolat is hamis alapokra épül. Olyan értelmezési keretben és fogalomkészletben gondolják végig a folyamatokat, amelyek teljesen alkalmatlanok az elemi szintű elbeszélésre is. Így nem tudnak cselekedni sem. Nem várhatunk sokat ettől a „nemzeti csúcstól”, hiszen egyszerűen hamisak azok az alapok is, amelyekről elrugaszkodnának. Valóban kezelhetetlenné válhatnak a folyamatok, megmarad a kiszolgáltatottság.

– Nem feledkezhetünk meg arról, hogy a válság közel egy éve az Egyesült Államokból indult ki. Demagóg kérdésnek tűnik: nem lehetséges, hogy egy családnak nincsen szüksége három autóra és 500 négyzetméteres házra? Elképzelhető, hogy mindennek ez az értékválság a gyökere?

– Ez az egyik legsúlyosabb eleme az egész válságnak. Amerikában a 300 milliós népességen belül van egy körülbelül 100 milliós felső középréteg, amelyik legalább háromszor akkora szinten fogyaszt, mint amire jogosultsága lenne a globális teljesítménye alapján. Itt is egy kettős struktúrát láthatunk.

– Ez egy eléggé érdekes felvetés…

– A nemzetállami szintű Amerika pontosan olyan kifosztott, mint a világ más részei. Jól láthattuk a Katrina hurrikán idején, hogy milliós tömegek élnek szinte afrikai szinten Amerikában. Emellett azonban ott él a globális Amerika is, amely történetesen geológiailag egybeesik az amerikai nemzettesttel, itt van a birodalom bázisa. Azért lehetséges amerikaiak millióinak a kifosztása egészen a nyomorig, hogy a már említett, jólétben élő 100 milliós réteg élhessen, virágozzon. Ez egy hatalmas piac, Kína is évi 300 milliárd dolláros külkereskedelmi többlethez jut emiatt. Ha ennek a bődületes fogyasztásnak bármi is megpróbálná az útját állni, az polgárháborús helyzetet teremtene.

– Vége a sokszor irigyelt „amerikai álomnak”?

– Az amerikai álom egyre inkább rémálommá válik. Ha a világ továbbra is ilyen instabil állapotban lesz, akkor ez a helyzet már nem lesz tartható, és a katasztrófa nemcsak az Egyesült Államokat, hanem az egész világot érintheti. Az ellenreakciók pedig pusztítóak lehetnek, hiszen ez a réteg amellett, hogy nagyon fel van szívatva az amerikai álom ígéretével, egyenesen úgy gondolja, hogy jár neki a korlátlan fogyasztás. És egyre agresszívabban reagál mindenre, ami korlátozni akarja. Úgy viselkednek, mint egy kisgyerek, akinek mindkét kezében ott a játék, és nem tudja felismerni, hogy valamelyiket le kell tennie, ha meg akarja szerezni a harmadikat. Vagy a csörgőt, vagy a gumikutyát, legyen az egyik egy 6 ezer köbcentis autó, vagy éppen egy 300 négyzetméteres, úszómedencés ház. Hogy vágyait kielégítse, akár a pusztításra is képes lenne. Mivel ez a társadalom azt szokta meg, hogy az igényeit bárhol és bármikor ki kell elégítenie mindenféle kontroll nélkül, nem nevezhető „szobatisztának”. Ez az állapot ott kezdődik, amikor az ember megtanulja a szükségleteinek térben és időben történő szabályozását. Ezt az amerikai társadalom nem sajátította el, sőt ennek ellenkezőjére nevelték. Az erőforrások egyre szűkösebb hatalma hamarosan fegyelmező tényező lesz, ennek pedig kikerülhetetlenül meglesznek a súlyos következményei. Ez egy-két évtized múlva bekövetkezhet, a kérdés csak az: felkészületlenül jön a káosz az amerikaikra és így az egész világra is, vagy addig beindul a „rászoktatás” mechanizmusa.

EZEK PEDIG AZ ELŐZMÉNYEK : JÚLIUS 29-31

Bogár: Egylépésnyire a végső pusztulás
A birodalom nem akar megoldást
2008. július 29. 20:26

Száz éve túl vagyunk már azon a ponton, amikor az emberiség még meghozhatta volna azokat a döntéseket, amelyek visszafordíthatják a végső pusztulás útjáról – állítja Bogár László a Magyar Nemzet Online-nak. A közgazdászprofesszor úgy véli, a globális birodalom nem hajlandó csökkenteni a kifosztás szivattyúinak teljesítményét, annak ellenére sem, hogy látja: a totális anarchia csak néhány évtizedre van. Interjúnk első része.

– Nem is olyan régen az egyik kormányközeli hetilap tett egy homályos utalást arra, hogy Ön összeesküvés-elméleteket gyárt mindenféle birodalmakról és ezzel összefüggésben Magyarország alávetettségéről is. Ezzel párhuzamosan – amióta a politikai, pénzügyi és egyéb függésekről beszél – megjelentek a vádak is, nem egyszer kísérletet téve arra, hogy Bogár Lászlót, illetve elméleteit nevetség tárgyává tegyék. Ha létezik, mire alapozza a birodalmi függőséget?
– Amióta hatalom és hatalmi viszonyok léteznek az emberi társadalmakban – legalább 10 ezer éve –, a hatalom érdekérvényesítést jelent. Annak az akaratnak a keresztülvitele, amelynek a lényege az én érdekeimnek az érvényesítése. Tehát amióta hatalmi rendszerekről beszélhetünk az emberi társadalmakban, teljesen természetes törekvés, hogy a hatalom igazi birtokosai magát a hatalomgyakorlás rendszerét, illetve azok lényegét is igyekeznek álcázni. Ennek oka: minél rejtettebb ez a hatalomgyakorlás, annál nehezebb szembeszállni vele, leleplezni, és annál könnyebb átvinni az érdekeket is. Hiszen ez a hatalom lényege: az, hogy az akaratot bizonyos személyek vagy csoportok átvigyék másokra, illetve tartósan gyakorolják másokon.

– Vagyis a rejtettség a hatékonyságot növeli.

– Mindenképpen így van. Mulatságos, ahogy a hatalom birtokosai és az őket kiszolgáló erők – jelen esetben a globális média –, igyekeznek az összeesküvés-elmélet vádjával nevetségessé tenni és megbélyegezni azokat, akik megpróbálják felfedni a valóságos világhatalmi viszonyokat. A hatalomnak logikus törekvése, hogy a lehetőségekhez képest homályban próbálja hagyni a hatalom gyakorlásának összefüggéseit. Ha az evolúciót vizsgáljuk, teljesen természetesnek kell vennünk, hogy az álcázás, vagyis a valóságos célok és a saját akarat elrejtése az állatvilágban is rendkívül mélyen gyökerező folyamat. A leopárd nyilván nem tájékoztatja a gazellát arról, hogy zsákmányként el akarja ejteni, de ezt azért vitassák meg demokratikusan, nyílt eszmecsere formájában. A leopárd „aljas módon” mindent megtesz annak érdekében, hogy álcázza magát, és lesből támadjon. Tehát nem is az emberi társadalmakról van szó, hanem a saját akaratunk érvényesítéséről mások felett – evolúciós értelemben.

A biokémiai kutatások szerint ez még az élet mikroszintjein is igaz. Vagyis a testünket támadó vírusok, baktériumok, gombák és maga a ráksejt burjánzása is egy biokémiai krimi, ahol minden támadó igyekszik a saját érdekérvényesítése érdekében álcázni magát és a támadást, ezzel elaltatni az élőlény immunrendszerét. Tehát e szintek – vagyis a társadalomszerveződések – az élet makroszerveződési szintje, illetve az élet mikroszerkezeti szintjének ezen három példája azt látszik bizonyítani: minden hatalomnak, érdekérvényesítési törekvésnek teljesen természetes velejárója, kísérőjelensége és jellemzője, hogy álcázni igyekszik céljait és az azokhoz vezető folyamatokat. Így van ez a mai világban is, csak világhatalmi méretekben, vagyis globális, illetve lokális szinten is. Magyarország is egy lokalitásnak számít a globális társadalomszerveződési rendszerben. Újra le kell szögezni: természetesnek kell tekintenünk, hogy minden hatalomgyakorlási forma és a hatalom gyakorlását véghezvivő szereplők mindent megtesznek azért, hogy tevékenyüket, céljaikat a homályban tartsák. Így nehezebben leplezhetők le, sokkal nehezebb ellenük lázadni, vagyis az ellentétes akaratképzés és annak érvényesítése sokkal nehezebb velük szemben, ha nehezen átlátható vagy láthatatlan, vagyis a rejtett dimenziókban érvényesül.

– Az a hatalomgyakorlási recept, amely általában meghatározza az emberi világoknak egy bizonyos szegmensét, mindig megpróbál dezinformatív fogalomkészletet létrehozni. Ha az előző, a bukott szovjet birodalomtól való függést, a magát szocializmusnak, kommunizmusnak nevező társadalomszerveződési modellt vizsgáljuk, láthatjuk, ott megbonthatatlan szovjet–magyar barátság volt a rendszer abszolút kétségbevonhatatlan alapja. Egy ideig a szó szoros értelmében a fejével játszott, aki ezt kétségbe merte vonni. Egészen 1989-ig kockázatos volt más véleményen lenni. Vagyis van egy érinthetetlen, hamis metafogalom, ami körülírja a rendszer lényegét, és persze emögött, alatta, felette, a rejtett terekben zajlik a valódi hatalomgyakorlás. Csupán egy birodalomváltás történt, igaz, ez legalább húsz éven át zajlott. A 70-es években kezdődött az eladósodással, és emlékezzünk arra is: 1988 tavaszán a társasági törvényben a régi rendszer parlamentje bevezeti a kapitalizmust. Az 1988-as V. törvény arról szólt: bármekkora tőkével lehetővé válik belföldi és külföldi magán- és jogi személyek által tőkés társaságok alapítása. Mi ez, ha nem a kapitalizmus bevezetése?

E hosszú folyamat során Magyarországot áttolták a keleti globalizációs szovjet birodalomból a nyugati globalizáció birodalmába. Amikor a folyamat minden fontosabb hatalmi eleme lejátszódott, csak akkor került sor arra a látványtechnikai tűzijátékra, amit az avatatlanok azóta is mint rendszerváltást emlegetnek. Az új hatalom megnehezíti azok dolgát, akik megpróbálnák a rejtett dimenziókat feltárni. Ma ez már lényegesen nehezebb, mert ez az új konstrukció nem a földrajzi térben szerveződik. A török birodalomról lehetett tudni, hol helyezkedik el: Isztambulban van a székhelye egy szultánnal. Megvoltak a földrajzi térben is látható kontúrok. Volt egy olyan látható szerkezet, amely világossá tette, hogy miről is van szó. Az új birodalom azonban bonyolult, a szimbolikus hatalmi térben szerveződik.

– Ezek szerint ez az új hatalmi erőtér a médiabirodalmak, nemzetközi pénzintézetek, az ezekhez kapcsolódó, évtizedekben mérhető hitelfüggés és hatalmas tőkés társaságok összessége.
– Pontosan erről van szó. Ma már sokkal nehezebb egységes keretbe foglalni azoknak a hatalmi intézményeknek a bonyolult interakcióit, globális együttműködési rendszerét, amely a birodalmat alkotják. Ha ennek legfőbb hatalmi intézményi szintjeit próbáljuk megfogalmazni, akkor döntően erről a három szintről van szó. E három mozzanat logikailag is összekapcsolódik. Megmutatja a birodalom nyers lényegét, az erőforrás koncentrációit és annak elszívási mechanizmusait. Történelmi tény: minden birodalom a periféria felől a központba szivattyúzza az erőforrásokat annak érdekében, hogy eltartson egy olyan elitet, amely az egész szerkezet hosszú távú fennmaradását szolgálja. Minden létező leginkább létezni akar, és a birodalom is örökké fenn akar maradni, amit hirdet is magáról. Ez viszont nagyon sok pénzbe – és ahogy haladunk előre, egyre többe – kerül, emiatt egyre több erőforrást kell összpontosítani ahhoz, hogy egy világméretű hatalomgyakorlást biztosítani lehessen. Ezt az erőforrás-szivattyú szerepet tölti be a multi- vagy transznacionális vállalat. Ezek vállalkozásoknak álcázzák magukat, ám valójában hatalmi intézmények. Az alapvető céljuk nem más, mint hogy világméretű, egységes és összecsiszolt hálózattá váljanak és működtessék ezeket a gigantikus erőforrás-szivattyúkat. Annak érdekében, hogy a tevékenységük minél koordináltabb legyen, megjelenik a második hatalmi szint is, vagyis azoknak a világméretű intézményeknek az együttese – valutaalap, Világbank, WTO, hitelminősítő intézetek, auditáló cégek –, amely egységes keretbe foglalja ennek az erőforrás-szivattyúnak a működését. Kialakítja az elveket, világméretű parancsokat – dereguláció, privatizáció, liberalizáció –, amelyeket a lokalitásnak, ha nem akarnak konfliktust, be is kell tartaniuk. Megfogalmazzák a birodalom alkotmányát, jogrendjét, és a fegyelmező hatalmak által ezt be is tartatják.

A világméretű média pedig a birodalmi gondolkodás logikáját alakítja ki. A létrejött tudatbefolyásoló szisztéma megpróbálja az emberi gondolkodást az egész világon azon fogalmak mentén szervezni, amelyek csak a birodalmat megerősítő gondolatmeneteket segítik, és igyekeznek a perifériára szorítani – lehetőség szerint megsemmisíteni, kigúnyolni, betiltani – minden olyan gondolati konstrukciót, amelyik szembemenne a birodalmi törekvésekkel.

– A rendszer olajozott működéséhez a különböző országoknak szükségük van kiszolgálószemélyzetre is. Korábbi szavaival élve, „azt a lényeget, ami talán úgy foglalható össze, hogy mindaz, amiről azt hazudjuk, hogy demokrácia, jogállam és piacgazdaság, vagyis a rendszerváltás rendszere, az a globális hatalomgazdaság lokális diktatúrája kollaboráns helyi elitek által üzemeltetve”. Kik ezek az elitek? És az is látszik: az egész konstrukcióból maga az ember, az emberi értékek, a humánum, illetve az élet igenlése hiányzik.
– Minél nagyobb egy birodalom – és itt világbirodalomról van szó –, annál nagyobb a kényszer arra, hogy a lokalitás azonos globális elvek szerint működjön magával a globalitással: egységes legyen a fogalomértelmezés, illetve minden lokalitásban hatalmas szükség van arra is, hogy az ottani elitek élére álljanak a globális birodalom érdekérvényesítési törekvéseinek. A birodalmak minden lokalitásban kiépítik a saját közvetítő társadalmukat, így ezek az elitek sokkal inkább a globalitás társadalmát jelenítik meg helyi szinten, mintsem a lokalitás társadalmát a globalitástérben. A birodalom is azt várja el, hogy a közvetítő elemek az ő érdekeit közvetítsék a lokalitások felé, de bizonyos értelemben a főhatalom is természetesnek tekinti, hogy ezeknek az eliteknek meg kell jelenítenie azt is, mi történik alattuk. Nem azért, mert a birodalom meg akarja ismerni az alárendelt társadalmakat – ennek sokkal inkább preventív okai vannak. Elébe akar menni a lázadásoknak. Minden hatalmi tényező tudja: ha folyamatosan erőforrásokat szív el a perifériáról, akkor ezzel folyamatosan újratermelési válságokat idéz elő, ezért is következik be egy idő után maga az összeomlás is, hiszen nem veszik figyelembe a perifériák lázadási potenciálját. Így azok valóban fel is lázadnak, ami egy permanens polgárháborúba torkollik.

Az elszegényedés és kifosztás olyan öko-, szocio-, kulturális katasztrófák sorozatát hozza létre, ami szétveri a birodalom egész szerkezeti rendszerét. Vagyis bizonyos értelemben a kifosztás urai is kíváncsiak arra, hogy mi történik a végeken azért, hogy a képződő lázadási potenciálok ellenszerét megtalálják. Kétségételen: ezek az elitek döntően és alapvetően kollaboránsok, de kell, hogy rendelkezzenek egy olyan közvetítő szereppel is, amelyek a lokalitások stratégiai érdekeit is képesek megfogalmazni. S különösen feltűnő, hogy Magyarország elitjei a térségben is messze a leginkább kollaboránsok.

– „Amit optikai csalódásként magyar gazdaságnak látunk, az nem egyéb, mint körülbelül két tucat multinacionális globális vállalat lokális telephelyeinek hálózata”, hogy ismét idézzük korábbi szavait. David Korten a Tőkés társaságok világuralma című könyvében alapos részletességgel fejtegeti e társaságok kialakulásának körülményeit, valamint azt, miképpen is veszik át az irányítást az élet különböző struktúrái felett. Valósággá válhatott a világuralom? Hol vannak a kis- és közepes vállalakozások, amelyek a jelenlegi kormány alatt egyébként szinte hátrányos megkülönböztetésben részesülnek, nem kapnak lehetőséget, ugyanakkor az idetelepülő nagy cégek milliárdos állami támogatásban részesülnek, ami úgy tűnik, nem is áll arányban az általuk teremtett munkahelyek számával.

– Mária Terézia mondta, hogy „etetni is kell a birkát ahhoz, ha nyírni is akarjuk, jó urak”, ami nagyon bölcsen fejezi ki a felelősen gondolkodó birodalom belső logikáját. Vagyis hogy tartósan, lázadásoktól és permanens polgárháborúktól mentesen lehessen üzemeltetni a birodalmi erőforrás- szivattyúkat, arra van szükség, hogy a központ ismerje, és bizonyos keretek között tartsa tiszteletben a lokalitások elemi újratermelési igényeit. Minden emberi közösségnek van egy elemi újratermelési szintje, első a fiziológiai. Ebben az értelemben is van egy létminimum, ám ez csak a vegetáláshoz elég, „többet kell adni, ha többet akarunk”: a komplex egészséget kell figyelembe venni. És itt nem csupán a közvetlen fizikai aspektus a lényeges – vagyis a betegség hiánya vagy annak viszonylagos alacsony előfordulása –, hanem a testi-lelki egészségnek egy folyamatosan emelkedő és kiteljesedő szintjéről van szó. Ami horribile dictu, akár a birodalmi tőketulajdonosoknak is kedvező lehet, hiszen egy jobb minőségű „birkanyáj” jobb minőségű és több gyapjút is ad. Vagyis van egy alapvető újratermelődési igény, ami részben fiziológiai, majd az ezen túlmutató szint, ami egyre jobb, egyre emberségesebb életkörülményeket, viszonyokat és minőséget jelent. Persze szó van a demográfiai újratermelődésről is, hiszen nemcsak az éppen most élő generációnak kell egyre kedvezőbb, emberségesebb életviszonyok között élnie, hanem létre kell hozni az újabb generációkat is, emellett meg kell teremteni azokat a feltételeket is, amelyek számukra is folyamatosan emelkedő emberi jólétet jelenthetnek majd. Ennek pedig erőforrásigénye van. Mindebből követezik: van egy minimális erőforrásigénye annak, hogy a lokalitás akár csak nullszinten is – az egyszerű újratermelés szintjén – fenntartsa magát, de minden emberi közösség bővülni szeretne, egyre jobb életminőséget elérve.

Ott folyik a harc, hogy a birodalom egyáltalán figyelembe veszi-e, érdekli-e, hogy az adott társadalomnak milyen szintű az erőforrásigénye az újratermelődéshez. És kérdés az is: hajlandó-e a saját erőforrás-elszívó tevékenységét bizonyos keretek között tartani. Az a probléma az elmúlt húsz évben, hogy ez a kompromisszumkészség elemi szinten sem létezik. Van egy ellentmondást nem tűrő diktátum, ennek megfelelően pedig kitermelődtek a szinte száz százalékig a birodalmat kiszolgáló elitek, amelyek ezt nem csak hogy kiszolgálják, ám bizonyos értelemben még elébe is mennek a kívánságoknak. Kitalálják a birodalom gondolatait. A lokalitás saját gazdaságát magyar kis- és középvállalkozásokat is kifosztandó páriáknak tekintik. Miközben ezek a vállalatok adnak munkát a foglalkoztatottak nagy részének, a profit döntő többsége azoké a multiké, akik csupán a töredékét foglalkoztatják az embereknek. A multik kapják a kedvezményeket és a támogatásokat, a magyar kkv-k meg az „agyonadóztatást”.

– Ez milyen irányba tolja a magyar társadalom lehetőségeit?

– Jelenleg ott tartunk, hogy a magyar társadalom a legelemibb fiziológiai újratermelődésének a minimumát sem képes biztosítani, inkább folyamatos és masszív hanyatlás tapasztalható a népesedésben, az egészségben is. Emellett a szimbolikus szerkezetekben is megfigyelhető a roncsolódás: azokban a szellemi, lelki, erkölcsi zónákban, amelyek nélkül nincsen ép emberi társadalom, és ha ezek az erők sérülnek, az összeomlás fenyeget. A birodalom láthatóan nem kíváncsi arra, hogy a magyar társadalom hogyan reprodukálja önmagát. Van egy elképzelése arról, hogy mennyi erőforrást kell kiszivattyúzna, és teljesen függetlenül attól, hogy ennek milyen katasztrófasorozat az ára, ezt minden körülmények között véghez is viszi.

Bibó István szavaival élve: folyamatosan végbemegy egy negatív kiválasztódás az eliteken belül is, olyan elitek – személy szerint és csoportokat illetően is – jutnak a döntés meghozásának közelébe, befolyásolását lehetővé tevő helyzetbe, akik sem tudásban, sem erkölcsi javakban nem bővelkednek. Nem is ismerik fel a súlyos problémákat, vagy ha látják is, cinikusan, gátlástalanul túlteszik magukat rajta. Nem érdekli őket a következmény. Magyarországon azért van az elmúlt húsz év időszakában valójában egy potenciálisan, folyamatosan növekvő polgárháborús veszély, mert láthatólag szinte semmilyen normális kommunikáció nincsen a globális, illetve a lokális elitek között és a magyar társadalom között sem. Minden normális embert nyomaszt az egyre nagyobb feszültség, az erkölcsök szétmállása, a növekvő kriminalizálódás, az egyre több borzalmas történés. Ezek összefüggő esetek, és mindenkit iszonyattal töltenek el. Az a baj, hogy mivel az egész rendszer hazugságra épül, szigorúan tilos a nevén nevezni a dolgokat, ennek következtében nem kibeszélhető a lényeg, viszont ha ez nincs meg, akkor nem lehet el- és megbeszélni, ez viszont kizárja a cselekvést is.

Bogár: A „csupasz szikláig” meztelenítették a magyarokat

Megbukott a világkapitalizmus rendszere? • Végzetes erőforrás-pazarlás a világban
2008. július 30. 18:27

A multinacionális vállalatok valójában a birodalmi erőszak intézményei, amelyeket a térségben egyedülállóan komprádor magyar elitek szolgálnak ki – fogalmazott Bogár László a Magyar Nemzet Online-nak. Szerinte a főhatalom urai anélkül fosztják le a lokalitások erőforrásait, hogy figyelembe vennék azok újratermelődési igényeit. Az élelmiszerár-robbanással a vészjósló jövő üzen a mába, emellett olyan mértéken éljük fel a lét talapzatait, hogy néhány évtized, és a totális folytathatatlanságba kerül az emberiség. A világ vezető politikusai alkalmatlanok a válság kezelésére – állítja Bogár. Interjúnk második része.

– Működik-e ma Magyarország?
– Egy országot mindig üzemeltetni kell, ennek pedig komoly erőforrásigénye van. Működtetni kell a nagy infrastrukturális rendszereket, és lehetővé kell tenni azt is, hogy az emberek legalább a legalapvetőbb ellátási formákhoz, javakhoz hozzájussanak. Minden közösségnek meg kell teremtenie azt a rendszert, amely világossá teszi: az adott körülmények között ennek a szisztémának a működtetéséhez a különböző szereplők milyen mértékben járuljanak hozzá. A hatalmas feszültség abból adódik, hogy a birodalmi erőforrás-szivattyúk csak lefosztják, használják az erőtereket, de nem, vagy csak szimbolikus módon járulnak hozzá a rendszer működtetéséhez.

– Kimondható, hogy a hatalmas globális cégek szűkmarkúan bánnak a „birkanyájjal”?

– Persze, egyértelmű, hogy az államháztartás, illetve a családi háztartások deficitje is abból adódik, hogy leadják a teljesítményüket, ám ennek ellenértékét nem kapják meg. Ennek oka, hogy a teljesítményük jelentős részét ingyen használja a globális birodalom. Vagyis nemhogy felemelkedést nem jelentenek a magyar társadalom számára, hanem láthatólag növekvő deficitet termelnek. Ez megjelenik az állam, de a mikroháztartások szintjén is. Itt is egyre látványosabban.

– Egyre nagyobb a családok, háztartások eladósodottsága is.

– Igen, és az elemi üzemeltetéshez, nem pedig a hedonizáláshoz, a luxuscikkek fogyasztásához veszik fel az egyre jelentősebb hiteleket. A deficit és az eladósodás nemcsak anyagi értelemben jelenik meg, hanem a már említett szimbolikus javakban is, amelyek egyre jobban roncsolódnak. Vagyis anyagi és szimbolikus javakban is egyre nagyobb deficit áll elő. A helyzetet súlyosbítja, hogy öngerjesztő és egymásba kapcsolódó a folyamat. Nem lehet úgy megoldani a problémát, hogy növelje a társadalom a teljesítményét, hiszen fiziológiai szinten a „csupasz szikláig” le van meztelenítve: a nettó 60-70 ezer forintból nem lehet az alapvető életszükségletek minimális kielégítése után művelődni, tanulni, beruházni a tudástőkébe. Ha emellett képes is lenne valóban több erőforrást termelni, azt is elszívná előle a kifosztó gépezet. Részben ezért létezik a feketegazdaság is. Ez a magyar társadalom immunreakciója erre a folyamatra. Megpróbálja a láthatóság világából kimenteni a lehető legtöbb teljesítményét. Ez lehet, hogy rövid távon minimális esélyt jelent számára ahhoz, hogy megoldja a hétköznapi problémáit, ennek viszont az a következménye, hogy ezeket az erőforrásokat a közösségi szükségletek elől veszi el. Tehát valójában ő maga dönti romba a nemzetállamot, amelynek felelős elitje adott keretek között megpróbálja megértetni a birodalommal: át kell állítani az erőforrás-szivattyúkat annak érdekében, hogy a totális válság elkerülhető legyen.

– Ez a birodalmi struktúra képes lehet arra, hogy a jelenlegitől eltérően viszonyuljon az erőforrásgazda társadalmakhoz?

– Valószínűleg hiába magyarázná bárki is a globalitás urainak, hogy kevesebb erőforrást szívjanak el a jelenleginél, mert az emberiség rohamos gyorsasággal lép be abba a végzetes folyamatba, ahol a kapitalizmust az elmúlt kétszáz évben megalapozó erőforrások – hiszen a kapitalizmus döntően a fosszilis energiaforrásokkal való rablógazdálkodást jelenti – fogynak. Ez a korszak a végéhez közeledik. Még nincs vége, de az emberiség rövidesen belép a végfázisba. Vagy pedig megpróbál olyan hatalmi viszonyokat létrehozni, amelyek ellenőrzött keretek között tartják azt az elkövetkező korszakot, amikor végleg kimerülnek az erőforrások. Mindezt annak érdekében, hogy ne a totális anarchiába sodródjon az emberi társadalom. A következő két évtizedben már ez a folyamat zajlik majd.

Az a lehetőség is fennáll, hogy az emberi civilizáció nem képes erre: akkor teljes sebességgel rohanunk neki a lét falának, és néhány év alatt süllyed az emberi létezés az eddig elképzelni sem tudott anarchiába. A rendszer urai talán erre hivatkozva mondanák azt, hogy nincsen lehetőségük csökkenteni az erőforrás-koncentrációt, és még igazuk is lehetne akkor, ha a lokalitások érzékelnék, hogy az elszívott erőforrásokból tényleg épül egy új világkoordinációs mechanizmus, amely adott esetben megmentheti – Magyarországot is – a teljes anarchia létpusztító hatásaitól. Nem zárom ki annak a lehetőségét, hogy valamiféle tanakodás zajlik a világhatalmi rendszerekben minderről, de ennek nem sok jelét látom. Ami biztos: ha folyik is ilyen tanácskozás, azt nem lehet mindenki mást kizárva véghezvinni.

– Mi a véleménye a forint utóbbi időkben tapasztalható erősödéséről?
– A fő ok az, hogy 1989–90-ben a térség országainak valutáit brutálisan alulértékeltté tették a komplett kifosztás érdekében. Most viszont már, miután mindent, amit lefoszthattak, le is fosztották, megváltozott a stratégiai érdekük. Most már azt kell gátolni, hogy a térség országainak exportpotenciálja tovább növekedjen, és ezért hagyják, hogy történelmileg „normálszintre” menjen vissza az árfolyam. A másik speciális magyar ok, hogy irreálisan és kiugróan magas a magyar állami forintkötvények kamata, ezért hatalmas a kereslet a forint iránt, ami felviszi az árfolyamot. És persze jelen van a spekulációs „buborék” is, amit nyilván majd akkor és úgy fognak „kipukkasztani”, amikor az számukra a maximális újabb lefosztást teszi lehetővé.

– Rendkívül turbulens időszakban vagyunk az élelmiszerárak emelkedésének tekintetében is. Ársokkok egész garmadája van mögöttünk, és ugye a világgazdasági folyamatok „begyűrűznek” Magyarországra is. Tudjuk, hogy mennyien éheznek szerte a világon, több mint egymilliárd embernek nem jut tiszta ivóvíz sem. Ennek ellenére iszonyatos a pazarlás a nyugati világ részéről: elég csak arra gondolni, britek évente négymillió tonna élelmiszert dobnak a kukába, és nem romlott, használhatatlan élelmiszerről van szó. Értékválságban van az úgynevezett nyugatias világ?

– Ez is egyik jelzése annak, hogy a közgazdaságtan elmúlt kétszáz évben kialakult egyik kulcsfogalma – a homo ökonomikusz – feltételezi, hogy kialakult a gazdaságilag racionálisan dönteni képes ember, és hogy a tőkés gazdaság és a piaci viszonyok között a lehető leggazdaságosabban használja fel az erőforrásokat. Az Egyesült Államokban évente szemétbe kerülő és nem is feltétlenül megromlott – megvettem, de kiderült, nincs rá szükségem – élelmiszernek a mennyisége körülbelül 100 milliárd dollár értékű. Miközben a világon az éhínség és az alultápláltság megszüntetéséhez évente 60 milliárd dollárra lenne szükség. Nemhogy ésszerűség nincsen, hanem egészen szélsőséges, az abszurditásig menő ésszerűtlenséggel állunk szemben. Ennél pazarlóbban felhasználni az emberiség erőforrásait nem is lehetne. És ez csak a jéghegy csúcsa.

Szembe kell nézni azzal, hogy a világkapitalizmus rendszere és az utóbbi időszak globális szakasza nemcsak hogy nem hozta létre a világon létező erőforrások ésszerű, emberséges felhasználási formáját, hanem szinte leírhatatlan irracionalitást eredményezett. Olyan szélsőséges brutalitással uzsorázzuk ki az évmilliárdok óta létező, az emberiséget megtartó alapfeltételeket – minden kultúra négy alapvető őselemet ismert: a föld, a levegő, a víz és a tűz –, amelynek beláthatatlanok a következményei. A negyedik őselemmel katasztrofálisan pusztítjuk a földet, hiszen elégetjük a fosszilis energiaforrásokat. Az emberiség buldózerrel megy almát szedni, holott kevésbé brutálisan is hozzá lehetne jutni a gyümölcshöz. Egyre jobban jelentkeznek e pusztításnak a vészjósló következményei is.

Olyan mértékben éljük fel a legalapvetőbb léttalapzatokat, hogy akár néhány évtizeden belül a totális folytathatatlanság állapotába kerül az emberiség. Az élelmiszer a föld, víz és a levegő nélkül elképzelhetetlen. Egyre inkább kiderül, hogy földet nem lehet teremteni, a termőföld csak fogy, tönkremegy, erodál. Csak Magyarországon egymegyényi termőföld „tűnt el”. A vízért jelenleg is háborúk folynak, a kiotói egyezmény pedig jelzi, hogy a tiszta levegőért is megindult a küzdelem. Minden ésszerűen gondolkodó lokalitás rendkívül nagy becsben kell, hogy tartsa ezeket a kincseket, hiszen az előttünk álló évszázadban az emberiség rendkívül kritikus ponton halad keresztül, és nem biztos, hogy túléli a folyamatokat. Az élelmiszerár- és az olajáremelésben a vészjósló jövő üzen a mába.

– Ön szerint számtalan csatornán keresztül üzen a természet az emberiségnek, mégis mintha a döntéshozók tétlenül ülnének. Holott nehezen tudjuk elképzelni, hogy ne érzékelnék a problémákat. Ennek ellenére a kiotói jegyzőkönyv mintha becsődölt volna, és a legutóbbi G8-találkozón a méregdrága vacsora közepette is csak arról állapodtak meg a hatalmak, hogy mi lenne kívánatos két-három évtized múlva. Plusz ültettek néhány fát is. Kiüresedtek ezek a fórumok?
– Fontos megjegyezni, hogy nem a politikusok a főszereplők. Ez csak a látszat, ők az uralmi szintet jelenítik meg. A hatalom és az uralom nem egy dolog. Például a hatalom a Wall Street, az uralom pedig a Fehér Ház. Az uralmi szféra nem más, mint egy olyan professzionális értelmiségiekből álló rendszer, amelyik végrehajtja azt, amit a valóságos hatalmi tényezők – tehát az erőforrások tényleges birtoklói – számukra kötelezővé tesznek. A kérdés, hogy az uralmi szférának, amelynek persze van relatív önállósága is, mekkora a felelőssége. Láthatólag sem megfelelő tudásuk, sem megfelelő erkölcsi tartásuk nincs ahhoz, hogy a problémákat felismerjék, illetve kezeljék. Úgy tűnik, mind a két alapvető jószág – az ész és erény – hiányzik a világ vezető hatalmainak vezetőiből. Kérdés, hogy ez egyértelmű tükröződése-e a cinikus hatalomnak, vagy egy diszfunkcionális jelenség, amikor is a hatalom már szeretne kiutat találni ebből a helyzetből, csak éppen annyira rontottak az uralmi elitek, hogy nem képes megfelelő személyeket találni. Ezt nehéz eldönteni, ám elképzelhető, hogy az igazi világhatalmi aktorok látják ezt a végpusztulást, csak lehet, hogy úgy gondolják, most már „mindegy, elkéstünk”. És nem zárható ki, hogy messze túl vagyunk azon a kritikus ponton, ahonnan vissza lehet fordulni a végső összeomlás elől.

– Mikor lett volna elkerülhető?

– Talán az első világháború előtt kellett volna megtenni azokat a lépéseket, amelyekről azt hisszük, hogy „még most sem késő”. Pedig nagy valószínűséggel – ne legyen igazam – ezen már régen túl vagyunk.

Holokauszt és antiszemitizmus

“A világcsalás korában az igazság kimondása forradalmi tett.” George Orwell

Egyenes beszéd

Napjainkban, mikor a magyarság — de talán az egész jóakaratú emberiség – jövőjét nézve sötét fellegek borítják a horizontot és az alagút végét sejtető fény legtöbbször csak a szembe jövő vonatot jelenti, elkerülhetetlen az egyenes beszéd.

A tudatos taktikázásból vagy félelemből történő mellébeszélésnek egyszer és mindenkorra véget kell vetni, ha mint nép, és kultúrközösség továbbra is élni, létezni akarunk.Ki kell mondani végre az igazságot – méghozzá a teljes igazságot — minden fórumon, mert csak az igazság tehet bennünket újra szabaddá.

Marschalkó Lajos, a nagy magyar vátesz ezt úgy fogalmazta meg annak idején, hogy “a világhódítók hatalmát csak az igazság kimondásával törhetjük meg”, és ezen irányelv szerint küzdött mindhalálig. A világhódítóknak még soha a történelem folyamán nem volt nagyobb hatalmuk, mint napjainkban.

Betegek vagyunk. Beteg az egész világ. Sőt néha már az az érzésünk, hogy az egész világot egy gyógyíthatatlan elmebetegség, a filoszemitizmus kerítette hatalmába.

A beteg gyógyulásának első számú feltétele, hogy pontos diagnózist készítsünk a betegség okáról, mert csak ennek ismeretében tudjuk eldönteni, hogy mi az a gyógymód, amely végül sikerre vezethet.
Úgy szoktattak – vagy idomítottak – bennünket,

hogy bizonyos gondolatokat nem tudunk meghallani, és érzelmek segítségével próbáljuk elutasítani, hogy ezek a gondolatok tudatunkba egyáltalán beférkőzzenek.

Nem az alapján ítéljük meg a gondolatokat, hogy helyes vagy nem helyes, hogy igaz vagy nem igaz, hanem, hogy megfelelnek-e, tehát, hogy politikailag korrektek-e vagy sem.

Létezik egy tabu, amelyet évtizedek, sőt talán már egy évszázada belénk ültettek, nevezetesen, hogy bizonyos témákat nem akarunk tárgyszerűen tudomásul venni.

Olyan témákat, ahol a zsidóságról van szó. A zsidóság, a zsidó témakörét tudatunkban valahogy a gondolatrendőrség keríti be, veszi körül. Nem szabad, hogy tényszerűen elgondolkozzunk erről a témáról. De mi most a továbbiakban mégis elgondolkozunk a zsidókról. A zsidókról és a hozzánk való viszonyukról és megfordítva. És az, ami ebből következik, olyan borzalmas egy normális, egyszerű polgár számára, hogy hajlamos rögtön felállni, és ordítva elszaladni.

Az úgynevezett holocaust témájáról szintén beszélni kell. A holocaustról, mint a zsidóság politikai fegyveréről. Már csak ennek a kimondása is heves reakciókat vált ki, mégis fontos, hogy végre világosságot teremtsünk ebben a témában is és ezáltal újra odáig jussunk, hogy a gondolatokat a tulajdonképpeni értékük alapján ítéljük meg, tehát, hogy helyes vagy nem helyes, igaz vagy nem igaz.

A revizionista történészek szerint a holocaust-vallás a világtörténelem legnagyobb hazugságára épül és hogy a zsidó nép tervszerű kiirtásának vádja — ahogy azt a hivatalos verzióból ismerjük — nem más, mint kitaláció.
A fő fegyvert, a fő stratégiát a jelenlegi zsidó uralomhoz

az szolgáltatja, hogy a II. világháború folyamán 6 millió zsidót kiirtottak. Persze ezzel kapcsolatban kizsákmányolásról is beszélhetünk, hogy ezzel a hazugsággal pénzt zsarolnak ki belőlünk, ami igaz is, de ennek teljesen alárendelt jelentősége van. Elsősorban arról van szó, hogy a szellemiségünket akarják elpusztítani.

És ez olyan borzasztónak hangzik egy normális polgár fülének, aki ezzel a témával nem foglalkozott, hogy talán már most eldobja az újságot.

Azonban ezzel csak saját maga elől bújik el. Fél, bár érzi, hogy ezek a gondolatok igazak lehetnek, mégsem akar róluk elgondolkozni.

A gyengeségünk abból áll, hogy a zsidókról nem tudunk olyan rosszat feltételezni, ahogy a zsidóság a történelem folyamán, de főleg a 20. században, ellenünk, az összes nem-zsidó népek ellen, de főleg az európai népek ellen cselekedett. Ezeket a gondolatokat meg kell vizsgálni, mindenekelőtt megengedni a vizsgálatát annak, hogy amit most leírtam, annak van-e komoly háttere.

Fel kell tenni továbbá a kérdést:: hogyan lehetséges, hogy egy ókori nép eljut a jelenbe és ilyen módon hívja fel magára a figyelmet és ezáltal egy komoly problémává változott? Hogyan lehetséges, hogy ez a nép egy létező hatalom, egy világhatalom?

Mivel lehet magyarázni, hogy a zsidók az összes más népek között szétszórva ilyen hatalomra tehettek szert több mint 3000 év után, és manapság ilyen jelentőséggel rendelkeznek? Az ókor minden más népe eltűnt, elbukott, az asszírok, a babiloniak, a perzsák, az egyiptomiak, a görögök, a rómaiak.

Mind elfújta a történelem szele, csak ez az egyetlen, Jehova által kiválasztott nép van ma itt és nemcsak, hogy itt van, hanem uralja a világot. A pénzen, a médiákon keresztül, és egy ellenséget alkot minden államban. Egy belső ellenséget.

És nem létezik nagyobb veszély és az ember nem lehet nagyobb veszélynek kitéve, mint ha egy létező, valóban jelen lévő hatalmas ellenséget a saját országában, mint olyat, nem ismer fel és nem nevez meg.

==Mivel akkor ennek az ellenségnek megvan a lehetősége, hogy csendben megvalósítsa terveit és ezen a módon az összes népet leigázza.==

Hamis bűntudattal megterhelve, vakok vagyunk meglátni a kést, amit a zsidó kezében tart, hogy a hátunkba szúrja, miközben keblünkre öleljük.
És az antiszemitizmusról is beszélnünk kell.

A zsidóság által a köztudatba ültetett és manapság szinte halálos ítéletnek számító szavak, mint az “antiszemitizmus” vagy “rasszizmus” csak akkor hatásosak, ha kiváltják a jól ismert védekezési reflexeket. “Nem vagyok antiszemita, mivel….”

Sajnos ez a viselkedési mód mind a mai napig, mint valami beteges beidegződés még a zsidóság mesterkedéseit felismerő és az ellen nyíltan fellépő legbátrabb kritikusokra is jellemző.

Mi történik azonban, ha a vád tagadása helyett inkább azután érdeklődünk, hogy mi az oka annak, hogy a zsidókat zsidóságuk miatt gyűlölik? Több mint 3000 éve a zsidók mindenhol, ahol csoportosan megjelentek, gúnynak, csúfolódásnak és üldözésnek voltak kitéve.
Véletlen vagy szükségszerűség?

Ebből a perspektívából nézve az “antiszemitizmust” nem lehet többé, mint a zsidógyűlölő szellemi elfajzásának kifejezését értelmezni.

Naponta tapasztaljuk, hogy mindig csak antiszemitizmusról beszélnek és mindenki rátámad azokra, akiket antiszemitának nyilvánítanak. Az ember azonban soha sem kérdezi meg, hogy mi az oka az antiszemitizmusnak.

Minden okunk megvan rá, hogy megkérdezzük: ha létezik antiszemitizmus – tehát zsidóellenesség – és ez olyan jelentőségű, hogy egy ENSZ nyilatkozatot is terveznek készíteni ellene, akkor mi az oka, hogy ez a jelenség létezik?

A zsidók mindenkit elítélnek, akit ők antiszemitának nyilvánítanak, de minden kérdést az antiszemitizmus okának irányában már rögtön mint égbekiáltó bűnt üldöznek, kisebbség elleni izgatásnak, lázításnak nyilvánítanak.

De nem csak a zsidók, hanem az általuk Lenin-féle hasznos hülyéknek használt nem-zsidó társutasok is, akik segítenek legyártani azt a kötelet, amivel végül őket is felakasztják. A boldog rabszolgák a szabadság legádázabb ellenségei.

Minden párbeszédben, minden eszmecserében, minden vitában, politikai, világnézeti és kulturális területen van egy tabu, amely úgy hat, mint egy ki nem mondott feltétel. Csak akkor szabad érveket érvényre juttatni, kinyilvánítanunk, ha hallgatólagosan abból a feltételből indulunk ki, hogy a zsidóság, a zsidók világszerte, mindig az áldozatok népe volt, mindig igazuk volt és mindig ok nélkül üldözték őket.

Nem Adolf Hitler, hanem a cionista Bernard Lazare, – aki a 19. század végén Párizsban tevékenykedett, – fogalmazta meg a döntő szempontot a zsidókérdéssel kapcsolatos vitában.

Ezt írta: “Ha az ellenségeskedés és utálat a zsidókkal szemben csak egy országban és csak egy bizonyos időben történt volna, könnyű lenne ezt a haragot megokolni, ennek a haragnak az okait kideríteni.

De ellenkezőleg, ez a faj a kezdetek óta minden nép gyűlöletének a célpontja volt, amelyek között élt. Mivel a zsidók ellenségei a legkülönbözőbb népfajok közé tartoztak, akik egymástól nagyon nagy távolságra fekvő vidékeken laktak, különböző törvényeik voltak, ellentétes elveket vallottak, sem ugyanazon erkölcseik, sem ugyanazon szokásaik nem voltak és összehasonlíthatatlan szellemiséggel rendelkeztek, így az antiszemitizmus általános okait mindig a zsidóságban kell keresni, nem pedig azokban, akik ellenük fellépnek.”

Szinte naponta találkozunk azzal az álszent zsidó félelemmel, amely egy különös védekező viselkedést von maga után:
Már sikoltoznak, mielőtt vernék őket.

Így egy nem létező, csak általuk feltételezett és félt veszélyből elképzelt valóság lesz. A zsidó állandóan és mindenütt mint túlélő érzi magát és ezen keresztül jogot formál magának, hogy kárpótolják ezért a veszélyért.

A saját tulajdonukban lévő médiákban hazugan állított kiirtásukra irányuló sorsukkal a megnyert második világháború után a támadhatatlanság állapotába helyezték magukat. Minden általuk elkövetett bűn már a nyilvánosságra kerülés előtt megbocsáttatik. Minden erkölcsi tiltakozás a világközvélemény előtt végbemenő gonosztetteikkel szemben, részükről sikeresen mint az antiszemitizmus újabb bűne kerül végül megjelenésre.
Régóta nyilvánvaló,

hogy nem az az antiszemita, aki gyűlöli a zsidókat, hanem az, akit a zsidók gyűlölnek.

A jelenlegi helyzetünkre irányítva a figyelmet, a zsidókkal vagy zsidókról csak azzal a feltétellel beszélhetünk, ha elismerjük, hogy a II. világháború alatt a zsidó népet Európában fizikálisan kiirtották. (Nekünk magyaroknak, mint társtetteseknek ebből 600 000 kiirtott zsidó élet terheli a számlánkat és lelkiismeretünket.) Aki ezt a feltételt nem ismeri el, az a zsidók szerint maga is ellenség, akit üldözni lehet, sőt reálisan meg lehet fosztani a szabadságától.

Korunk hősei és üldözöttjei, a revizionista történészek tagadják, hogy a Harmadik Birodalom idején ez a szisztematikus, előre kitervelt és precízen végrehajtott népirtás megtörtént, és azt mondják, hogy a tézis, mely szerint a zsidókat milliós nagyságrendben a Cyklon-B nevű mérges gázzal elgázosították, egy hazugság.

Méghozzá a világtörténelem legnagyobb hazugsága, amely következményeit tekintve is a legsúlyosabb hazugság.

A zsidók korán felismerték: majdnem minden embert el lehet szédíteni, hogy majdnem mindent elhiggyen, ha sikerül neki beszuggerálni, hogy ezt majdnem mindenki más is elhiszi.

Hogyan lehetséges, hogy annyira korlátozott a felismerési képességünk, hogy erre a szörnyű vádra való tekintettel még az orrunk előtt fekvő dolgokat is figyelmen kívül hagyjuk, és egyáltalán nem vagyunk abban a helyzetben, hogy megkérdezzük: mit jelent egyáltalán több millió embert egy behatárolt időben, 1942-től 1945-ig a Föld egy behatárolt szegletében megölni, és utána nyomtalanul eltüntetni? Milyen feltételei vannak ennek a természetben és a fizika világában? Minek kell történnie? És lehetséges-e ez egyáltalán? Lehetséges ez ezen a helyszínen és a rendelkezésre álló épületekben a gyilkolás eszközével? És már ott is van a következő gondolat:
Igaz lehet ez egyáltalán?

A holocaust-ipar prominens haszonélvezői, mint Eli Wiesel – béke Nobel díjas notórius hazudozó -, Simon Wiesenthal, a holocaust-münchausen és a mi kedves holocaust- háryjánosunk, Kertész Imre minden hazugságát megcáfolták már. Ennek ellenére tovább terjeszthetik ezeket a hazugságokat a zsidó média asszisztálásával.

Csak egy kirívó példát említve: Auschwitzban neves történészek nyomására kénytelenek voltak a korábbi, 4 milliós áldozatot feltüntető táblát egy csak másfélmillió áldozatot feltüntető táblára kicserélni. Ha valaki veszi a bátorságot és megkérdezi, hogy hová tűnt akkor a maradék két és fél millió állítólagos áldozat – mivel ettől a hivatalos,

6 milliós szám egy lélekkel sem csökkent -, akkor válasz helyett az illetőt rögtön holocausttagadónak és ebből kifolyólag üldözendő közellenségnek kiáltják ki.

A zsidóság – kivétel nélkül – azt hitte, hogy a holocaust-vallással a zsidókérdést végérvényesen megoldotta.

Egy hazugsággal, amelyet az elbutított, és ezáltal abszolút védtelen népek fejébe a pénzével és médiahatalmával beültethetett.

Azonban a hazugságoknak a hazudozóra nézve van egy kényelmetlen tulajdonságuk: töredeznek.

Amit az igazság keresői több éves sziszifuszi munkával ebből a hazugságfalból kitörnek, többé soha nem tér vissza korábbi helyére.
Végül az egész, mint egy kártyavár, magába omlik. Ez az idő már nincs messze.

A világ alaptörvénye, hogy előbb vagy utóbb, de mindig az igazság győz a hazugság fölött, akkor is, ha a hazugság hatalma néha túl hosszúnak tűnik.

A második világháború után a győztesek szellemi kannibalizmusának köszönhetően tízezer számra ítéltek irodalmi termékeket – könyveket és újságokat – megsemmisítésre, mivel azt hitték, hogy ezzel bizonyos népeket megfoszthatnak múltjuktól, történelmüktől és kultúrájuktól. Egyedül a német nyelvterületen 40000-re becsülhető azon különböző kiadványok száma, amelyeket tiltott listákra tettek és ezt követően zúzdába irányítottak, a sajtószabadságot annyira szívükön viselő örök humánusok, és örök demokraták, mert ezen írásművek tartalma veszélyt jelentett a zsidó mítoszteremtők terveinek megvalósításával szemben.

Ha nem vigyázunk, és nem vetünk végre gátat a zsidó szellemi diktatúrának, akkor az európai történelem és kultúra csillagainak fénye hamarosan végleg kialszik, mivel Jézus Krisztustól kezdve Luther-en, Kant-on, Voltaire-en, Goeth-én, Schoppenhauer-en, Wagner-on, Liszt Ferencen keresztül mindenkit antiszemitának bélyegeznek, műveiket pedig a szennyirodalom kategóriájába soroltatják, csak azért, mert a kiválasztott néppel kapcsolatban egyéni véleményüknek adtak hangot.

Toleranciát köztudottan azok mutatnak legkevésbé, akik azt másoktól a legerőteljesebben követelik.

Aki még nem tudta volna, és ami már régóta teljesen nyilvánvaló, az most David Duke magyarul is megjelent könyvéből végleg megbizonyosodhat arról, hogy Amerikát a zsidók uralják.

A zsidó világterror a pénz és a médiák segítségével működik és főleg azon a befolyáson keresztül, amit a világ legerősebb katonai hatalmának ellenőrzésén és irányításán keresztül elértek.

Ennek ellenére világszerte kezdetét vette egy szellemi szabadságharc az igazságért. És tisztább ügyet, mint az igazságért harcba szállni, nem lehet elképzelni.

A leírtak ismeretében az, amit antiszemitizmusnak neveznek, a valóságban nem más, mint jogos nemzeti önvédelem. Esetünkben szellemi önvédelem, amely számunkra legfelsőbb parancs, ha mint nép és kulturális közösség élni akarunk.

Vagy ahogy Horst Mahler írta:

“Az antiszemitizmust, mint valami teljesen normális dolgot kell tekinteni. Sőt, ez pontosan egy egészséges spirituális immunrendszer biztos jele, tehát szellemi egészségnek, egy olyan egészségnek, amelytől a zsidók – jogosan – félnek.”

Szellemi háborúban állunk és a hallgatás vagy mellébeszélés nem más, mint öngyilkosság.

Trianon és a zsidók

1961-ben hangzott el a Willard Hotelban ,Washington D.C-ben. Az előadója Benjamin Freedman.

Az okot egy rögtönzött beszéd fedi fel mely 1961-ben hangzott el a Willard Hotelban ,Washington D.C-ben. Az előadója Benjamin Freedman. Benjamin Freedman 1890-ben született, sikeres zsidó üzletember volt New York City-ben, egyik igazgató tulajdonosa volt a Woodbury Szappangyárnak. Freedman a zsidó szervezetek legmagasabb szintjein volt ismerős, személyesen ismerte Bernard Baruchot, Samuel Untermyert, Woodrow Wilsont, Franklin Rooseveltet, Joseph Kennedyt, és John F.Kennedyt, és korunk sok mozgatóját.

Benjamin Freedman beszéde:

1914 nyarán kitört az első világháború. A háborúban az egyik oldalon Nagybritannia, Franciaország és Oroszország állt. A másik oldalon Németország, Ausztria-Magyarország és Törökország.

Két év alatt Németország megnyerte a háborút, nemcsak névlegesen, de ténylegesen. A német tengeralattjárók, amelyek meglepték a világot, elsöpörték a hajókat az Atlanti Óceánról. Nagybritannia katonáinak nem volt lőszere, élelmiszertartaléka – az éhhalál várt rájuk. A francia hadseregben akkor zendülés volt. A franciák 600 000 embert vesztettek el a Verduni csatában a Somme mellett. Az orosz hadsereg katonái sorozatosan szöktek el a frontról, nem akartak többet háborúzni, nem szerették a cárt. Az olasz hadsereg összeomlott.

Német földön egy lövedék sem repült el. Egy ellenséges katona sem lépte át a német határt. És mégis Németország békét ajánlott Angliának. Olyan békefeltételeket ajánlottak Angliának, amelyet az ügyvédek “status quo ante basis”-nak neveznek. Ez azt jelenti: “hagyjuk abba a háborút és legyen minden úgy, ahogy a háború előtt volt”. Anglia 1916 nyarán ezt komolyan megfontolta. Vagy elfogadja ezt a békeajánlatot, amelyet Németország nagylelkűen fölajánlott, vagy folytatja a háborút és elveszíti azt.

Amíg ez zajlott, a németországi cionisták, akik a Keleteurópai cionistákat képviselték, a brit háborús kormánytanácshoz mentek, és azt mondták: “Nézzenek ide. Önök meg tudják még nyerni ezt a háborút. Nem kell, hogy föladják. Nem kell elfogadni a német békeajánlatot. Meg tudják nyerni a háborút, ha az Egyesült Államok az önök szövetségeseként beszáll a háborúba. Garantáljuk önöknek, hogy az Egyesült Államokat az önök szövetségeseként háborúba visszük, ha önök megígérik nekünk Palesztínát a háború megnyerése után”.

Röviddel ezután az Egyesült Államok, amely szinte teljesen németbarát volt, belépett Britannia szövetségeseként a háborúba.

Az Egyesült Államokban az újságokat zsidók irányították, a bankárok zsidók voltak, minden média és tömegkommunikáció zsidó irányítás alatt volt. A zsidók pedig németbarátok voltak. Azért voltak németbarátok, mert sokan Németországból jöttek, és szerették volna, ha Németország megveri a cárt. A zsidók nem szerették a cárt és nem akarták, hogy Oroszország megnyerje a háborút. Ezek a német- zsidó bankárok, mint Kuhn-Loeb és más nagy bankok az Egyesült Államokban elutasították hogy Franciaországot vagy Angliát támogassák akár csak egy dollár erejéig is. Azt mondták: “Ameddig Franciaország és Anglia Oroszország szövetségese, egy centet sem”. De öntötték a pénzt Németországba, harcoltak Németországgal Oroszország ellen, próbálták a cári rendszert megdönteni.

De ezután minden megváltozott, mint amikor egy forgalomirányító lámpa pirosról zöldre kapcsol. Ugyanazok az újságok, amelyek azelőtt németbarátok voltak és arról írtak, hogy milyen nehézségei vannak Németországnak Nagybritannia legyőzésében kereskedelmi és más téren, hirtelen úgy találták, hogy a németek nem jók. Gazemberek. Hunok. Vöröskeresztes nővéreket lőnek le. Csecsemők kezeit vágják le. Nem jók. .

A londoni cionisták telexeket küldtek az Egyesült Államokba Brandeis bíróhoz, ezt mondva: “Menj, dolgozd meg Wilson elnököt. Megkapjuk Angliától,amit akarunk. Most dolgozd meg te Wilson elnököt, hogy az Egyesült Államok hadba lépjen”.

Röviddel azután Wilson hadat üzent Németországnak. Így lépett az Egyesült Államok be a háborúba.

Az Egyesült Államok szétmorzsolta Németországot. Amikor a háborúnak vége lett, és a németek elmentek a párizsi békekonferenciára 1919-ben, ott 117 zsidó volt, akik a zsidókat képviselték, vezetőjük Bernard Baruch volt. Mi történt ott? A zsidók azon a békekonferencián, amikor feldarabolták Németországot és Európát, azt mondták: ‘És mi van a nekünk megígért Palesztínával?’.

A németek akkor értették meg, miért lépett be az Egyesült Államok a háborúba, és akkor értették meg, hogy mire ment ki a játék.

A németek szenvedtek a hatalmas jóvátételi fizetések súlya alatt, amelyet rájuk kényszerítettek, mert a cionisták minden áron Palesztínát akarták.

A németek ezt természetesen rossz néven vették. Addig a zsidóknak jobb dolguk volt Németországban, mint bárhol máshol a világon. 1905-ben, amikor az első kommunista forradalom Oroszországban megbukott, és a zsidóknak menekülniük kellett Oroszországból, mind Németországba ment. És Németország menedéket adott nekik, és nagyon tisztességesen bántak velük. Ők pedig eladták Németországot, mert Palesztínára vágytak mint egy úgynevezett zsidó központra.

Ezek után a németek diszkriminálták őket ahol csak tudták. Elkerülték őket.

Egy idő múlva a világ zsidói Amszterdamban találkoztak. 1933 júliusában a világ minden országából jöttek zsidók erre a konferenciára. Azt mondták Németországnak: “Kidobjátok Hitlert és minden zsidót visszavesztek előző állásába attól függetlenül, hogy kommunista-e. Így nem bánhattok velünk. Mi, a világ zsidói ultimátumot adunk nektek”. Elképzelhetik, hogy mit mondtak nekik a németek. És mit tettek a zsidók?

1933-ban, amikor Németország visszautasította, hogy megadja magát a zsidók amszterdami világkonferenciájának, a konferenciát feloszlatták és Samuel Untermyer úr, aki az amerikai küldöttség vezetője és az egész konferencia elnöke volt, visszajött az Egyesült Államokba és egy országos rádióbeszédet tartott, amelynek a következő volt a lényege: “A világ zsidói most Szent Háborút üzennek Németországnak. Szent harcba lépünk a németek ellen. A megadásukig éheztetjük őket. Világszerte bojkottot hívunk föl ellenük. Ez tönkre fogja tenni őket, mert függőben vanak exportüzletüktől.”

Németország élelmiszerfogyasztásának kétharmadát importáni kellett és ez csak exportáruk ellenében volt megtehető. Így ha Németország nem tudott exportálni, éhen halt. Nem volt több élelme, mint ami a lakosság egyharmadának elég volt.

A világ zsidói Németország ellen hirdettek bojkottot, és az olyan hatásos volt, hogy a világ egyetlen üzletében sem lehetett egy tárgyat sem találni, amelyen a “made in Germany” felirat lett volna. A Woolworth áruházak egyik vezetője azt mondta, hogy millió dollár értékű porcellánedényeket és evőeszközöket kellett a folyóba dobniuk, mert ha valaki csak egy tárgyat talált, amelyen a “made in Germany” felirat volt, akkor őrők álltak az üzlet elé “Hitler” és “gyilkos” táblákkal és hasonlókkal. Egy Macy nevű cégnél, amely egy Strauss nevű zsidó család tulajdona, női harisnyát találtak Chemnitzből, amelyen a “made in Germany” felirat volt. Ezek pamutharisnyák voltak, és már legalább húsz éve voltak ott. A Macy’s-t bojkottálták, emberek százai vonultak az üzlet előtt “Hitleristák” , “gyilkosok” és hasonló táblákkal.

Természetesen a németek azt mondták: “kik ezek az emberek, akik bojkottot hirdetnek ellenünk és kidobják embereinket a munkahelyükről, és iparunkat megállítják? Kik azok akik ezt teszik velünk?”.

Ezután horogkereszteket festettek a zsidó üzletekre. Miért menjen be egy német és adja pénzét annak a zsidó tulajdonosnak, aki a bojkott része volt, melynek célja a németek éhenhalása vagy maguk feladása a zsidóknak, akik meg akarták szabni, hogy ki legyen a miniszterelnökük vagy kancellárjuk?

1938-ban egy fiatal lengyel zsidó a Párizsi német követségen lelőtt egy német hivatalnokot. Ezután a németek durvábbak lettek a Németországban élő zsidókkal szemben, akkor már kirakatokat törtek be és utcai harcok is voltak és hasonló dolgok.

Az egyetlen ok, amiért Németországban bármilyen zsidóellenes érzés volt, az az volt, hogy az első világháborúért és a bojkottért a zsidók voltak a felelősek.

Nem vallási érzésről volt szó. Nem volt ellenérzés a zsidókkal szemben a vallásuk miatt. Politikai érzések voltak. Gazdaságiak. Senki sem törődött azzal Németországban, hogy egy zsidó hazament, lehúzta a redőnyt és utána “Shema Yisroel”-t vagy “Mi Atyánk”-ot mondott-e. A Németországban kifejlődött érzésnek egy dologhoz volt köze: A németek a zsidókat tartották felelősnek elsöprő vereségükért.

Milyen hatással volt ez Magyarországra?

A trianoni békeszerződés

* Románia megkapta Erdélyt, a Tiszántúl keleti szegélyét és a Bánság keleti felét.
* Az új délszláv állam Horvátországon és Szlavónián kívül megkapta a Bánság nyugati felét, Bácska nagy részét és a Muravidéket.
* Csehszlovákia megkapta Kárpátalját és a Felvidéket.
* A békekonferencián elszakítottak a döntően magyar lakta területeket is, közülük olyanokat is, amelyek közbeékelt nemzetiségi szigetek nélkül közvetlenül kapcsolódtak az ország magyar részéhez (pl. Szatmárnémeti, Nagyvárad és Arad vidéke, Szabadka környéke,
Csallóköz, Kassától délre eső felvidéki részek.
* Magyarország területe 282 000 négyzetkilométerről 93 000-re zsugorodott, lakóinak száma 18, 2 millióról 7,6 millióra csökkent.
* A már említett Románia, délszláv állam és Csehszlovákia mellett Ausztria, Olaszország (Fiume) és Lengyelország (Szepesség) is részesedett a történelmi Magyarországból.
* Az elcsatolt területek 10, 6 millió lakosából 3,2 millió volt magyar.
* Katonai, hajózási, repülési rendszabályok, korlátozások.
* Jóvátétel fizetésre kötelezték Magyarországot (zárolják az ország vagyonát).
* A baranyai háromszög átadása kisebb fegyveres konfliktusba torkollik (szerbek nem akarják átadni, csak kemény antant nyomásra sikerül a magyaroknak visszakapni).
* Az Ausztriának ítélt nyugat-magyarországi területek átadását időlegesen Prónay tiszti különítményeseinek fellépése akadályozza meg (ekkor határoznak a Sopron és környéke referendumáról, magyar kézen marad).
Sopron környéki rendezés jól mutatta, hogyan lehetett volna etnikailag elfogadhatóbb határrendezést véghezvinni (legstabilabb országhatár az ausztriai lesz, semmilyen revíziós törekvés nem hangzik el ezzel kapcsolatban).

Kik a zsidók?

A Keleteurópai zsidók, akik a világ zsidóinak 92 százalékát teszik ki, eredetileg kazárok voltak, egy rendkívül harcias nép.

A természetvallást követtek, imádván az égi testeket és az elemeket és természeti erőket. Feltehetőleg a 8. század utolsó negyedében a kazár uralkodó és környezete felvette a zsidó vallást, és a judaizmust tette meg államvallásnak.

Egyetlen egynek sem volt soha az őse a Szentföldön, sem az Ótestamentum története szerint, sem az idők kezdete előtt. Egyiküknek sem! Ezek pogány kazárok, akik éppúgy fölvették hitüket, mint az írek tették. Amikor az írek keresztények lettek, senki sem dobta őket az óceánba és vitte a Szentföldre mint egy új népcsoportot. Nem lettek más nép. Ugyanaz a nép maradtak, de fölvették a keresztény hitet mint vallást.

Ugyanúgy mint Spanyolországban: Ha a király katolikus volt, mindenki katolikus volt. Így a kazárok lettek azok, akiket ma zsidóknak nevezünk.

Mi történt ezek után?

Ezek után elkerülhetetlen volt egy nyílt harc Németország és a zsidók között, hogy lássák, melyikük éli azt túl. A németek azt mondták, hogy Európa vagy keresztény vagy kommunista lesz és nincs közbenső lehetőség. És a németek úgy határoztak, hogy megpróbálják kereszténynek megtartani, ha lehetséges. És elkezdtek újrafelfegyverkezni.

Tények:

1896-ban két cionista világbölcs, Lord Edmond Rothschild Londonban, Jacob H. Schiff New Yorkban rávette az akkor Ausztriában élő Teodor Herzlt, hogy szervezze meg Svájcban az első Cionista Világkongresszust.

Herzl, a cionizmus alapítója a kongresszuson többek közt ezeket mondta:“Egy nemzet vagyunk… Nem vagyunk mi sem amerikai, sem pedig orosz zsidók, csak zsidók! … Néhány jelentéktelen folyóirat kivételével, a világ sajtója egészében a mi kezünkben van…”

Dr. Mandelstam, a kievi egyetem professzora így szólt a kongresszuson:“A zsidók teljes hatalmukat és minden befolyásukat latba vetik, hogy meggátolják más nemzetek felemelkedését, gazdagodását. Ragaszkodnak történelmi hivatásukhoz: a világhatalom meghódításához.” [Le Temps, Paris, 1897. 09. 3.]

A következő évi kongresszuson dr. Mandelstam ezeket mondta:“A zsidók a leghatározottabban visszavetik azt az elképzelést, hogy más nemzetiségekkel keveredjenek, és ragaszkodnak a történelmük régi reményéhez, a világuralomhoz.”[H. S. Chamberlain: The Foundations of the Nineteenth Century, I. kötet, 335 old.]

Pozsony egyik zsidó iskolájában dr. Leopold Kahn így összegezte a cionizmust:“A zsidók sohasem fognak beolvadni más nemzetiségek közé, és sohasem teszik magukévá idegenek erkölcsét és szokásait. A zsidó mindig zsidó marad, minden körülmények között zsidó marad.” [Marschalkó Lajos, Világhódítók]

Koncepciós per Magyarországon, 2008 október 8.

Voltam Kósa Gyula, 73 éves nyugdíjas perén. Ő „a” cipődobáló; vagyis egy közülünk, akit kiemeltek. Nyugdíjas, közel volt, nem kellett utána szaladni… megvan a bűnbak.

Előtte felírtam mindent, hogy hová kell menni, és „a változatosság kedvéért” végignéztem mind a 2 bíróságot; a Markó utca 25-ben 2 számjegyű szobaszámok vannak, a 27-ben 3 számjegyűek; és már ebből is ki lehet találni, hogy melyik épületben van a 3 számjegyű.

Mindezek után nem fértem be a tárgyalóterembe – vagy inkább szobába – és tizedmagammal ki lettünk rekesztve a folyosóra. Aztán időnként a bírónő még kiküldött egy-egy embert, mert megcsörrent az illető mobiltelefonja, illetve azért, mert az illető, az állítása szerint, „levegőt vett”. Utóbbiból panaszpapír is született; azt már nem tudom, mi lett a további sorsa.

Ahogy elmondták a bentiek, Gaudi-Nagy Tamás tételesen cáfolta a vádakat, hogy mi miért nem áll meg. Ez alapján logikus lett volna a felmentés – csakhogy, nem ez a politikai elvárás. Cipőhajigálót felmentsenek Gyurcsányisztánban? Erről jut eszembe Bush indiai látogatása – „egy mecsetből cipőket hajigáltak”. Ítéletekről ott nem esett szó.

Itt, a zsidó gyarmaton Gyula bácsi 1 évet kapott, 4 évre felfüggesztve.
Mert itt úgy van, hogy bíró nem lehet akárkiből, csak „jó emberből”; azt pedig, hogy ki a „jó ember”, a héberek döntik el; ez a kiválasztódás alapja, és itt teljes mértékben igaz a mondás: légy éber, légy stréber, légy héber!

Miért hoznak a bírók olyan ítéleteket, amelyekről igen gyorsan és könnyen meg lehet állapítani, hogy nem pártatlanok? Ha héber a bíró, akkor azért, ha gój, akkor pedig pénzért hoz a főnökei elvárásának megfelelő ítéletet, pénzért megvett politikai prostituáltként. Valamiből élni kell…
Így van az, hogy ezekben az ügyekben már arra is vigyázni kell, nehogy véletlenül a vádbeszéd helyett az ítéletet olvassák fel…

Mikor született meg az ítélet, és minek az alapján? Ez a nagy kérdés mindig, amikor a védőbeszédnek falra hányt borsó jellege van. A Liszt vezetéknevű bírónő által hozott ítélet alapján pedig nem csoda, ha kialakul a lisztérzékenység…

Na de, megy tovább az ügy másodfokra – és ki fog derülni, hogy ott mennyire polkorrektek, avagy korrektek a bírók.

Most fiatal nő volt a bíró, és az ügyész is, utóbbi egy fiatal szőke szépség – szép, és veszélyes. Kaptam tőle egy fintort, amikor elment. De nem igazán én tehetek arról, hogy ő milyen pénzügyi egérfogóban van. Egyébként pedig a szokásos a történet, ha nem ő van ott, akkor lesz más, aki beáll csavarnak a gépezetbe. Ez így van. A rendszernek eleve másnak kell lennie, hogy ne polkorrekt ítélet

A cigányság és a higiénia

Rendszerkorrekció – de még ez is kevés lesz a negatív trendek megfordításához!

El kell süllyeszteni a neoliberalizmus hajóját – összefoglaló az MSZF SZK budapesti tanácskozásáról

Rendszerkorrekciót a megélhetésért címmel társadalompolitikai tanácskozást rendeztek a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karán 2008. szeptember 29-én, kb. száz fő részvételével, 34 szakszervezet és társadalmi szervezet, ill. párt képviseletében.

A magyar társadalom olyan politikára tart igényt, amely feltartóztatja az elszegényedést, érezhetően enyhít a megélhetési gondokon, emberhez méltó életkörülményeket biztosít, és erősíti a társadalmi-nemzeti együvé tartozást. Ennek érdekében el kell süllyeszteni a neoliberalizmus hajóját, és a dolgozók érdekében álló rendszerkorrekciót kell végrehajtani, módosítani kell az elosztást a munkájukból élők javára. Az MSZF SZK arra mozgósít, hogy ilyen politika kerüljön helyzetbe hazánkban – hangzott el azon a hétfői tanácskozáson, amelyet a Magyar Szociális Fórum – Szociális Kerekasztal szervezésében tartottak „Rendszerkorrekciót a megélhetésért” címmel a budapesti Károli Gáspár Református Egyetemen.
Nem elég társadalomban gondolkodni, nemzetben is kell. Helyre kell állítani nemzeti szuverenitásunkat, hiszen Magyarország mérhetetlenül alárendelődött a globális érdekeknek mind gazdasági, mind katonai téren. A nemzeti vagyon külföldi tulajdonba juttatása oly méreteket öltött, hogy veszélybe sodorja a nemzeti fejlődést, jogos nemzeti érdekeink érvényesülését, és a magyar társadalom haladását – fogalmazott bevezetőjében Simó Endre szervező. Cselekedni kell, társadalmi erővé kell válni és szerveződni – mondta.
Pozsgay Imre is egy „komoly új politikai erő megjelenését” tartotta a legfontosabbnak. „Dráma jöhet, melyben a civil társadalomra nagy feladat hárulhat” – mondta. Pozsgay szerint ki kell kényszeríteni az 1989. évi közjogi intézményi megállapodás felülvizsgálását, és a népszuverenitást újra definiáló alkotmányozásra van szükség. Nem tartható, hogy az állampolgár elveszítse az ellenőrzést az általa megválasztott képviselő felett, a kormány pedig kibújjon a parlament ellenőrzése alól, és ne lehessen leváltani. Pozsgay hangsúlyozta a népi részvétel fontosságát, kétkamarás parlamentet javasolt, és kiemelte a határon túl élő magyarságért való felelősséget.

Bogár László a rendszerkorrekció lényegét az adók belső szerkezetének átszabásában jelölte meg: a munkát terhelő adókat csökkenteni kell, a tőkét sújtó adókat pedig progresszíven növelni. Ahhoz, hogy ezt kikényszerítsék, társadalmi erő szükséges – mondta. A professzor szerint a szocializmust felváltó rendszer alkalmatlannak bizonyult arra, hogy választ adjon a magyar társadalom alapvető kérdéseire, ezért tarthatatlan, és átfogó korrekciója elkerülhetetlen. Ennek keretében alapvetően fontosnak nevezte a nemzetállamiság védelmét.

Szöőr Anna, az Október 23. Bizottság Alapítvány elnöke a női munkavállalók társadalmi helyzetéről tartott érdekfeszítő és érzelem dús előadást Kényszerből dolgoznak-e a nők? címmel. Szöőr Anna bemutatta, mennyire nem érvényesül hazánkban az egyenlő munkáért egyenlő bér elve, hiszen a szellemi munkakörben dolgozó nők az azonos munkakörben dolgozó férfiak keresetének 74 százalékát kapják, a fizikai foglalkoztatásúak pedig csak amazok bérének a 60 százalékához juthatnak.

Németh György közgazdász rendszerkorrekción az állami költségvetés olyan átalakítását értette, amely konkrét társadalmi programok finanszírozásából indul ki a jövedelem-centralizáció helyett. A jelenlegitől merőben eltérő logika kiegészítő eleme a szuperbruttósítás is, melynek bevezetését kezdeményezte.
Bogdány János, a Jövőt a Hajléktalanoknak (JAHA) Alapítvány elnöke arról tájékoztatott, hogy növekszik a hajléktalanok száma, Budapesten százezren élnek, a szálláshelyek száma viszont mindössze valamivel több mint hétezerre tehető. A hajléktalan fokozottan sérült ember, és még arra is ügyelnie kell, nehogy amiatt veszítse el állását és megélhetését, hogy kitudódik róla: hajléktalan. Bogdány a foglalkoztatás
növelésében, és olcsó bérlakásokhoz juttatásban jelölte meg a megoldást.

Sipos József, az MSZP Társadalompolitikai Tagozatának ügyvivője differenciált ÁFA-t javasolt: az forgalmi adó csökkentését az alapvető fontosságú élelmiszerekre, és növelését a luxus cikkekre. A vidéki munkanélküliség mérséklésének lehetőségét a szövetkezetek támogatásában és a mezőgazdaság fejlesztésében jelölte meg. Azt mondta, hogy a Robin Hood adót nem csak egyes vállalatokra, hanem a multinacionális trösztök mindegyikére ki kell vetni.

A Magyar Szociális Fórum – Szociális Kerekasztal tanácskozásán csaknem százan vettek részt 34 szakszervezet, társadalmi szervezet és politikai párt képviseletében.

LMP Lehet Más a Politika? Nem! Lemápo egyenlő SZDSZ

újabb infók : http://reakcio.wordpress.com/2009/11/08/lmp_az_uj_szdsz-lehet_mas_a_politika_parasztvakitas/

Új infók : ÉS igen, igazam volt, ugyanaz a hátországuk, mint az szdsz-nek – az itteni kommenteket is érdemes elolvasni

“Mi közöm egy olyan párthoz, amely szorosan összekapcsolódik a Népköztársasági hagyománnyal és csak becsap azzal, hogy újnak tünteti fel magát?”

Már egy ideje készültek átmenteni az szdsz-t egy új, “zöld” pártba.

A rendszerhű, zsidós, mainstream, establishment párti média a Jobbikot támadja, az lmp-t pedig dicséri.

A jelenlegi politikában csalódott értelmiségiek erre – a nem túl eredeti – gondolatra alapozva próbálnak szerveződni, amellyel megválasztása előtt Sólyom László is kampányolt. Az Ökopolitikai Műhely nevű – rendkívül heterogén összetételű – társaság nemrégiben hétrészes vitasorozatban próbálta tisztázni viszonyát a világhoz. Az előadók között volt például Bozóki András, Elek István, Lengyel László, Szalai
Erzsébet, Szilágyi Ákos és Tamás Gáspár Miklós. A sorozat sikerén felbátorodva kezdték többen fontolgatni egy nyugat-európai típusú alternatíva, egy harmadik – zöld? – erő kidolgozását. Céljuk a
szekértábor szemlélet meghaladása és egy megnyerő politikai stílus kialakítása. Kommunikációs szempontból egy valódi harmadik erő kifejezetten jó helyzetből indulna, hiszen egyszerre támadhatná a
rendszerváltó elit egészét, a két nagy párt stílusát, elhasználódott politikusait és nyilván nem hallgatna a korrupciós ügyek sokaságáról sem. Ha ezt sikerülne ötvözni a fenntartható növekedés és a
környezetvédelem fontosságának propagálásával, akkor a politikából kiábrándult szavazók egy részét könnyen maguk mellé állíthatják. Ehhez még komolyabb program sem kell, elegendő a megfelelő médiatámogatás megszerzése.

Hazánkban az úgynevezett civil szervezetek SZDSZ-es szellemisége jól érzékelhető. A Védegylet, a TASZ, az Élőlánc és a többi hasonló képződmény az SZDSZ-ben csalódott baloldaliak és liberálisok trójai
falovának tűnik. Ezek a csoportok közel állnak ahhoz, hogy összefogjanak, és harmadik erőként jelenjenek meg a politika színterén. Ennek valószínűleg az a célja, hogy ez az új, ökoszociális politikai
mozgalom lépjen az erkölcsileg elhasználódott SZDSZ helyére. Ez a civil szervezetekből létrejövő képződmény – a nézetazonosság miatt – számíthat a kereskedelmi médiumokban dolgozók támogatására, ezért akár sikeres is lehet. Fodor Gábor és SZDSZ-es társainak esetleges csatlakozása tovább színesítheti ezt az egyébként sem szürke képet. E folyamat egyik meghatározó alakja Schiffer András, aki politikai karrierjét a szélsőbalos Ifjú Szocialisták Mozgalom élén kezdte, majd a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) ügyvivőjeként folytatta. Innen 2008 júliusában kilépett. Schiffer a technokrata baloldal és a populista jobboldal közötti mezőben képzel el egy ökopolitikai, globalizációkritikus és radikálisan demokrata pártot, amelyik –többek között – fontosnak tarja
„a kultúrák és hagyományok sokszínűségének megőrzését”, miközben egyetlen szót sem szól a nemzeti értékek megvédésének fontosságáról.

A harmadik erő színrelépése tovább gyengítheti az SZDSZ pozícióját, de az MDF helyzetét sem könnyíti meg. Ugyanakkor a jobboldalnak is át kell gondolnia az eddigi kommunikációs stratégiáját, mert a Fidesz nem kerülhet egy elvi platformra egy zavaros ideológiájú aktuálpolitikai csoportosulással. Schifferék színrelépése után fokozott kockázattal jár az a Fidesz által folytatott eddigi kommunikációs stratégia, amelynek az volt a lényege, hogy a jobboldal csak úgy tud nyerni, ha magához édesgeti a baloldali és liberális szavazók egy részét is. De az sem szerencsés, ha több kérdésben két párt ugyanazt mondja. A Fidesz az MSZP, az SZDSZ és a harmadik erő meg-megújuló támadásainak kereszttüzében kénytelen lesz újra pozícionálni önmagát, különben könnyen elveszítheti a jobboldali szavazók azon részét, akik a
határozottabb politizálás hívei és egyre ingerültebben fogadják az újabb és újabb felvonások kezdetét, a már régen megunt politikai szappanoperákban.

Schiffer Andrásék Védegyletből kinőtt, kivált politikai párt-kezdeményezése a második legfontosabb kérdést fogalmazza meg, az egész azonban kísértetiesen emlékeztet egy csoki-reklámra, amelyben ugyancsak egy alternatív lehetőséget kínálnak …

A LMAPO nyilvánvalóan egy olyan kezdeményezés, mondjuk ki, pártalapítás, aminek abszolút helye van, ezzel együtt úgy tûnik, a srácok leginkább csak lecsaptak a lehetõségre, amit a politikai helyzet és szükségszerûség felkínál. Úgy tûnik, mint Magyarországon majdnem mindig, most is egy ötlet, egy lehetõség lenyúlásáról, alkalmazásáról – és nem a rendes megvalósításáról van szó. Úgy tûnik, ez is egy olyan jelenség, ami bármely más országban másképp sülne el – mint nálunk. De lássuk, mi mondatja mindezt.

A LeMáPo az SZDSZ kormányból való kilépése után „lett aktív”, mintha bármiféle új válság, ami új megoldást kíván akkor keletkezett volna, és nem akkor, amikor az SZDSZ 2006-ban bizalmat szavazott a Gyurcsány nevû karakternek (mint 94-ben Horn Gyulának és az MSZP-nek). Mindegy, ki mit mond, az azonban kemény tény, hogy a LeMP az SZDSZ utáni politizálás médiuma akar lenni, amit már így ránézésre is csak hajszálak választanak el az „utódpárt” státusztól.

A Lemápo háza táján már (vagy „még”, mindegy is) a nulladik percben feltûnt Tamás Gáspár Miklós – amely tény bárkit lehangolhat, aki a Lemápo-ra úgy gondol, mint egy Schiffer András-féle tiszta politikai kezdeményezésre. TGM felbukkanása azért is aggasztó, mert elárulja, hogy a Lemápo meglehetõsen nyitott -annak érdekében, hogy minél gyorsabban és minél több ember átigazoljon az új pártba. Ez így, a törekvés (hogy minél többen és minél gyorsabban) önmagában politikai populizmus. Lehet vitatni, hogy fennáll-e ilyen törekvés vagy sem – de azt nem, hogy ha fennáll, akkor az populizmus-e. A populizmus mindenesetre a legutolsó dolog, amit Dr. Schiffertõl elvárnánk – vagy tolerálni tudnánk – nem igaz? A válasz nyilvánvalóan néma csend, mint annyi kérdésben.

Ami a populizmust illeti, a Lemápo a Gödörbe szervezte alakuló partiját, ami már az SZDSZ átszippantó populizmus konkrét megnyilvánulása. Ez egy nagyon csúnya és álságos gesztus volt, hiszen a Gödör kimondatlanul az SZDSZ helye – tehát nem kimondva. Még olyanok is folyton vitatják, hogy az SZDSZ helye, akik az SZDSZ szülinapi partiján felléptek ott. A közönség számára csak jófej, fiatalos hely – egy törzshely, amit az SZDSZ épített ki. Aki oda szervezi a pártalakuló kongresszusát, az a látens SZDSZ szavazók vad levadászását célozza – efelõl semmi kétség (ezen is nyilván lehet vitatkozni az agitprop hálózatos eszközeivel, mondjuk néhány darab szimpatizáns egybehangzó civil véleményének megjelentetésével, ami manapság a legelterjedtebb módszer – de nincs értelme, hisz’ maguk a srácok is elismerték, hogy szerencsétlen választás volt). A Gödör azért is gáz, mert csomó mindenki ott van eleve, hétvégén különösen, és ha egy eseménynek nincs kezdési idõpontja, akkor valójában ki sem mutatható, hogy mekkora az érdeklõdés. Ugyanez az esemény mondjuk egy olyan helyen, ahova szórakozásból emberek nem mennének az adott idõpontban, már egy kockázatos és õszinte választás lett volna a Lemápo részérõl, amivel nem kívántak élni, a srácok biztosra mennek.

A Lemápo már a névválasztásával is ugyanezt a gyors-beszippantás politikáját folytatja, rátelepedve a civil és nemzetközi Lehet Más a Világ mozgalomra – forrásként használva a szimpatizánsokat. Ez is a Gödör-helyszínválasztáshoz hasonló szándékosan homályos fogalmazás esete – a lebegtetett, homályos körvonalak lehetõvé teszik a jótékony félreértést – mintha a Lehet Más a Világ célja is az lett volna, hogy végül a Lemápo-ban, mint gyûjtõmedencében kössön ki, mintha mindenkinek, aki valaha is hallott a LAMáVi-rõl, automatikusan ésszerû lenne felcsapnia Lemápo szimpatizánsnak is. Populizmus a köbön. E populizmusnak nyilván a Lemápo-n belül elszabadított belsõ populizmus a forrása, tûzfészke, a homályos nyitottság, a semmitõl el nem határolódás, amely révén TGM is már rátehette kéznyomát az új pártra.

A legkomolyabb komolyság-deficitre a Lemápo más pártokhoz való aránylását megfogalmazó kis szövegek elolvasásakor derül fény. A srácok nem sokat cicóztak. Egyrészt az anarchizmust súroló komolytalankodással büfizték oda soraikat, mintha haverok egymás közt röhögcsélnének egy krimóban – az olvasókat, a megcélzott közönséget, a nyitott, jóhiszemû fiatalokat rafináltan meghagyva abban a tudatban, hogy ezek jófej anarhisták – közben azonban egy az egyben átvették a népszabadság terminológiáját, és politikai nézetét. A srácok az SZDSZ-hez fûzõdõ viszonyuk ecsetelésekor ami a szívükön, az a szájukon alapon, azt magyarázzák, hogy az SZDSZ nem kerül be a parlamentbe legközelebb. Az ezt olvasó 18 év felettiek pedig a markukba kénytelenek röhögni kínjukban. Ez a Lemápo viszonya az SZDSZ-hez? Hogy nem fog bejutni? Ez az SZDSZ viszonya az SZDSZ-hez, már elnézést. Nem kéne így kilógatni a lólábat. Nem kellett volna. Akármit is mondanak, azt arra való tekintet nélkül kellene mondaniuk, hogy szerintük az SZDSZ hány százalékot fog elérni legközelebb. Az SZDSSZ esélyeinek ecsetelése akkor merül fel max, ha az SZDSZ ugyanazt képviseli, mint a Lemápo, és épp választási kampány folyik. AZ MSZP és az SZDSZ is rávette a szavazóit, hogy szavazzanak át, ilyen egy választási szövetség, az SZDSZ és a Lemápo is konstruálhat ilyet, ha akar – de majd talán választásokkor.
A Fideszhez való aránylását nyugodtan át is ugorhatjuk, pont ugyanazt fogalmazzák meg, mint bármelyik Népszabadságos vagy SZDSZ-es vagy MSZP-s újságíró. Az egész párt-palettán való helyezkedéssel, ön-pozicionálással kapcsolatban a legcsúnyább dolog mégis az, hogy nem áll ki semmi mellett és nem határolódik el semmitõl. Populizmus, populizmus. Politikai tanácsadó cégek, kommunikációs szakértõk kísérletei élesben nyuszikon.

Az SZDSZ-szel kapcsolatban mondják ki, hogy mi a véleményük a TB-privatizációról, a neoliberális, ultraliberális gazdaságpolitikáról. Punkt um. Határolódjanak el az Egészségügyi reformtól, a TB-privatizációtól, a neolibsi gazdasági politikától, Kókától, az SZDSZ-tõl – vagy vállaljanak közösséget ugyanezekkel (ami vicces lenne ex-Védegyletesektõl). Tettektõl, szándékoktól, politikáktól kell elhatárolódni, és tettekkel, szándékokkal, politikákkal kell közösséget vállalni – minden más eset vicc, populizmus.
Vagy mivel tiniket céloznak meg, jöhet a gátlástalan lila-köd fúvás? Úgysem fogja egyik tini sem megkérdezni, hogy bocsi, ti mit gondoltok a magyar vállalkozásokról, a privatizációkról, az energiapolitikáról (és most nem a zöld szövegekre, hanem pl. a 2 lépcsõben lepasszolt Mol-ra gondolva, meg az orosz befolyására?). A tiniknek elég az, hogy egy szimpi Hannah nevû sajtóslány küldözgesse az a Lemápo híreit, megerõsítve, hogy a Népszabadság és az MSZP-SZDSZ által két részre osztott ország, ahol mindenki antiszemita, aki nem szimpatizál „a kormánnyal” biztonságos bal oldalán helyezkedik el a Lemápo?

A Lemápo kínosan ügyel, hogy ne sértse meg senkinek az apukáját, anyukáját, így az SZDSZ-rõl, ami a Lemápo-tól kb. 1 kézfogásnyira van, tényleg nehéz kritikát mondani. Nem is mondanak kritikát- inkább csak egy ígéretet tûznek a zászlójukra, azt, hogy „LEHET”. Talán. Esetleg. Lehetõség szintjén. Inkább a politikától határolódnak el, mintha a politika lenne a hibás (az MDF legutóbb ezzel kampányolt, hogy vannak a nagy pártok, és csak õk, az MSZP titkos szövetségesei (ez akkor még nem volt nyílt titok) hajlamosak tisztességesen politizálni, mert kicsik. A Lemápo azt mondja, Gyurcsány rossz, de Orbán is. Kóka, Kuncze, Petõ, Magyar, Horvát, Csillag, Fodor szerepelnek ebben a kontextusban. A Lemápo ugyanazt mondja, mint amit az SZDSZ mondott – mindkét párt rossz, mi vagyunk a jók (mintha két párt lenne, és nem õk lettek volna a politika fõszereplõi 16 éven keresztül). Lehet más a politika- azaz ha unod a politikusokat, szavazz ránk, és akkor lehet, hogy más lesz a politika. Magyarországról senki sem beszél – csak a politikáról. Tök jó lenne, ha olyan lenne a politika, hogy fiatalok bevilágíthatnának a parlament ablakán lézerrel. Az, hogy Magyarországnak mi volna a jó, senkit sem érdekel. A Lemápo például egy ilyen elemi kérdésben, mint az elõrehozott választások is csöndben van, sõt, a már stílusjegyükké elõlépett lebegtetéssel, homályos stílusban csak azt mondják, a 2009-es EP választásokra készülnek. Miért nem mondják egyszerûen azt, hogy igazolj át az SZDSZ-tõl a Lemápo-hoz, mert most már az a pálya? Mert több kell, mint ami az SZDSZ-nek most van, több szavazó? Mért nem az a nevük, hogy MÁS Politika (mint MáPo) – és miért csak az, hogy Lehet Más a Politika? Olyan ez, mint az a csokireklám, ami egy két kis ostyarudacskából álló terméket úgy reklámozott 12 éven aluliaknak, hogy „és az egyik a húgodé lehet …” (hatásszünet, majd folytatja) „lehet, de nem most!”. Schiffer Andrástól kicsit többet vártunk volna, és továbbra is hiszünk benne, hogy Magyarországnak lehet más a politikája, mint amit haverjaink apucijai – anyucijai az elmúlt x év során nyomnak, ehhez azonban egy más politikájú kormány kell.

Budapest.hu